168óra, 2020. október-december (32. évfolyam, 41-53. szám)
2020-10-28 / 44. szám
KULTÚRA/AJÁNLÓ Könyv ___________ Mítosz és megoldás Régi szabály, hogy egy detektívtörténetben a rejtély megoldásába nem szabad misztikumot keverni, még akkor sem, ha látszólag természetfeletti eseménnyel van dolga a nyomozónak. Ebben az esetben is fel kell oldani a misztikumot valamiféle reális magyarázattal, így volt ez Agatha Christie Asztarté szentélye című Miss Marple-történetében, Az egyiptomi sír esete című Poirot-novellában és Arthur Conan Doyle talán leghíresebb regényében, A sátán kutyájában is, amelyben Sherlock Holmes nyomoz egy kísérteties véreb után. Neil Gaiman Smaragdzöld tanulmánya viszont rafinált módon vegyíti a fantasztikumot a racionalitással. A Hugo-díjas novella először a Sherlock Holmes lehetetlen kalandjai című antológiában jelent meg magyarul, ott Smaragdszín tanulmány címmel. Ezekkel a fordításokkal amúgy is csak a baj van, hiszen a cím Conan Doyle első Sherlock Holmes-történetére utal, amelyet legtöbben A bíborvörös dolgozószobaként ismernek, de volt már A brixtoni rejtély is. Az eredetihez a legközelebb az utóbbi évek címadásai állnak: Tanulmány vörösben és Tanulmány vérvörösben. Gaiman novellája erre a történetre játszik rá, miközben bizonyos jelenetekkel, gesztusokkal és párbeszédekkel sok más Holmes-történetet is megidéz-tegyük hozzá, hét évvel azelőtt, hogy a BBC-féle Sherlock-sorozat is többek közt ezzel vált népszerűvé. Gaiman mindebbe még Lovecraft mitikus világát is belekevercseli, mégsem válik könnyelművé, nem feledi, hogy egy detektívtörténet valódi tétje a bűnügy, amit könnyen felhígíthat a misztikus magyarázat. A névtelen detektív és szintén névtelen segítője egy olyan Londonban nyomoz, ahol a Cthulhu-mítosz már valósággá vált. A novella most megjelent képregényváltozatában pedig Rafael Albuquerque baljós rajzai érzékletesen adják vissza azt a Baker Streetet, amelyet Gaiman Doyle és Lovecraft műveinek hangulatából húzott fel. Arról nem is beszélve, hogy az ismert karakterek koránt sem a megszokott módon lettek ábrázolva. Svébis Bence (Neil Gaiman: Smaragdzöld tanulmány, 80 oldal, fordította: Limpár Ildikó, Fumax Kiadó) Nem ás mélyre A sorozatgyilkosok iránti érdeklődésünk csillapíthatatlannak tűnik, ezért aztán nem is olyan meglepő, hogy az elmúlt néhány évben feltűnően sok ilyen témájú sorozat készült. A közelmúltban feldolgozták a tévében többek között Henry Lee Lucas (Én mindent beismerek), Ted Kaczynski (Manhunt és Unabomber - A saját szavaival), Wayne Williams (Atlantai eltűnések és gyilkosságok: Az elveszett gyermekek), Ted Bundy (Beszélgetések egy sorozatgyilkossal: A Ted Bundy-videók) és Joseph James DeAngelo (Eltűnök a sötétben) kegyetlen ámokfutásának történetét is. A Des az Egyesült Királyság egyik leghírhedtebb bűnügyét eleveníti fel három epizódban. Dennis „Des" Nilsen skót sorozatgyilkost 1983-ban tartóztatták le, miután a házához tartozó csatornában emberi maradványokat talált a rendőrség. A köztisztviselőként dolgozó, átlagos külsejű férfi ezt követően készségesen bevallotta, hogy tizenöt áldozata is lehet, akiknek a nevére azonban nem emlékszik. Az ITV minisorozata közvetlenül a letartóztatás után veszi fel a fonalat, és Nilsen tárgyalásáig mutatja be az eseményeket. Dennis Nilsen 1978 és 1983 között legalább tizenkét elkallódott fiút és fiatal férfit csalt fel a lakására, majd fojtott meg, közülük többen is drogfüggő és/vagy homoszexuális hajléktalanok voltak, akik már senkinek sem hiányoztak. A brit rendőrségnek azért volt kifejezetten nehéz a dolga, mert hiába volt a kezükben a beismerő vallomás, az áldozatok azonosítása nélkül később nem lehetett volna elítélni Nilsent. A minisorozat a nyomozásnak kizárólag ezt a szakaszát mutatja be, amely elkeserítő szociális tanulságokkal szembesít bennünket, ám Dennis Nilsen lélektani portréját nem képes megfesteni. Hiába tudjuk meg róla, hogy hónapokig együtt élt áldozatai holttestével, Nilsen eredettörténetére és valódi motivációjára nem derül fény. Pedig a rendező-forgatókönyvíró Lewis Arnold folyamatosan beszélteti Dest, aki hol Peter Jay nyomozónak, hol pedig életrajzírójának, Brian Mastersnek mesél a gyilkosságokról (akinek a róla írt könyve 1985-ben jelent meg Killing for Company címmel). A Des narratív szempontból leginkább a Mindhunter - Mit rejt a gyilkos agya? című sorozattal rokonítható, de ezt a szériát látva David Tennant karizmatikus alakítása ellenére Nilsen profilját nézőként mégsem sikerül maradéktalanul megalkotnunk. Bajtai András (Des, 3x50 perc, HBO GO) | Film 64 2020. október 28. Fotó: MAFAB.HU