2000, 1989 (1.évfolyam) november

Lengyel László: Ötórai teán

===== 2000 tételnek végsőkig vitelét vállalta, hanem a szoros egyben­maradást. Együtt maradtak, mint klán - ez Tamás Gáspár Miklós találó kifejezése de nem mint modern politikai párt. Ugyanakkor a felütés - a párt neve, megjelenése, társadalmi képe - erősen liberál-konzervatívra sikerült, a korábbi szociáldemokrata centrum helyett.* A lényeg mégis az, hogy az SZDSZ-ben egy pártba kényszerül egy liberál-konzervatív gondolatmenet - Magyar Bálint, Pető Iván, Kertesi Gábor, Tölgyessy Péter stb. -, egy ezt keresz­tény eszmékkel megtöltő szellemiség - Tamás Gáspár Miklós-, azután polgári radikálisok és a szociáldemokrácia különböző színárnyalatai - Kis János, Kőszeg Ferenc, Bauer Tamás, Tardos Márton, Laki Mihály, Juhász Pál, Szabó Miklós -, végül még olyan szocialisták is, mint Eörsi István, vagy zöldek, mint Vargha János.** Úgy vélem, hogy ez a sokszínűség, ennyi különböző stílusú politikai gondolkodó és gondolat összezáródása egyetlen pártba nem javítja, hanem inkább rontja az ön­azonosság esélyeit. Nem azt célozza meg, hogy egy moder­nizációs folyamatban ezek a gondolatmenetek külön párt­okba tartozzanak, hanem visszavisz abba a kádári múltba, amikor kényszerűen valamennyi modernizációs irányzatot összetereltek egy karámba, hogy ne fertőzhessék a közép­utas kádári fejlődést. Az SZDSZ szétszórt intellektuális jellege befolyásolja a hozzá vonzódókat. A liberálkonzerva­tív nyilatkozatok a magántulajdon elsődlegességéről, az individuális tulajdonosi vállalkozásról, az önerőre támasz­kodásról egy társadalmi réteget, a kisvállalkozókat lelkesen az SZDSZ hatókörébe vonnák, ha nem kísérnék azokat szegénypárti, társadalmi igazságosságot és szolidaritást, szakszervezeti jogokat és ellenállást kívánó, ugyancsak az SZDSZ-től elhangzó deklarációk. Ha a millióival vállal­kozó magántulajdonos kisiparos Tamás Gáspár Miklós szónoklata után már-már belépne az SZDSZ-be, és ada­kozna javára, mert a beszédből harsog mindenféle állam és mindenféle szakszervezet utálata, és a magántulajdon korlátlanságának javaslata, megzavarodva visszafordul, amikor Solt Ottilia kemény szavaiból viszont azt veszi ki, hogy a magyar társadalom megalázottai és megszomorított­jai, a munkanélküliek, a cigányok, az iskolázatlanok, a rokkantak, tehát a szegények nem maguk tehetnek arról, hogy szegények, hanem ez a társadalom bűne és felelőssé­ge, amire neki, mint vállalkozó kisiparosnak szociális felelősséggel kell tekintenie. Na már most, döntsük el, kérem: nyers önzés, a társadalmi különbségek visszaveze­tése természettől fogva adott egyenlőtlenségre, avagy köz­össégi érzések, szolidaritás, támogatás? És döntsük el: aki bármiféle szakszervezetet akar, legyen az a mai hivatalos, vagy a holnapi Szolidaritás, az ellensége a vállalkozás szabadságának, az tenyészti a bürokráciát, vagy épp ellenkezőleg stb. Egy piacgazdaságot még nem működtető, nem demokratikus közéletű, rosszléti állam­ban egyetlen pártba összerakni a liberál-konzervatív piac­gazdaság-hívőket és egy sajátos jóléti állam, szakszervezet stb. híveit nem szerencsés. Ugyan miért nem?