2000, 2003 (15.évfolyam) március

KOVÁCS JÁNOS MÁTYÁS: 2000 leütés

A vendégmunkás Skarbit Andrást nem én választottam „A vendégmunkás" című fotósorozat főszereplőjének. Bármilyen furcsán hangzik is , a fényképezőgép választotta ki magának. 1978-ban kezdtem fényképezni az ingázó munkások életét. Jártam a munkásszállókat, utaztam a hírhedett „fekete vonatokkal", ismerkedtem az emberekkel. Azok sorsa érdekelt, akik kiszakadtak a mezőgazdaságból, a városban kényszerültek munkát vállalni, s csak hetente-kéthetente jártak haza hétvégekre a falun maradt családhoz. Több mint negyedmillió ember életformája volt ez a hetvenes években. 1978 szeptemberében a Budapest-Nyíregyháza személyvonaton megismerkedtem hat tiszaeszlári kubikossal, akik együtt dolgoztak a Fővárosi Gázműveknél. Ez a brigád szinte kínálta az alaphelyzetet: paraszti múlt — fővárosi munka — munkásszállás — falun élő család — hétvégi vonatozás. Ettől kezdve követtem és fényképeztem a brigádot, de két év után észre kellett vennem, hogy a szép számmal szaporodó képek közül kiváltak a Skarbit Andrásról készültek. Fesztelenül és természetesen viselkedett a gép előtt, holott ötvenkét éves koráig - első találkozásunkig - mindössze 14 darab kép készült róla. Ez a csendes, nehéz beszédű kubikos a fényképezőgépen keresztül nyílt meg számomra. A következő években megismerhettem életét, munkáját és azokat, akik hozzá tartoztak. S megismerhettem azt a belső harmóniát, amelynek magyarázatát Skarbit András „hátországa" adta: az otthon, a kert, a család, a gyerekek s a régi barátok. Az erős kötődések, amelyek értelmessé tették életét. Munkám legfőbb tanulsága lett ez számomra. „A vendégmunkás" képei 1978 és 1988 között készültek. A munkát Skarbit András nyugdíjba vonulásával befejeztem - a rendszerváltást követően pedig a távolsági-ingázó életforma is múlttá vált. Skarbit András 74 éves korában, 1999. július 3-án halt meg. Korniss Péter © Korniss Péter A vendégmunkás, 1978-88 2­00 2000

Next