2000, 2017 (29. évfolyam) február
Almási Miklós - Nádra Valéria: Lukács - töredékek, személyesen
ségesek, odajárók jóban lettünk. A Heller-Hermann lakásán - pár értelmiségivel kiegészítve - folyt tovább a vita, meg úgy általában a helyzet elemzése. Nem volt veszélytelen. Rákosiék szerettek volna egy Lukács-pert csinálni. Révai oldotta meg a gordiuszit. Tudni kell, hogy ’19 óta kutya-macska barátságban voltak, magázódtak, de bírták egymást. Szóval az lett a megoldás, hogy Lukács György írjon egy önkritikát, megírta, a per ugrott, mi meg jártunk Flaubert-t elemezni. Egy szemcsén egyszer Zola Germinal című regényét kellett elemezni a vita bevezetőjeként. Én persze olvastam Lukács György naturalizmus-elemzéseit, és az általában vett naturalizmus-jellemzőket ráhúztam szépen a regényre. Ebből irtózatos bukás lett. Lukács kimutatta, hogy Zola naturalista ugyan, de a Germinal nála „a realizmus győzelme”, ez a regénye más, mint amit stílusként követett, és hogy ezt a referens (én) nem vette észre, pedig egy elemzésnek a „műhöz való érzékeny közeledés a lényege”. Szóval rideg tárgyszerűséggel letolt. Hetekig betege voltam e letolásnak, de így tanultam meg, mit jelent műelemzésben elmerülni. Máig ebből élek. N. V.: Heller Ágnest idézem (Bicikliző majom, 134-135.): „Novemberben egymás után tartóztatták le a barátainkat. (...) Az Esztétika Tanszéken Almási Miklóssal maradtunk ketten. Egy nap Miklós közölte, hogy az ÁVO revolvert talált a könyvtárunkban. (...) Azt mondtuk magunknak: »Most mi következünk.«” — Tanár Úr, emlékszik az esetre? A. M.: Jó, hogy kérdezett - rémes epizód volt az életemben. Én ugyanis jelen voltam, mikor a könyvtárat rendező P. elvtárs megmutatta, hogy a könyvek mögött mit talált: egy, a seregben rendszeresített, szovjet mintájú parabellumot... Csak az én emlékezetem szerint az eset nem ’57 novemberében, hanem ’58 tavaszán lehetett, mintegy igazolva, előkészítve a kirúgásunkat. Az egészben az volt a rémes, hogy még érvényben volt a statárium: fegyverrejtegetésért halálbüntetés járt. Akkor is, ha „implantált” fegyverről volt szó, vagyis, ha valamelyik ávós megbízott rakta oda, az egyébként frissen rendezett könyvtár könyvei mögé. De a lelet felfedezésének pillanatában ez a tantusz még nem esett le. Oké, mondtam P. elvtársnak, hívja az illetékeseket. A fura az volt, hogy amikor P. elvtárs kinyitotta a folyósóra vezető ajtót, azonnal három ezredes jött be. (Rákészültek?) Tudom-e, hogy ezzel a forradalom (ellenforradalom) idején lőttek. Mondtam, október 21-től november közepéig nem voltam a város- 18 Cs 2000