8 Órai Ujság, 1918. szeptember (4. évfolyam, 204-228. szám)

1918-09-28 / 227. szám

6 A porosz h­ad­ügy­mi­nisztert már szabadságolták Bécsi munkatársunk telefonjelentése Bécs, szeptember 27. A Lokalanzeiger közli a hírt, hogy Stein tábornok porosz had­ügyminiszter megrongált egészségi állapotára való tekintettel szabad­ságra ment, állapotára való tekintettel szabad­ságra ment. M. N. Mégis van bérett szakasz A kereskedelemügyi miniszter figyelmébe — Saját tudósítónktól — Néhány hónappal ezelőtt báró Szterényi József kereskedelemügyi miniszter rendeletet adott ki s abban megszüntette a magyar királyi állam­­vasutakon a bérelt szakaszt. Sajnos, ezt a nagyon is helyénvaló miniszteri rendeletet nem tartják be, egyszerűen fittyet hánynak neki s ami a legfel­­há­borítóbb, hogy éppen egy üzletve­zetőség teszi túl magát a szigorú ren­­­­delkezésen. Íme, egy megtörtént eset, ami élénken illusztrálja, hogy a mi­­­­niszteri rendelet csupán csak írott , malaszt és semmi más. A f. hó 25-én reggel Szatmárról indított 1703. számú gyorsvonaton, amely mindössze három kocsiból ál­lott s abból egy kocsi a katonaság részéről volt lefoglalva, a debreceni '■ üzletvezetőség utasítására az utolsó kocsiban lezártak egy félfülkét. Ren­geteg utas volt, Debrecenben már fűig lehetett a folyosón elhelyezkedni, a félfülke azért zárva maradt és ott díszlett rajta az ismert fehér cédula. Bérelt szakasz! A kétségbeesett­­ helyzetben levő utasok hiába figyel­meztették a kalauzt a miniszteri ren­deletre, amely megszüntette a bérelt­­ szakaszokkal űzött visszaéléseket és hasztalanul követelték a kupé felnyi­­t­­ását, a kalauz a kapott parancsra­­ hivatkozott. Végre Szoboszló állo­­­­máson kiderült, hogy kinek kellett a bérelt szakasz: Poszter esik igazgató urnak és becses családjának. Szoboszló állomáson a főnök két­­ hölgyet fölkisért a vagyonba s kinyi-­t­totta előttük a „bérelt szakaszt”1. Az­­ utasok zúgolódtak, meg is mondták a véleményüket az állomásfőnök ur­á­nak amúgy magyarosan, de az meg­­ se mukkant, amikor a miniszteri ren­­­­deletet hangoztatta kelötte. Ki lehet ez a Pasztercsik igaz­­­gató ? őszintén szólva, soha hírét se hallottuk. Azt mondják, államvasúti igazgató, így már értjük a dolgot. De mit szól az esethez báró Szteré­nyi József, aki egyformán szokott , mérni úr és­ paraszt között? Vagy : talán Pasztercsik igazgató úrnak ki­jár az extra-vurst is? Meg kell még­­ jegyezni, hogy a fülke Pasztercsik­­nek és családjának volt lefoglalva, ide az igazgató úr se Szoboszlón, se­­ másutt nem szállt föl a vonatra. SPORT Budapesti versenyek. A szombati tizödik nap projgrammja valamivel gyöngébb sportot­­ ígér. A nap fafutása a Háromévesek őszi nagy h­andikapja, melynek kfj.OTTO koromijáért II. Boris indul Jegu­i() esélyűd. Ellenfelei Sze" ' piko ó® Psylander lehetnek. A többi futamokra .jelöltjeink: I. Vitéz — Hűbéres — Márdon. II. Lágyad — Horváth-ist. — Reduta. III. Pr. Boris — Szépike — Psylander. IV. iiannat II. — Nemzeti — Szenta. Ah ’Kuvik ■— Csingalér — Cornette. VI. Satanella — Sellő — Vadorio. Kiadóhivatal igazgató: BÁRON BRÚNÓ. Kiadja: Nyolc Órai Ujsán T­ankiadó R. T Gondolatok LENGYEL MENYHÉRT KÖNYVE A HÁBORÚRÓL ÉS AZ EMBERI LÉLEKRŐL E kiváló színműíró ez önvallomásai szenzációs feltűnést keltettek. Ára 4 kor. 05 fill. Portó 55 fillér. Szállítja a 3 ÓRAI ÚJSÁG kiadóhivatala, Budapest, IV. ker., Mehmed