2000, 2004 (16. évfolyam) április
LENGYEL LÁSZLÓ: A kamaszlány esetlen szépsége: a 2000 tizenöt éves
8 Of 2000 ként Nan-csüan-nak, de se a szerzők, se az olvasók nem kedvelik az örök igazakat. „Szerintem a nagy tekintélyű Nan-csüan, egy buddhista kolostor perjele alaposan melléfogott, / mikor ama bizonyos macska tulajdonjoga fölött vitatkozó szerzetesek között akképpen próbált igazságot tenni, / hogy a szerencsétlen állatot egy borotvaéles szemeteslapáttal / kettévágta, s felét az egyik, felét a másik tábornak dobta oda. Inkább adok igazat a bölcs Salamonnak, aki csupán színleg akarta / kettévágatni a csecsemőt, aki fölött két elszánt anyajelölt / marakodott, de szerencsés ötletével sikerült kideríteni, / melyik az igazi anya. Lehet, hogy Nan-csüan is ilyenféle eredményt / remélt, de számítása nem vált be, úgyhogy az ő kísérletét illetőleg / az ismert közmondás eképpen lenne módosítható: / »Néha még a kapanyél is csütörtököt mond.«" — írja Kálnoky László az Egy hiéna utóélete című versében. A 2000-nek két biztos sarokpontja maradt. Az egyik Szilágyi Ákos Oroszországa, ahonnan mindig érkezik az SZÁ-vezetéken, vagy a kiegészítő SZBZ-távvezetéken át fűtőanyag és energia. Magyarország egyetlen írott sajtótermékének horizontja se nyúlik túl a magyar rónán. Senki nem nézi a világot - a mi kicsiny világunkat és a másik nagyvilágot — egy nagyhatalom és egy világkultúra hatalmas szemével. Nem tudom, hogy mi történne, ha valakik amerikai vagy európai, kínai magaslatokról néznének le ránk - hiányzik, egyedül Petőcz György próbálkozik az európaival az ÉS-ben -, de Szilágyi Ákos ezzel tartja a 2000-t a víz felett. Nemcsak Oroszországot rabolta el, és helyezte polcunkra, hanem ennek a kivételes nézőpontnak a révén válhatott SZÁ társaságok részévé, szerezhetett tekintélyt. Lássuk be, hogy az egyetlen, akinek teljesítménye révén „napilap rovata", „könyvkiadója", biztos Társasága van. De miért nincs Társasága a 2000-nek? A második sarokpont Margócsy István kritikusi tevékenysége, margináliái. Margócsy nem felfedező, nem röptető, hanem értékelő kritikus. „Kritika ide, kritika oda, én elsősorban mégis irodalomtörténésznek szeretném tudni magamat" — írja magáról. Ezért inkább vonulatokat, tendenciákat, történeti vázakat vesz szemügyre, sorol, semmint egyes alkotásokat és szerzőket. Latra vet, súlyok és ellensúlyok rendszerébe állít. A szerzők és a művek már többnyire ismertek és kipróbáltak. Az „irodalomtörténeti pillantás" élő írót, most született művet, úgy néz, majd boncol és preparál, mintha Kölcseyvel vagy Petőfivel dolgozna. Botanikus, nem kertész. (Mivel magam is próbálkozom azzal, hogy ma élő politikusokat úgy nézzek, mintha történeti személyiségek volnának, s a viszonyokat a maguk kifejlésében tekintsem, ezért mindig közel éreztem Margócsy szelíd és kesernyés anti-líráját.) Az elmúlt másfél évtizedben Margócsy öntudatlan a Tandori-sort teljesítette ki: „Csak annyi voltam, mint a Semmi Kéz, mely nem mutat se innenre, se túlra...". Nem fogadott be, és nem utasított ki, csak elhelyezett. S a helynek ettől súlya lett. Margócsy-hellyé vált, közvetve 2000 hellyé. A rendszerváltás lezárult. Intézményei megrokkantak. Most dől el, hogy melyek, milyen formában élnek túl Európában. A második 1989-et éljük át. Azt a helyet, amelyet a 2000 megcélzott MARGINÁLIÁK