2000, 2015 (27. évfolyam) március

Lengyel László: A szabadság kalandja - Beszélgetés Hankiss Elemérrel

LL: Édesapád büszke volt a származására, a csa­­ládjára? HE: A büszkeség egyáltalán nem volt jellemző rá. Valahogy a családban lévő polgári-értelmiségi múltat becsülte. Nem volt benne semmi a dzsent­riből, sose akarta kikutatni a család nemességét. A tanítás, az írás, mindenféle európai kapcsola­tok teremtése körül forgott az élete, nem a múlt, különösen nem a családi múlt körül. LL: Volt köze a családodnak Debrecenhez, ahol a gyerekkorodat töltötted? HE: Nem, semmi. Úgy kezdődött, hogy apai nagyapám, aki jogot végzett, fiatal tartalékos tisztként Székesfehérvárra került. Itt egy bálon megismerkedett a későbbi feleségével, Gephardt Antóniával, aki Székesfehérváron a német szár­mazású, leggazdagabb bankár család lánya volt. Ma is látni Fehérváron, a Lő utca egyik sarokháza volt az övék. Ők még régen betelepült német csa­lád voltak. A nagyapám leszerelt és elvette Antó­niát. Ez már egy vegyes házasság volt, mert a nagyszüleim evangélikusok voltak, jöttek egy szentesi evangélikus világból, nem tudom, volt-e szlovák beütés vagy sem, mindenesetre a Ge­­phardtok német katolikusok voltak. Tehát már ott is volt vallási kettőség, ahogy én tudom, so­sem volt vele semmi probléma. A nagyapám köz­­szolgálatba lépett, vámigazgató lett, majd az or­szág vámfőigazgatója. Ott laktak a nagyszüleim a Kővámház második emeletén, ahol most a Köz­­gazdasági Egyetem van. Ahonnan annyi kiváló mindenféle közgazdász jött és jön, ott a papám és öccse fociztak a folyosón. LL: Valójában ők voltak az igazi „Dimitrov téri fiúk"... HE: Nem is tudom... LL: Komár János nevezte így gúnyosan a nyolcvan­­as évek reformereit... Mamád honnan származott? HE: Ők felvidéki nemes család voltak. Az anyai nagyapám ágán kettős nemesi előnevűek: terestyénfalvai és turcsánkai Turchányi. Szép. A dédapám Kossuth szolgálatában volt főhadnagy, majd Angliába emigrált. ’67 után hazajött, elkár­tyázta az egész örökségét, és lett belőle újságíró. Az ő fia, a nagyapám, egy biztosítótársaság vagy bank vezető tisztviselője volt fiatalon. No, ez a fiatal banktisztviselő megismerkedett a nagyma­mámmal, aki egy postamester lánya volt és gyö­nyörű szép. Ennek a nagymamámnak az ősei re­formátus papok, kántorok, tanítók, tanárok, pos­tamesterek voltak, visszamenőleg három-négy generáción keresztül. Született három gyerekük. De ez a bankár meghalt, mert 26 évesen felrohant a Gellért-hegyre, kimelegedett, lement az akkori még igazi Gellért sörözőbe, megivott egy jó hideg sört, és meghalt három napon belül. Ott maradt a felesége 23 évesen három gyerekkel. De szeren­csére volt egy barát, aki titkon szerelmes volt a nagymamámba, és végül nagy hírverés után hoz­­záment, mert különben éhen halt volna. Ez a vi­lágszép, mindig jókedvű asszony volt a család közepe, ő volt a nap, amely körül a családtag bolygók forogtak. Később az anyám lett a családi naprendszer közepe, ma pedig a húgom. Minden családban kell lennie egy ilyen napnak, mert kü­lönben megfagynánk, így alakult ki a mamai kör. LL: Nem édesapád volt a naprendszer középpont­­ja, nem körülötte forgott minden? HE: Nem, nem, a papám a munkájával volt el­foglalva. LL: A­hogy te is. Te se akartál soha egy családi naprendszer középpontjában lenni. HE: Tényleg nem. Először egy linkóci voltam a családban, aztán meg csak dolgoztam és dolgoz­tam. De azt is hiszem, hogy a férfiak alapjában véve nem alkalmasak arra, hogy a családi nap­rendszerekben középponti szerepet játsszanak. Nem tudnak, nem tudunk úgy törődni másokkal, ahogy a mamám, a nagymamám tudott, ahogy ki­váló nők tudnak. LL: Azt mondtad, hogy a szüleidnél gondot oko­zott, hogy egyikük katolikus, a másik evangélikus... HE: Érdekes módon a nagyszüleimnél még nem volt igazi ellentét a protestáns-katolikus há­zasság miatt, toleránsabb világ volt. Viszont a szüleimnél már baj lett belőle. Amikor a mamám és a papám összeházasodtak a húszas évek elején, ott már a papámnak reverzálist kellett adnia, vagyis evangélikusként elfogadta azt, hogy a gye­rekeket katolikusként, a mamám hitében neve­lik. Ezt alá is írták. De jellemző a szüleimre, hogy soha nem vettek komolyan semmiféle hivatalos állami vagy egyházi rendeletet, úgyhogy a papám a két fiúgyereket evangélikusnak, a lánygyereket pedig katolikusnak nevelte. A mamám és ő ke­­resztbe-kasul jártak egymás templomába, semmi­ 2000 0 5

Next