2000, 1995 (7.évfolyam) április
Beszélgetés 2000-ben Váli Dezső festőművésszel
Beszélgetés 2000-ben Váli Dezső festőművésszel - ÚGY TUDOM, MOST ÉPP MŰVÉSZTELEPRE KÉSZÜLSZ, EGY HÓNAPRA, FESTENI. TUDOD-E ELŐRE, MÁR, MIT FOGSZ CSINÁLNI? - Bocs, nem művésztelep, az kollektív műfaj; főiskolás korunkban nyaranta néhány hetet rajzoltunk mindenféle árokparton üldögélve, ez alkotóház. Évente egy hónapot töltök evvel. Ott nincs telefonálgatás, nincs mateklecke, javítandó konnektor, vendég, élet, hejehuja, semmi sincs, csak munka napi negyven órában. Megkértem őket, a takarítónők se járnak be hozzám. Szüts Miklós barátom a szomszéd műteremben. Ha karikás szemmel áttántorgok hozzá, hogy mégiscsak építésznek kellett volna mennem, nem tudom ezt a kurva képet megoldani, megnézi, amit csinálok, és izgalmasan megvigasztal. Ha hangosan fütyörészik, átkiabálok, hogy ne dicsekedj, te rohadék, tudom, hogy gyönyörű a képed. Tizenötödik éve járunk Kecskemétre, mindig március elsején, mindig egy hónapra. Nekem a legkeservesebb munkafázis képet elkezdeni, s ezért munkaévemből ezt az időt koncentráltan erre szánom. Naponta kötelezően elindítok egy képet. Fél-háromnegyed készen hozok vagy huszonötöt haza, hogy aztán otthon még néhány hónapig, évig elkapirgáljak rajtuk. Már amelyiket megtartom, mert általában a fele reménytelenül selejt. 1990-ben lent megkezdett 19 képemből 4 maradt meg. Amit tudok minden év február utolsó napján: mekkorák lesznek idei képeim. Addigra a farostlemezek hetek munkájával előkészítve és becsomagolva. Az elmúlt nyolc évben az is biztos volt, hogy témának marad továbbra is a műterem. A kép lényegéről soha semmit nem tudok előre. Gyanítom, utólag se. Festés közben gondolataim nincsenek, festés közben az ebédre hívó kolompszót várom. Megcélzott mondanivalóm nincs. - S AMIKOR MÁR A VÁSZON ELŐTT ÁLLSZ, MITŐL FÜGG, HOGY MIT FOGSZ MEGFESTENI? A PILLANATNYI LÁTVÁNY VEZET, A LEGUTÓBB FESTETT KÉPED, GONDOLAT VAGY ÖTLET, ESETLEG MEGBÍZÁS VAGY MI?... - Mondom, evvel a feladattal nyolc éve kellett utoljára szembenéznem. Akkor egy fotómat rajzoltam le. Azóta fejből rajzolom a székeket, padlókat. Anyácskám nagyon türelmes velem, de már ő is mondja, hagyjam abba a műterem-ábrázolást, váltsak témát. A Lukács úszómestere is ezt mondja, alig merek a szeme elé kerülni. Ámbár mostani kiállításomkor Molnár Péter festő interurbán megdicsért, az pedig nagy szó. - ÚGY TUDOM, TÖBB ÉVE MINDIG A MŰTERMEDET FESTED - MIÉRT KERÜLGETED UGYANAZT A TÉMÁT? EGY TÖKÉLETES VÁLTOZATOT AKARSZ LÉTREHOZNI? - Belém vagyok gabalyodva, nem tudom. A lehetséges válaszok: 1. szellemi renyheségem (erre gyanakszom leginkább), 2. szűk horizontom, 3. mert mindegy, 4. mert így jó, 5. irigylem Morandit. - RÓLAD LEGENDÁK JÁRNAK.- MENNYIRE SZÁMONTARTOD S MINTEGY KATALÓGUSBAN ŐRZÖD A SZÁMODRA FONTOS DOLGOKAT, HOGY HIHETETLEN SZORGALOMMAL DOKUMENTÁLOD ÖNMAGADAT. S MENNYI MUNKÁVAL!? MILYEN IGÉNY VAGY MILYEN KÉNYSZER EZ? - Miklós szerint egyszerűen: munkakerülés. Ámbár inkább játék. Kisfiú koromban kaptam néhány öreg térképet, nagyon örültem neki, rögtön katalogizáltam őket. Úgy gondolom, papírhajómat akkor engedhetem bele a patakba, útjára, vagyis munkám akkor van befejezve, a kultúrába belefonva, ha a kép dokumentálva van. Ha a címe és opuszszáma által zökkenőmentesen kezelhető, fotója által felidézhető. Tavaly az Új Mandátum kiadótól pár hétre kaptam ajándékba egy gépírónőt. Nagyon aranyos fiúk. Számítógépbe diktáltam teljes opuszjegyzékemet, 300 oldal adat. Képek és rajzok listája, postacímjegyzék, hogy szerteszét merre vannak a munkáim. Szereplési naplómban pedig képeim sorsa, amíg követni tudom. Nézd, étteremben ülni unok, emberek közé alig megyek, tv-t nem nézek, a tavaszra nem figyelek, színházba, moziba, koncertre nem járok. Szeretem a szép hosszú táblázatokat, ez az egyetlen felhőtlen szórakozásom... Öndokumentálásom másik területe, hogy húsz év kísérletezés és gyakorlás után ma már tisztességes fotókat tudok festményről csinálni. Elképzelni se tudom, fotókatalógusom nélkül hogyan vezényelném hadseregemet. A harmadik terület: dossziézása gondolataimnak, ma már főleg levelek formájában. Ez más. Ez valami visszajelzés számomra, hogy élek. Fontosságom tudata, vagy fontoskodás. Majd elválik. Kényszernek nevezed az öndokumentálást. Nem annyira kényszer, mint automatizmus. Ahogyan öt éve nem gondolkodom reggel, van-e kedvem uszodába indulni, ahogy a délben jött levélre másnap reggel bedobom a vá- 2 VÁLI DEZSŐ