2000, 1995 (7.évfolyam) szeptember
Szabó Judit: Öt évszak
Öt évszak SZABÓ JUDIT A JL J amikor véget ért, Juli úgy érezte, hogy egy évvel hamarabb abba kellett volna hagyni. A lány szerint korábbi befejezésre nem volt mód, legfeljebb arra, hogy mást kezdjenek az elején. Ha újra kezdhetném, felszabadultabb lennék, jobban örülnék - mondta Juli. Ha újra kezdhetném, talán nem ezt a történetet kezdeném újra veled - mondta a lány, ember volt, amikor találkoztak. A lány épp húsz múlt akkoriban, és csak megismerkedni, barátkozni gondolt Julival, akinek egyik írása nagyon meghatotta. „Mindig szerettem volna egy felnőtt barátot" - így kezdte az ismerkedést. De nem barátok lettek, az éjszakáikat osztották meg egymással, mindjárt a találkozásuk utáni napokban. Amikor először voltak kettesben Juli lakásán, egy-másfél óra múltán arra kérte a lányt, hogy megfoghassa a kezét. „Lehet, de az én kezem nagyon hideg" - válaszolta a másik, mire Juli a kezébe vette, melengette a kezét, azután összebújtak. Zenét hallgattak. Zökkenők nélkül, játszva ment minden, és egy idő után Juli megállapította: „Most vagy abbahagyjuk és hazamegy, vagy az ágyban fogunk kikötni." „Inkább az előbbi" -hangzott akkor a válasz, hősünk tehát este tíz felé hazakísérte a lányt. A második alkalommal azonban már hajnalig együtt maradtak. A lány vonzó volt. Julit sem tartották csúnyának, de távol állt attól, hogy jó nő lehessen. A lány után futottak a legkülönbözőbb fiúk, rosszabbak, jobbak, tejfelesszájúak és vén kéjencek, de ő közömbös maradt irántuk. Nem volt még kedvese, csak barátai. Julinak annak idején egy-két csúnya fiú udvarolt, és fiatal korában neki sem voltak szeretői. Nőkbe volt szerelmes, hosszan és reménytelenül. Julit kötelességre nevelték, a lányt szabadságra. Nem örültek persze, de cirkusz nélkül vették tudomásul a szokatlan barátnőt a lány szülei. Amikor tavasz felé már nem bírták gyermekük késő éjszakai, hajnali hazatéréseit, néhány hétre elküldték őt otthonról, jobb híján Julihoz. A lány egyetemre járt, egyébként pedig a barátaival, vagy csak úgy egyedül kószált szerteszét. „Én húszéves vagyok, nekem még fel kell fedeznem a világot" - mondta Julinak. Esténként, éjszakánként tért meg barátnője lakásába, és egy folytatásos regényt mesélt neki az ágyban, sok-sok távoli szereplővel: a barátai, ismerősei életét. Regény után szeretgették egymást. Négy-öt hónapig tartott, míg Juli kiismerte magát az ismerősök, barátok életében. Ugyanannyi ideig, míg megszűnt számára a kettőjük közötti szerelemben minden tabu. Tavasz volt akkor, bódító május. Juli felgyógyult egy éve húzódó betegségéből, dolgozni kezdett a szerkesztőségben. Sokszor járt be későn, ilyenkor a reggelt a lánnyal töltötte. Türelemmel viselte, hogy a másik nehezen tud elválni tőle. Őt néhány napra boldoggá tették a közösen töltött éjszakák, a lányra azonban az együttlét után már nem hatottak. Juli próbálta babusgatni barátnőjét, gondoskodni róla, anyáskodni vele, de visszautasításban részesült. Épp a szülői gondoskodástól próbált szabadulni a lány, nem hiányzott neki újabb. „Szeretek néha megázni" - hárította el egy esős délelőtt a Juli által felkínált esernyőt. Új meg új szereplők bukkantak fel az életében, Juli sokat bánkódott azon, hogy napközben alig vannak együtt. Pedig az ízlésük közös, gondolataik hasonlóak voltak. Csaknem ugyanazokat a zenéket kedvelték, ugyanazokat a könyveket olvasták. Ha néha együtt mentek moziba vagy színházba, többnyire megegyezett a véleményük. Nappal a lány mégis másokkal barátkozott. Az éjszakák, reggelek maradtak Julinak - a lány a fiúkat változatlanul kikosarazta és reménnyel töltötték el. Hősünk eldöntötte: Azt szeretné, hogy az ifjú nő sokáig járjon hozzá, ne vigye el más egyhamar. ^^^garami kortársaival, szüleivel ment a lány, Juli Pesten maradt. Augusztusban néhány napot a hegyekben töltöttek, kettesben. Napközben az erdőt járták, esténként tüzet gyújtottak, szalonnát sütöttek vagy bográcsban főztek valamit. Amikor a tűz kihunyt, pokrócba burkolóztak és a csillagokat nézték. Az egyik hoszszú, verőfényes délutánon talán a legszebb erotikus együttlétüket élték meg. Történetük épp a fejeútján tartott. Ekkoriban kezdte Juli kicsinek becézni a lányt. Ő nem háborodott fel. „A kicsid vagyok?" - kérdezett vissza. Tétován, elnézést kérő mozdulatokkal szerette Julit. Más nőkbe volt szerelmes, boldogtalanul álmodozott. Juli nem akart nagy szerelmet. Félt tőle. Hálás volt, hogy a lány elfogadja őt, és gátlások nélkül szerethet valakit. A hegyekből hazatérve lakások között szaladgáltak összevissza. Egy-két hónapig mindketten két lakásban éltek egyszerre, a szüleikében és a sajátjukban - a lány kis 45 SZABÓ JUDIT