2000, 2016 (28. évfolyam) május

Szilasi László: Lábadozás, posztoperatív műveletek

mindörökre megmaradt négy méter magasnak, az oldalsó szentélyekbe pedig beköltöztették a népi demokrácia orvosait. Szakszervezetek Társadalombiz­tosítási Központja. Középen napfénytető, eszelős modernség a külvárosban. Izzadás, langyos vizes priznic, súlyosabb esetekben némi lázcsillapító. A Kérdezz! Felelek mindenre! nevű társasjáték, ha helyesen felelsz, felvillan a lámpa. Verne Gyula. Ezt jelenti a lábadozás szó. Szedem a Coaxilt meg a Convulexet. Esténként SV belémböki, belémszúr­­ja a Clexane-injekciót. Harmincig kellene eljutnunk. Elfásultam, már nem érdekel a fájdalom meg a vér, belefáradtam. Döfjed, bébi! Az elejéből szinte semmire sem emlékszem. Alvás, szundikálás, evés, ürítés, néhol némi higiénia. A koncentráció időtartama percekben mérhető. Fek­szem, válaszolok néhány kérdésre, megalkotok néhány mondatot, már ki is merültem. Fekszem tovább. Talán el is alszom. Talán nem. A baj az, hogy a betegség tárgya és a vizsgálat eszköze­ ugyanaz. A sérült agyad sérült műkö­dése által és miatt nem tudod megfigyelni a sérült agyad sérült működését. A megismerő funkció sérülése a legszörnyűbb csonkaság. Ez a legborzasztóbb amputáció. Sehol a szupplementum, az implantátum, a protézis. Nem tudod megfigyelni a világot. Nem tudsz megfigyelni semmit. Nem tudsz megfigyelni. Nem figyelsz. Nincs kérdezz, felelek, nem villan fel a kislámpa, és nincs Verne Gyula. Ezt jelenti a lábadozás szó. Lassan, nagyon lassan javul az állapot. John Le Carré: Tükrök háborúja című régi regényével kezdem el az olvasást. Szomorú történet, alig bírok vele, minek ez a bonyolultság, hosszan küzdök a szöveggel. Elkezdem nézni a Brea­king Badet. Érthető, rövid részek, három darabban emésztek meg egy fejezetet. Walking Dead. Gyenge dolog, de talán egyszerűbb. Lehet, hogy immár az efféle való nekem, nyomorult sorozatfüggő. Annyira félek a tévémtől, hogy inkább visszatérek az olvasáshoz, papíralapon. Yann Martell: Beatrice és Vergilius. Ő írta a Pí életét. A bekezdések rövidek. A téma súlyos. Hátha. „Egy egykönyvű író, egy Lampedusa, amint A párduccal küzd, gondolta Henry. Az írói válság súlyos probléma, csak azok a szerencsétlen alakok nem veszik komolyan, akik soha nem próbáltak meg nyomot hagyni a világban. Nem csupán a kitűzött cél, az adott feladat siklik félre, hanem a teljes szemé­lyiség is. Meghal az a része, amiről azt remélted, halhatatlan, mint egy görög isten. Ha elvész a kreativitás, nem marad más, csak­­ Henry körülnézett a mű­helyben­­ lenyúzott bőr.” Itt, ennél a bekezdésnél kezdődött el a rettegés. Grand mal. Epilepszia. Zombi. És a kreativitás elvesztésétől való atavisztikus félelem. Pedig a kultú­

Next