2000, 1991 (3.évfolyam) március

Lengyel László: Tudomány és politika

a tényekből és az intézményekből nem következtetett gyors hanyatlásra. Ellenkezőleg, meglepődött. A meglepe­tés a tudomány szemszögéből „jogos". A nyolcvanas évek közepére tartottunk ott, hogy tudományos értékű leírások születtek a rendszer természetéről. Ezek a leírások nem kö­vetkeztethettek az idő kizökkenésére, mert a mögöttes té­nyek titokban maradtak. További kérdés: vajon a szellem a királyfi atyjának lelke volt-e, avagy Fortinbras kémje, vagy egy ügyetlen magánnyomozó, ki a szellem mezébe bújt a helsingöri jelmezkölcsönzőben, és napokig ott lábatlankodott a vár terül." Polonnin bérelte föl." Most már ez is titok marad, mint annyi minden." KÁLNOKY LÁSZLÓ: A SZELLEM Ki vagy mi volt a szellem? Titok maradt. A JL IL magyar társadalomtudo­mány normatív tudományként a jóslatok és az előrejelzé­sek tudománya is volt. Mint normatív tudománnyal is fog­lalkozónak, be kell látnom, hogy a jóslatok túlnyomó többsége nem jött be. És a javaslatok, reformprogramok is történelmi relikviákká váltak. Teljesen egyetértek Bence Györggyel, hogy a magyar tudomány nem volt képes előre megfogalmazni, mi fog történni, sőt folyamatosan azt jó­solta, javasolta, ami véletlenül sem történt meg, és kizárta annak lehetőségét, hogy az megtörténhessen. És ebben a fiaskóban közös a hivatalos és az ellenzéki tudomány. A „szamizdat tudományt" éltette, hogy kimondott tiltott dol­gokat, követelte a változásokat - csakhogy ennek vége. Er­ről a „tudományról" mára bebizonyosodott, hogy nem volt felkészülve a változásokra, amelyeket javallott. A magyarázatok és jóslatok csődje lejáratta a tudo­mányt. Vajon befolyásolja-e a magyar tudományos élet a társadalom élettechnikáit? Változtatott az élettechniká­kon vagy sem? Hozzájárult-e a polgárosodáshoz és a civili­zálódáshoz? És természetesen a kérdés fordítva is fontos: vajon az élettechnikákat vizsgálta-e, látta-e előre a társa­dalomtudomány? Úgy láto­.., hogy amennyire a politikára és a politikus elitre (a class politique-ra) nem tettek igazán hatást az élettechnikák és módosulásaik, és megfordítva, a politika és elitje sem tud befolyással lenni a társadalom gazdasági szokásaira, viselkedésére, erkölcsére stb., úgy a tudomány és a tudományos, logokrata elit sem. Tehát egé­szen más élettechnikák alapján működnek a polgárok min­dennapi életükben, világképüknek semmi köze sincs mind­ahhoz, amit akár a politikai pártok, akár a tudomány -vagy az egyházak, az iskolák - szorgalmasan magyaráznak nekik. Ez nem baj. Az élet nem arra való, hogy politikák és tudományok irányítsák. Csakhogy a tudomány még az általa nem ismert élettechnikákra kívánja alapozni a mo­dernizációt. A tudós és szerepei A társadalomtudós új szereposztásba került. A Kádár-kor­ban a vezető tudóst a politikai hatalom alkuképességgel ruházta fel. A rendszernek szüksége volt olyan tudományos képzettségű súgókra, akik képesek bizottságokban, tanács­adó testületekben, tudományos szervezetek élén hozzájá­rulni a hatalom stabilitásához és mozgékonyságához, illet­ve elfogadottságához. A mindenkori politikai, ideológiai alkukban jöttek létre a tudományos kutatások határai: mit szabad és mit nem. A tudományos súgó, szürke eminenciás igyekezett bővíteni a határokat, de számon is kérte azokat a politika hatására beosztottaitól. A magyar logokrácia jól élt ebben az alkurendszerben, a súgók jól érezték magukat szerepükben. Félreértés