8 Órai Ujság, 1918. július (4. évfolyam, 151-176. szám)

1918-07-04 / 153. szám

Csütörtök, 1918 július 4-n .....*­■ — Ullmann Sándor felmentése jogerős. Két évvel ezelőtt nagy fel­tűnést keltett a nagyváradi izr. hit­­köszég elnökének és az ottani mun­kapárt alelnökének, Ullmann Sán­dornak hadiszállítási bű­npere, ame­lyet egyfolytában 93 napon át tár­gyalt a nagyváradi törvényszék. Az­ öthónapi vizsgálati fogságot szenve­dett Ullmann Sándort minden vád alól felmentették. Az ítélet ellen az ügyészség semmiségi panaszokkal élt. Másfél évig tartott a több mint 3000 oldalra terjedő főtárgyaló­i jegyzőkönyv leírása és az Ítélet írásba foglalása, emiatt az iratok csak nemrégiben kerültek fel a kir. Kúriára, ahol az ügy előadásra a harmadik bü­ntetőtanácsban Deák Péter elnöklésével Agorasztó elő­adásában került volna legközelebb tárgyalásra. Ebben az ügyben vá­ratlan fordulat történt. A nagyvá­radi kir. főügyész ugyanis bejelen­tette, hogy a kir. ügyész által hasz­nált semmiségi­­panaszokat vissza­vonja. Ezzel a felmentő ítélet jog­erőre emelkedett és a nagy szenzá­cióval megindult bűnper Ullmann Sándor teljes rehabilitásával végző­dött. — Két villamoskarambol. A tör­vényszék ma két villamosösszeütkö­zés ügyét tárgyalta. Az első eset 1916. február 27-én történt a Fe­renc József-hídon, ahol a 49-es köz­úti kocsi a megengedettnél nagyobb sebességgel haladt és nekiment a 33-as kocsinak. Több utas megse­besült. A törvényszék ma vonta fe­lelősségre Bognár József kocsive­zetőt és arra való tekintettel, hogy előző napon kora hajnaltól késő éj­félig szolgálatban állott, csak­­ heti fogházra ítélte, de ezt az ítéletet is felfüggesztette. A másik karambol a Gellért­ téren történt, ahol az öl­es számú közúti kocsi beleütközött egy budafoki villamosba. Ez alka­lommal szintén több utas megsérült. A törvényszék Horváth János ko­­csivezetőt három napi fogházra ítélte de büntetését felfüggesz­tette. — A gazdák és a hadikölcsön. A nemzeti vagyon uj milliárdokkal gyarapodott, ama jótkony esőzések által, amelyek végigsöpörték — ép­pen a lejobb időben — az egész or­szágot. Aratás és gyümölcsérés előtt jött az eső szinte megrendeltés­­szerűen és igy megjavította a ter­méshozamot, amelyet a fagykárok megrontottak. Különösen bőséges­nek ígérkezik a gyümölcs- és fő­­zeléktemés. A szőlőtermésről is el­sőrangú hírek keringenek, úgy hogy ebből is sok száz millió bevé­teli többlethez jutnak a­ termelők. A­ tavaszi eső révén megjavult és meg­hízott az állatállomány is, mert bő­séges zöld legelő állott rend­el­ke­­zésre. Sok száz millió koronát je­lent a gazdák számára az a való­sággal megbecsülhetetlen értékű eső, amely lehetővé tette az állatál­lomány felhizlalását. Ilyen szeren­csés körülmények közepette igen ért­hető, ham­­a gazdáktól, termelőktől, hizlalóktól várja el most elsősorban az ország közvéleménye, hogy a le­hető b­annag jobb összeget jegyezze a hadikölcsönre. Külön lapra tar­toznak azok a bérlők, akik még bé­kében hosszúlejáratú földbérleti szerződést kötöttek és így a hábo­rús konjunktúrákat sokszorosan kihasználhatták. Jó lesz mindeze­ket az embereket szemmel tartani, mert lehetetlen állapot volna, hogy amikor a háború áldozatai a kis­emberek megteszik kötelességüket, a háborús konjunktúra vámszedői