2000, 2004 (16. évfolyam) július-augusztus
GRÜLL TIBOR: Tizenkét tétel a Római Birodalomról
Pedig a komplex „geohistóriai" látásmód eleve jellemezte az ókori történészeket. Itt van példának okáért Polübiosz, aki szerint a pragmatikus történetírás három részből áll: a forráskutatásból; a politikai események felsorolásából; valamint „a városok, helyek, folyók, kikötők és általában, a föld és a tenger valamennyi jellegzetességének, továbbá a helyek egymástól való távolságának számbavételéből".66 Polübiosz műve hatalmas földrajzi spektrumot fog át, s mivel a szerző mindenütt hangsúlyozta az autopszia fontosságát, valóságos odüsszeuszi figura vált belőle, „aki sok nép városait, s eszejárását kitanulta".67 Egy Scipio Aemilianustól kapott római hadigályán végigkutatta az észak-afrikai partvidéket, sőt Az egyenlítő környékének lakhatóságáról címen egy könyvet is írt. A második századi Pauszaniasz idézi a Polübiosz szülővárosában, Megalopoliszban felállított feliratot, amelyben földijei úgy beszélnek róla, mint aki „vándorolt a földön és minden tengeren".68 De a későbbi korokból is hozhatnánk példákat: Poszeidóniosz nemcsak földrajzi, hanem történeti munkát is készített (sajnos mindkettő elveszett), és Sztrabón sem csupán egy ránk maradt földrajzi (Geógraphika), hanem egy azóta elveszett történeti munkát is írt A Polübiosz után történtek címen.6'' A JLV ma élő profán ember számára a tér homogén és semleges, nem hasad minőségileg különböző részekre. A geometriai tér minden irányban osztható és körülhatárolható, de struktúrájából nem következik semmiféle minőségi differenciálódás, következésképpen tájékozódás sem. A profán tapasztalás számára tulajdonképpen már nincs is „világ", csupán egy széttört univerzum töredékei léteznek, végtelenül sok, többé vagy kevésbé semleges „hely" formátlan tömege, amelyek között az ember az posztmodern társadalomban zajló lét kötelezettségeitől hajtva ide-oda mozog. Az ókori ember számára azonban a tér nem képezett homogén egységet.70 Törések és szakadások találhatók benne; olyan részeket tartalmaz, amelyek minőségileg különböznek a többitől. Létezik egyfajta szent, vagyis „erővel feltöltött", jelentőségteli tér, és léteznek más, nem szent terek, következésképpen nincsen struktúra és szilárdság nélküli, egyszóval „formátlan" tértartomány. A térnek ezt az inhomogenitását a vallásos ember úgy éli meg, mint a szent, vagyis az egyedüli valóságos, valóságosan létező tér és minden egyéb közötti ellentétet, ami azt mint formátlan tágasság veszi körül. Az ókori ember „környezeti pszichológiájában" bizonyos természetes képződmények is immanens metafizikai tartalommal (numeri,) rendelkeztek.71 Itt vannak példának okáért a folyók, amelyeket a görög-római antikvitás Homérosztól kezdve isteneknek tartott: olyanoknak, akik az olümposziak tanácsának teljes jogú résztvevői.72 A folyóknak van kultuszuk és papjaik, gyakran áldoznak tiszteletükre, a folyók nemzenek, beszélnek és harcolnak saját területükért. A legnagyobb folyó maga az Okeanosz, amely a világ folyóinak atyja.73 A folyók kultusza még a rómaiak számára is eleven valóságnak számított. Az ifjabb Plinius leírja a Clitumnus folyóisten jósdájában tett látogatását, amely szemmel láthatólag mély benyomást gyakorolt rá.74 A Rajna és a Duna kultikus tiszteletéről feliratok is maradtak ránk, melyek közül többet a folyók mentén szolgáló római katonatisztek állítottak.75 A folyók istenei nemcsak Homérosznál, hanem a rómaiak körében is gyakran viselik a páter megszólítást, s leggyakrabban őszbe csavarodott szakállú öregemberként ábrázolják őket. A szicíliai Diodórosz szerint egy folyó csatornázása egyet jelent a vele folytatott harccal.76 Mikor Traianus császár apja, M. Ulpius Traianus egy csatornát épített az Orontész folyón Antiochia fölött, az eseményt ünnepélyes formában örökítették meg: a felirat Róma (valamint a császárok) hatalmát bizonyítja a dühöngő elemek felett.77 Traianus oszlopának ábrázolása szerint maga a Duna is segítőleg vett részt a Dacia elleni hadjáratban: a természet is a római imperializmus szolgálatában állt.78 A folyók allegorikus ábrázolásait a diadalmeneteken is felvonultatták.79 A tér azonban nemcsak vallási, hanem mesterségesen gyártott politikai és ideológiai tartalommal is telítődhet. Különösen igaz ez a megállapítás az olyan térábrázolásokra, mint amilyenek térképek és itineráriumok. Az ókorban a térképek csaknem mindig a hódításokkal kapcsolatban jelentek meg a történetírásban. Mikor a Kánaán elfoglalására készülő zsidók Sikemben felosztották a törzsi területeket, Józsué pontos felmérést készíttet a még el nem foglalt területekről.80 Az athéniak a szerencsétlen kimenetelű szicíliai expedíció előestéjén már olyan izgatottak voltak, hogy az ifjak és vének városszerte térképeket rajzolgattak az elfoglalandó területekről.81 Az első 2000 CV 89