8 Órai Ujság, 1918. október (4. évfolyam, 229-255. szám)

1918-10-08 / 235. szám

Kedd, 1918 október 8. 1­1. Jóiac­iz'sár (3 ­ Szabad a fűtés. A hűvös idő­járás és a spanyolnáthára való te­kintettel ar Vázsonyi Jenő, a szénügyek kormánybiztosa úgy in­­tézkedett, hogy a lakása céljaira szolgáló helyiségek fűtését már a kormányrendeletben megállapított időpont, vagyis október 15-ike előtt is meg szabad kezdeni. A kor­mánybiztos azonban ezúttal is nyo­matékosan figyelmezteti a közön­séget a legnagyobb fokú takarékos­ságra, mert csak így lesz lehetsé­ges a házi szükségletre engedélye­zett szénmennyiséggel a télen át gazdálkodni. Vázsonyi Jenő szén­­kormánybiztos ma felkereste S­z­­­e­r­é­n­y­i József báró keres­kedelemügyi minisztert és beszá­­mol neki a szénbehozatal ügyé­ben Berlinben folytatott tanácsko­zásainak eredményéről, amelyek kielégítő eredménnyel jártak. — Gyorsirónokra szükség lesz. Parla­­menti gyorsíróktól vezetett „Első Orszá­gos Gabelsberger Szakiskola” (dr. Fabró — dr. Gyarmati) Hegedűs Sándor­ utca 7. sz. Az iskola nevét utánozzák. A be­írások folynak.­­ — Nagy Andor helyett ártatlan embert szál­ütőt­tak a fővárosba. Mulatságosan kellemetlen esete van a budapesti rendőrfőkapitányságnak. Pár nappal ezelőtt megírtuk, hogy Szatmárnémetiben Oláh rendőrpa­­rancsnok hosszabb megfigyelés után a város végén levő lakásán elfogott egy Győrössy Dezső nevű 80 év kö­rüli fiatalembert, aki a báró Vécsey­­féle uradalom gazdatisztje és akiről az ottani rendőrségen azt hitték, hogy az országosan körözött szélhá­mossal, Nagy Andorral azonos. Az elfogott gazdatisztet három napon keresztül vallatták a szatmárnémetii rendőrségen, ahol a szerencstelen ember mindvégig kitartott állítása mellett, hogy ő ártatlan és nem azo­nos az ál-kamarással. Györössy De­zső múlt szomabton alibit is igazolt és a kis vidéki rendőrség már szaba­don is akarta bocsátani, mikor egy­szerre csak megszólalt a telefon, amelyen a budapesti államrendőrség jelentkezett és nagy eréllyel rekla­­­málta Nagy Andort. Oláh rendőr­pa­rancsnok tájékoztatta a budapesti rendőrtisztviselőt, kijelentett, hogy tévedés van és hogy az elfogott gaz­datisztet szabadon kell bocsátani. E felvilágosításért a vidéki nyomozó potentátot a budapesti szaktekintély leintette és szigorú utasítást adott neki, hogy a letartóztatott embert ne­hogy elbocsássák, de igenis vasra­­verve, szuronyos csendőrök felügye­lete alatt Budapest felé még aznap in­dítsák útnak. Az államrendőrség tegnap reggel nagy felkészüléssel várta a végre k­ézrekerülő szökevényt. A keleti pályaudvart, ahová a szat­mári vonat befutott, detektívek lepték el, a főkapitányság épü­lete elé oda­­esődítetták az egyik délutáni lap kr­­noriportereit, akik operatőrrel és mo­­zifényképgéppel felszerelve jelentek meg. Reggel 9 órakor bérkocsin ér­kezett meg a nevezetes transzport, amit mozifényképre azonnal fel is vettek. Szuronyos csendőrök között kezén, lábán megvasalva, lehajtott fejjel vonult be az állítólagos Nagy Andor a főkapitányság épületébe, ahol azután pár perc­­múlva kiderült, hogy a szatmárnémetii rendőrségnek igaza volt. Az eszeveszett országos hajszában, amit az nevesen bujkáló szélhámos kézrekeri­lésére folytat­nak, egy szerencsétlen, ártatlan em­bert vasaltak még és helyezt­ek szu­rony é­s ce­ndőrök felügyelete alá. Miseort a tévedés kiderült a budapesti ki’sínó rendőrrekirfé­vek eny boceá­­na+kéréssel akarták elintézni a kelle­metlen ügyet, de