2000, 1992 (4.évfolyam) június

Lengyel László: Berendezkedés

fel a harcot az ellenzékkel. Második korszakában - 1991 őszén - már szó sincs programokról, hanem sokkal inkább intézkedésekről, szervezeti átalakításokról és személycse­rékről. A törvényhozási hajsza mögött pedig megjelenik a rendeleti és leiratos szabályozás.­ Végül, a kormány meg­határozta azoknak a vállalatoknak és pénzintézeteknek a körét, amelyek kizárólagos, vagy többségi állami tulajdona révén befolyást tud gyakorolni a gazdaság egészére, az itt kialakított megegyezéses árakon, béreken, vámokon, és az e körből származó tőkeerőn keresztül.4 b) erős kormányfő, a kétfejű kormány egyik fejének elsor­vas­ztása 1991 tavaszán a miniszterelnök megszervezteti saját in­formációs rendszerét, személyes hatalmának visszaépítésére felhasználja a személyi nyilvántartások, megfigyelések, elemzések belügyi, nemzetbiztonsági és miniszterelnökségi rendszerét. Megvonja a pénzügyminiszter hatásköreit, be­lenyúl kapcsolati rendszerébe. c) kormányzati támadások a nemzeti intézmények és az ér­dekképviseletek ellen Részben az augusztusi moszkvai puccs, részben az őszre megjósolt társadalmi összeütközések hatására a kormány és pártjai összehangolt ideológiai és közigazgatói kampányt kezdtek a szakszervezetek, a köztársasági elnök, a Magyar Te­levízió és Rádió, a Magyar Nemzeti Bank, illetve a bíróságok ellen. A kormány egyrészt feltételezi, hogy egy baloldali-li­berális összeesküvés fenyegeti, amely az ellenzéki pártoktól a fent nevezett intézményekig húzódik, másrészt kellően erős­nek érzi magát a nemzeti intézmények korlátozására. d) Visszatérés a költségvetési és az áralkukhoz, a status quóra orientált politikához. A kormány nem változtatott a társadalombiztosítás, az egészségügy, az oktatás finanszíro­zási rendszerein, a gazdaságpolitikai vitákat visszatérítette a költségvetési keretek fölötti hagyományos alkudozások medrébe.• Megvalósulás és akadályok Az Antall-berendezkedés megvalósulásának első eredményei egyben ennek a berendezkedésnek a korlátait is mutatják. aa) A miniszterelnök és a kormány berendezkedtek ar­ra, hogy berendezkedhetnek. A kormányzati filozófia a rendszerváltás mellé, sőt elé, a mi voltunk, mi vagyunk és mi leszünk hatalmi tételét állítja. A koalíció nem átmene­ti, hanem végleges. Mindenki megnyerhető, vagy megfe­gyelmezhető - ezt igyekszik az új kormányzati filozófia su­gallni. Ám ne szeressenek, de féljenek és kövessenek. A miniszterelnök és kormánya hangsúlyozzák, hogy csak ne­kik vannak érvényes kapcsolataik Nyugatra és Keletre, csak ők nyertek felhatalmazást az átmenet végrehajtására. Ők a biztonság biztosítéka. És Kelet-Európában a biztonság a legfontosabb. A miniszterelnök taktikai fegyvere: a tár­sadalom-és gazdaságfilozófiák helyett a kapcsolatok, az ide­ológiák helyett a nyers hatalom számít.­ A kormány felhagyott korábbi álláspontjával, amely a pri­vatizáció, a magángazdaság és az államgazdaság közötti újra­elosztásban a kívülálló akadályozó, a morális vagy ideológiai felháborodó szerepét jelentette. A kormány immár beilleszke­dik az újraelosztásba és a privatizációba. Tisztviselői már nem a központi állam erősítésére, egy etatista végcél elérésére szö­vetkeznek, hanem az újraelosztásban való részesedésre. A konszolidációs status quo szemlélet jóváhagyja, tűri, hogy nyílt vagy burkolt osztozkodás kezdődött az állami tisztviselők, a kormánypárti képviselők és a vállalati igaz­gatók, a vállalkozók, a bankelnökök, az önkormányzati ve­zetők között a hatalom és a tulajdon felett.( Az osztozkodás­ tatlanok lennének.) És vannak olyan területek, ahol a törvényes szabályozást pótolják a hatósági leiratok.­­Így szabályoz hétről-hét­re az Állami Vagyonügynökség Igazgatótanácsa a privatizációs ügyekben, így vesz államigazgatási felügyelet alá állami gazdaságo­kat a Földművelési Minisztérium és rendeli el kényszerátalakításu­kat, így határoz a kormány, a Gazdasági Kabinet és ki tudja melyik gazdasági hatóság a kereskedelmi bankok privatizációjáról.)