ki­vonhatták magukat a hadikölcsön jegyzése alól. — Betörés egy bútorraktárba. Kotschy Érsek bútorberaktározó Kertész­ utca 27 szám alatti raktá­rába ismeretlen tettesek betörtek. A betörök az ottlevő bútorok bőr- és szövet­huzatait kivagdosták. A kár 30.000 korona. Az Állat és Takamányforgalmi r­­ t. ügyei, amelyek a napokban az Orige ülésén részesültek súlyos bí­rálatban, ma újra szóba kerülnek a képviselőházban is.. Stranyovszky Sándor képviselő a Ház interpellá­­ciós könyvébe interpellációt jegy­zett be, s­­ azt a ma délutáni ülésen terjeszti elő a földmivelés­­ügyi miniszterhez. Az interpelláció a következő: Tudomásul bír-e a földmivelés­­ügyi miniszter arról, hogy a gaz­dáktól a hadsereg szükségletének fedezése céljából rekvirált marha csak­ részben, Nógrád vármegyé­­ből % részben és csak a selejtese szállíttatott a hadseregnek, na­gyobb fele, % része és minőség­­tekintetében is a java Bécs és Budapest városainak? Hajlandó e intézkedni az Állat és Takarmányforgalmi r­­t. szi­gorúbb ellenőrzése és azzal az ott előforduló rendellenességek és könyvelői hanyagságok meggát­­lása tekintetében? — A spanyol járvány. A spanyol bajban ma­ történtek meg az első megbetegedések a főváros polgári lakosságának köréből. A mai na­pon ugyanis a Telepi­ utcai fiókkór­ l­ázban megbetegedett egy orvos és egy ápolónő a spanyol baj tünetei között. A lakosság köréből egyéb­ként egyetlen esetet sem jelentettek be, ami azonban nem bizonyítja, hogy könnyebb lefolyású megbete­gedés, amelyről sem a beteg, sem orvos nem vett tudomást, ne­m for­dult volna elő. — Megdrágul a cipő. Az Ipartes­tü­letek Országos Szövetsége arra kérte Szterényi József kereskedel­mi minisztert, hogy a cipőrendelet több sérelemes intézkedését, változ­tassa meg. A miniszter leiratban most válaszolt a kérelemre és kije­lenti, hogy az árak felmelése szem­pontjából hajlandó engedményeket tenni. A luxusci­pék gyártását azon­ban nem hajlandó elősegíteni. — Nincs ecethiány, mert Salaffix salá­­tafűszer mindenütt kapható. — A nem szállított káposzta. Dada János szerződéses katonai élelmiszerszállító megbízást kapott nagyobb mennyiségű káposzta szál­lítására. A múlt év nyarán megis­­merkedett Theodorovits István öt­ven éves zöldségker­eskedővel, aki vállalkozott arra, hogy Dada János részére 300 vagyon káposztát szál­lít, mert — mint állította — Temes és Torontál megyékben már igen nagy mennyiségű káposztát vásá­rolt össze. Theodorovits István nagy összeköttetéseire hivatkozva azt is­ magára vállalta, hogy a szál­lítási igazolványokat megszerzi. Dada János a vételárra és a szál­lítási igazolványok beszerzésének költségeire átadott Theodorovits­nak 113.000 koronát, aki a pénzzel elu­tazott, de mindössze két-három vagyon káposztát szállított csak, a többit azonban nem tudta szállítani, mert nem volt neki több káposztája. Dada János feljelentése folytán le­tartóztatták Theodorovits Istvánt, akit ma vont felelősségre a buda­pesti büntető törvényszék Nedeczky Géza táblabíró elnöklésével. Dr. Kövy József ügyész hadiszállítás körül elkövetett visszaélés és csalás kíván-e intézkedni aziránt, hogy az Állat- és Takarmány­for­galmi rt.