2000, 1995 (7.évfolyam) szeptember
Ewa Domańska: Fehér Tropológia, avagy Hayden White és a történetírás elmélete
van, akkor talán kezdjük a szerzővel". Így kezdtem el foglalkozni az intencionalitással, Foucault és Barthes nyomdokain járva. A szöveg bizonyos mértékben független a szerzőtől. Amikor megjelenik nyomtatásban, a szerző megszűnik a legjobb interpretátora lenni. Ez az a bizonyos posztstrukturalista gondolkodásmód. A posztstrukturalizmus ezenkívül a szemiotika jelfogalmával operál. Úgy gondolom, a szövegeket, regényeket, verseket, történeteket egyfajta bizonytalanság jellemzi, ami a folyamatos beszédmód kialakításának belső dinamikájából ered; ez utóbbiról tudósít a dekonstrukció. A textualitás érdekes ideológia. Igen, ideológia, de kínál bizonyos betekintést, ami szerintem hasznos. E. D.: Akkor mégis minek nevezzük önt? Kritikusnak, filozófusnak, történésznek, az intellektuális történetírás képviselőjének? H. W.: Hát, magam sem tudom. Nem vagyok filozófus, legalábbis ezt állítják a filozófusok. Rorty például azt mondja, hogy tetszik neki a Metahistory, de nem tartja filozófiai műnek. Amíg írtam, úgy gondoltam, hogy a gondolkodás történetét írom meg. Én művelődéstörténettel foglalkozom. Kutatási területem a kultúra és a művelődésfilozófia. De a filozófus-mesterséget sohasem tanultam. Nem írok olyan szigorú filozófiai elemzéseket, mint Arthur Dante barátom. Nem vagyok jelen a filozófusvilágban, de ugyanez elmondható Vicóról vagy Crocéról is. Sem Croce, sem Nietzsche nem tanult soha filozófiát. E. D.: Mégis, hogyan határozná meg az elméletét? A történelem poétikája, retorikai történetelmélet, esztétikai historizmus, új retorikai relativizmus, esetleg a történetírás „logikai poétikája"? H. W.: Nehéz volna megmondani. Most azon dolgozom, hogy továbbfejlesszem a trópuselméletemet, amelyet a logika, a dialektika és a poétika meghosszabításának tekintek. Ezért a retorika fogalma helyett inkább a „tropikát" (tropic) szeretném használni. A tropika Jakobson elméletéhez hasonló teória. Jakobson tézise a következő: a költészet nyelvét semmi sem különbözteti meg a nem költői nyelvtől. Bizonyos beszédmódokban jelen van a költői funkció, amely dominál, másokban viszont úgy van jelen, hogy nem dominál. Tehát a „tropikák". Ezért is adtam második könyvemnek a Tropics of Discourse címet. A kiadóknak nem tetszett ez a cím. Véleményük szerint földrajzi fogalmat asszociál, és a könyvet a földrajzi könyvek között fogják elhelyezni. Ha tény és fikció tizenkilencedik századi megkülönböztetése nem tartható tovább, de látjuk, hogy a diszkurzusban továbbra is alkalmazzák, akkor fölmerül a kérdés, hogy vajon mi a fikció szerepe a nem fiktív beszédmódban, vagy az olyan diszkurzusban, amely legalábbis megpróbál nem fiktív lenni. Hiszen mindenki, aki írásban elbeszél valamit, irodalmat ír. Használom a „tropológia" (tropology) kifejezést is. Amikor a Metahistoryt írtam, Vicóról vezettem szemináriumot. Egy olyan elméletre volt szükségem, amelynek segítségével elemezni lehet azt a módszert, amelyben koordinálódnak a bizonyítás szintjei és az elbeszélés különböző, logikai egységet nem alkotó részei közötti kapcsolatok. Szóval Vicót tanítottam, és az ő segítségével rátaláltam a bonyolult beszédmódok különböző aspektusairól való gondolkodás új módszerére. Ilyen beszédmód a történelem is. Ez nem logika, hanem tropika kérdése. Ez a nézőpont jellemzi a Metahistoryt. Ám akkor még éretlenül nyúltam a kérdéshez, semmit