168óra, 2016. október-december (28. évfolyam, 40-52. szám)

2016-12-08 / 49. szám

60­0»KULTÚRA«4 SZERELEM PAPÍRREPÜLŐN Zsidó élettörténetek az első­ világháború idején » SZÉKELY Ilona „Hermina nagymamáért a Cserhát utcá­ban laktak — kezdi a Kinszki család tör­ténetét lányuk, Judit.­­ Kilenc gyerekük volt, de megéltek valahogy, nem voltak nagyon szegények. Grünberger nagyapa szabóként tartotta el a családot, később katonai egyenruhás cég alkalmazottja­ként szövetmintákkal kereste fel a vidéki garnizonokat, ahol a tisztek csináltattak maguknak kimenő uniformist. A tiszt urak kiválasztották az anyagot, a fazont, a nagypapa méretet vett róluk, majd ami­kor Pesten kész lett a ruha, leszállította, esetleg rá is igazította a nadrágot és a ka­bátot a kuncsaftra. A nagymama is mindig másoknak varrt, a gyerekek lyukas ruhái csak ritkán kerültek sorra. Kellett a pénz. Bár szűkös volt a keret, a nagyszülők időnként eljártak a Király Színházba és néha nyaranta megfordul­tak Karlsbadban is. 1914 júliusában a nagypapa éppen a divatos fürdőhelyen biliárdozott, amikor berontott az újsá­gos és elordította magát: kitört a háború! Grünberger nagyapa erre ráborult a bi­liárdasztalra és meghalt. A családnak nem volt egyszerű haza­hoznia a holttestet. Ekkorra elkezdődött a hadsereg mozgósítása, katonák lepték el a vasútállomást. így történt, hogy egy ideig anyám, Gárdonyi (Grünberger) Ilona lett a csa­ládfenntartó. A kilenc testvérből négy fiú azonnal kikerült a frontra, anyám pedig elvégezte a kereskedelmi iskolát. Reme­kül tudott gyorsírni, és tisztviselőként elhelyezkedett a GYOSZ-nál, mégpedig a Textilgyárosok Egyesületénél. Sokat túl­órázott. Egy nap egy vékony fiatalember - az irattár vezetője - papírból hajtogatott repülőgépeket dobált az asztalára. Ő volt apám, Kinszki Imre, aki az egyik repülő­re írta: a Farkasréti temetőbe hívja Ilonát randevúra. A sírkertben apám leült egy padra, de a kalapját maga mellé tette, ne­hogy anyám odaüljön. (A családi legenda szerint gátlásos fiú volt.) Így anyám a pad másik szélére ült. Tudományról beszélget­tek. Másnap apám bejelentette otthon: elveszi Ilonát feleségül. A Kinszki család hallani sem akart a frigyről a szegény lánnyal, úgyhogy meg is beszélték, el kell küldeni a csinos nőt a vállalattól. Anyám dühös volt, mert ő meg nem óhajtott apámhoz férjhez menni, inkább az állásá­hoz ragaszkodott volna. Imre viszont ki­tartott választottja mellett, folyton Ilona után járt, nem hagyta eltűnni a kedvesét. Anyámat még a húgai is kérlelték: egyez­zen bele a házasságba, mert zsidó szokás szerint addig ők sem mehetnek férjhez, amíg a legidősebb lány el nem kel. A világi esküvőn apám zsakettben volt, anyámon gyönyörű mirtusz, nyitott ko­csi vitte őket végig a Rákóczi úton. Még a születésünk előtt anyám vett apámnak egy kisebb fényképezőgépet, addig apá­mat nemigen érdekelte a fotografálás. Aztán amikor látta, hogy milyen rosz­­szak lettek a gyerekeiről készített képei, elhatározta: megtanulja ezt a mesterséget. Munka után a fürdőszobában hívta elő művészi felvételeit. Ilona a gettó felszabadulása után hiába várta férjét a Keleti pályaudvaron. Kinszki Imre nem tért haza a munkaszolgálatból. Ilona végül örökre szívébe zárta a férfit.” Kinszki Imre, a neves fotográfus hajto­gatott repülője A szerelmes papírrepülő kiállítás emblémája. Rögtön a bejárattal szemben némán lebegteti szárnyát. Vagy ahogy Závada Pál említette a tárlat meg­nyitóján: „Beszállt ide a fejünk fölé — sze­relmet hozva fedélzetén.” A papírrepülő egészen közel, a Ráday utcában landolt. A 2B Galéria a Centropa­l'Kinszkiék esküvője

Next