ne essék: a tudományban lezajlott minden lázadás legalább annyira beleütközött a tudomány­vezetés ellenállásába, mint a politikusokéba. A kényesen kialakított határokról lehullott a lepel. Meggyőződhettünk arról, hogy „az eddig már elmehetünk" szépen megfogal­mazott hamis ábrándképe nem sokat ér a világ tudománya előtt. Már leírtam: azzal dicsekedni, hogy mi­előbb kiáltot­tuk világgá a 2x2­ 5-öt, mint a többiek, akik még a 2x2­ 6-nál tartottak, és hogy kialkudott állításunk közelebb van az igazsághoz, nem nagy dolog. Ez a lélektani helyzet meg is határozta a tudomány „nagyjainak" szerepfelfogását. Az új szereposztás három tudóstípust mutat be. Az első a tudományból a politikába vándorolt próféta, Messiás. Ezt tökéletesen értem és megértem. A politikai átalakuláskor politikai Messiásnak lenni érthető és szük­ségszerű. Eljött az új világ, végre szabadon kimondható, amit 18-20 vagy 30 éven át fontolgatott, kutatott, java­solt. A tudósnak van egy ideája. Most majd átviszi a gya­korlatba. Húsz éve dolgozik egy alkotmánytervezeten, ti­zenöt év óta töpreng egy gazdasági modellen, amely átvisz a tervgazdaságból a piacgazdaságba, tíz éve van egy részle­tes felsőoktatási koncepciója stb. Megírta könyvben, mit jelent a magyar parlamentarizmus, felvázolta az emberi jo­gok koncepcióját - most a parlamentben, a pártjában meg­valósítja eszméit.­­Sajnos a dédelgetett eszme, a tudomá­nyos igazság egészen másként fest a valóságban. Sebaj, an­nál rosszabb a valóságra nézve. És van okunk félni az esz­mék megszállottaitól, kik tudósi zugaikat parlamentáris termekre cserélték. Magabiztosságuk meghaladja más, kö­zönséges halandókét. „Nem hihetni, mily nagy hasznú azon igen egyszerű, természetes, s mégis olly ritka őszinte önvallomás: »Ehez én nem tudok, s igy egészen másra bi­zom«" - írja Széchenyi a Hitelben.­ A tudós politikai mes­sianizmusa „ősi hagyományokon" nyugszik Kelet-Európá­ban. A szent düh annál is nagyobb, mert ismét párosulhat a pártpolitikai messianizmussal. A tudományos igazságokat pártpolitikák szentesítik. Megint vannak olyan ortodox pártpolitikai igazságok, üdvözítő igék, amelyek tudomá­nyos igazságok rangjára tartanak igényt. A politikus tudós, avagy a tudós politikus tudja, érzi, hogy vége szakadt an­nak, amikor a leíró tudományban eredményeket a tények kutatásával lehetett elérni, amikor könyvek, hosszabb ta­nulmányok közlése aratott sikert - ha másutt nem is, de baráti körben -, mert ma alig írunk, olvasunk könyvet, ta­nulmányt. De a politikai prófécia ismertté tesz. Félek, hogy a tudós politikus az ideológiát, a pártpolitikai mítoszt öltözteti tudományos köntösbe. Pártpolitikai vita tárgyává válik a történelem és tudománya (nem beszélve oktatásá­ról). Hogyan kell nézni 1918-ra és 1919-re, miként véle­kedjünk a második világháborúról? Mondhat, amit akar a történettudomány, ezek pártpolitikai ügyek, amelyeket po­litikus tudósok nyilatkozatai mozgatnak. A tudós politikai messianizmusa átlép a súgó közvetett befolyásolási terüle­tén. Nem a politikust kívánja cselekvésre bírni, hanem ma­ga akar cselekedni. Mindez új szokásokat, életformát kínál. A második a piacképes tudós. A piacképes, a tárgyaló­képes tudós, szakértő az, aki szakmai tekintélyével és tudo­mánytechnikai ismereteivel közvetlenül eligazít a nyugati és a magyar tudomány között. Fordítóról, képzett tolmács­ról van szó. Ahogy 1947-48-ban egy orosz szótár és egy ol- 46 LENGYEL LÁSZLÓ

Next