8 Órai Ujság, 1918. március (4. évfolyam, 51-77. szám)

1918-03-01 / 51. szám

4 Kié lesz a miskoci mandátum Vissza­utí­­ntják a 48~as alkot­­mánypárt jelöltjét — Saját tudósítónktól — A miskolci második kerület man­dátuma legközelebb megüresedik, mert a polgármesterré választott Szentpály István le fog mondani a képviselőségről. A mandátumot We­­kerle­­ Sándor miniszterelnöknek akarták felajánlani és elintézett do­log volt, hogy a miniszterelnök a jelöltséget vállalja. Most azonban, hogy Wekerle a Belváros jelöltje lett, a terv meghiúsult és így gaz­da nélkül maradt a miskolci mandá­tum. Értesülésünk szériáit a miskol­ciak még nem határoztak abban a kérdésben, hogy ki mellett, fognak csoportosulni. Nagyon erős pártja van Vidacs János vasúti főfelügye­lőnek, aki mint a vasutasok jelöltje, Wekerlével szemben is tartotta, vol­na a jelöltséget. **Egyvennyolcas alkotmánypárt központi vezetősége hivatalos jelöl­tet akar állítani Miskolcon, még­pe­dig dr. Lakatos Gyula fővárosi ügy­védet, aki Miskolcon ugyan teljesen ismeretlen idegen, de mint mondják, rendelkezik azokkal az eszközökkel, amelyeknek segítségével reméli meg­kaparintani a mandátumot. Forrá­sunk szerint azonban Miskolc intel­ligens közönsége nem veti magát alá, a kormánypárt központi oktrojának, hanem helyi jelöltet állít és pedig biztos értesülésünk szerint koránt­sem 48-as alkotmány­párti alapon ál­lót, hanem feltétlenül ellenzéki jelöl­tet. SPORT X Sporttelep e munkásoknak. A Mun­kás Testedző Egyesület a jövő hónap közepén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. Az egyesület vezetősége eb­ből az alkalomból beadványnyal for­dult az Országos Testnevelési Tanács­hoz, amelyben a munkások részére mo­dern sporttelep felállítását ■ kérte. Az OTT, tekintettel az agilis egyesületnek a tömegsportok fejlesztése körül eddig kifejtett érdemeire interveniálni­­fog a főváros polgármesterénél, hogy ingyen területet engedjen át a sporttelep cél­jaira. )(^BTC—Vas- ért Fémmunkások baj­noki mérkőzés színhelye lesz vasárnap a MTK Hungária-uti sporttelepe. Az ér­­e­ekes bajnoki mérkőzés előtt a TTC—­­Főv. T. Ker. csapatai játszanak a II/a. oszt. bajnokságért. A M­TK. ez napon a Halom­ utcai pályán játszik a Törek­véssel. KRJSTAÜri^OTA áierMsca-utoa 35. Totetoa: 120—77, Esténként fél 8 órakor STEINHARDT új szólókkal ií. „A MEGRÖGZÖTT GONOSZTEVŐ­ című új bolgozatban. Azonkívül Szöllőssi Rózsi, továbbá Herendi Stermann franci és nagyszerű varieté­­attrakciók. A télikertben negyed 11—11-ig tánc. Bevonulók azonnal kerestek fel HERZOG­S, katonai és eoryonruházati felszerelések áru­házát, Budapest VII. kerület, VH51kut 58. szám, ahol kész egyenruhákat és összes fel­szerelésekben a legnagyobb választékot ta­lálják úgy, koccs 10 perc alatt mindenki tökéletesen, csinosan és szabályszerűen fel van ruházva. Cégünk 11 év óta mint ka­tonai­ áruház áll fenn és versenyképessség te­kintetében nem cserélhető össze a háború alkalmára rögtönzött katonai üzletek­el. IWS Sxifis­ta M feglüjiíii silsr iífiiiii Piüiwf. iiifílir ellen l^worsíiduh inujtoítak te a miniszteriig? Megírtuk annak idején, hogy Ugrón belügyminisztersége alatt Palugyay Móric belügyi államtitkár teljesen magához ragadta a belügy­minisztérium­ összes ügyeinek veze­tését és irányítását és nemcsak az ügyek elintézése körül, hanem az előléptetések, tekintetében is mellő­zésben részesítette a­ minisztérium­ régi, kipróbált vezetőit és egyéb tisztviselőit, politikai, pártállás sze­rint az előléptetéssel jutalmakat és a mellőzéssel büntetéseket osztoga­tott. A szakelőadókat­ a legfontosabb szakkérdésekben is