­­ A kormány az állami tulajdon körén belül tartotta a nemzeti va­gyon 30-35%-át képező, főként alapanyag- és energiaszektorokat, amelyeknek ár- és bérmeghatározó szerepük van az iparban. A má­sodik Antall-kormány még márciusban, a Kupa program kidolgozá­sának idején, alakított ki kényszermegállapodást az uránbányászat fenntartására, majd elhúzódó vitában, két menetben került sor a kormány, a szénbányászat legnagyobb hitelezője, a Budapest Bank, a Magyar Villamos Művek és a Bányászati Szakszervezet közötti kényszerkartellre, a hazai szén felvásárlására. Sor került az olajipar államosítására. És ma egyetlen nagy nyersanyagtermelő vagy állami kereskedelmi bank képes arra, hogy a kormányfő felszólítására bár­milyen kormányzati politikai célt pénzeljen, legyen az egy kor­mánypárti lap, televíziós csatorna vagy választási kampány. Ezzel párhuzamosan működnek a kádergyárak, ahonnan a vezető tisztség­viselőket választják, így például az EGI és az Olajterv.­­ Nem változtatott a költségvetés kiadási szerkezetén, továbbra is hagyta, hogy a költségvetési szervezetek vállalkozzanak a költségve­tési pénzekkel, másrészt, a költségvetési átcsoportosításról a költ­ségvetés 10%-áig engedett vitát a parlamentben.­­ Jellegzetes konszolidációs ideológiáról van szó. Antall József vilá­gossá tette, hogy aki nincs ellenünk, velünk van, vagyis aki nincs az ellenzékkel, nem függetlenkedik, nem politizál, az állást, rangot kaphat és tarthat meg, tekintet nélkül a múltjára. Nem kell keresz­ténynek és nemzetinek lenni, csak kormányhűnek. Sőt nem kell a mindenkori kormányálláspontot és a kormányzókat szeretni, élje­nezni, elegendő, ha a nyilvánosság előtt nem nyilvánítunk róluk véleményt. Az élet menete az államgazdaságban a kormányhoz való lojális viszonytól függ. Ha állami gazdasági vezérigazgató, bankel­nök, kórház- vagy iskolaigazgató, főszerkesztő, állami főtisztviselő akarsz lenni, vagy ha meg akarod tartani az igazgatói, tanári, orvosi, tisztviselői, újságírói, kutatói állásodat, szeretnél fizetésemelést, szervezetednek költségvetési pénzt, el akarod intézni vállalatod, bankod privatizálását, kedvezően értelmeztetni egy jogszabályt, ak­kor várakozz a miniszteri előszobákban, reménykedj az államtitkári telefonokban, és szó nélkül tűrd el, hogy a melletted lévőt kirúgják. És az ügyek sürgőssége miatt az nem ad reményt, hogy két-három év múlva már egy másik kormány lesz.­­ Az első Antall-kormány alapeszméje erős államot tételezett fel, amely saját tulajdonát privatizálja. Amikor ez az eszme ütközött a valósággal, kapkodás és ellentétes irányú kampányok következtek. A második Antall-kormányban, részben Kupa Mihály, részben a helyzet hatására, már megérlelődött a felismerés, hogy ez egy gyenge állam, csak az van, amit elvesz, és elvenni minél előbb kell, hogy le­gyen mit. A kormányzati viselkedésben uralkodóvá vált a tulajdo­nossá válás, és a tulajdon felhasználása, amelynek nem az államhoz, az etatista ideológiához van köze, hanem a tisztviselői szerzéshez, és a hatalomnak a tulajdonon keresztüli gyakorlásához. A spontán ma­gánprivatizáció a spontán közprivatizációval kereszteződik. Korábban a Németh-kormány köztisztviselői kértek és kaptak helyet az osztoz­kodásban, majd egy éves átmeneti bizonytalankodás után, az An­tall-kormány tisztviselői és pártemberei használják ki helyzetüket. A kormányzati főtisztviselők javadalmazásuk mellett beülnek egy-két részvénytársasági igazgatóságba, felügyelő-bizottságba, jogszabályi értelmezésükkel, leiratos szabályozásukkal bel-és külföldi meglévő vagy leendő tulajdonosokat juttathatnak előnyhöz, vagy hozhatnak hátrányos helyzetbe. A kormány feloldotta a kettőnél több igazgató­ságban, és az ötnél több felügyelő­bizottságban való részvétel tilal­mát, a többségi állami vagyonú részvénytársaságokba kötelező ér­vénnyel államigazgatási tisztviselőket ültet be az állam képviseleté­ben, felmentést ad a képviselőknek a vállalatok igazgatótanácsában való részvétel alól stb. Másrészt megkezdődik a pártvállalatok, párt­bankok gyűjtése. Itt nem egy erős állam felépítése folyik, hanem a kádári típusú oligarchikus rendszer visszaépítése. 4 LENGYEL LÁSZLÓ

Next