2000, 1995 (7.évfolyam) szeptember

Ewa Domańska: Fehér Tropológia, avagy Hayden White és a történetírás elmélete

van, akkor talán kezdjük a szerzővel". Így kezdtem el fog­lalkozni az intencionalitással, Foucault és Barthes nyom­dokain járva.­ A szöveg bizonyos mértékben független a szerzőtől. Amikor megjelenik nyomtatásban, a szerző megszűnik a legjobb interpretátora lenni. Ez az a bizonyos posztstruktu­ralista gondolkodásmód. A posztstrukturalizmus ezenkívül a szemiotika jelfogalmával operál. Úgy gondolom, a szöve­geket, regényeket, verseket, történeteket egyfajta bizony­talanság jellemzi, ami a folyamatos beszédmód kialakításá­nak belső dinamikájából ered; ez utóbbiról tudósít a de­konstrukció. A textualitás érdekes ideológia. Igen, ideoló­gia, de kínál bizonyos betekintést, ami szerintem hasznos. E. D.: Akkor mégis minek nevezzük önt? Kritikusnak, filo­zófusnak, történésznek, az intellektuális történetírás képvi­selőjének? H. W.: Hát, magam sem tudom. Nem vagyok filozófus, legalábbis ezt állítják a filozófusok. Rorty például azt mondja, hogy tetszik neki a Metahistory, de nem tartja fi­lozófiai műnek. Amíg írtam, úgy gondoltam, hogy a gon­dolkodás történetét írom meg. Én művelődéstörténettel foglalkozom. Kutatási területem a kultúra és a mű­velődésfilozófia. De a filozófus-mesterséget sohasem ta­nultam. Nem írok olyan szigorú filozófiai elemzéseket, mint Arthur Dante barátom. Nem vagyok jelen a filozó­fusvilágban, de ugyanez elmondható Vicóról vagy Crocé­ról is. Sem Croce, sem Nietzsche nem tanult soha filozó­fiát.­ E. D.: Mégis, hogyan határozná meg az elméletét? A törté­nelem poétikája, retorikai történetelmélet, esztétikai historiz­mus, új retorikai relativizmus, esetleg a történetírás „logikai poétikája"? H. W.: Nehéz volna megmondani. Most azon dolgozom, hogy továbbfejlesszem a trópuselméletemet, amelyet a lo­gika, a dialektika és a poétika meghosszabításának tekin­tek. Ezért a retorika fogalma helyett inkább a „tropikát" (tropic) szeretném használni. A tropika Jakobson elméle­téhez hasonló teória. Jakobson tézise a következő: a költé­szet nyelvét semmi sem különbözteti meg a nem költői nyelvtől. Bizonyos beszédmódokban jelen van a költői funkció, amely dominál, másokban viszont úgy van jelen, hogy nem dominál. Tehát a „tropikák". Ezért is adtam második könyvemnek a Tropics of Discourse­ címet. A kiadóknak nem tetszett ez a cím. Véleményük szerint földrajzi fogalmat asszociál, és a könyvet a földrajzi könyvek között fogják elhelyezni. Ha tény és fikció tizenkilencedik századi megkülönböz­tetése nem tartható tovább, de látjuk, hogy a diszkurzus­ban továbbra is alkalmazzák, akkor fölmerül a kérdés, hogy vajon mi a fikció szerepe a nem fiktív beszédmód­ban, vagy az olyan diszkurzusban, amely legalábbis meg­próbál nem fiktív lenni. Hiszen mindenki, aki írásban el­beszél valamit, irodalmat ír. Használom a „tropológia" (tropology) kifejezést is. Ami­kor a Metahistoryt írtam, Vicóról vezettem szemináriumot. Egy olyan elméletre volt szükségem, amelynek segítségével elemezni lehet azt a módszert, amelyben koordinálódnak a bizonyítás szintjei és az elbeszélés különböző, logikai egy­séget nem alkotó részei közötti kapcsolatok. Szóval Vicót tanítottam, és az ő segítségével rátaláltam a bonyolult be­szédmódok különböző aspektusairól való gondolkodás új módszerére. Ilyen beszédmód a történelem is. Ez nem logi­ka, hanem tropika kérdése. Ez a nézőpont jellemzi a Metahistoryt. Ám akkor még éretlenül nyúltam a kérdéshez, semmit