-kérdezhe­tik. Végre egy olyan párt, amelyik valamennyi modernizá­ciós utat megfogalmazza, nemcsak az egyiket; ha kell, liberális, de ha kell, zöld vagy szociáldemokrata. Ha ők meg tudnak férni egymással egy párton belül, akkor mit zavar ez minket, kívülállókat? Csakhogy hiába egyeznek meg a mesterszakácsok hátul a konyhán, hogy ezentúl az ízetlen és egyféle üzemi koszt helyett egyszerre fognak kínai, olasz, francia és magyar ételeket együttesen felszol­gálni, a szegény polgár gyanakszik az alapanyagra, más­részt, ha a kínai ételt szeretné, akkor inkább megy a kínai vendéglőbe, ha az olaszt, az olaszba, s nem nagyon hisz a mesterek közös bravúrjában. Ugyanis nem az áll elő, hogy az SZDSZ szélei kölcsönösen letompulnak valahol egy szociáldemokrata jobboldali irányban, ahol biztos centrum sejthető, hanem inkább a szélsőségek álkompromisszuma, a viták elkenése érzékelhető. De a demokratikus ellenzék együttmaradása, az SZDSZ összeszorulása mögött nem­csak a közös veszélyeztetettség érzete lapul. „Minket itt mindig együtt ütöttek" - ez sorsközösség. Csakhogy ezt megerősíti az ellenzék, az SZDSZ elhivatottsági tudata is. Olyan modernizációs kisebbségként azonosul magával, amelynek hivatása és kötelezettsége, hogy ezt a társadalmat az európai értékek felé vezesse, Kelet-Európából Nyugat-Európába, diktatúrából demokráciába, jogfosztottságból jogállamiságba, tervgazdaságból piacgazdaságba, biro­dalmi provinciából az egyenrangú és független nemzetek és államok sorába. A demokratikus ellenzék és az SZDSZ tagjai személyes példát mutatnak a civil kurázsira, az erkölcsi és szakmai integritásra. Ez szép vállalás. De miért van ennek a pártnak kisebbségi azonosulása? Két ok és magyarázat is van erre. Az egyik szerint az SZDSZ azért modernizációs kisebbség, mert a magyar társadalom régies, rendi jellegű, a piaci értékeket elutasítja, így nem követi azt a kisebbséget sem, amely már a modern Európa értékeit követeli. A civilizációs újdonságokat, a jogérzést, a tulaj­donnal élést, az állampolgári öntudatot még évtizedekig­­ kell a kerek kobakokba beleverni. Az SZDSZ hiába az egyetlen valóban modern értékeket hordozó párt, ahol minden európai szín megtalálható, egy nem-modern társa­dalom éppen nem rá, hanem a régmúltat idéző okra fog szavazni, azokat fogja követni. Tehát a mag­­zat: modern kisebbség vagyunk egy modernizáció előtti társa­dalomban. A második magyarázat az, hogy bár a társada­lom többé-kevésbé elsajátította a modern értékeket, igénye van a parlamentáris demokráciára, a jogállami szabályokra, a szerződések fegyelmére, a vállalkozásra, a munkavállalói öntudatra, a független intézményekre, a magánélet, a fogyasztás jogaira, a minőségi szakmai tudásra, csakhogy az ezeket az értékeket üldöző kommunista hatalom elta­karja előlük azt a mozgalmat és pártot, amely az értékeket hirdeti. Az SZDSZ azért nem tud tömeges hatást kifejteni, mert az MSZ(M)P e pártot tekinti (tekintette) legfőbb ellenfelének, és mindent megtesz, hogy partvonalra szorít­sa. Sőt, a többi program nélküli puha párt is óvatosan vagy durván határvonalat húz maga és az SZDSZ közé, amikor a politikai életben a patriarchális kapcsolatokat használja fel. Hiába mond igazat és újat az SZDSZ, ha vetélytársai * Ha Kis János itthon lett volna, ez talán másként alakul. ** Habozva írom Tardost a szociáldemokrata csapathoz, mert sok tekintetben szélsőliberális. De a Kornai-féle liberálkonzervativiz­mushoz képest mindenképpen keynesianus eszméket is elfogadó személyiség. Solt Ottilia és Havas Gábor inkább antikommunista szegénypárti szocialisták, mintsem szociálliberálisok. 4 LENGYEL LÁSZLÓ

Next