sem tudtam a retorikáról. Az iskolában azt tanultam, hogy a retorika rossz, erkölcstelen dolog, mert nem az igazság érdekli, hanem a rábeszélés. Jó tanáraim, akik arról győzködtek, hogy minden retorika hazug, sikeres agymosást végeztek. Azt tanították, hogy a költészet jó, a tudomány és a logika is jó, de a retorika csak rossz lehet. Hát igen. Attól függ, mit értünk „retorikán": tekinthetjük a rábeszélés művészetének, vagy a közlés tudományának. Vico tropológiájában éppen ezt, a közlés tudományának alapjait fedeztem fel. Miért foglalkozom tropológiával, a trópusok elméletével? Mert az elbeszélő írásmódot nem a logika vezérli. És senki, aki valaha is a célból írt elbeszélést, hogy deduktív szabályokat találjon a történet egyik fázisának a másikból történő levezetéséhez, nem járt sikerrel. Ezért véleményem szerint vagy egy alternatív logikára, vagy olyan sajátos logikájú kompozícióra van szükségünk, amely megtalálható a mai retorikában, a klasszikus retorikában viszont nincs meg. Úgy gondolom, hogy Hegel dialektikája, a hegeli logika a praktikus gondolkodás formalizálására tesz kísérletet. Ha az emberek kapcsolatba kerülnek egymással a politikában vagy a szerelemben, akkor ez nem a szillogizmus szabályai szerint történik. Ez nem szillogizmus, hanem valami más. Ez enthymema. A legtöbb kompozíció és a hétköznapi nyelv túlnyomó része enthymémikus. Nem működik bennük a dedukció logikája, nem szillogisztikusak. Az élet ellentétekből áll, ezért is van szükség az ellentétekre épülő élet reprezentációjának elméletére. Ennek segítségével juthatunk el a valódi élet szintaxisához. Az elbeszélés kutatása során az elbeszélés logikájának meghatározására tett minden kísérlet kudarcot vallott. Megpróbálták megfogalmazni az elbeszélés grammatikáját is - szintén eredmény nélkül. Figyelembe kell vennünk ugyanis, hogy az elbeszélés több, mint egy hosszú mondat. A grammatika pedig képes valamit mondani a mondatról, de nem a különféle beszédmódokról. A szillogikus logika csak az állításokról ad tájékoztatást. Ezek azonban az elbeszélés nem kizárólagos összetevői. Az elbeszélésben szerepelnek ugyan állítások, de maga a narráció nemcsak azok magasabb szintű együttese. Az elbeszélésnek vannak persze további összetevői is, amelyek kapcsolatban állnak a szintaxissal, de ez nem grammatikai szintaxis. E szintaxis a nyelvhasználattal van összefüggésben, amely mondaton kívüli kategória. A mondatokat a logika vagy a tropologika segítségével kapcsolhatjuk össze. A tropológiára azért van szükség, mert kell egy, a rendszeres, de logikusan valószínű eltérésekkel foglalkozó „elhajláselmélet" (theory of swerve). Az elbeszélésben éppen ez a szép, hogy nem érvényesek rá a szigorú logikai dedukció szabályai. Én is ezért kezdtem el retorikai elméletekkel foglalkozni. Úgy vélem, a retorika improvizatív diszkurzussal gazdagíthatja a teóriát."A Retorikafelfogásom, amely Vicótól ered, hasonló Gorgiasz és Protagorasz retorikájához, vagyis filozófia. A retorika feltalálói, Gorgiasz és Protagorasz, és az összes többi, Platón és Arisztotelész által annyira bírált tudós valójában nyelvfilozófus volt. A retorika is filozófia, materialista filozófia, amely a saját céljaira készült ontológiát tételez fel. Általános felfogás szerint a retorika az értelem alkotásának elmélete; azt tanítja, hogyan van megkonstruálva az értelem, nem pedig azt, hogy mi módon lehet feltárni. Platón óta a filozófusok azon a véleményen voltak, hogy a 42 EWA DOMANSKA