csultán­ ut 3. f­QlkilisilS­BE Szombat, 1918 szeptember 28. H I2ss8sk£s­napjai későbben nyitották meg a forgalmat — Limitálták az eladási árfolyamokat — Saját tudósítónktól — A váratlanul érkezett külpoliti­kai események a budapesti érték­tőzsdén ma délelőtt izgalmas hatást váltottak ki. Tapintatlanul, fejvesz­tetten és minden praktikus érzék nélkül felelőtlen, emberek olyan in­tézkedést tettek, mely méltán alkal­mas volt arra, h­ogy pánikszerű ri­­billiót idézzen elő. .Szerencsére ko­molyabb baj nem történt, ez azon­ban kizárólag annak tudható be, hogy a tőzsde közönsége belátta, hogy az események a legkésőbé sem teszik szükségessé a pánikot, a riadalmat. A hibák és zavaros in­tézkedések egész sorozata történt, mindmegannyi alkalmas volt félre­értésekre. Ilyen volt elsősorban az, hogy ez 2-kor nem nyitották meg a magánforgalmat, hanem ehelyett ebben az időben az Értékpapírk­e­­reskedők Egyesületének választmá­nya és­­a nagybankok diszponensei tanácskozásra ültek össze, a teen­dők megbeszélése végett. Közel egy órát tartott ez az értekezlet, mely csak növelte az izgalmat. Az egész idő alatt nem akadt egy felelős po­zícióban lévő ember, a tőzsde veze­tőségéből, vagy a kormány képvise­letéből, aki egy megnyugtató szót szólt volna. Ezzel mesterségesen nö­velték a zavart, melyre pedig sem­mi ok nem volt. Már a kora reggeli órákban nagy számmal gyülekeztek a tőzs­detagok, ügynökök és bizományo­sok, továbbá a bankok diszponen­­sei, a tőzsde épületében lévő Unió­­kávéházban. Érthető izgalommal tárgyalták a külpolitikai eseménye­ket, melyeket eleinte megbízhatat­lan és alaptalan hírekkel kommen­táltak. Már ekkor kialakult egy meglehetősen lanyha irányzat. A Magyar Hitelt 1338-as kurzuson kezdték kínálni, szemben a tegna­pi 1346-os árfolyammal, de csak­hamar mindinkább lemorzsolódtak az árak, úgy, hogy 11 órakor dél­előtt már 1320-on is alig lehetett vevőt találni rá. Délelőtt 11 órakor, mikor már több száz tőzsdetag és bankember gyűlt ott össze, elter­jedt az a hír, hogy bezárják a tőzs­dét. Az emberek fellódultak a te­rembe, itt csoportokba verődve, han­gos vitatkozás­­kezdődött, különbö­ző vélemények alakultak ki a ten­nivalók körül, míg végre Mank Pé­ter tőzsdeta­nácsos, az Értékpapír­­kereskedők Egyesületének elnöke, a következő felszólítást írta fel az egyik korlátemelvény táblájára. Kéretnek az egyesület választmányi tagjai és a bankok képviselői, hogy a jegyzési szobában megbe­szélés végett azonnal jelen­jenek meg. Az üzlet csen­gő jelzéssel később kezdő­dik. A felszólításra a meghívottak be­vonultak a jegyzői szobába, a­­­melynek folyosóját és környékét f­ellepték az izgatottan várakozó tőzsdetagok. Bent a szobában Ko­vács Dénes, a Magyar Általános Hitelbank igazgatója vezette a ta- t­nácskozást. Az érdekelteken kívül­­ résztvettek még a köz-fetti karok és a­ sajtó képviselői. A megbeszélésen több vélemény hangzott­­el a tenni-­­­valók dolgában. Haim Jacques tőzsdebizományos.