-nak a rekvirálásnál el­járó megbízottai ne járhassanak el önhatalmúlag, igazságtalanul és a gazdákat megkárosító mó­don s amennyiben ezt mégis meg­tennék, úgy rajtuk ez megtorol­ható legyen? Nem gondolja-e keresztülvihe­­tőnek a földművelésügyi minisz­ter a hadsereg szükségletének legalább egy időre való fedezését szabad vásárlás útján, azokon a részein az országnak, hol a ta­karmány szűke miatt a marha ára tetemesen leszállott és a marha­­állomány egy hányada a kény­szerből úgyis eladásra kerül. Ha­ igen, filam­ében volna-e tartható a vármegyékre kivetett kontingens beszol­gál­tatása ? Sztranyavszky beszédjében meg­felelő adatokkal fogja kísérni az Állat- és Takarmányforgalmi rt. annyiszor felpanaszolt működését úgy az állatrekvirálás, mint a tak­­­armányrekivirálás körül. bűntettével vádolta Theodorovitsot, aki azzal védekezett, hogy neki sej­telme sem volt arról, hogy Dada Já­nos katonai célokra akarta a ká­posztát beszerezni. A törvényszék a vizsgálat kiegészítését, rendelte el annak tisztázására, hogy a szállítás idejében csakugyan kellett-e a kato­nai csapatoknak káposzta, mert a vádlott szerint az évi szükséglet ak­kor már megvolt. Egyben elrendelte a bíróság Theodorovits szabadlábra helyezését is. — A belvárosi ékszerészek zár­órája. A belvárosi ékszerészek legutóbb elhatározták, hogy üzlet­helyiségüket további intézkedésig délután két­ órától kezdve zárva tartják. Erre az intézkedésre főleg az áruhiány adott okot. Herczeg Gyula kamarai ékszerész, akinek a­ Gizella­ tér 5. számú házban van dús raktárral felszerelt üzlethelyi­sége, nem csatlakozott a többi­­ék­szerészek határozatához. Neki ugyanis kitűnő­­összeköttetései ré­vén oly páratlan szépségű árurak­tára van, hogy nála a­ délutáni zár­va tartás nem volna indokolt és ezért reggel 8 órától este 7 óráig, nyitva tartja üzlethelyiségét.­­ Mesterségesen leszorítják a hajózási papírok árfolyamát Kö­rülbelül egy félév óta a magyar ha­józási vállalatok részvényeinek ár­folyama nem mozdul se fölfelé, se lefelé. Az Adriát, átlag 1800, az At­­lanticát 1400 koronán jegyzik, hol­ott már a múlt évben 2150 és 1800 koronás árfolyamokat is elértek ezek a nagyon népszerű papírok. Ennnek a mozdulatlanságnak oka az, hogy nagy bankok tartják kezü­ket a papírokon. A bábom befejez­tével rendkívüli üzleti konjunktú­rák várhatók s csaknem minden ha­jósvállalat roppant összegekért ad el hajókat, a meglevő hajók értéke pedig hihetetlenül megnövek­edett. Teljesen érthető tehát a fiumei rész­vényesek mozgalma, amely arra irányul, hogy a hajózási papírok a valóságnak megfelelő árfolyamon jegyeztessenek. Hasonló tünetek mutatkoznak a­z osztrák Lloyd-tár­­saság részvényei körül. Az osztrák Lloyd idei közgyűlésére hónapok óta szervezkedett a fiumei csoport, amely a hajóstársaság részvényeiből több mint 20­ 000 darabot szerzett meg és ezen a címen jogot tart az igazgatóságban való képviseltetésre. Amennyire a bécsi lapok óvatosan fogalmazott kommünikéjéből megál­lapíthatjuk, a minap tartott közgyű­lés aránylag csendesen folyt le és a döntő összeütközés az igazgatóság és a vállalat elégedetlen részvénye­sei között a jövő közgyűlésre ma­radt. A fiumei csoport nevében Os­­som­ac András képviselő tette kri­tika tárgyává az igazgatóság jelen­tését. Főleg azt­ kifogásolta, hogy a társaság nem fizet osztalékot, hol­ott a mérlegében kimutatott, 1,9 mil­lió veszteség egészen