a 'Tf'rr'1-t'i?zt ezze’ nem elégedett meg. Előbb személy­­a­zonos­á­n bizonyitványt követelt a főképi anység tél, hogy a jövöbe-1 ha­sonló kellemetlen eset be ne ken'l­lhes­­sen, miután pedig sváb?fron bocsáj­­tolták. murkrtá','3UT)k­el­yett kii­ien­­toi’e, borrv a tu'buz,vó á 1',,ru*er 1 8 őr­sé®- d­'ee e 'nhurcol',alásért kárté­rítési pert indít — Országos kisgazdagyűlés. Az Országos Kisgazdapárt választmá­nya Szabó István elnöklete alatt tegnap délután négy órakor tanács­kozást tartott. Beható tanácskozást folytattak a helyzetről és a kis­gazdapárt állásfoglalásáról Elha­tározták, hogy 13-án, vasárnapra országos kisgazda gyűlést hívnak össze Budapestre. — a takarmány újabb ára. A kor­mány október hó 6-tól kezdve az axtya­­szénasarjú és mindenféle száraztakar­mány árát 45 koronában, a tavasz­i i­­ma, árpa, zab, köles, valamint a tavasz­szalma lőrékének és pelyvájának árát, 28 koronában állapította meg. — A népligeti rablógyilkosság. Az államrendőrség detektivjei teg­­ nap reggel óta ismét egy rablógyil­kost hajszolnak. Az újabb rendőri nyomozásban épen Úgy, mint az előzőleg felfedezett rablógyilkos­­sági esetekben, a rendőri nyomo­zásnak még mindig nincs pozitív eredménye. A Népligetben a Hungá­­ria-út és a Kőbányai-út keresztezé­sénél, az úgynevezett Fehérhajóban Bencze rendőr tegnap reggel 9 óra­kor a 13629-es számú gázlámpától néhány lépésnyire a bokrok alján egy 40 év körüli férfi holttestére bukkant. A munkáskütfejű férfi nyakán fojtogatás nyomai látszot­tak, homlokán pedig fejszétől, vagy éles kardtól eredő mély vágás táton­gott. A helyszínen megjelent rend­,­őri bizottság megállapítota, hogy az áldozatot minden valószínűség szerint a környéken végezték ki és a gázlomba közelébe úgy hurcolták oda. Az első órákban a rendőrség­nek semmiféle adat nem volt birto­kában, még az áldozat személyazo­nosságát sem tudták. Délutánra a nyomozó detektívek kikutatták, hogy az áldozat Nagy János 48 éves szíjgyártó, hét év óta­ volt mű­helyvezető a Hirmann Ferencvfzre Váczi­ úti ví­s- és rézöntő műhely­ben. Nagy János a Bethren­ utca 11. számú házban lakott albérletben, m­ár szombaton felvette 176 korona heti bérét, de Király Mária takarí­tónő vallomása­ szerint több pénz is volt nál’a, m­rt a múlt héten egy sö­tétkék férfiöltönyt kínált 540 koro­náért és ezt az öltönyt a holmim, közök nem lehetett megtalálni. Ré­gebbi lakótársai közül Nemes Jó­zsef és Sós Imre hivatalszolgák az óráját és a pénztárcáját temették fel Megállapították, hogy az áldo­zat meggyilkolásakor biciklisapkát viselt és ezt a nála lévő készpénz­zel együtt a tettes elrabolta. A tanú­vallomásokból kiderült, hogy szom­baton este megjelent az egyik Ga­­ray­ utcai vendéglőben, itt egy fröcs­­ösöt fogyasztott, majd eltávozott, de kijelentette, hogy rövidesen visz­­sza fog térni, mert kártyázni akar. Nagy János a vendéglőbe nem ment vissza és így valószínű, hogy a gyil­kosság közvetlenül a távozása után történt. A tettes kézrekerítésére a rendőrség tovább folytatja a nyo­mozást . Nem jár a lóversenyre. „Egy föld­­birtokos budapesti lakása” című közle­ményünkre P­a­t­a­y József földbirtokos ügyvédje felkért annak közlésére, hogy azt a neki tulajdonított nyilatkozatot, hogy ügyfele „a lóversenyekre mindig feljár Budapestre,” annyival kevésbbé tette, mert Patay József ügyfele egyál­talán nem jár lóversenyekre. — Singer Béla ügy® a táblán. Ez év tavaszán, mint emlékezetes, nagy port vert föl, hogy a