­ . . kompenzációs megoldást ajánlott, míg W­erthei­mer Adolf, a Kereskedelmi Banki igazgatója azt indítványozta, hogy 5%-kal redukálják a tegnapi záró­­kurzusokat , és ezen­­­túl ne szabad­jon kötés­­sek történnie. Még több­­ hozzászólás után végül is Weinhei­­mer ajánlatát fogadták el, azzal a változtatással, hogy minden papír­nál külön-külön megállapítják a limitált kurzust, melyen alul senki sem köthet üzletet. Az éretekezlet kijelölte az ármegállapító bizotsá­­got, melynek tagjai lettek a bankok részéről: Wertheimer Adolf, a Ke­reskedelmi Bank, dr. Kreutzer Jenő, a Hazai Bank igazgatója, Kovács Dénes a Hitelbank igazga­tója, Dehman cégvezető, a Magyar Bank diszponense és Pohl igazgató, a­ Leszámítoló Bank tőzsdeosztályá­­nak vezetője. A tőzsdetagokat Fi­­scher, Schönberger, Heimberger, Augenfeld és Bálint tőzsdebizomá­­nyosok képviselték. Ez a bíróság a következő limitált kurzusokat ál­lapította meg: Osztrák hitel 820, Magyar hitel 1290, Jelzálogbank­­ 520, Leszámítolóbank 770, Agrárbank 1000, Magyarbank 900, Ha­zai bank 500, Kereskedelmi bank 5800, Forgalmi bank 600, Ingatlan bank 680, Fabank 900, Kér­­hitel 260, Mercur 835, Bosnyákagrár 100, Hennes 520, Pesti hazai lak. 19500, Belvárosi 630, Fővá­rosi 2300, Általános­ 850, Központi 1800, Lipótvárosi 260, Terésia 550, Adria 1675 Atlantica 1300, Levante 1000, Közúti vasút 750, Városi vasút 300, Általános biztosító 22000, Jégbiztosító 450, Borsod­­miskolci 1450, Gizella 750, Concordia 830, Első budapesti 1420, Hungária 900, Viktória 1 1­00, Kőbányai gőz 650, Beo­­csini 1125, Szentlőrinci 525, Cement I. 420, Drasche 1030, Újlaki 700, Nemzeti 630, Fond­ér­ 800, U­­ikány 845, Észak­szén 875, Szászvári 850, Általános kő­szén 2000, Kohó 1775, Magnezit 400, Aszfalt 90, Kerámia 650, Salgó 1160, Ganz 4200, Láng 430, Lipták 240, Rima 1075, Sohljesc 160, Koburg 525, Brassói 600, Dinioa. 1025, Izzólámpa 800, Tex­til­­ 680, Papír 500, Tem­esv. szesz 1000, Flóra 1275, Olaj 900, Cu­koripar 4200, Ruggyanta 1100, Vasúti forg.­550, Te­­m­esv. sör 1350, Fém és lámpa 825,­­te­lefon 800, Nasici­tanin 3000, Ganz vil­lamos 600, Haltenyésztő 1500, Hungária műtrágya 860, Államvasut 980, Földbir­tok 110, Spar 500, Fobus 150, Auer­ 130. Háromnegyed egy volt, midőn a bizottság munkájával elkészült. Ek­kor a korlátemelvények tábláira rá­vezették a minimális eladási árakat, m­íg a kulisszban­ Mank Péter tőzs­­detanácsos hirdette ki a megállapított kurzusokat. Háromnegyed egy után 5 perccel megszólalt a teremben a csengő, mire óriási tolongásban meg­kezdődöt az üzlet. Az első pillanat­ban rengeteg kötés történt. A ku­­lisszban 2—3, a korlátpapírokban pedig 8—10, sőt 20 koronás emelke­dések is voltak, de csak rövid ideig, mert végül is eladók jutottak túl­súlyba, több áru volt, mint pénz, úgy hogy minden érték a limitált kurzu­son maradt. A mai események ismét, beiga­zolták, hogy a nagybankok milyen lelki­ismeretlenül­­járnak el akkor, amidőn a közönség érdekéről van szó. Már magában az a körülmény, hogy a minimális eladási kurzuso­kat, állapították meg, helytelen intézkedés volt., A tőzsde histo­­rikumában volt­ már példa hasonló mozgalmas eseményekre és min­den esetben úgy állták útját a de­rűi­nak, hogy a nagybankok egymás közt megállapodtak ab­ban, hogy egy bizonyos kurzusnál felvesznek mindent, és útját állják az esésnek. Ma nem így történt. A bankok vezetői, dacára annak, hogy semmi komoly ok­han volt­ak túlzott izgalomra, féltek ettől a lé­péstől és ehelyett az árlimbálási határozatot hozták. Még így is módjukban lett volna javítani a kurzusokon, ha odállnak és felve­szik a piacra kerülő árut. Ezt azon­ban csak összesen négy bank csi­nálta, a többiek, a legnagyobbak is, tétlenül nézték, hogy az eladók hiá­ba­­keresnek vevőt. Trasnolóképen fe­lelősség terheli a tőzsde elnökségét is, mely , nem tartotta szükségesnek, még csak meg sem nyugtatni a bi­zonytalanságban levő és hamis hí­rek által félrevezett tőzsdetagokat. gMECS-MOZGÓ VII., Akácfa­ utca 4. Csütörtöktől—vasárnapigL ULU. Jegyek előre válthatók d. e. 11—EzT-ig.1­3 BUDAPEST VI.NÁCYIKZÓ-U 17 Más csak néhány napig' a nagysikerű szeptemberi műsor. Szombat011 szeptember 29-én először „A kft jelölt** operett egy felvonásban.