8 Órai Ujság, 1919. október (5. évfolyam, 78-99. szám)
1919-10-21 / 91. szám
tmilóni mit üiuk HM A magyar posta nagy valutaüzlete. — Saját tudósítónktól. — Foglalkoztunk azzal a különleges helyzettel, amelyet a háború és a háborút követő viszonyok a bélyegkibocsájtás terén előidéztek s amelyek folytán egész sereg olyan bélyeg került forgalomba, amelyeknek a nemzetközi piacon ritkaságuk folytán igen nagy értékük van. Ezt a felfokozott értéket még jobban növeli az a valutás különbség, amely — sajnos— egyre inkább a mi hátrányunkra jelentkezik és amelynek következtében egyes bélyegtípusokért valóban fantasztikus árakat fizetnek. Ismertettük legutóbb a szegedi Ábrahám-kormány által felülbélyegzett kibocsájtásokkal folyó spekulációt és reámutattunk arra, hogy ez a kis üzlet magyarországi és németországi élelmeszérek javára milliókat és milliókat hozott anélkül, hogy a magyar állam pénztára egy fillér hasznot is látott volna belőle. Értesülésünk szerint most végre egy olyan bélyegtranzakcióra van kilátás, amelynek haszna illetékes helyre, az állampénztárba fog folyni s annak lényeges bevételt jelent a szegény magyar fiskus számára. Arról van ugyanis szó, hogy a postaigazgatóságnak két nagy láda bélyege van egyrészt azokból az ismert hadisegélybélyegekből, amelyek a háború alatt kerültek kibocsájtásra és amelyeket jótékony céljuk és tetszetős kiállításuk miatt hamar és jóformán teljesen elkapkodtak, másrészt pedig a háború idején megszállott területeken (Albánia, Szerbia, Ukrajna stb.) kiadott vagy felülbélyegzett sorozatokból, a stinyek ma szintén a ritkaságok közé tartoznak. Ennek a két láda bélyegnek a névértéke ez idő szerint négy millió korona körül mozog, de kurzusuk a nemzetközi piacon olyan magas, hogy idegen valutában körülbelül negyven millió koronát lehet kapni értük. Információnk szerint azok a bizalmas tárgyalások, amelyek az eladás lebonyolítása körül folyamatban vannak, már olyan előrehaladott stádiumba jutottak, hogy a megállapodás néhány napon belül minden valószínűség szerint létrejön. Megnyílt a börze. — Saját tudósítónktól. — _ Megnyílt a tőzsde: annyi balsorsés viszály után végre nem kell a Szabadság-téren ácsorogniok a tőzsde bel- és kültagjainak, bevonulhatnak megszokott helyükre., amelyet, eddig részben a szociális termelés népbiztossága, részben az államrendőrség útlevél-osztálya sajátított ki magának. Most újra a börziánereké a börze, mindenki, aki legutolsó félévi tagdíját lefizette és akinek sok kékpénze, vagy legalább soik jó komitterse és egy kis hitele van, résztvehet a nagy játékban.■ "A gyülekezés már korán kezdődik, akár az idegen követségek, vagy az élelmiszerboltok előtt, de a reggeli látogatók inkább az érdeklődők és alkalmi játékosok hadseregéből kerülnek fe ki, a komoly börzsánerek még alusznak. Nincsenek a hivatalukban a főzsidetitkárok sem, csak az Upor-kávéházban zajlik már az élet, kombinálják, lesz-e nagy hausse, vagy egyáltalán lesz-e hausse a megnyitáson. Annyi bizonyos, hogy sok a vételi megbízás, de még biztosabb, hogy a bankok szabadulni akarnak adósaiktól és hogy a skontremin is be van csípve még a projetárdikteatura előtti napokból. Az üzlet pontosan fél 11-kor a régóta nem hallott csengelyülesre megkezdődött és a másfél órára szabott üzletidő folyamán óriási méreteket öltött. A bankokhoz az egész elmúlt héten rengeteg vételmegbízás érkezett, ami a paniszok jelentékeny áremelkedésében is kifejezésre jutott." Eichhornt nem hallgatták meg. Berlin, okt. 20. A nemzetgyűlés mai ülésén a közmunkaügyi minisztérium költségvetésének vitája során Eichhorn független szocialista, Berlin volt rendőrfőnöke is felszólalt. Beszédének kezdetén