2000, 2007 (19. évfolyam) június-július
LENGYEL LÁSZLÓ: Új Közép-Európa?
nincsenek intézményeket meghatározó, a függésekkel szemben önállóságot nyújtó érdekeltségei a régióban. Kelet-Közép-Európa államainak semmilyen nemzeti érdeke nem fűződik a terrorizmus elleni háborúhoz és az iraki intervencióhoz, mert nem célpontjai a nemzetközi terrornak, és nincsenek érdekeik a Közel-Keleten. A kormányok, a népeik előtt igen népszerűtlen iraki háborúban való részvételért csak kevés amerikai ellenszolgáltatáshoz jutottak. Kiváltották az európai nagyhatalmak, a „régi Európa" ellenszenvét, de nem kerültek előnyös, önálló stratégiai szerepbe. A NATO sohasem töltött be gazdasági integráló szerepet, és az iraki háború megmutatta, hogy az Egyesült Államok nem akarja, nem tudja a NATO-t politikai integrációra sem használni. Az országok egy része továbbment az amerikai-brit úton, önálló feladatokat, és ennek megfelelő támogatást követelt a térségben (mindenekelőtt Lengyelország), mások a „több Amerika nem jelent kevesebb Európát" jelszavával, az egyenlő közelség és távolság egyensúlyozó politikájával próbálkoztak (Magyarország és részben Csehország). Második nekirugaszkodás - a színes forradalmak Új helyzet alakult ki, amikor az első Bush-adminisztráció végstratégiájában arra a következtetésre jutott, hogy a világ konfliktusövezeteiben szüksége van az európai hatalmak és az Unió együttműködésére. A második Bush-kormányzat nyitó stratégiájában, a korábbi katonai beavatkozások után és mellett, a kulcstérségek rendszerváltó demokratizálása, a demokratikus választások és a nemzetépítés világméretű hadjárata, és mindebben az európaiak részvétele mellett döntött. Azzal, hogy Amerika elősegítette és támogatta a „színes forradalmakat", a „második 1989-at" amerikai elősegítése és támogatása a Közel-Keleten, Kelet-Európában (az Európai Unió és Oroszország közötti térségben), a Kaukázusban és Közép-Ázsiában újabb nemzeti, vallási mozgalom hulláma söpört végig e térségeken. Az amerikai neokonzervatív álom azon alapult, hogy a szabad választások rendszerváltásokat és működő demokráciákat fognak teremteni, s erre a békés vállalkozásra meg lehet nyerni az ENSZ, az EU és az európai hatalmak segtségét. A permanens forradalom, a rendszerváltó intervenció, a világméretű demokrácia előidézése korlátozott eredményekkel járt. A demokrácia, a piacosítás „gyorsítása" a nemzeti feltételek figyelembe vétele nélkül tartós zavarokat szült. Aligha sikerülhet ott tartósan a rendszerváltás, ahol a térséget befolyása alatt tartó ellenséges versenytárs nagyhatalom nem engedi ki az adott országot, saját belső egyensúlyának, hatalma fenntartásának érdekében. Végül, ha hiányzik a nyugati piacgazdaságokhoz és demokráciákhoz való közvetlen integrálódás, a szimbiotikus befogadás, akkor mindig lesz alkalom és esély a visszafordulásra. Lengyelország, a balti államok és Románia igen aktívan támogatták az ukrán narancsos forradalmat, és őszintén szerettek volna előidézni hasonlót Belaruszban és Moldovában. Ezekben az országokban a NATO-, majd az európai integrációs csatlakozás fájdalmasan vetette fel, hogy mi fog történni keleti határaikon túl. Hogyan kezeljék korábbi keleti „történelmi területeiket", illetve az ott maradt nemzeti kisebbségeik ügyét? Tűrjék-e nyugodt lelkiismerettel, hogy immár könyörtelen európai határok válasszák el őket, hogy véglegessé váljék az elszakítottság? Ha Ukrajna, Belarusz és Moldova tartósan orosz befolyás alatt maradnak, ha ezekben az országokban illiberális elnöki rendszerek és/vagy oligarchák uralkodnak, akkor soha nem jutnak Európába, soha nem egyesülhetnek nyugati nemzettársaikkal. A revizionista eszme felszabadító álommá, Lengyelország és Románia képzeletbeli középhatalommá változtak. Hasonló nemzeti benső meghasonlás játszódott le Magyarországon, először 2002-ben a választásokon, majd 2004-ben a kettős állampolgárságról szóló népszavazással, amikor a Romániához tartozó Erdély végleges „elvesztése", kimaradása vezetett összeütközéshez a „nagymagyar" jobboldal és az „idegen szívűnek" bélyegzett baloldal között. A „narancsos forradalom" az Európai Unió keleti határait tolta volna tovább Kelet felé, visszaszorítva Putyin Oroszországát. Sőt, Moszkva előtt felidézte az ukrán mintájú orosz „rendszerváltás" rémét. De Európa nyugati része korántsem lelkesedett Európa keleti kiterjesztéséért. Még addigi kiterjesztését sem emésztette meg. S mivel sem az Eu- 2000 C- 43