2000, 2015 (27. évfolyam) augusztus

Soltész Márton: A "végleges napló" olvasói. Levél Kálmán C. Györgynek

JEGYZETEK ® Csoszó Gabriella / FreeDoc 1. Levélírónk 2015. április 24-én védte meg A BRG-tól a regényig: Csalog Zsolt prózapoétikájának (műfaj)elméleti kérdései című disszertációját. Jelen írásában opponen­se, Kálmán C. György bírálatának alábbi kitételére vá­laszol: „nyilvánvaló, hogy a »Mellékletek« fejezetből csakis a szövegközléseket kellene publikálni, a nyolc­van lapnyi hagyatéki naplót nem. Hatalmas és igen ér­tékes munka, szívesen lapozgatja is az érdeklődő olvasó - ám az igazi helye nyilvánvalóan az interneten volna. Ugyanakkor a szöveg olvasásakor szívesen lapoz az em­ber erre a részre is (kivel levelezett, kiket említ Csalog) — mégis a publikált formában elhagyandónak gondolom.” 2. Míg az MTA Kézirattárában követett, dobozalapú, da­rabszintű feldolgozási rendszer alapjait Berlász Jenő fek­tette le, addig az OSZK Kézirattár gyakorlatát, amely személyi fondokra épül, s inkább a levéltári feldolgo­zással mutat rokonságot, Windisch Éva dolgozta ki. 3. A kézirattári feldolgozómunka során szakok szerint 78 - 2000 osztjuk fel és látjuk el jelzetekkel az anyagot. Az OSZK-ban követett Windisch-féle szakrend például a következőképp fest: I. Személyi iratok; II. Működés 1. (hivatali, közéleti, egyesületi tevékenységgel kapcsolatos iratok); III. Anyagi és tárgyi ügyek; IV. Művek; V. Le­velezés; VI. Működés 2. (írói, tudósi és politikusi tevé­kenységre vonatkozó iratok); VII. Mások művei; VIII. Családi anyag. 4. Részletesebben: Kenedi János: Heltai György. Élet és Irodalom, 2009. november 6. A cikk teljes terjedelmé­ben: http://www.rev.hu/portal/page/portal/rev/tanul­­manyok/kadatrendszer/kenedi_heltai 5. Csalog Zsolt: Emlékezés egy temetésre. 2000,1989. 6. sz. (június), 2-8.; Uő: Hogyan kell forradalmat csinálni? Magyar Narancs, 1992. 24. sz. (november 5.), 46-47. 6. Növedéknapló-szám: V. 69/15/1989. 7. Révész Sándor: Aczél és korunk. Bp., Sík Kiadó, 1997. 8. MTA KIK Rt. Ms 2588/1.

Next