2000, 1996 (8.évfolyam) június
Petr Pithart: Tükör előtt, tükör mögött
Tükör előtt, tükör mögött PETR PITHART ( A. X.és én, de mégis? Századunk szlovák politikusainak, szociológusainak, történészeinek, irodalmárainak első átfogó, kiegyensúlyozott politikai cikk- és tanulmánygyűjteménye végre napvilágot látott. Ez az első ilyen terjedelmű kötet nemcsak a cseh, de a szlovák olvasó számára is! Valóban hihetetlennek tűnik: eddig talán senki nem találta érdemesnek egy ilyen kötet kiadását? Senki. De válaszoljunk szép kerek mondatban, úgy, ahogyan arra az iskolában tanítottak bennünket: mind ez ideig senki sem találta fontosnak, hogy összeállítsa és kiadja a huszadik századi szlovák politikai gondolkodás reprezentatív válogatását. Az olvasó felteheti a kérdést: ha mindaz, amit a kiadó itt hol egymás mellé, hol pedig egymással szembe állít, időben eljut politikai felelősségük tudatában lévő emberekhez, befolyásolta volna-e a közelmúlt cseh-szlovák történéseit? Valószínűleg nem már hat évvel ezelőtt is késő volt. Ugyanakkor mindnyájunkat, akik ezen történések részesei voltunk, feltétlenül felruházott volna az önreflexió képességével. Mert mindjárt az elején hangot adnék azon meggyőződésemnek, miszerint - a nyers erőn és a csábító ideológiai jelszavakon kívül - éppen az önreflexió, a társadalmi történések szereplőinek azon képessége és készsége, hogy bizonyos távolságtartással, a „másik" szemével nézzen, az a tényező, amely ha nem is a legnagyobb mértékben, de mindenképpen a legelőnyösebben befolyásolja a társadalmi konfliktusok lefolyását és kimenetelét. De nem így történt, akárcsak cseh és szlovák őseink, nemrégen mi, kortársak is, mintha bekötött szemmel, betömött füllel tárgyaltunk volna egymással. Persze annál magabiztosabban, annál szuverénebb módon. Ezenkívül a legalább utólagos elégtétel érzését is megkérdőjelezik a könyv megjelenésének (későn, de mégis) körülményei: a kötetet egy szlovákiai magyar kiadónak, a Kalligramnak sikerült összeállítania. Nem cseheknek, nem szlovákoknak, hanem magyaroknak. Inkább tehát csak semmi „mégis". Inkább csak „későn", és pont. Ha nem felkiáltójel. * * * Úgy is olvasom tehát ezt a könyvet, mint egy, a maga módján arról a furcsa tényről szóló kommentárt, hogy mi itt, Csehországban minden bizonnyal nem éreztük szükségét annak, hogy tudjuk, voltaképpen miként is látnak bennünket ők, a szlovákok. Van például sejtelmünk arról, hogy szlovák szemmel nézve mi, csehek hajlamosak vagyunk a radikalizmusra? Ezt ugyanis csak konzervatív szemszögből lehet így látni, és hát a konzervativizmus természetesebb dolog Szlovákiában, mint Cseh- és Morvaországban, vagy Sziléziában... Érdekelt minket valaha, miként látják a szlovákok a cseh-német viszonyt? Mit jelent az, hogy akkor jutunk hozzá a szlovák politikai gondolkodást jellemző lényegi és átfogó információkhoz, amikor már arra voltaképp nincs is szükségünk ? Ennek a könyvnek minden kétséget kizáróan megkésett kiadása voltaképpen egyfajta önkéntelen érv is az állam nemrég történt szétesése mellett: a késői, ráadásul voltaképpen kívülről jött érdeklődés bizony nem a kölcsönösség mély motívumainak bizonyítéka. Legalábbis cseh részről. És csak azoknak a szkepszisét erősíti, akik mindig és kizárólag opportunizmusról beszéltek: annak idején egyszerűen megérte együtt lenni, később meg már a dolog nem volt ennyire előnyös, vagy pedig nem lehetett az előnyöket észrevenni. Így aztán elváltunk. * * * Ennek a válogatásnak az írásai természetesen a szlovákokra, az ő sorsukra, az ő természetükre, az ő álmaikra, de főleg tetteikre és tétlenségeikre összpontosítanak. De ez ugyanannyit tesz, mintha azt mondanánk, hogy ez egy szlovák szemszögből magyarokról és csehekről írt könyv. Természetesen eleinte inkább a magyarokról, később pedig inkább a csehekről. A szlovák-magyar és a szlovák-cseh kapcsolatokról. Szerfölött közép-európai tehát ennek a könyvnek a témája. Az önreflexióra való hajlandóságot és az önreflexió képességét nemcsak az egyén, a csoport, de a nemzet, az állam érettsége szinonimájának is tartom. Minden egyes „én", minden egyes „mi" esetében, minden olyannal kapcsolatban, aminek van identitástudata, vagy legalább törekszik arra, hogy legyen neki ilyen. Mert hát az önreflexió, az önmagunkba tekintés folyamata leginkább a növekedés folyamatával azonos. Minden egyes „én"-nek, minden egyes „mi"-nek erős és reflexszerű hajlama van az öntúlbecsülésre, az öndicséretre, más szóval az illúziókra -önmagát és az őt körülvevő világot illetően. Esetleg a kisebbségi komplexusra, a szorongásra, a kishitűségre. Az elégtelen önreflexió azt eredményezi, hogy nem látjukalábecsüljük vagy túlértékeljük előnyeinket és hátrányainkat. Növekedés helyett így aztán kudarcok és vereségek A cikk eredetileg a Slovenská otáska v XX. storocí (A szlovákkérdés a 20. században) című könyv cseh változatának utószavaként jelent meg. A magyar változat (egy más utószóval) a könyvhétre jelenik meg, ugyancsak a Kalligram kiadásában.