168óra, 2014. július-szeptember (26. évfolyam, 27-39. szám)

2014-09-04 / 36. szám

budapesti választási tör­vény a kerületeket szinte önálló településsé tette, a fővárosi közgyűlés mű­ködésképtelen társaskör lesz, a főpolgármester hatáskörét pedig utólag, a választási eredmények ismeretében fogják meg­szabni. Pénzt már régóta alig lát Budapest, ma az itt befizetett adók 2-3 százaléka jön csak visz­­sza. A lerobbant 3-as metró felújítása négy évig fel sem merült, ám most kegyesen engedé­lyezték, hogy a város e célra hitelt vegyen fel. Közben a Vár átalakítá­sa, a múzeumok és mi­nisztériumok áthelyezé­se, a stadionok építése, a terek rendezése százmil­­liárdokba kerül. Kedves budapestiek, ugye megháláljátok Or­bán eme jótéteményeit, s ősszel mindnyájan a Fidesz jelöltjeire szavaz­tok? Fábri Ferenc E-mail Lapzártakor 1789 napja nem tudjuk, miért nem cáfolja érdemben Orbán Viktor az ÉS dokumen­tumait, s hogy felhasználta-e politikai hatalmát családi vál­lalkozásainak gyarapítására. 500 napja nem tudjuk, hogy csaltak-e a trafikpályázaton. Önnek nem hiányzik a válasz? SZÉCHÉNYI ÉS A LÁNCHÍD A településeken, az országutak mellett óriásplakátok sokasága reklámozza az Új Széchenyi Tervet. A kormány több prog­ramjához felhasználja a legnagyobb ma­gyar nevét, ennek ellenére a Lánchíd átalakítását tervezik, holott a híd növekvő forgalmának megoldására a szakemberek szerint számtalan más megoldás van. Széchenyi 1821. január 4-én a naplójá­ban feljegyzi: „Egy évi jövedelmemet fordítom rá, ha Buda és Pest közt híd épül, ezért egyetlen krajcár kamatot vagy visszafizetést nem fogok követelni. Az a gondolat, hogy hazámnak fontos szolgá­latot tettem, majd bőségesen kárpótol.” A város ékességét 1849-ben adták át, így Széchenyi 28 évig munkálkodott nemes tervének megvalósításáért. Amikor az Angliában élő Marc I. Brunei mérnök kiegészítő adatokat kért a híd tervének kidolgozására, Széchenyi feljegyezte, hogy „ez az esemény nagyon felpezsdí­tett. Istennek hála, a jó, amit elvetettünk, megfogant”. 1832-ben a legnagyobb magyar meg­alakította a Hídegyletet. 1832. augusztus 16-án Andrássy gróffal Angliába uta­zott, hogy a Temze kilenc hídját megnéz­ze. Szeptember 7-én felkereste William Tierney Clark mérnököt, megtekintették a neves angol szakember által épített Hammersmith hidat. A Lánchíd ezen híd másolataként készült el. 1832. december 9-én Pest megye közgyűlésén Széchenyi felszólalt a híd ügyében, és uta­sították a követeket, hogy a híd tervét terjesszék az országgyű­lés elé. 1833. január 1-jén Széchenyi a Híd-jelentésen dolgozott, amely március 29-én meg is jelent. Július 16-án az országgyűlés bizottságot küldött ki a híd megépítése érdekében. 1834. ja­nuár 18-tól április 12-ig Széchenyi Angliá­ban politikusokkal, bankárokkal és techni­kai szakértőkkel tárgyalt a híd megépítésé­ről. December 26-án a pozsonyi ország­­gyűlésen sürgette a híd ügyének tárgyalá­sát, és 1835 januárjában az alsótábla napi­rendre vette a Híd-jelentést, az alsó-, vala­mint a főrendi tábla elfogadta a hídra vonatkozó üzenetterv szövegét. 1836. ápri­lis 18-án az országgyűlés alsótáblája jóvá­hagyta a hídról szóló törvényt, április 24-én a felsőtábla is így cselekedett. 1839. március 16-án az uralkodó jóvá­hagyta a híd építésére vonatkozó, az orszá­gos Híd-bizottság és az építést végző Si­­naiék között megkötött szerződést. Szep­tember 21-én a pesti Duna-parton leverték az első zárógátat. 1842. április 24-én Szé­chenyi részt vett a Lánchíd ünnepélyes alapkőletételén, ezt követően az ifjúság fáklyás zenét adott a tiszteletére. A pesti nagygyűlésen a hídvám fizeté­se miatt ellenezték a terv megvalósítását. Ezért Széchenyi felkereste a Pesten és Budán élő mészárosokat, cukrászokat, halászokat, kötélverőket, pékeket, hogy megnyerje őket a híd építése érdekében. A Lánchíd pesti hídfőjénél lakást bérelt, hogy részt vegyen az építést irányító munkákban is. Ezen tények alapján bízom abban, hogy a Budapesti Közlekedési Központ meg­változtatja elképzeléseit, mert a legna­gyobb magyar ezt megérdemelné. Takács Imre E-mail Observer lapunkat rendszeresen szemlézi Magyarország legnagyobb­ médiafigyelője, az Observer Budapest Médiafigyelő Kft. 1139 Budapest, Frangepán u. 7. Tel.: 303-4738, Fa«: 303-4744, E-mail: ugyfelkapcsolat@nbserver.hu, http://www.observer.hu Levélhullás A miénktől eltérő véleményeket is közöljük, de nem adunk helyet olyan szélsőséges ész­revételeknek, amelyek fölösleges indulatokat keltenek, és szükségtelen konfrontációhoz vezethetnek. A leveleket általában rövidítve, szerkesztett formában adjuk közre, nemcsak e hasábo­kon, hanem az interneten is (www.168ora.hu). TISZTELT OLVASÓNK! Kiadónkon keresztül előfizető olvasóink kézbesítési reklamációjukat pénteken és hétfőn 9-től 14 óráig a 438-5576-os tele­fonszámunkon, illetve kiado@168ora.hu e-mail címünkön tehetik meg. Reklamálhatnak még a Magyar Posta 06-80-444-444-es ingyenesen hívható szá­mán is. Természetesen továbbra is állunk rendel­kezésükre minden kiadói előfizetési prob­léma ügyében. A kiadó 168 Óra 49

Next