2000, 2004 (16. évfolyam) július-augusztus

GRÜLL TIBOR: Tizenkét tétel a Római Birodalomról

Pedig a komplex „geohistóriai" látásmód eleve jellemezte az ókori történészeket. Itt van példá­nak okáért Polübiosz, aki szerint a pragmatikus történetírás három részből áll: a forráskutatásból; a politikai események felsorolásából; valamint „a városok, helyek, folyók, kikötők és általában, a föld és a tenger valamennyi jellegzetességének, továbbá a helyek egymástól való távolságának számbavételéből".66 Polübiosz műve hatalmas földrajzi spektrumot fog át, s mivel a szerző min­denütt hangsúlyozta az autopszia fontosságát, va­lóságos odüsszeuszi figura vált belőle, „aki sok nép városait, s eszejárását kitanulta".67 Egy Scipio Aemilianustól kapott római hadigályán végigku­tatta az észak-afrikai partvidéket, sőt Az egyenlítő környékének lakhatóságáról címen egy könyvet is írt. A második századi Pauszaniasz idézi a Polü­biosz szülővárosában, Megalopoliszban felállított feliratot, amelyben földijei úgy beszélnek róla, mint aki „vándorolt a földön és minden tenge­ren".68 De a későbbi korokból is hozhatnánk pél­dákat: Poszeidóniosz nemcsak földrajzi, hanem történeti munkát is készített (sajnos mindkettő elveszett), és Sztrabón sem csupán egy ránk ma­radt földrajzi (Geógraphika), hanem egy azóta el­veszett történeti munkát is írt A Polübiosz után történtek címen.6'' A JL­V ma élő profán ember számára a tér homogén és semleges, nem hasad minőségileg különböző részekre. A geometriai tér minden irányban osztható és körülhatárolható, de struk­túrájából nem következik semmiféle minőségi differenciálódás, következésképpen tájékozódás sem. A profán tapasztalás számára tulajdonkép­pen már nincs is „világ", csupán egy széttört uni­verzum töredékei léteznek, végtelenül sok, többé vagy kevésbé semleges „hely" formátlan tömege, amelyek között az ember az posztmodern társada­lomban zajló lét kötelezettségeitől hajtva ide-oda mozog. Az ókori ember számára azonban a tér nem képezett homogén egységet.70 Törések és szakadások találhatók benne; olyan részeket tar­talmaz, amelyek minőségileg különböznek a töb­bitől. Létezik egyfajta szent, vagyis „erővel feltöl­tött", jelentőségteli tér, és léteznek más, nem szent terek, következésképpen nincsen struktúra és szilárdság nélküli, egyszóval „formátlan" tér­tartomány. A térnek ezt az inhomogenitását a vallásos ember úgy éli meg, mint a szent, vagyis az egyedüli valóságos, valóságosan létező tér és min­den egyéb közötti ellentétet, ami azt mint for­mátlan tágasság veszi körül. Az ókori ember „kör­nyezeti pszichológiájában" bizonyos természetes képződmények is immanens metafizikai tarta­lommal (numeri,) rendelkeztek.71 Itt vannak példának okáért a folyók, amelye­ket a görög-római antikvitás Homérosztól kezdve isteneknek tartott: olyanoknak, akik az olümpo­sziak tanácsának teljes jogú résztvevői.72 A fo­lyóknak van kultuszuk és papjaik, gyakran áldoz­nak tiszteletükre, a folyók nemzenek, beszélnek és harcolnak saját területükért. A legnagyobb fo­lyó maga az Okeanosz, amely a világ folyóinak atyja.73 A folyók kultusza még a rómaiak számára is eleven valóságnak számított. Az ifjabb Plinius leírja a Clitumnus folyóisten jósdájában tett láto­gatását, amely szemmel láthatólag mély benyo­mást gyakorolt rá.74 A Rajna és a Duna kultikus tiszteletéről feliratok is maradtak ránk, melyek közül többet a folyók mentén szolgáló római ka­tonatisztek állítottak.75 A folyók istenei nemcsak Homérosznál, hanem a rómaiak körében is gyak­ran viselik a páter megszólítást, s leggyakrabban őszbe csavarodott szakállú öregemberként ábrá­zolják őket. A szicíliai Diodórosz szerint egy folyó csatornázása egyet jelent a vele folytatott harc­cal.76 Mikor Traianus császár apja, M. Ulpius Traianus egy csatornát épített az Orontész folyón Antiochia fölött, az eseményt ünnepélyes formá­ban örökítették meg: a felirat Róma (valamint a császárok) hatalmát bizonyítja a dühöngő elemek felett.77 Traianus oszlopának ábrázolása szerint maga a Duna is segítőleg vett részt a Dacia elleni hadjáratban: a természet is a római imperializmus szolgálatában állt.78 A folyók allegorikus ábrázo­lásait a diadalmeneteken is felvonultatták.79 A tér azonban nemcsak vallási, hanem mester­ségesen gyártott politikai és ideológiai tartalom­mal is telítődhet. Különösen igaz ez a megállapí­tás az olyan tér­ábrázolásokra, mint amilyenek tér­képek és itineráriumok. Az ókorban a térképek csaknem mindig a hódításokkal kapcsolatban je­lentek meg a történetírásban. Mikor a Kánaán el­foglalására készülő zsidók Sikemben felosztották a törzsi területeket, Józsué pontos felmérést ké­szíttet a még el nem foglalt területekről.80 Az athéniak a szerencsétlen kimenetelű szicíliai ex­pedíció előestéjén már olyan izgatottak voltak, hogy az ifjak és vének városszerte térképeket raj­zolgattak az elfoglalandó területekről.81 Az első 2000 CV 89

Next