sem tudtam a reto­rikáról. Az iskolában azt tanultam, hogy a retorika rossz, erkölcstelen dolog, mert nem az igazság érdekli, hanem a rábeszélés. Jó tanáraim, akik arról győzködtek, hogy min­den retorika hazug, sikeres agymosást végeztek. Azt taní­tották, hogy a költészet jó, a tudomány és a logika is jó, de a retorika csak rossz lehet. Hát igen. Attól függ, mit értünk „retorikán": tekinthetjük a rábeszélés művészeté­nek, vagy a közlés tudományának. Vico tropológiájában éppen ezt, a közlés tudományának alapjait fedeztem fel. Miért foglalkozom tropológiával, a trópusok elméleté­vel? Mert az elbeszélő írásmódot nem a logika vezérli. És senki, aki valaha is a célból írt elbeszélést, hogy deduktív szabályokat találjon a történet egyik fázisának a másikból történő levezetéséhez, nem járt sikerrel. Ezért vélemé­nyem szerint vagy egy alternatív logikára, vagy olyan sajá­tos logikájú kompozícióra van szükségünk, amely megta­lálható a mai retorikában, a klasszikus retorikában viszont nincs meg. Úgy gondolom, hogy Hegel dialektikája, a hegeli logika a praktikus gondolkodás formalizálására tesz kísérletet. Ha az emberek kapcsolatba kerülnek egymással a politikában vagy a szerelemben, akkor ez nem a szillogizmus szabályai szerint történik. Ez nem szillogizmus, hanem valami más. Ez enthymema. A legtöbb kompozíció és a hétköznapi nyelv túlnyomó része enthymémikus. Nem működik ben­nük a dedukció logikája, nem szillogisztikusak. Az élet ellentétekből áll, ezért is van szükség az el­lentétekre épülő élet reprezentációjának elméletére. Ennek segítségével juthatunk el a valódi élet szintaxi­sához. Az elbeszélés kutatása során az elbeszélés logi­kájának meghatározására tett minden kísérlet kudar­cot vallott. Megpróbálták megfogalmazni az elbeszélés grammatikáját is - szintén eredmény nélkül. Figyelem­be kell vennünk ugyanis, hogy az elbeszélés több, mint egy hosszú mondat. A grammatika pedig képes valamit mondani a mondatról, de nem a különféle beszédmó­dokról. A szillogikus logika csak az állításokról ad tá­jékoztatást. Ezek azonban az elbeszélés nem kizáróla­gos összetevői. Az elbeszélésben szerepelnek ugyan ál­lítások, de maga a narráció nemcsak azok magasabb szintű együttese. Az elbeszélésnek vannak persze to­vábbi összetevői is, amelyek kapcsolatban állnak a szintaxissal, de ez nem grammatikai szintaxis. E szinta­xis a nyelvhasználattal van összefüggésben, amely mondaton kívüli kategória. A mondatokat a logika vagy a­­ tropologika segítségé­vel kapcsolhatjuk össze. A tropológiára azért van szükség, mert kell egy, a rendszeres, de logikusan valószínű eltéré­sekkel foglalkozó „elhajláselmélet" (theory of swerve). Az elbeszélésben éppen ez a szép, hogy nem érvényesek rá a szigorú logikai dedukció szabályai. Én is ezért kezdtem el retorikai elméletekkel foglalkozni. Úgy vélem, a retorika improvizatív diszkurzussal gazdagíthatja a teóriát."A Retorikafelfogásom, amely Vicótól ered, hasonló Gorgi­asz és Protagorasz retorikájához, vagyis filozófia. A retori­ka feltalálói, Gorgiasz és Protagorasz, és az összes többi, Platón és Arisztotelész által annyira bírált tudós valójában nyelvfilozófus volt. A retorika is filozófia, materialista fi­lozófia, amely a saját céljaira készült ontológiát tételez fel. Általános felfogás szerint a retorika az értelem alkotásá­nak elmélete; azt tanítja, hogyan van megkonstruálva az értelem, nem pedig azt, hogy mi módon lehet feltárni. Platón óta a filozófusok azon a véleményen voltak, hogy a 42 EWA DOMANSKA

Next