önkényesen konstruált passizva. Derszhatta tit­kos tanácsos ezzel szemben azt vi­tatta, hogy a válalat tavaly még tényleg veszteséggel dolgozott és bár hajóparkjának értéke igen lényege­sen emelkedett és több hajót magas áron értékesítettek, egyelőre még nem fizethetnek osztalékot. Folyó évben kedvezőbbek az üzleti kilátá­sok és különösen biztatók a­ háború, befejeztével várható üzleti konjunk­túrák, amelyek előreláthatólag kár­pótolni fogják a részvényeseket a háborús években elmaradt dividen­­ciákért.­­ Meglopott bécsi kereskedő. Pa­eltz­er Ferenc bécsi kereskedő a keleti pályaudvarról Bécsbe akart utazni. A pályaudvaron valaki ki­lopta a pénztárcáját, amelyben 11 ezer korona volt. — Gyorsirónökre szükség lesz. Parla­menti gyorsíróktól vezetett „Első Orszá­gos Gabelsberger Szakiskola" (dr. Fabró­­— dr. Gyarmati) Hegedűs Sándor­ utca. 7. sz. Az iskola nevét utánozzák. — Bankok fúziója. Az Egyesült Budapesti Fővárosi Takarékpénz­tár — mint értesülünk — beolvad a Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bankba, amely átveszi az intézet egész üzletkörét és személyzetét. Az Egyesült egyik legrégibb pénzinté­zetünk 1846-ban alakult ..Budai Takarékpén­z­tár R­észvényegy­let'' cim­mel. Alaptőkéje most 21 millió korona. Elnöke báró Harkányi v. b. t. t. "alelnökei Berzeviczy Albert v. b. t. t. és Adler Lajos, vezérigaz­gatója Bsegő Lajos udvari taná­csos. Pénzügyi körökben nagy ér­deklődést kelt­ a fúzió híte, mert az egyesület széleskörű tevékenység után szünteti meg működését. — Elitélt árdrágítók. T­a­kács Andrásné csarnoki árust zöldség­­drágításért öt napi elzárásra és száz korona pénzbírságra ítélte ír vásárcsarnoki­ rendőrbiró. Hasonló büntetéssel sújtotta Rigler Anna utcai árust is, aki a barackért két korona tíz fillér helyett Hét korona, húsz fillért kért. Legner Mária árust a IX. kerületi kapitányságon cseresznyedrágításért két napi el­záróra és ötven koronára ítélték. — Budapest kedvencei — a hadikiállí­táson. Vasárnap, július 7-én délután és este nagy ünnepség lesz a hadikiállítá­­son. Négy katonazenekar 200 zenészszel hangversenyez. Mint szólisták fellépnek a­ következők: Batizfalvy Giza, B­é­k­e­f­f­y László, D­i­ó­s­y Nusi, Félé­rt­i Boriska, G­a­rt­a­i Nándor, G­e­i­g­e­r Irma,­ Gyárfás Dezső, H­a­d­r­i­k An­na, N­­e­g­e­r Anna Marié, H­o­r­t­i Sán­dor, Kemenes Lajos, Kovács An­dor, K. Rajna Alisz, M­o­l­y Gerő, Nagy Magda, Somlay Artúr, Szász Ilona, Sziklay Jenő, Sz. Szöllösy Rózsi. Két dalárda, két cigányzenekar szórakoztatja a közönséget, továbbá a Bábu opera kettős előadása, a szabad színpadon Jancsi bohóc, a Beketov cir­kusz kedvelt komikusa, a Szigeti búcsú sok-sok mulatsága, szépségverseny, tom­bola, tűzijáték. A kiá­llítás területén a rendes (2, illetve 1 K) belépődíj szól. — Színházak mai műsora. Vág­s­z­i Il­­i az: Egész héten: Módi. Kezdete 8 óra­kor.­­ Városi Színház: Egész héten: Krisztus (passziójától!) Kezdete VI.8 óra­ikor. Budai Sim­kör. Szerdán: Rigolettó. Kezdete: 1­ár órakor. Szigorúi ellenőrzését követelik a Házban az Állat- és Takarmányforgalmi r.-t.-nak Sztranyovszky Sándor interpellációja a marharekvirálás miatt — Könyvelési hanyagságok a Takarmány központnál — Szabad­­vásárlás útján feditek a hadsereg szükségletét — Saját tudósítónktól —

Next