­­ Az előadás kezdete este fél nyolc órakor. NEMZETI ROYAL ORFEUM VII., Erzsébet­ körút 31. :: Telefon: 11?—22. Már csak e héten Carmettini, Litoures, Molborn, Willy Schenk is Margot, Ardea, Oliska és a fényes szeptemberi műsor, írt idej­e­­kor. Vasárnap délután fél négy órakor olcsó bolg­áro­kkal a szeptemberi attrakciók bácsu­ja. 3ÖRKABARE­T ELIhüKT Nagymező­ 'l—24._______Teretpfa: 167—25. Kezdete este 7 órakor egészen új, mágikus W Balerry csodáival­­? Vigyázz a csókra. Operett és még jó elsőrendű szára. — Vasárnap dél­­­.­után fél 4 órakor félhelyáru előadás. .. Folies Gaprice Minden este pontban 7 órakor. A szenes ember Bohózat egy feiv. irta és B rendezte: Tábori Emil. Élne belkle Sadie ■ Bohózat egy felv. Ármin Józseftől.*'Ken-'i­dezte : Tábori Emil. '- I­­MTI M­lKABARE TEREZ-KÖRUT 46. .. TELEFON: 65—54. Minden este 7­­-kor A vallomás irta Sarah Bernhard, Legénylakás Op­retté, Balassa, Czeglédy, Ami az újságban áll Irta Lakaton László, Halhatatlan család Irta Emil és Arnold Gotz, Magánszámok Konferál Kovács Andor, Vasárnap 2 előadás, a délutáni mér­sékelt bolgárokkal. Jegyek előre válthatók. UTAZÁS KORLÁTOZÁSA A DÉLI VASÚTON. A Biulapu­'­t déli vssut—Nagykanizsa állomá­­sok között ezidőszerin­t még közü­tkevő 210. és 200. sz. személyvonatok i. é. október hó 1-től kezdve csak katonautasok továbbitás­ára exdl­­ifálnak. , A polgári utasok részére a 210. sz. vonat irat Budapesttől Székesfehérvária: cstok két, Szá­­kesfehérvártól Nagykanizsilig és az ezen­­irányban a 200. sz. vonatna! Nagykanizsiitól Budapestig négy ezertélykocsi áll rendelke­zésre. ... Kő­ okból a 210- és 203. sz. vonatokhoz pol­gári utasok részére csak a rendelkezésre álló helyekhez mért meghatározott mennyi­­ségű­ menetjegvek fognak kiadatni. ■ A — 1V. sz. vonatba Budapest Jvelenfüdl és Budafok déli vasút­állomásokon, valamint Budafok déli vasút megállóhelyén csák­lásgyermekek szállítatnak l­e, egyéb polgári utasok az.unn­au nem. l'Il. sz. vonat a sza­­k­csf­ehé­r vá­-r-p­agy » kanizsai, a So0 z. vonat ped­ig a­ na^ykan­csm* —budapesti vonal m­egállóhelyeán nem fog megálllani, amiért is ott utasok ^eiá fél- sem le nem szállhatnak. !Sz. v. tiszti és kórházi orvos, s rendel’ minden férfi és női betegség ellen ! Rákóczi-ut 32. 1. reggel 9-től este. 8-ig. Meila-sütőpor AA , príma áru, rövid ideig lég­­­fill, detail STET­LA-gyár, VII., Rottenbiller-utca 48. I­um­szobák legnagyobb válaszlé­sban kaphatói! IBsiászs és Véres buioráru!fázsisai) | Budapest, Vilmos ceászár­ut 43. (Sajátnál) | Kivételesen kedvező fizetési feltételeket is nyújtunk. AhIAN­A I grammonként. F—M K­­r­­í­rh i mai Grbi­brujiit neolirt, ékso­­reket, törött, a­aanyt­, ezüstöt.desmagneath Arb-n v "15IC­ utóda, Kár.M'-kört­t fi «77 SB==—'«==— Dr. MITZGER vérgyógyitó és ideg­­erősitő­ intézete But­iapest, ."ózssi'MóruS 3. Nyomatott Légrády Testvérek könyvnyomdájának körsori fostjein, Budapest, V. Vilmos császár­ ut 7­.

Next