Lipótvá­rosi Társaskörben egy fiatal bank­hivatalnok hazárdjátékon többszáz­ezer koronát vesztett el Singer, hogy pénzre tegyen szert,a tizenhat esetben 311.000 koronát kitevő ösz­­szegben csalt ki a banktól és ezt a pénzt részben a Lipótvárosi Társas­körben, részben pedig záróra után a társaskör tagjaival magánlakáson hazárdjátékon veszítette el. A bank, amelynek kárát a játékosok fedezni igyekeztek és százezer ko­ronát visszatérítettek, Singer szü­lei pedig 12.090 koronát fizettek vissza, a többi összegről pedig Sin­ger állandó partnerei — akik vala­mennyien dúsgazdag emberek — fe­dezeti váltót adtak. Mindezek dacá­ra hivatalból megindult az eljárás Singer Béla ellen csalás büntette miatt, bár a bank nem tett ellene fel­jelentést. A budapesti büntetőtör­vényszék tárgyalta az ügyet és a tárgyalás során megállapítást nyert, hogy Singer Béla, aki a társaskör­nek nem volt .t?­­.di. rendszeresen játszott és vesztett és megálapítást nyert, hogy csalásait mindig azért követte el, hogy tovább játszhasson és a már elvesztett összegeket va­lahogyan •• visszanyerje. A törvény­szék tizenhat rendbeli csalás bűn­ A bakházakban levő központok és álami hivatalok kitelepítése Elkészülnek a­­­ó év sem­ a barakképületek — Saját tudósítónktól — A fővárosi súlyos lakásínség eny­hítésére a szükséglakások építésén kívül a kormány tudvalevőleg már jó ideje tervbe vette, hogy a közpon­tokat és állami hivatalokat,­amelyek bérházak lakásaiban vannak elhe­lyezve, kitelepíti, mert hozzávetőle­ges számítás szerint körülbelül két­ezer lakás szabadul így fel a lakás­ban szűkölködő polgárság számá­ra. Elsősorban a központok kitele­­pítésére gondolt a kormány és ezek részére alkalmas helyen Barakko­kat akar építeni. A központok ré­szére készülő barakkok építését a kereskedelemügyi miniszter Kelety Dénes miniszteri tanácsos-a­, a la­kásépítési ügyosztály vezetőjére bízta, aki a készülő építkezésekről a 8 Órai Újság munkatársának az alábbi információt volt szíves adni: — A központok és állami hivata­lok részére szükséges barakkok építésére már kiadtuk a tervpályá­zatokat. Igen sok építész kapott megbízást tervek készítésére, a név­sort a kereskedelemügyi miniszter őexcellenciája állította össze. A ter­vek egy része már be se érkezett, a többit rövidesen várjuk és azután nyomban tűrjük az építkezések megkezdésére a­­versenytárgyalást Mi minden erőnkkel azon,,vagyunk, hogy minél előbb felszabadíthassuk a központok és az állami hivatalok által lefoglalt lakásokat. Mikor kezdjük meg az építkezést, mikor adhatjuk át az új épületeket rendel­tetésüknek, ez ma még mind a leve­gőben lóg, erre pontosabb választ lehetne adni, ha tudnánk, mikor lesz vége a háborúnak, mikor kapunk elegendő anyagot és mikor kapjuk vissza embereinket Azt hiszem, minden nehézségi ellenére­te, ami­vel meg kell küzdenünk, a jövő év folyamán a barakképületek készen lesznek. A központok új helye az Országház­ téren, a Lágymányoson és a Városmajorban lesz, azokon a helyeken, ahol sikerült a fővárostól, a kincstártól telket szereznünk. Építészeti körökből szerzett infor­mációink szerint a kereskedelmi miniszter a régi tervtől eltérő­leg, amely mindössze nyolc építésznek akart részt juttatni az építkezések­ből, 33 fővárosi építésznek adott megbízást tervpályázatok készíté­sére.