2000, 2004 (16. évfolyam) október
LENGYEL LÁSZLÓ: Emelkedés vagy süllyedés: Oroszország Európában és a nagyvilágban
Lengyel László Emelkedés vagy süllyedés OROSZORSZÁG EURÓPÁBAN ÉS A NAGYVILÁGBAN A „ napok járnak a liberalizmusra a keleti nagyhatalmaknál , Oroszországban, Indiában, Kínában és az Európához újonnan csatlakozó kelet-európaiaknál. Ha a kilencvenes évek a liberalizmus és a globalizmus évtizede, a 2000-es évek első évtizede - a jelek szerint - az antiliberalizmusé lesz. A demokratizálás és liberalizálás kilencvenes évekbeli hullámát a tekintélyelvűség és az állami vagy regionális protekcionizmus erősödése követheti. Komoly aggodalmak merülnek fel még az amerikai demokrácia torzulásai, és az Európai Unió együttesének, illetve országainak demokratikus deficitjei láttán is. A nyolcvanas évek végének, a kilencvenes évek elejének demokratikus és piacgazdasági kéknek és tisztának látszó ege beborult. Nem demokráciák konszolidálódnak, hanem illiberális vagy autoriter rendszerek stabilizálódnak. A piacgazdasági mozgások idején - a történelmi múlt, külső és belső negatív politikák következtében -növekedett a társadalmi egyenlőtlenség és igazságtalanság. A szabadság kis és nagy körei nem tudtak kialakulni. Indiában a választók 2004 tavaszán leszavazták a neoliberális politika nacionalista változatát.1 Kínában fokozódik a feszültség a piacgazdasági előrehaladás és a társadalmi reformok szükségessége között.2 Lengyelországban, Csehországban és Magyarországon elbizonytalanodott a szociálliberális irány. Nyugat-ellenes, Amerika- és Európa-ellenes érzelmek uralkodnak el olyan országokban, amelyek a piacgazdaság sikertörténetébe írták magukat. Képzelhető, hogy mit gondolnak, éreznek azokban az országokban, ahol a gazdaságok stagnálnak, ahol a felzárkózás reménye sincs meg. Vlagyimir Putyin oroszországi rendteremtése, állam és birodalomépítése beleillik a világfolyamatokba. Az orosz politika fordulata - a külső megfigyelő szemével nézve - nem (csak) a politikára vezethető vissza. Jelcin korszakában a társadalmi és gazdasági folyamatok politikai irányítása, vagy inkább követése, erős családi és udvari oligarchia - közepesen erős üzleti oligarchia - gyenge központi állam hármasának keretében működött. Pártok, média, civil csoportok udvari jelentőséggel vagy jelentéktelenséggel élhettek volna tovább az Egyesült Államok, az udvar és az üzlet urainak támogatásával. De a jelcini politika, két okból folytathatatlanná vált: 1. Az 1998-as nyári válság következtében, nemcsak Jelcin udvara, hanem a Clinton adminisztráció is hitelét vesztette, hogy Oroszországban piac és erős gazdaság épülne. Szponzorált és szponzor egyaránt felsült. A perifériális, külföldről támogatott kapitalizmusnak vége. Dönteni kellett: vagy folyamatos és jelentős támogatás, vagy Oroszország magára hagyása. Az amerikaiak megkezdték a „kivonulást". A Clinton adminisztráció a kilencvenes évek eleje óta felelősséget vállalt az orosz demokráciáért és piacgazdasági áttérésért. Ennek letéteményesét Jelcinben látta. A Jelcin-rezsim erre a „gyengeségi zsarolási potenciálra" épült: „vagy mi, vagy a kommunisták", „vagy mi, vagy az öszszeomlás". Az 1998 nyári orosz válság, beváltotta a legrosszabb jóslatot. Al Gore ki is mondta, hogy mindjárt felhangzik a vádlókérdés: ki vesztette el Oroszországot? (Who lost Russia?) Ki vesztette el Kínát? (Who lost China!) - volt a könyörtelen vád a demokratákkal szemben 1949 után, húsz éven keresztül. A Clinton adminisztráció húzta az időt, adott is, nem is az IMF-en keresztül. 2000 CO 17