anyira, fölényes és felebvalós önkénnyel kezelte, hogy az méltón, váltott ki elkesere­dést a minisztérium régi, kipróbált tisztviselői körében és mindezt bete­­­tötte azzal, hogy valósággal ke­­gyencrendszert inaugurált a minisz­tériumban. Amint értesülünk az így támadt elégedetlenségnek és a tiszt­viselők elkeseredésének eredménye­képpen, a legutóbbi napokban kb. 70—80­ miniszteri tisztviselő, közöt­tük régi miniszteri tanácsosok is, memorandumba foglalták az előlép­tetések szokatlan rendje elleni kifo­­gásaikat és ezt, a memorandumot közvetlenül Tóth János belügymi­niszter kezébe adták, kérve őt, hogy sérelmeiket, amelyek az előléptetés­nél és az­ ügy­beosztásoknál érték őket," orvosolja. Remélhető, hogy a belügyminiszter komolyan fontoló­ra­ veszi a tisztviselők sérelmeit és megszünteti azt az álláspontot, mely alapjában véve a belügyminiszté­rium egész működését és munkás­ságát megbénította. HÍREK Időjárás: A Meteorológiai Intézet jelentése Az idő túlnyomóan derült és száraz, nappal enyhe és éjjel hűvös volt, — a hőmérséklet maximuma 14 fok Fiumé­ban, minimuma — 5 fok Tát­­rafüreden. Prognózis: Változékony és egyelőre­­ enyhe idő várható, egyébként egyes helyeken csapadékos. Sürgöny: Változékony,­ eny­he, sok helyütt csapadék. Hőmérséklet: 4- 9,0 fok. — Minisztertanács. Mat délután 4 órakor Wekerle Sándor miniszter­­elnök elnöklésével a miniszterelnö­ki palotában minisztertanács ül össze. — Andrássy utazása. Andrássy Gyula gróf ma reggel Bécsből visz­­szaérkezett, Budapestre. — Uj udvari tanácsos. Őfelsége hom­­rogdi Lichtenstein Lászlónak, az állat­ta takarmányforgalmi részvénytársaság vezérigazgatójának a közgazdaság terüli szerzett érdemei elismeréséül a­ magyar királyi udvari tanácsosi címet adomá­nyozta díjmentesen. — Budapest élelmezési f­ormány­­biztost kap. Értesülésünk szerint a kormány kinevezte t­ . N­agy Fe­renc államtitkárt Budapest székes­­főváros élelmezési kormánybiztosá­vá. A kine­vezés a hivatalos­­lap egy legközelebbi számában fog megje­lenni. Erre a nagy felelősséggel és munkával járó állásra Joanovics Sándor temesmegyei főispán pályá­zott és annyira biztos volt a dolgá­ban, hogy már látogatást is tett a városházán Bárczy polgármester­nél és Mahrer Aladár tanácsnoknál, a közélelmezési ügyosztály vezető­jénél. A minisztertanács azonban Nagy Ferenc államtitkár mellett döntött, Joanovicsot pedig valószí­nűleg a rendezett tanácsú­­városok­ élelmezési, kormány bírásává fogják kinevezni.­­ Mint értesülünk, a Pest-, Bácsbodrog- és Szolnok vár­­megye területére kinevezett Ivády Béla kormánybiztos helyetteséül dr. Popovics Szilárdot rendelték ki. Po­­povics Zom­bor városának volt a főjegyzője s tavaly ő végezte a Bácskában, Erdélyben és több vár­megyében a rekvirálást. — A tőzsde helyettes főtitkára, A tőzsdetanács tegnapi ülésében dr. W­i­l­­h­e­­­m Károly jogügyi titkárt helyettes főtitkárrá nevezte ki. — Apponyi Albert gróf hazaér­kezése. Apponyi Albert gróf, aki február eleje óta Bozenben üdül, jól érzi magát és­ március 10-én érke­­­zik visza ismét Budapestre. — Rejtélyes haláleset Újpesten, Újpesten, az István-tér 1. szám alatti lakásán még vasárnap rejtélyes körülmények között meghalt Ku­­minszky Vilmos galíciai menekült. A halálesetet Zeleuska Istvánnné fe­dezte fel és a házfelügyelőnő jelen­tésére a tisztiorvosi vizsgálatot is megtartották. Ladányi dr. tisztior­vos megadta az engedélyt a holttest eltemetésére, azonban az újpesti rendőrségnek gyanús volt az eset és Krompasz­ky rendő­r fogalmazó le­folytatta a nyomozást, amelyről je­­­lentést tett a főkapitányságnak. A nyomozás