2000, 1989 (1.évfolyam) április
Lengyel László: Ezerkilincszáznyolcvannyolc
Gorbacsov arra kényszerült, hogy a „demokratikus peresztrojka", a tárgyalásos út legfontosabb pártpolitikai képviselőjét, Borisz Jelcint eltávolítsa a hatalomból. A gazdaságban pedig továbbra sem történtek jelentősebb reformirányú változások. A mélyben tovább folyt a küzdelem az úgynevezett katonai-ipari komplexum óriásvállalatai gyorsító programja (uszkarenyije) és a Tervhivatal tervbürokráciája között. A mezőgazdaságban még fel sem merült egy szélesebb tulajdonosi reform, a kisvállalkozásokat gyanakvás vette körül, a tagköztársaságok önálló elszámolása tiltott gyümölcs volt. A politikai színtéren az év eleje a peresztrojka elbizonytalanodását hozta. A felső vezetés elvesztette azt a hitét, hogy a közvetlen társadalmi párbeszéd programjával átléphet a bürokrácián. Nem javult a belső ellátás, növekedtek a nemzetiségi ellentétek. A szovjet visszalépések február végén, március elején a környező kisebb országokban is éreztették hatásukat. A bolgár párt Zsivkov vezetésével kezdett megszabadulni reformszárnyától. A magyar pártvezetés Kádár irányításával nekilátott a pártértekezleti előkészületek felgyorsításának, jóllehet, korábban még az értekezlet gondolatának is hosszú hónapokig ellenállt. Márciusban Gromiko elnök magyarországi látogatása megerősítette a régi vezetést. És még ugyanekkor Husák tárgyal Gromikóval Moszkvában, s közben Ceausescu megkapja a Lenin-rendet. A magyar pártban a Politikai Bizottság vizsgálatot indít Pozsgay Imre Lakitelken történt 1987 októberi megjelenése és utána közölt interjúja ügyében. Ugyanekkor vizsgálni kezdik Nyers Rezső működését az Új Márciusi Frontban. Nyina Andrejeva levele arra is jelt adott, hogy a csehszlovák kormány erőszakosan lépjen fel azokkal szemben, akik az emberi jogokért tüntettek, a magyar hatóságok a FIDESZ-aktivisták ellen forduljanak, az MSZMP pedig hozzákezdjen értelmiségiek kizárásához. ÚT A PÁRTÉRTEKEZLETHEZ Februárban Grósz kormányfő fokozatosan visszavonult a gazdaság irányításától, a népszerűtlen adók és támogatásleépítések személyes erőltetésétől. A tömegkommunikáció megrajzolta a „nemzeti politikus" arcélét. A „nemzeti kormány" felismerte az erdélyi kisebbség ügyében rejlő lehetőségeket, elindultak a kisembert megnyerni hivatott akciók, a világútlevél, az új devizaszabályozás stb. „Nemzeti kormány", „politikai kormány" vagy inkább „szakértő kormány" - ez itt a kérdés. A lengyel politikai mechanizmus azt a hatalom- és munkamegosztási választ adta, hogy a nemzeti politika letéteményese a Jaruzelski vezette hadsereg és párt, s ez felhatalmazza a szakértő Messner-kormányt, hogy a húsbavágó gazdasági kérdésekben szakértő módon a lehető legmesszebbre menjen. Hasonló felhatalmazásra vágyakozott Branko Mikulics is, de Jugoszláviában hiányzott ehhez az egységes politikai vezetés, amelyet a rendszer Tito halála óta nélkülöz. (Közbevetőleg jegyzem meg, hogy hasonló munkamegosztásban gondolkodtak Kínában is, amikor Csao-ce Jang és Li Peng kettősét kialakították.) Bizonyos elképzelések szerint Magyarországon is elképzelhető lett volna a régi vezetés átmentése azon az áron, ha az egyik fél megszabadul a másiktól, hatalommegosztásra kerül sor Kádár János, valamint az új rend és nemzedék képviselői között. Ebben a felállásban Kádárnak Teng Hsziao-ping szerepe jutott volna, aki maga mellé veszi azokat a pragmatikusokat, akik nem mennek túl egy bizonyos határon. De Gorbacsov visszatérése átrendezte a korábbi elképzeléseket,földindulást eredményezett Magyarországon. Rizskov miniszterelnök budapesti látogatása új politikai térképet rajzolt fel, amelyen már nem, vagy másként volt helye a régi vezetésnek. A szovjet vezetés immár egy Grósz-Pozsgay párosban gondolkodott, amely fölött lebegne Kádár János. A régi gárda eközben belső „kétfrontos harcot" vívott, ejtve a Politikai Bizottság „régi reformer", illetve bizonyos teherré vált tagjait. A Kádár János által összeállított pártértekezleti menetrend és névsor azonban elbukott mind a küldöttek dühén, mind pedig a háttérben szervezett palotaforradalmon. Ugyanakkor nagyon sok volt a pártértekezleten a véletlen, a félreértés. Mindenkit meglepett a személyi változások könnyedsége. Máig se tudjuk, hogy ebben mekkora szerepe volt Kádár János személyes összeomlásának és a fejét veszített Politikai Bizottság tanácstalanságának. Kádár valószínűleg nem tudta felmérni, hogy a PB-tagság nélküli elnökséggel minden elveszett, a küldöttek nem láthatták át, hogy döntésükkel mekkora személyes hatalom birtokába juttatták Grósz Károlyt. Főtitkárrá választása lehetővé tette volna a lengyel mintájú hatalommegosztást, de nem megosztásra, hanem koncentrációra került sor. Ennek az erőkoncentrációnak a veszélye abban is megmutatkozott, hogy a hatalom továbbra is ellenőrizhetetlenül a Politikai Bizottságban összpontosult, amelynek összehívására és napirendjére a megszüntetett Titkárság helyett, immár egyedül csak a főtitkár tehetett javaslatot. A minisztertanácsban a kormányfő a kabineten keresztül történő kormányzással szűkítette le a mozgásteret. Formai értelemben sohasem látott hatalmi összpontosulással volt dolgunk, amelytől sehová nem lehetett kimozdulni, fellebbezni. Pozsgay Imre elkerülése a Hazafias Népfront éléről, majd Grósz Károly beválasztása az Országos Tanácsba, megsemmisítette a Népfront kezdeményezési lehetőségeinek nagy részét. A szakszervezetek főtitkárának kimaradása a Politikai Bizottságból a szakszervezeti ellensúlyt tette próbára. A főtitkárminiszterelnök befolyását tovább növelte, hogy az új Politikai Bizottság tagjai nem rendelkeztek apparátusokkal, államigazgatási rutinnal, ki voltak szolgáltatva a minden apparátust vezető személy információs monopóliumának. De a legnagyobb baj az volt, hogy az új vezetésnek hiányzott a gazdaságpolitikai, külpolitikai, nemzetiségi, alkotmányozási programja. A kormány ebben a bizonytalan állapotában mégis kiingott, a liberalizációs variánsok előterjesztésével, a reformdiktatúra felé, anélkül azonban, hogy lettek volna biztos politikai háttérintézményei. A liberalizációs program megváltoztatta az 1987-es munkaterv feltételeit, és, legalábbis elméletben megpróbált elrugaszkodni az ár-, az import-, a devizaszabályozás felszabadításának irányába. A Messner-és a Mikulics-kormány a gyakorlatban is megpróbálkozott a tojásfejűek uralmával. Csakhogy a tárgyalásra sem méltó- 3 EZERKILENCSZÁZNYOLCVANNYOLC