2000, 2002 (14. évfolyam) március
Sorin Antohi: A „bovarizmustól” az etnikai ontológiáig
modern Románia tervén. A projektben a Nyugat lett volna hivatott kiemelkedő szerepet játszani, függetlenül a különböző ideológiai hitvallásoktól, politikai kötődésektől és szerzett jogoktól az 1848-as román nemzedék, akárcsak az első világháborúig következő összes nemzedék egyetértett abban, hogy a Nyugat szisztematikusan utánozandó. Maiorescu tiltakozása a „tartalom nélküli formák" ellen nem magával az utánzással, hanem a felszínes imitációval szemben született. A két háború közötti időszakban, amikor az autochtonisták által szorgalmazott imitatio nationis elve uralkodott, Lovinescu továbbra is szenvedélyesen hirdette az utánzást, mivel Gabriel Tarde francia szociológus és műve, a Les lois de l'imitation: étude sociologique (1890) nyomán megállapította, hogy az utánzás lehet kreatív is, nem csak gépies. A f j1 geokulturális bovarizmus egy lépéssel tovább megy az ábrándozásban: a románok hajlamosak inkább Franciaország szomszédjának képzelni magukat, mintsem a félbarbár és ellenséges bolgárok, ukránok és magyarok szomszédjának - még a Fekete-tenger és a jóindulatú szerbek sem érnek fel szomszédjukkal, Romániával. Mondani sem kell, a román bovarizmust nem osztják sem az ország valós, sem képzelt nyugati szomszédjai (a kölcsönös vonzalomról és rokoni vonásokról tett jelképes és meglehetősen leereszkedő állításokon túl). Bukarest tényleg nem „kis Párizs". Inkább „a Ballán kis Párizsának" hívták, mint ahogy Romániát „a Kelet Belgiumának". Larry Wolff megmutatta, hogyan operált a felvilágosodás földrajzi fogalompárokkal: ázsiai Bulgária és európai Bulgária, ázsiai moszkvai nagyfejedelemség és európai moszkvai nagyfejedelemség. Továbbá a felfedezők (nem pusztán gyarmatosítók) - nosztalgiából és civilizációs lelkesedésből -gyakran adtak az újonnan felfedezett helyeknek otthonról hozott neveket. Az olyan kifejezéseket, mint „a Balkán Párizsa" vagy „a Kelet Belgiuma", ebben a szellemben kell értelmeznünk. Végül, hogy kis időre visszatérjünk a régiók világába, az erdélyiek mindig is a nyugati civilizáció előretolt hadállásának tartották magukat a Kárpát-medencében. Nemcsak a német betelepülők vélekedtek így, akik Erdély városait építették, nem is csak a magyar elitek, amelyek ezer éven át irányították a tartományt, hanem a tizennyolcadik századtól, a latinista Erdélyi Iskolával, illetve a római örökségen alapuló „hagyomány szisztematikus feltalálását" kezdeményező görög-katolikus elit révén a románok is. Újabban egy „A Treia Europa" (A Harmadik Európa) nevű temesvári kutatócsoport fogott bele hasonló ambiciózus programba, céljuk városuk és a régió közép-európai azonosságának felélesztése és doku -mentálása. A Közép-Európával foglalkozó kánont fordítják és terjesztik, helyi és regionális történelemmel foglalkoznak. De hát nem geokulturális bovarizmus ez is, annak ellenére, hogy Bécs és Budapest sok tekintetben közel van Temesvárhoz, míg Párizs és Bukarest egyre távolodik? Vertikális menekülés: etnikai ontológia Amikor a geokulturális bovarizmus nem elegendő a földrajz és a szimbolikus földrajz birodalmából való menekvéshez, a világ horizontális szerveződésének helyére vertikális lép, olyasvalami, ami az etnikai nemzetet megszabadítja a történelem és a földrajz nyomorúságától, és egy transzcendens entitás közelébe emeli. Abból, amit eddig láttunk, a transzilvanizmus közelebb áll az etnikai ontológiához, mint a bovarizmushoz, mivel megpróbál létrehozni és intézményesíteni egy képzeletbeli autochton szellemet. A románok ennél tovább mennek, amikor egy teljes etnikai ontológiát fogalmaznak meg. A nacionalizmus kutatói legtöbbször semmibe veszik vagy elvetik azokat a szerzőket és diskurzusokat (reakciósságuk, eszelősségük, illetve potenciálisan vagy ténylegesen gyilkos mivoltuk miatt), akik/amelyek az olyan univerzáliákat, mint tér, idő és lét igyekeztek nemzeti keretekbe foglalni. Az ilyen, a történelemről, nyelvről, kultúráról, végzetről és hasonlókról való spekulációk, amelyek annak megteremtésére törekedtek, amit én etnikai ontológiáknak nevezek alkotják mind a nacionalizmusok, mind a magas kultúrák kánonjainak legbelső magját. Ha az etnoszi nemzetet saját ontológiával ruházzuk fel, ez azt jelenti, hogy felszabadítjuk a szimbolikus földrajz önkényuralma alól, sőt még a „történelem terrorjától" is megmentjük, és exkluzív, védett vertikális kapcsolatba helyezzük egy isteni vagy más transzcendens elvvel. 2000 0 21