2000, 2008 (20. évfolyam) április

SZILÁGYI ÁKOS: Marginália és kommentár

vegkorpusz körülhatárolásának elveitől és a szövegek kontextualizálásától kezdve egészen az egyes szövegrészletek idézetként való kimetszéséig és érzelmi egymásra vonatkoztatásáig) ref­lektálatlannak, módszertanilag egyenesen naivnak vélem. Ez nem azt jelenti, hogy a törté­nésznek - ez esetben az eszmetörténésznek és politikatörténésznek - teóriákat kell gyártania vagy feltétlenül elméletileg is állást kell foglalnia azokban a - történelem, a történelmi ese­mény, a történelmi idő státusát firtató - kérdésekben, amelyek a modern történettudományt legalább fél évszázada nyugtalanítják - konstrukció vagy rekonstrukció?, fikció vagy ténysze­rű megfelelés?, Hayden White vagy Paul Ricoeur? -, hanem azt jelenti, hogy immár nem le­het (avagy lehet, csak következmények nélkül nem lehet) reflektálatlanul, a történeti tárgy mibenlétére, a kutatás módszerére és eszközeire, a megértés műveleti aktusaira való reflexió nélkül vizsgálat tárgyává tenni a történelmet. Mintha a vizsgálat tárgya önmagában, a kuta­tást megelőzően, a feléje forduló értelmezéstől, az értelemadó gondolkodástól tökéletesen függetlenül létezne, s mint ilyen lenne fölfogható és rekonstruálható is. Nem beszélve most már az értelmező saját helyzetének - egyáltalán nem eszmék fölötti vagy eszméken kívüli helyzetének - reflektálásáról! Hiszen ez a politikai eszmetörténeti mű maga is leplezetlenül eszmei alapon áll, szerzője világosan kinyilvánítja rokonszenveit és ellenszenveit a tárgyalt eszmék iránt, maga is eszméket konstruál, eszmét ad olvasójának, vagy éppen eszméit, ha vannak kérdőjelezi meg.­­ Végül hadd emeljek ki egyetlenegyet, de az eszmetörténeti kutatás természetéből adódóan talán mégis a legfontosabbat az értelmezési alapműveletek közül, melyben a reflektálat­lanság különösen zavarba ejtő. Az idézetről mint szövegtárgyról, illetve az idézésről mint a tu­dományos értekező próza sajátos műfajáról beszélek. Nem csupán az marad reflektálatlan Gyurgyák értekező prózájában, hogy az idézetet mint szövegtárgyat maga a kutató hozza létre azáltal, hogy valamilyen szempontból megkülönböztet, azaz szétválaszt­­ a konkrét vizsgálat, személyes érdeklődése, gondolatmenete, érvkészlete, bizonyításra váró hipotézise szempont­jából — számára szükséges és szükségtelen, lényeges és lényegtelen, besorolhatónak és besorol­hatatlannak ítélt szövegeket és szövegelemeket. Az idézetben csak látszólag maga a szöveg be­szél, valójában a szöveget mindig beszéltetik, már a leválasztással, izolálással és kiemeléssel meghatározott értelmet adnak neki, beállítják a megfelelő értelmi szerepre. Mindez nem hiba, hanem teljességgel elkerülhetetlen velejárója a tudományos idézésnek, amely csak ak­kor bosszulja meg magát, ha reflektálatlan marad, ha tehát az idézet szerzője (nem a szöveg el­sődleges szerzője, hanem a kutató, vagyis a kivágással a szöveget sajátos értelem-összefüggésbe helyező idézet szerzője) nem érzékeli azt a különbséget, amely egyfelől valamely idézett szöveg szövevényes és olykor ellentmondásos értelmi világának dialogikus megnyitása, a szöveget „beszélni engedő" módszertan és másfelől a szöveg lezárása, valamilyen rajta kívül létező tu­dományos igazsághoz vagy ideologikus koncepcióhoz láncolása között húzódik. Tehát nincsen „a" szöveg - még idézés nélkül sincsen, hát még idézetként feladva! - mint magáért beszélő, evidens módon adott, tényszerűen azonosítható értelmi entitás. A szöveg puszta tényéből - abból ugyanis, hogy ez és ez a szöveg igazolhatóan létezik - még az égvilágon semmiféle értelmi vonatkozás tényszerűsége nem következik: ezt bizony rekonstruálni kell a szakmai közösség által elismert műveleti szabályok szerint, de még ez esetben sem lehet (és nem is kell!) a rekonstrukciót a konstrukciótól teljesen elválasztani. A szöveg értelme nem adottság, hanem létesítmény, amely a megértés és értelmezés dialogikus folyamatában létesül, de nem szeretném ebből az alkalomból felmondani a szerző által is jól ismert hermeneutikai leckét. Igaz, egy dolog ismerni, és más dolog alkalmazni az ismereteket. Az idézet, vagyis valamilyen szövegrészlet kiollózása egy szövegből és szövegösszefüggésből, a lehető legaktívabb értelmezői és értékelői aktivitást előfeltételezi. Nincs az a szöveg­kivágás (még ha egy szöveggyűjtemény nagy, önmagukban teljes szövegeit emelem is ki valahonnan és állítom más szövegek mellé), amely puszta szöveg-tények közlése, neutrális adatközlés, is- 22 O 2000 M­ARGINÁLIÁK

Next