2000, 2006 (18. évfolyam) május
CLAIR VILMOS: Párbaj-codex. Előszó
Az aktív szónoki oldalról tehát átkerülünk a passzívnak tételezett, ámde aktivizálható hallgatói oldalra, ahol így a szolgai irónia contraria helyett immár a szabad irónia alfa alakzatán belül mozoghatunk. S itt már nincs egyértelmű, mert ellentétes értelmű, megfelelés az irónia színlelt és leplezett oldalai között. Hanem inkább sokféleképpen megfejthető kölcsönviszony. A lehetséges megoldások közül voksoljunk most Crassus magabiztossággal álcázott félelmére. Ami persze szintén ellentétességre épül, csakhogy ezúttal a crassusi irónia szándékolt ellentétességét felülíró másságelvű irónia egyik lehetséges következményeként. Hiszen csakis azért következtethetünk Crassus harsány gúnyolódásának és titkolt félelmének ellentétére, mert a nyilvánvaló szónoki szándékon túl, tehát az egyetemes irónia minket felszabadító értelmében (Friedrich Schlegel úgy mondaná: az „érthetetlenség" értelmében) olvasóként lehetőségünk nyílt arra, hogy mást gondoljunk a Lamiát színleg dicsérő, ámde valójában becsmérlő Crassus ellentétes jelentésű szavairól. Az ellentétes gondolkodás — irónia contraria — mindig a másként való gondolkodás - irónia alia — következménye. Hiszen mindig az egyértelműsíthető szónoki szándékot értelmező (relativizáló) befogadói döntés eredménye lesz, hogy szolgák leszünk vagy szabadok. Ez a kérdés, választhatunk: milyen leplezett (dissimulatio) tartalmat látunk Crassus színlelt (simulatio) gúnyolódása és a jelenlévők hahotája mögött, magabiztosságot vagy félelmet? S mi hová kívánunk tartozni? A kigúnyolt Lamián harsányan kacagó tömeghez húzunk, vagy a megalázott Lamiát pártoló egyes olvasókká válunk? Be kell vallanom, hogy míg egy szép költemény mindig tiszta gyönyörűséggel tölt el, addig egy római népszónok vagy egy mai parlamenti vagy egyházi szónok legjobb beszédeinek olvasásakor mindig van bennem némi kellemetlen érzés is, a rosszallásé egy álnok művészettel szemben, mely képes arra, hogy fontos dolgokban mint gépeket indítsa az embereket olyan ítéletre, amelynek nyugodt megfontolás esetén semmi súlya nem lenne számukra - írja Kant „a szép művészetek esztétikai értékének összehasonlítása" során a költészettel szembeállított szónoklatról. (Az ítélőerő kritikája, 53. §, Papp Zoltán fordítása) És valóban, a jól működő szónoki gépezet, például Crassusé - szemben Kocsis. L. Mihály (író, újságíró), Makovecz Imre (építész), Papp Lajos (szívsebész), Szörényi Levente (zeneszerző-énekművész) Fegyverhordozóm: Dr. Várhelyi András (c. egyetemi tanár, a Vitézi Rend főkapitánya) Én az alábbi fegyvernemekben javaslom a küzdelmet: 1. Életút (CV) bemutatása (erőgyűjtés) 2. Rendszerváltozás 3. (spontán) Privatizáció 4. Felsőoktatás - kutatás 5. Össz-magyar nemzetstratégia 6. Zárszó Kérem nevezze meg Ön is a segédeit! (Szükség esetén egy közel 100 névből álló listát tudok a rendelkezésére bocsátani, amiből kedvére válogathat.) Clair Vilmos Párbaj-codex Előszó 3-4.: Nincsen nemzet a világon, ahol annyi becsület ügyet intéznének el lovagias úton, mint éppen minálunk, Magyarországon. Ezer év dicsőséges tradicziói, nemzeti függetlenségünk büszke önérzete, fajunk ősi harczias jellege, véralkatunk, szigorú fogalmaink a becsületről s a női eszmény, amelynek még mindig a lovagkor magasztos idealizmusával hódolunk, mind szinte predesztinálnak minket a párbajra. Társadalmunk és igazságszolgáltatásunk hiányos berendezkedése is jelentékenyen hozzájárul, hogy ez így legyen. A társadalom megtagadja a közösséget a férfiúval, aki megfelelő elégtételt nem vesz a becsületén esett sérelemért. A törvény pedig nem védi meg a becsületet. Budapest, 18972, részletek: 2000 C*