során olyan gyanús kö­rülmények merültek fel, hogy a bu­dapesti rendőrség Zebussca Istvánnét és Karbetics Berta cselédleányt őrizetbe vette. A pestvidéki kir. ügyészség utasítására a holttestet ma délben Újpesten felboncolták és meg­állapították, hogy homlokán kü­ssé- Tekni nyomok­, vannak. A rendőrség nem tartja valószínűnek, hogy Új­pesten rabi­ógyi­lk­osság történt volna, de az a feltevése, "hogy az, őrizetbe vett nőik a galiciíni menekültet halála után meglopták. — Újabb panaszok ». Zöldség­­központ ellen. "A Zöldségközpont sok botránya, ismét szaporodott egy ú.iabil. esettől. Az Országos Magyar Kertészeti Egyesület tegnap meg­tartott váli c­ ztmányi Ülésén keserű ki­fakadások hangzottak el a zöld­­ségközpont ellen. Az ülésen, melyen herceg Esterházy Miklós elnökölt, Borky Sándor Szóvátétt© azokat a rendellenességeket és hibákat, ame­lyek következtében a kis exiszten­­ciák érzékenyen­­ károsodtak. Elő­adta, hogy általános a panasz a Zöldségközpont ellen, mely a vi­­rághagymabelyozatalt lebonyolí­­totta. igen sokan vannak, csak a virághagyma árát még ősszel befi­zették a központhoz, hagymát azon­ban még most sem kaptak. Borky arra kérte az egyesületet, hogy az ezévi virághagyma biztosítása ér­dekében lépjen közbe. Intézkedést kért az egyesülettől abban az irányban, hogy a behozatal ügyét kivegyék a Zöldségközpont hatás­köréből. Már mégis unalmas, hogy nap-nap után az ország minden ré­széből panaszok és felzúdulások hangzanak el a Zöldségközpont ellen. Valóban itt volna a leg­főbb ideje annak, hogy Weker­­lének a napokban jelzett rend­­szabályozó intézkedése tránvilá­­got lásson. * Péntek, 1918. március 1. lyagraSkia«gg«. Batváro?, Vac.--.i ca a. Te ALBERT BASSERMANN harmadik * fejhatásosabb filmje fi aHCrto SyeRfi £K£ Karrier-történet négy részben. A,legérde­kesebb BASSERMANN-FILM. x ■ & Jobbra Én, balra le Vígjáték * részben. Fószepben GIZELLA •WERBEZIRK a legnépszerűbb bécsi ko­mikus. A legkacag­tatóbb filmbohózat előadasok pont is, 7. y­en Kor, J HYUSAT-KOZBO Veróz-körn­T 41 s­• • 'ere.on: 71 —t02 Csütörtöktől-vasárnapig. Albert E&sserm­an A Ghettó gyermeke című 4 felvonásos dribiában H siflisig hercegsiji kalandortörténet f elvonásban. imke M©mé v.,í Csütörtöktől—vasárnapig &So35a­f Kamill* főszereplésével A TŰZ 9 irta : Pakots Jóssaf. Rendezte : Dsésy Alfréd 4 felvonásban. NAGY vii-! vígjáték 2 felvonásban. PHÖNIX-FILM! r­­u­­­­til színjáték 4 felvonásban. Filmre irta : Góth Sándor. Rendezte : Kertész Mihály. Szereplők: Gróf Telkes-Torday Pál..­­ Góth Sándor Báró Berényi Almos ...... Hasnér Károly Veér Majtán .... . ............... I­ enkefly Xea 'telkes ilndre .......... Kemenes Lajos A fő tisztelendő ....................Szerémy Zoltán Bemutatásra kerül szenzációsan nagystílű új műsor keretéből f­illl-tiguil ! Előadások 5, 7 és 9 órakor. jj©v a Gambrinus első-rendű­ symphonistaS Házi zenekarát an­tonna 1118 kor. Acetylen-ipríya a leggazdasisc­sab világi­tási eszköz. 480 sz. 2 hónapi égési anyaggal együtt K 23. 371 cm.. Ugyanaz na­gyobb kivitelben K 15. Raktáron. Továbbá asztali, függő, bánya, pózna­­ , kézi acetylen lámpák. Árjegyzék ingyen. Bártíl VIIIT.08 táuháza Budapest, VII., Rákóczi­ ut 12. FO­GAS és teljes fogsorok szispedlás nélkül. Aranyfog­­karm­ik, aranyhidak. A gyökerek eltávolítása fölösleges. Tartás porcallán- rés a ráütöm­é seb. Foghutás teljes értéstelenitéssel, résaletü­setés­­re is. Hasznavehetetlen, régi fogsorokat itala­it tok. Első Fővárosi Fogorvosi Intézet Buda­pest- VII. Erzsébet-körút 41., I. emelet Dr. fietjedü* dákot, fogorvos, specialista fog­ás szájbetegségben.

Next