2000, 1990 (2.évfolyam) január

Hankiss Elemér: Három jegyzet (hátsó gondolatokkal)

Három jegyzet (hátsó gondolatokkal) HANKISS ELEMÉR Szellemvasúton Kapaszkodnánk, de nincs mibe. Történelmünk vaskor­déja váratlan rángásokkal, zökkenőkkel, megtorpanások­kal és nekilendülésekkel száguld egy kanyarokkal, csapóa j ­tokkal teli alagútban. Hol innen, hol onnan mered ránk, horkan ránk valami szörnyeteg veszély, hol innen, hol on­nan sejlik fel valami fény- vagy reménysugár, hol erre, hol arra kapjuk a fejünket, egy pillanatra a kívülről ránkcsodál­kozók előtt gördülünk el némi ünnepélyességgel, majd újra nekifutunk egy csapóajtónak, és folytatódik az eszeveszett zakatolás tovább. Az egyik kanyarban Tamás Gáspár Mik­lós pattan elénk s kéri számon rajtunk, puritán szigorral s lekicsinylő mosollyal Mill és Gladstone liberalizmusát - a másikban Tölgyessy Péter viszi, szelíd megadással, alkot­mánytalanságunk bűneit a Golgotára -, emitt a keresztény­demokraták vonulnak, búcsús zászlóik alatt vissza vagy előre a harmincas évekbe - itt most az MSZMP és MSZP lövészárkai, szögesdrótjai s aknái között futunk, zárótűz előtti, ijesztő néma csendben -, amott a Fidesz akrobatái lengenek s vetnek halálbukfenceket radikális trapézaikon -, a következő kanyarban az MDF történeti csoportképe tűnik föl, Madame Tussaud tálalásában; Csurka István Cézár-palástban, babérkoszorúval koronázva, Für Lajos egy kalotaszegi templom esperesi talárjában, Antall József palmerstoni redingote-jában, amint éppen Deák ama bizo­nyos mellényét gombolgatja, Bíró Zoltán a napóleoni gárda fehér nadrágjában, fekete lakkcsizmájában és aranypaszo­mántos kék mentéjéban feszít, Szabad György démoszthe­nészi tógájában int türelemre s egyetemes szeretetre, de nem szeretjük egymást - és vágtatunk tovább. Az egyik pillanatban a gazdasági összeomlás szakadéka mellett vesz­szük a halálkanyart, csikorgó kerékkel, a másikban har­mincötezer NDK-beli sorstársunk rohan át előttünk a síne­ken, az imént épp hogy csak megúsztuk azt, hogy egy haj­danvolt nagy párt aláomló erődítményeinek romjai maguk alá temessenek, most meg már a keleti birodalmat alapjai­ban megrázó földrengés hullámai dobálják kocsinkat - és nem tudjuk, mi vár ránk a következő csapóajtó mögött. Zakatolunk tovább. Idegösszeroppanás Az emberi lény nehezen viseli a bizonytalanságot. Fontos tudnia azt, hogy hol van, hogyan, milyen törvények szerint működik körülötte a világ, mennyire befolyásolhatja a saját sorsát, mi a következménye annak, ha így vagy úgy cselek­szik, kire számíthat s kire nem, kihez vagy kikhez érdemes kötődnie, milyen veszélyekkel szemben kell megvédenie magát, mire számíthat a jövőben, milyen változások várha­tók, milyen célokat tűzhet ki maga elé a siker reményében. Ma a magyar állampolgárok túlnyomó többsége hiába keresi a választ ezekre a kérdésekre. Nem tudja, nem tudhatja, hogy a változások sodrában most épp hol tart az ország, nem tudja, kinek s minek higgyen; tegnap azt mondták a hatalmasok, hogy a munkásőrség marad, ma azt mondják, hogy megy; tegnapelőtt azt mondták neki, hogy a párt kivonul a munkahelyekről, tegnap azt, hogy marad, ma újra azt, hogy kimegy, de még nem ment ki; tegnapelőtt azt mondták, hogy proletárdiktatúra, tegnap azt, hogy demokratikus centralizmus, ma azt, hogy demok­ratikus szocializmus, illetve szocialista demokrácia, illetve egyszerűen csak demokrácia; tegnap azt, hogy Népköztár­saság, ma egyszerűen csak azt, hogy Köztársaság; tegnap azt, hogy megfékezik az inflációt, ma azt, hogy újra árakat emelnek; tegnap azt, hogy bezárják a bányákat, ma azt, hogy mégse zárják be vagy mégis bezárják; tegnap azt, hogy a vállalkozókat kell minden eszközzel támogatni, ma azt, hogy a rászorulókat. Nem tudja, nem tudhatja, hogy milyen törvények szerint működik ez a világ, mi érvényes még és már s mi nem, milyen szabályokat kell betartania, s tartanak be mások, s melyeket nem. Nem tudja, nem tudhatja, hogy a hatalmasok közül kik hatalmasok még mindig, s kik nem azok már, s kik az új hatalmasok, kitől kell s nem kell félnie, kinek kell s nem kell már/még engedelmeskednie, kit lehet és érdemes szeretnie, s kit kell utálnia. Nem tudja, nem tudhatja, milyen változások várhatók még, nem tud tervezni, célokat kitűzni, nem tudja, mire ébred holnap s mire számíthat jövőre. Nem tudja, ki hova húz, ki mit akar, kinek milyen szándék vagy párttagsági belépőjegy lapul a tarsolyában, nem tudja, kihez csatlakozzék, kire vagy mire kell saját érdekében szavaznia, kell-e vagy nem kell köztársasági elnök, jó-e vagy rossz-e neki az új választási törvény, kinek, melyik politikusnak, pártnak, szakszervezetnek, mozgalomnak lehet és szabad hinnie, s ki ellen kell harcolnia, ki a szövet­ségese és ki az ellenfele. (Hátsó gondolat 1: Az nyeri meg a választásokat, aki meggyőz minket arról, hogy képes megfékezni ezt az ijesztő és groteszk rohanást, szellemvasutunkat kivezeti ebből az elvarázsolt kastélyból és kifuttatja a demokrácia minden­napjainak unalmas, de napfényes pályájára.) 62 HANKISS ELEMÉR

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék