2000, 2001 (13. évfolyam) november
Szergej Gennagyijevics Nyecsajev: A forradalmár katekizmusa
2000 kék bonyolult szövedéke jön létre, sőt, olyat sem nehéz találni, aki első generációs létére sem tekinti magát az óhaza távoli nyúlványának, miközben egyértelmű etnikai azonossággal bír. Mindebből az is következik, hogy az etnikumhoz tartozás ismérveit nem szűkíthetjük le - különösen a globalizáció idején - a nemzetállami keretek függvényében meghatározott identitás kizárólagosságára. Meglepő, hogy bár nálunk a közfelfogás szerint a „magyarság" nem nemzetállamot idéző fogalom, mivel a magyar etnikum elterjedése nem vág egybe az állam politikai határaival, az elvándoroltak s leszármazottaik megítélésében a megnevezés jelzi mégis a nemzetállami keretekben való gondolkodás szívós hagyományát. A diaszpóra-kötelékek határai Célszerű tehát a diaszpóra-identitás fogalmát is megvizsgálnunk, annak ellenére, hogy ezzel a ma oly divatos fogalommal az etnikai viszonyok meglehetősen különböző változatait lehet magyarázni (Safran 1991; Medam 1993; Clifford 1996; Telölyan 1996; Cohen 1997; Vetrovec 1997; Fejős 1995). A magyarok esetében az elmúlt száz év során az elvándoroltak (s leszármazottaik) életének diaszpóra jellegéről kevés szó esett, pedig „Magyar Amerika" sajátos, az óhazától eltérő, vonásait előbb-utóbb mindegyik migrációs hullám felismerte. Tapasztalataim szerint e felismerések a nemzedékváltások időszakaira koncentrálódtak: az 1920-as évek elejére, az 1930-40-es évek fordulójára, a második világháború utánra, valamint változó intenzitással az elmúlt két évtizedre. Az óhazától való különbözés tudatosítása természetesen nem volt minden esetben azonos jelentésű és azonos jelentőségű. A diaszpóra-tudat és diaszpóra-identitás történeti mintáinak és jelentésváltozásainak rekonstrukciója még kutatandó feladat. A diaszpóra-identitást fenntartó kötelékek közül (vö. Cornell 1996) ezúttal kettőre térek ki. A bevezetőben idézett interjúrészlet olyasmire utal, ami politikailag aktív felek közötti kapcsolat alapján tételez fel tudatos viszonyt a diaszpóra és óhaza között. Az óhazai napi politika iránt érdeklődő réteg magatartása azonban nem jellemző a diaszpóra egészére, s mintaként sem állítható mindenki elé. A feltevés még az első generációkra is csak korlátozott mértékben igaz (vö. Várdy-Várdy Huszár 1996; Várdy 1999). Ugyanakkor a diaszpóra szövete szociológiailag és kulturálisan is sokkal több szálon szövődik, így emberi kapcsolatok, kisebb-nagyobb szervezetek, közösségek nagy távolságokon átívelő hálózatai formájában is. A kommunikáció hagyományos módjai, mint a családi levelezés, a kivándoroltak sajtóhírei mellett (sőt, helyett) a hálózatok fenntartása a mai technika teremtette lehetőségekkel bővül, ami az óhazai kapcsolatokat is átalakítja. A diaszpórát az emlékezet, de a „technológia" is fenntarthatja, véli egy indiai kommentátor (Karambeti 1992: 269-272). A magyarok esetében is igaz, hogy a gyakori kell nézni, hogy a szóban forgó személy halála mekkora hasznot hajthat a forradalom ügyének. Ennek megfelelően mindenekelőtt azokat az embereket kell megsemmisíteni, akik különösen sokat árthatnak a forradalmi szervezkedésnek, továbbá akiknek erőszakos és váratlan halála kiváltképp alkalmas a kormányzat megfélemlítésére és arra, hogy elvesztésük lévén értelmes és energikus képviselői - megrendítse a hatalmat. 17. § A második kategória olyan emberekből kell álljon, akiknek csak ideiglenesen kíméljük meg az életét, mert az általuk elkövetett brutalitásokkal elkerülhetetlenül lázadásba sodorják a népet. 18. § A harmadik kategóriába számtalan magas beosztásu vadbarom tartozik, másképpen szólva olyan személyek, akikben nem teng túl sem az értelem, sem az energia, ám helyzetüknél fogva vagyonnal, összeköttetéssel, befolyással, hatalommal rendelkeznek. Ezeket az embereket minden lehetséges úton és módon ki kell használnunk, be kell hálóznunk, meg kell tévesztenünk, ki kell szednünk belőlük szennyes sds titkaikat, hogy a rabszolgáinkrá tegyük őket. Ily módon vagyonuk, hatalmuk, összeköttetésük és befolyásuk kimeríthetetlen kincsesbánya és értékes segítség lesz különféle forradalmi vállalkozásainkban. 19. § A negyedik kategória az állam szolgálatában álló mindenféle becsvágyó karrieristából és a legkülönbözőbb árnyalatú liberálisokból tevődik össze. Velük saját programjuk alapján lehet konspirálni, úgy téve, mintha vakon követnénk őket, miközben kezünkben vannak. Meg kell szereznünk titkaikat, és olyan mértékben kell kompromittálnunk őket, hogy visszavonulásuk lehetetlenné váljék, s ily módon keltsenek zavart az államban. 20. § Az ötödik kategória — doktrinerek, összeesküvők, forradalmárok, abból a fajtából, amely csak szócsépléshez ért és papíron forradalmár. Az ilyeneket folyton gyakorlati és nyaktörő akciókba kell belehajszolni, amelyeknek eredményeként a többség nyomtalanul megsemmisül, de néhányukból igazi forradalmár válik. 21. § A hatodik és fontos kategória a nők, akiket három főcsoportba kell sorolni. Az egyikbe az üres, szellemtelen és lélek nélküli nők tartoznak, akiket ugyanúgy kell felhasználni, mint a harmadik és negyedik kategóriához tartozó férfiakat. A második csoportot a szenvedélyes, odaadó és tehetséges nők képezik, akik azonban még nem tartoznak hozzánk, mert nem küzdötték föl magukat a frázis nélküli, tettleges forradalmiság megértéséig. Velük úgy kell bánni, mint az ötödik kategóriához tar- 56 FEJŐS ZOLTÁN