2000, 1998 (10.évfolyam) november
…gatyába táncol… (Irodalmi „befogadás” – versekben)
2000 kárhoztatásával. A költő folyamatosan kiprovokálja, hogy róla legyen szó, akár kihívóan, időnként megbotránkoztatóan szokatlan „személyességével", „őszinteségével", nagyra vágyásának hivalkodó kinyilatkoztatásával (gondoljunk csak pl. arra a furcsa jelenetre az Úti jegyzetekből, melyben azt rögzíti, mennyire megütközött azon, hogy az aggteleki barlang idegenvezetője nem ismerte fel az ő „országos hírű" nevét),10 akár azzal, hogy nézeteit és saját költői integritását védelmezni akarván, mindenkivel hajlandó, az akkori sajtóviták szokásait erőteljesen meghaladó módon, sajtópolémiába keveredni (itt a sok látványos példa közül is kiemelhetők a kizárólag a személyeskedő vagdalkozás kedvéért született kis írások, írói-szerkesztői üzenetek, mint amilyen pl. az 1845 eleji Adatok „A kritika titkai"-hoz)" A JL V. modern irodalmi gépezet legfontosabb hajtómotorja természetesen az időszaki sajtó, s a negyvenes évekre Magyarországon e sajtógépezet már igen komolyan fejlett színvonalon működik - természetes tehát, hogy Petőfi ezen keresztül óhajt és tud a legerőteljesebben hatni (s hogy az időszaki irodalmi sajtóban való részvétel mennyire elválaszthatatlan része az irodalmi munkának, az irodalmi értelmiségi életnek, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy Petőfinek majdnem minden barátja szerkeszt - vagy most, vagy az 1848-as sajtószabadságot követően, vagy még később, mikor majd módja nyílik rá valamilyen folyóiratot: Jókai, Pálffy Albert, Pákh Albert, Bérczy Károly, Vas Gereben, Csengery Antal, Arany János s a többiek, előbb vagy utóbb, rövidebb vagy hosszabb időre, beszállnak a periodikák szerkesztésének munkájába is). A rendszeres megjelenés és az aktuális, hirtelen reagálás lehetősége igen nagy mértékben megváltoztatja az irodalmi nézetek egymás mellett vagy egymással szemben való létezését is: az állandó vita és pezsgés állapotát teremtik meg és használják ki. Ama hatalmas erejű és a mai irodalmi vitákat látván is meglepően nagy terjedelmű vita, amely Petőfi költészete körül a negyvenes években lejátszódott, szerves fejleménye és mintegy megkoronázása volt az eddigre derekasan kiépült irodalmi intézményrendszernek, s maga is hozzájárult e rendszer működéséhez. Nemcsak arról volt e vitában szó, hogy kinek tetszik vagy nem tetszik Petőfi költészete, hanem arról is, hogy egy jelentősen újító költészet létmódjához és befogadásához ezentúl hozzátartozik a zajos sajtóvisszhang is, s az is, hogy a sajtó visszhangjait e költészet (s amaz irányzat, melyhez a kiszemelt költő tartozik) esztétikailag is kamatoztatni tudja majd. Alighanem helytelen az a hagyományos irodalomtörténeti beállítás, mely szinte sajnálja Petőfit amiatt, hogy sok támadással kellett szembenéznie; a modern irodalom szempontjából nézve talán éppen fordítva áll a helyzet: Petőfi költészete mint történelmi fejlemény vagy jelenség elválaszthatatlan amaz irodalmi nyilvánosságtól, mely megteremtette és körülvette, a folyamatos sajtójelenlét és az éles vita pedig nemcsak életének és „termelésének", hanem költészetének mint esztétikai képződménynek is alapvető lételeme volt. Nem csak azért reagált pl. Lelkemadta-teremtette Kunfia! Lelkemadta-teremtette Kunfia! Verjen meg lángcsókjaimnak Zápora. Láncra kötlek, ha hived el-Feledted: Ölelésem legyen a lánc Feletted, Azokért az egészséges Dalokért, melleket zengsz e beteg hon Üdvéért! Sokan kérték, hogy beszéljek Felőled: Ki vagy? mi vagy? s mi lehet még Belőled! S elmondtam, hogy már bakancsos is valál S vitézkedés a szerelem Harcinál, Hol szép lány volt a tündérvár, ÖV ALATT ...gatyába táncol... (IRODALMI „BEFOGADÁS" - VERSEKBEN) S alakin át Lőtted ajkad csókkal töltött Pisztolyát, Míg a szíved vérző sebet Nem kapott, S ebből növesztél Cziprus Lombokot, melly szent búdnak hervadatlan Koszorú; S lantod, most egy dalt mennydörgő Gyászború. S így a vaksors közlegénye Lőte, és Legélesebb kardod lön a Szenvedés!... Hogy rideg volt egy időre Az apád, A művészet szent szerelme Volt a vád. A szív legszebb szenvedélye Nőtt beléd: A színészet tündérföldet 54 MARGÓCSY ISTVÁN