­ tettében mondata ki bűnösnek Sin­ger Bélát és négy évi fegyházra ítélte. A bejelentett felebbezés foly­tán ma tárgyalta ezt az ügyet a kir. ítélőtábla Novotny Károly, dr. tá­bla­­biró tanácselnök elnökletével, Kusz­­ka Géza dr. táblabiró előadásában. Timkó dr. főügyészhelyettes felszó­lalása után a kir. ítélőtábla a tör­vényszéki ítéletet helybenhagyta. Az ítélet ellen a védő semmiségi pana­szokat jelentett be. — Osztálysorsjáték. ’Az osztálysors­­játék mai húzásán 30.000 koronát nyert: 14608; 10.000 koronát nyertek: 26228 26493 38676; 5000 koronát nyertek: 10576 14450 22628 82582 84784; 2000 koronát nyertek: 6921 9052 10374 16633 18426 23520 24769 25294 29327 29838 33321 38481 41267 42673 43680 57614 59262 77787 81039 87917 88618 89051 92066 97927; 1000 koronát nyertek: 340 1573 3651 4874 5318 7838 10797 12047 16612 22260 24030 24323 25018 26095 25758 27403 29191 33244 36024 40014 40535 418­14 46437 48486 54388 55095 56310 56471 60418 60820 62281 66709 68051 70657 70840 72057 72981 78689 78622 80847 88252 91680 94972 95262 95891 96264 96576. Azonkivü­l kihúztak 500 és 200 koro­nás nyereményeket. A következő húzás holnap lesz. 5 Színház és mozi a Az Egyetértés-filmvállalat ez után közli az érdeklődőkkel, hogy e ihó 8-ára és 9-re hirdetett bemutatóját a spanyoljárványra való tekintettel elhalasztja. CU Medik Anna, operakarunk mű­vésznője, az Urániában 13-án d. e. fél 12 órakor énekel. Jegyek már válthatók. * Klasszikus táncok is Urániában. Páratlan sikert aratott a múlt szezon­ban az Uránia azokkal a finom művé­szettel összeállított táncelőadásokkal, melyeket N­­­r­s­e h­y Emília, operahá­zunk kiváló táncművésznője rendezett. Ezeket az előadásokat most megismétel­te az Uránia és kedden este 8 órakor lesz az első előadás Chopin, Grieg, Mendelssohn, Brahms stb. halhatatlan zenéjének tánccal való interpretálása alkotja a műsort, mely egész estét be­töltő programmot nyújt. E klasszikus táncok iránt igen nagy az érdeklődés. * Az Esztendő matinéja. Nagyszámú és lelkes közönség gyűlt egybe tegnap, vasárnap az Urániában, ahol Hatvany Lajos szenzációs részletekkel ismertette az Esztendő októberi kötetének grandió­zus eseményét, az országos feltűnést keltett Kossuth levelek második so­rozatát. Az Esztendő új kötetéből fel­olvasott levélrészletek és a Kossuth in­tim érzelmi életéről szóló tanulmány mélyen megragadták az egybegyűlt kö­zönséget, akiknek soraiban a főváros szellemi életének sok kiválóságát lát­hattuk. A matiné szenzációs sikere is dokumentálta, mily izgalmas kíváncsi­sággal­ tekint a közönség az Esztendő októberi kötete elé, amely országra szó­ló meglepetéseket ígér. * Az Apolló-kabaré igazgatósága szá­molva azzal a nagy általános érdeklő­déssel, amely a nagysikerű októberi mű­sor iránt megnyilvánul elhatározta, hogy csütörtök délután 4 órakor mérsé­kelt helyáru előadást rendez teljes esti műsorral. Ezen az előadáson a vendég Beregi Oszkáron és Rózsahegyi Kálmánon kívül Németh Juliska, Csatay Janka, Kováry, Ma­gyari, Boros­s, Faragó Sári, Gőzön, M­á­­­y, G­á­b­o­r­ Flóra, Homoki Paula , Margó Boriska, H­e­r­c­z­e­g, Sándor, Szenes és Poór lépnek föl az októ­beri új műsor pompás magánszámláiban, darabjaiban, tréfáiban és kis jelenetei­ben. A színházak mai műsora. Operaház. Nincs előadás. Nemzeti Színház. Faust. (7.) Vígszínház. Pillangó kisasszony. Dé­ryné ifjaaszony. (7.) Városi Színház. Módi. (543.) Belvárosi Színház. Varieté. Kék orgo­nák. (148.) Budai Színház. Túl a nagy Krivánon. (148.) Budapesti Színház. Pintyőke. (7.) Intim-Kabaré. A vallomás, Legénylakás, A halhatatlan család. Szólók.

Next