168óra, 2017. július-szeptember (29. évfolyam, 27-39. szám)

2017-08-17 / 33. szám

168 óra / 2017. augusztus 17. »­ HÍREK «4­5 KOSA LESOROSOZTA A VELENCEI BIZOTTSÁGOT Bár alapvetően megfelel a bevett európai gyakorlatnak a magyar fel­sőoktatási törvény, a módosított szabályozás mégis több „rendkívül problematikus” előírást tartalmaz a már Magyarországon működő kül­földi egyetemekre vonatkozóan — ezt írta a törvényhez fűzött előzetes vé­leményében a Velencei Bizottság. Az Európa Tanács alkotmányjogi kér­désekkel foglalkozó szakértői testü­lete hangsúlyozta, hogy miközben a törvénymódosítás rendelkezései jog­szerűen alkalmazhatók az újonnan letelepülő külföldi intézményekre, a már működő egyetemek esetében nem ez a helyzet. Az előzetes véle­mény kritikaként említi, hogy a tör­vénymódosítást rohamtempóban fogadták el, ami nem tette lehetővé az átlátható, az érintettek bevoná­sával történő jogalkotást és azt is, hogy a törvény ugyan nem nevesít egyetlen intézményt sem, valójában mégis a CEU-ra vonatkozik. A magyar kormány vitatja, hogy a hazánkban már működő külföldi oktatási intézmények esetén - kellő határidő megadásával - ne lehessen új előírásokat bevezetni. A Kor­mányzati Tájékoztatási Központ közleményében az áll, hogy nem szabad alkalmazni kettős mércét, „a törvényeknek Magyarországon minden felsőoktatási intézmény­re vonatkozniuk kell, így a Soros­egyetemre is”. Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Va­sárnapi Újság című műsorában azt mondta, abszurd, hogy a bizottság szerint a Soros-egyetemre nem kelle­ne vonatkoznia a magyar felsőokta­tási törvénynek. A politikus szerint a Velencei Bizottságban is vannak Soros György által pénzelt emberek, és „amit a gazda mond, azt kell csi­nálni, és meg kell találni a jogi ma­gyarázatát”. ATOMMAL FENYEGET ÉSZAK-KOREA Pattanásig feszültté vált a helyzet Észak-Korea és az Egyesült Ál­lamok között, miután az amerikai hírszerzés kiszivárogtatta, hogy Phenjan immár képes nukleáris robbanófejjel ellátott rakétát felbo­csátani. Donald Trump figyelmeztette Észak-Koreát, ha támadást tervez az Egyesült Államok és szövetségesei ellen, akkor „legyen nagyon ideges”, mert „olyan bajba kerülhet, mint korábban kevés más nemzet”. Az amerikai elnök szerint Washington továbbra is számol a feszültség tárgyalásos enyhítésével, ugyanakkor elhárítot­ta a megelőző csapásmérésre vonatkozó felvetéseket. Mike Pompeo, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazga­tója a Fox televízióban azt hangsúlyozta, hogy azonnali háborús veszély nincs. „De ne tévedjünk, a nukleáris rakétával történő tá­madás egyre növekvő veszélye valóban nagyon komoly fenyege­tést jelent” - tette hozzá. A CIA-igazgató szerint lehet számítani újabb észak-koreai rakétakísérletekre. Herbert McMaster amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó az ABC televízióban azt mondta, „na­­gyon-nagyon veszélyesnek” ítéli Kim Dzsongun észak-koreai veze­tőt. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok valamennyi válasz­lépését a térségben lévő szövetségeseivel szorosan együttműködve teszi meg. A tanácsadó szerint a harcias retorika ellenére sem nőtt meg drámaian egy háború kirobbanásának veszélye. „Nem va­gyunk közelebb a háborúhoz, mint egy héttel ezelőtt. De közelebb vagyunk hozzá, mint egy évtizeddel ezelőtt” - tette hozzá. Kim Dzsongun szerint az Egyesült Államok már érzi „a hurkot a nyaka körül”, amit saját háborús kardcsörtetése váltott ki. Az észak-koreai vezető hangsúlyozta: a térségben kialakult feszültsé­gek tükrében az amerikaiak „józanul mérlegeljék, mit nyerhetnek és mit veszthetnek”. Washingtonnak tettekkel kell igazolnia, hogy enyhíteni szeretne a Koreai-félszigeten kialakult feszültségeken, illetve el akar kerülni egy veszélyes katonai összecsapást — hangoz­tatta Kim Dzsongun. Egyúttal azt is követelte, hogy az Egyesült Álamok hagyjon fel az „arrogáns provokációkkal”.

Next