2000, 2015 (27. évfolyam) március
Lengyel László: A szabadság kalandja - Beszélgetés Hankiss Elemérrel
LL: Édesapád büszke volt a származására, a családjára? HE: A büszkeség egyáltalán nem volt jellemző rá. Valahogy a családban lévő polgári-értelmiségi múltat becsülte. Nem volt benne semmi a dzsentriből, sose akarta kikutatni a család nemességét. A tanítás, az írás, mindenféle európai kapcsolatok teremtése körül forgott az élete, nem a múlt, különösen nem a családi múlt körül. LL: Volt köze a családodnak Debrecenhez, ahol a gyerekkorodat töltötted? HE: Nem, semmi. Úgy kezdődött, hogy apai nagyapám, aki jogot végzett, fiatal tartalékos tisztként Székesfehérvárra került. Itt egy bálon megismerkedett a későbbi feleségével, Gephardt Antóniával, aki Székesfehérváron a német származású, leggazdagabb bankár család lánya volt. Ma is látni Fehérváron, a Lő utca egyik sarokháza volt az övék. Ők még régen betelepült német család voltak. A nagyapám leszerelt és elvette Antóniát. Ez már egy vegyes házasság volt, mert a nagyszüleim evangélikusok voltak, jöttek egy szentesi evangélikus világból, nem tudom, volt-e szlovák beütés vagy sem, mindenesetre a Gephardtok német katolikusok voltak. Tehát már ott is volt vallási kettőség, ahogy én tudom, sosem volt vele semmi probléma. A nagyapám közszolgálatba lépett, vámigazgató lett, majd az ország vámfőigazgatója. Ott laktak a nagyszüleim a Kővámház második emeletén, ahol most a Közgazdasági Egyetem van. Ahonnan annyi kiváló mindenféle közgazdász jött és jön, ott a papám és öccse fociztak a folyosón. LL: Valójában ők voltak az igazi „Dimitrov téri fiúk"... HE: Nem is tudom... LL: Komár János nevezte így gúnyosan a nyolcvanas évek reformereit... Mamád honnan származott? HE: Ők felvidéki nemes család voltak. Az anyai nagyapám ágán kettős nemesi előnevűek: terestyénfalvai és turcsánkai Turchányi. Szép. A dédapám Kossuth szolgálatában volt főhadnagy, majd Angliába emigrált. ’67 után hazajött, elkártyázta az egész örökségét, és lett belőle újságíró. Az ő fia, a nagyapám, egy biztosítótársaság vagy bank vezető tisztviselője volt fiatalon. No, ez a fiatal banktisztviselő megismerkedett a nagymamámmal, aki egy postamester lánya volt és gyönyörű szép. Ennek a nagymamámnak az ősei református papok, kántorok, tanítók, tanárok, postamesterek voltak, visszamenőleg három-négy generáción keresztül. Született három gyerekük. De ez a bankár meghalt, mert 26 évesen felrohant a Gellért-hegyre, kimelegedett, lement az akkori még igazi Gellért sörözőbe, megivott egy jó hideg sört, és meghalt három napon belül. Ott maradt a felesége 23 évesen három gyerekkel. De szerencsére volt egy barát, aki titkon szerelmes volt a nagymamámba, és végül nagy hírverés után hozzáment, mert különben éhen halt volna. Ez a világszép, mindig jókedvű asszony volt a család közepe, ő volt a nap, amely körül a családtag bolygók forogtak. Később az anyám lett a családi naprendszer közepe, ma pedig a húgom. Minden családban kell lennie egy ilyen napnak, mert különben megfagynánk, így alakult ki a mamai kör. LL: Nem édesapád volt a naprendszer középpontja, nem körülötte forgott minden? HE: Nem, nem, a papám a munkájával volt elfoglalva. LL: Ahogy te is. Te se akartál soha egy családi naprendszer középpontjában lenni. HE: Tényleg nem. Először egy linkóci voltam a családban, aztán meg csak dolgoztam és dolgoztam. De azt is hiszem, hogy a férfiak alapjában véve nem alkalmasak arra, hogy a családi naprendszerekben középponti szerepet játsszanak. Nem tudnak, nem tudunk úgy törődni másokkal, ahogy a mamám, a nagymamám tudott, ahogy kiváló nők tudnak. LL: Azt mondtad, hogy a szüleidnél gondot okozott, hogy egyikük katolikus, a másik evangélikus... HE: Érdekes módon a nagyszüleimnél még nem volt igazi ellentét a protestáns-katolikus házasság miatt, toleránsabb világ volt. Viszont a szüleimnél már baj lett belőle. Amikor a mamám és a papám összeházasodtak a húszas évek elején, ott már a papámnak reverzálist kellett adnia, vagyis evangélikusként elfogadta azt, hogy a gyerekeket katolikusként, a mamám hitében nevelik. Ezt alá is írták. De jellemző a szüleimre, hogy soha nem vettek komolyan semmiféle hivatalos állami vagy egyházi rendeletet, úgyhogy a papám a két fiúgyereket evangélikusnak, a lánygyereket pedig katolikusnak nevelte. A mamám és ő keresztbe-kasul jártak egymás templomába, semmi 2000 0 5