168óra, 2016. október-december (28. évfolyam, 40-52. szám)
2016-12-08 / 49. szám
600»KULTÚRA«4 SZERELEM PAPÍRREPÜLŐN Zsidó élettörténetek az első világháború idején » SZÉKELY Ilona „Hermina nagymamáért a Cserhát utcában laktak — kezdi a Kinszki család történetét lányuk, Judit. Kilenc gyerekük volt, de megéltek valahogy, nem voltak nagyon szegények. Grünberger nagyapa szabóként tartotta el a családot, később katonai egyenruhás cég alkalmazottjaként szövetmintákkal kereste fel a vidéki garnizonokat, ahol a tisztek csináltattak maguknak kimenő uniformist. A tiszt urak kiválasztották az anyagot, a fazont, a nagypapa méretet vett róluk, majd amikor Pesten kész lett a ruha, leszállította, esetleg rá is igazította a nadrágot és a kabátot a kuncsaftra. A nagymama is mindig másoknak varrt, a gyerekek lyukas ruhái csak ritkán kerültek sorra. Kellett a pénz. Bár szűkös volt a keret, a nagyszülők időnként eljártak a Király Színházba és néha nyaranta megfordultak Karlsbadban is. 1914 júliusában a nagypapa éppen a divatos fürdőhelyen biliárdozott, amikor berontott az újságos és elordította magát: kitört a háború! Grünberger nagyapa erre ráborult a biliárdasztalra és meghalt. A családnak nem volt egyszerű hazahoznia a holttestet. Ekkorra elkezdődött a hadsereg mozgósítása, katonák lepték el a vasútállomást. így történt, hogy egy ideig anyám, Gárdonyi (Grünberger) Ilona lett a családfenntartó. A kilenc testvérből négy fiú azonnal kikerült a frontra, anyám pedig elvégezte a kereskedelmi iskolát. Remekül tudott gyorsírni, és tisztviselőként elhelyezkedett a GYOSZ-nál, mégpedig a Textilgyárosok Egyesületénél. Sokat túlórázott. Egy nap egy vékony fiatalember - az irattár vezetője - papírból hajtogatott repülőgépeket dobált az asztalára. Ő volt apám, Kinszki Imre, aki az egyik repülőre írta: a Farkasréti temetőbe hívja Ilonát randevúra. A sírkertben apám leült egy padra, de a kalapját maga mellé tette, nehogy anyám odaüljön. (A családi legenda szerint gátlásos fiú volt.) Így anyám a pad másik szélére ült. Tudományról beszélgettek. Másnap apám bejelentette otthon: elveszi Ilonát feleségül. A Kinszki család hallani sem akart a frigyről a szegény lánnyal, úgyhogy meg is beszélték, el kell küldeni a csinos nőt a vállalattól. Anyám dühös volt, mert ő meg nem óhajtott apámhoz férjhez menni, inkább az állásához ragaszkodott volna. Imre viszont kitartott választottja mellett, folyton Ilona után járt, nem hagyta eltűnni a kedvesét. Anyámat még a húgai is kérlelték: egyezzen bele a házasságba, mert zsidó szokás szerint addig ők sem mehetnek férjhez, amíg a legidősebb lány el nem kel. A világi esküvőn apám zsakettben volt, anyámon gyönyörű mirtusz, nyitott kocsi vitte őket végig a Rákóczi úton. Még a születésünk előtt anyám vett apámnak egy kisebb fényképezőgépet, addig apámat nemigen érdekelte a fotografálás. Aztán amikor látta, hogy milyen roszszak lettek a gyerekeiről készített képei, elhatározta: megtanulja ezt a mesterséget. Munka után a fürdőszobában hívta elő művészi felvételeit. Ilona a gettó felszabadulása után hiába várta férjét a Keleti pályaudvaron. Kinszki Imre nem tért haza a munkaszolgálatból. Ilona végül örökre szívébe zárta a férfit.” Kinszki Imre, a neves fotográfus hajtogatott repülője A szerelmes papírrepülő kiállítás emblémája. Rögtön a bejárattal szemben némán lebegteti szárnyát. Vagy ahogy Závada Pál említette a tárlat megnyitóján: „Beszállt ide a fejünk fölé — szerelmet hozva fedélzetén.” A papírrepülő egészen közel, a Ráday utcában landolt. A 2B Galéria a Centropal'Kinszkiék esküvője