2000, 1996 (8.évfolyam) január
Jeanette Winterson: A szex költészete
Tegnap a tengernél voltunk, és a tenger nehéz volt a sótól, még a hajunkba is belefonódott. Só lepte a kezünket és sebeinket is, amelyeket egymáson ejtettünk. - Ne bánts - mondtam, és kigomboltam az ingemet, hogy nézhesse a mellemet, ha akarja. - Nem vagyok szent - mondta ő, és ez igaz volt, akárcsak az, hogy ugyanakkora a lábunk. A sziklák hüllőkékek voltak, a csúcsaikon egyensúlyozó ég tiszta kék. Picasso fölparancsolta rám a kardigánt, és sötét teát itatott velem egy ötvenes évekbeli termoszból. - Tél van - mondta. - Menjünk. És mentünk is, magunk mögött hagytuk a nyarat, lábnyomokat hagytunk magunk mögött, négy egyforma láb nyomát. Nem tudom, megmondhatta-e róluk bárki, melyek tartoznak össze, és ha mégis, másnapra úgysem maradt volna nyoma. Mit csinálnak a leszbikusok az ágyban? A pletykalapok vággyal és bűnnel teli világa a takaró alatt csak arra való, hogy Picasso beletörölhesse az ecsetjét. A lepedők közt Montparnasse-t játszunk, vagyis Picasso felajánlja, hogy lefest, de ehelyett szeretkezünk. A művészeti akadémián találkoztunk, egy fényes folyosón. Olyan fürgén jött felém, hogy a linóleum szétmállott a léptei alatt. Azt gondoltam: „Egy nő, aki ezt tudja csinálni egy padlóval, velem is tudna mit csinálni." Én kezdeményeztem. Megragadtam a lófarkát, ahogy a hősök a megvadult lovakat. Megtorpant. Mikor megfordult, megcsókoltam rubinszínű ajkait, és belepillantottam mélykék szemébe. Kihívó volt, jó karban levő, alakja hullámzott. Azt gondoltam: „Itt lenne jó szörfözni." Visszamentünk a műtermébe, ahol természetesen egy kis festőállvány és egy nagy ágy állt. - Első a munkám - mondta. - Nem baj? - És válaszra sem várva kikevert egy kis okkervöröset, mielőtt magáévá tett volna, mint egy kutyát, melleim a párna fölé lógtak. Ne olyan gyorsan, Picasso, én is össze tudjak gyűrni, mint egy béreslegény, fel tudlak csavarni a csípőmhöz, mint egy jó dohánylevelet. Megragadhatom azt a gőgös torkot, és vággyal elvághatom. Fel tudlak izgatni, mint egy kurva, hogy elnémuljál a vágytól. Lassabban, Picasso, ahol a fény a padlóra zuhan. Feküdj mellettem a sérült fényben, amely fekete foltokat hagy a melleden. Tüdőbetegnek látszol, olyan sovány, márványos bőrű, nyugodt vagy most. Felemeltelek és az ágyhoz vittelek, amely poros volt és elhanyagolt. A lepedő alatt egy újságot találtam, amely a jegyrendszert hirdette. A lány a vásznon duzzogott. A kép félbemaradt. Mindent hallottam rólad, féktelen tigrisem, te vad, te szilaj. De az igazság más, ahogy ez már az igazsággal lenni szokott. Ami megtartja a kis teret a lábam között, az nem a te mozgékony nyelved vagy bármely más testrészed, amin játszol, hanem az univerzum, amit együtt alkotunk a lepedők közt. Az iglunkban voltunk, és otthonosabb nem is lehetett volna. Fehéren fehéren fehéren fehér. Lepedő, Picasso, én, lepedő. Hogy ki van fönt, az attól függ, hol állsz, de mivel mi feküdtünk, nem számított. Micsoda eszkimó vagyok, léket vágok csábító jegébe, és benyúlok a halért. Hogy tekereg, csúszik, csavarodik, hogy ellenálljon, de én horogra tudom kapni. Jó fogás, mindkét kezemben egy, és a számban is. Ahhoz képest, hogy téli délután van, és nem működik a kályha, és be kell fizetni a lakbért. Melegen voltunk, gazdagok és fehérek. Nagyon élveztem a látogatást. - Találkozunk még? - kérdezte. Igen, holnap, az utcai nátriumlámpák alatt, az óra ketyegése alatt. A kötelezettségeim, a történetem, a félelmeim alatt, ez a most. Ez a pezsgő, szédítő, mindent felemésztő most. Nem hagyom, hogy az idő hazudjon nekem. Nem hallgatok a halott hangokra vagy a meg sem született fájdalomra. A „Mi lesz, ha?" gyengébb, mint a „Mi lesz, ha nem?" Nem bírom elviselni, ha nem vagy. Meg kell kapjalak. Csak nevessenek a feddő tekintetű antiromantikusok. A szerelem nem olaj, és én nem vagyok gép. A szerelem te vagy, és én itt vagyok. Most. Leszbikusnak születtél? Picasso szokatlan anya volt, de neki köszönhetem magamat. Összeköt a becsület, a szerelem, olyan szálak, melyeket a steril kórházi olló nem tud elvágni. Saját forrásából keresztelt meg, és azt mondta: - Ezennel Szapphónak keresztellek. - Az emberek gyakran megkérdezik, hogy anya és lánya vagyunk-e. Mondhatnám, hogy igen, mondhatnám, hogy nem, mindkettő igaz lenne, ahogy a leszbikusok is igazak, legalább egymáshoz, ha a világhoz nem is. Számomra nem idegen az igazság, csak nagyon zavarnak 35 A SZEX KÖLTÉSZETE