2000, 1993 (5.évfolyam) július

Vekerdy Tamás: Klári emlékei

2000 (Csak az éjszakai lámpák égnek.) Pisilni mentem­­ azzal a gondolattal, hogy talán lemegyek apámékhoz. Lent jártam, de bemenni nem mertem. Most megyek vissza a szobába­­ és nézem a cipőket. A legtöbb ajtó előtt két pár cipő áll. Egy férfi­­ mindnek arca van, néz, ez elegáns, fess, az kimerült, amaz alig pislog­­ és egy magas sarkú (csak néhány lapos sarkú, többnyire nyelves trétőrcipő van), ez mind néma, egyforma, szeme sincs. A cipők Pista bácsira várnak, a londinerre, aki egy nagy kosárban majd összeszedi őket, fehér krétával a talpukra írja a szobaszámot, és reggelre kipucolja. (Istenien pucol; a cipő megfiatalodik, kívül feszesebb, belül puhább lesz; talán sámfán - s angol krémmel - pucolja.) Vajon egész éjjel pucol? Pista nem szedi össze az összes cipőt egyszerre; egyszerre annyit tesz a kosárba, hogy mind a talpán áll, a kosár fenekén. Ha kész, ezeket visszahozza - s újabb sort visz le. (Minden pucoláshoz nedves ronggyal tör­li ki a kosár fenekét.) Talán nem is csak a Pista pucolt? Biztos nem. És nem is mindig ő. De én azt hittem, körülöttünk mindig mindent ő csinál, hiába láttam legalább fél tucat londinert csak a régi szárnyon (s ezek a féltucatos csapatok váltották egymást), azt hit­tem ezek csak várakoznak, bőröndöket kapkodnak, üzeneteket visznek (telefonhoz hívnak), cigarettáért futnak és lézengenek. Megnézem a cipőmet. A mi ajtónk előtt az enyém áll és Zsókáé. (Már apámékét is megnéztem. A talpán már rajta volt a szám - tehát már visszahozták.) A mienkén is rajta van. Zsóka magas szárú cipője, tömpe kis sarokkal - ilyen nincs több. A cipő vörösesbarna, azóta se láttam olyan magas szárú cipőt, amelyiknek a szárai ilyen meredten, egyenesen álltak volna hordás után is, sőt sok hordás után. Szigorúan. A cipő állítólag amerikai. Zsóka Amerikában élő grazi nagybácsikájától kapta, több más holmival együtt. Pontosan a lábára il­lett. (Méretet küldött.) F E-egyszer - és ez már Zsóka halála után volt - anyám után is lementem éjjel. De akkor egészen felöltöztem. (Zsóka szerint helytelen éjjel pisilgetni, de ha már kell, akkor ott az éjjeli. Vagyis hogy a bilibe pisil­jek. Zsóka éjjeliedénynek hívja a bilit.­­ Anyám is azt szerette volna, ha bilibe pisilek, s nem megyek ki.) Anyám bezárt a szobába. Anyám szerint „egy ilyen nagy lány már nem félhet éjjel" (hatéves múltam, de még nem jártam iskolába). Próbáltam aludni, talán el is aludtam - anyám ágya fölött a lámpa égett aztán egyszerre csak felriadtam. Anyám még mindig nem volt ott! Hány óra lehet? Megnéztem az órámat - nemrégiben kaptam, apámtól, kicsi, szögletes aranyóra volt, nagyon szerettem (apámnak nagy óragyűjteménye volt), és egy-két hónapja már ki is tudtam olvasni - fél tizenkettő! Különös, feszült nyugtalanság fogott el. Hol lehet anyám? Meg kell néznem! Mit csinálhat most? Pont most - és pontosan mit csinál és hogyan -, ezt azonnal látnom kellene, azonnal meg kellene tud­nom, azonnal jöjjön fel! Egy pillanat habozás nélkül felöltöztem - hiszen éjszaka van, bár, bár­ lent ilyenkor afféle estély - a gyöngyös ruhámba (az óvodai ünnepségek miatt, s már az iskolára készülve ilyen ruhám is volt), a pártát persze nem vettem föl, és... csöngettem! Kis szívdobogással csöngettem be a szobaasszonyt, életemben először.­­Jolika tudta, hogy anyám lent van, megbeszéltük, hogy ha valami kell, csöngethetek. - De nagyon szeretném, ha aludnál, és semmiért nem csöngetnél! - mondta anyám.) Szinte azonnal zörgött a kulcs. Jolika bejött, és csak nézett, döbbenten. 28 VEKERDY TAMÁS

Next