Eichhorn párthíveinek kivételével valamennyi képviselő elhagyta a lennet, a kormány tagjait is beleértve. Az elnöki emelvényen csak az elnök és egy jegyző maradt. .i .m Feloszlatják a legfelsőbb tanácsot, Bécs, okt. 20. A Neues Montagblatt párisi jelentése szerint ezt jelentik a Chicago Tribunenak Londoból. A békekonferencia legfelsőbb tanácsát nyomban feloszlatják, amint a szövetséges hatalmak és Németország között életbe lép a békeállapot. A tanácsot egyenlőrangú bizottsággal helyettesítik, amely középpontja lesz a békekonferencia bizottságainak. Ennek a központi bizottságnak a tagjai Franciaország, Anglia, Olaszország és Japánország képviselői lesznek, az Egyesült Államok pedig csak a békeszerződés ratifikálása után küldene megbízottat a bizottságba. Törökországot fel akarták osztani. Vilmos császár és Salisbury találkozása. Bécs, okt. 20. "A Wiener Sonn- und Montauszeitung .1895. évi angol-német szövetség" címmel berlini magánsürgönyt közöl. A közlemény szerint a volt londoni német nagykövet, Echartsein báró most megjelent memoárjaiban érdekes leleplezéseket mond el az 1895. évi angolnémet szövetség tervéről. Amidőn lord Salisbury az új választásoknál döntő győzelmet aratott, Salisburynak kezdeményezésére a Hohenzollern fedélzetén megbeszélés történt Vilmos császárral. Salsbury azzal a javaslattal állt elő, hogy az egész török birodalmat osszák fel Anglia, Németország és Ausztria- Magyarország között. Ennek a geniális és messzemenő javaslatnak elfogadása automatice magával vonta volna Angliának a hármasszövetségbe való hivatalos belépését. A császár berlini tanácsadóinak határozatlansága folytán azonban kihasználatlanul múlt el ez a nagy alkalom. Az olasz miniszterelnök az autonóm tiroli tartományról. Róma, október 20. (Stefani-ügynökség.) Nitti miniszterelnök fogadtn Bettiről német szövetségének egy küldöttségét, amelynek szónoka kijelentette, hogy az egyesült Montenegrót angol és francia csapatot szállják meg. Bécs, okt. 20. A Morgen a következőket jelenti Szalonikiból: A szaloniki Independer.se a békeértekezlet határozatát közli, amelynek értelmében Montenegrót, angol és francia csapatok szállják meg. Montenegrói menekültek visszatérte után az ország szavazással fog dönteni jövőjéről. A békeértekezlet határozatának következtében a jugoszláv polgári és katonai hatóságokat Montenegróból visszarendelik. német pártok, bár elvi ellenségei német Deltáról annexiójának, hajlandók az ország újraépítésén és fejlesztésén az olasz kormánnyal együtt becsületesen közreműködni. A küldöttség egy autonóm tiroli tartomány alakítá-sára célzott. A miniszterelnök a nemzeti jogok és az ország érdekeinek legmesszebbmenő figyelembevételét megígérte és kijelentette, hogy az új tartomány adminisztratív kérdéseit éppen most vizsgálják és hogy az előterjesztett óhajokat a kormány elvileg magáévá teszi. (MTI.) mnagmniatiiiiaiMnntinBiiiniRinii’RiinnniiRM Az Avzspló Bizottság és a venet „lsőH. — Saját tudósítónktól.• Az általános nagy drágaság közepette is mindenekelőtt feltűnőek azok a szörnyűséges magas árak, amelyek úgyszólván minden egyes vendéglő étlapján a fogyasztó elé merednek. Az Árvizsgáló Bizottság hetek óta foglalkozik a vendéglői árakkal. Az Árvizsgáló Bizottság detektívjei sorban járták a főváros különböző vendéglőit, beszerezték az étlapot és a legközelebbi napokban már rendeletet bocsátanak ki, amellyel a legradikálisabban fogják letörni a vendéglőknek és a kávéházaknak élelmi uzsoráját. Megállapították, hogy amidőn a hús kilogramjának ára 30 és 40 korona között állott, akkor a vendéglősök a sülthús adagjáért 25 és 30 koronát számítottak és túlságosan magas árakat fizetettek a levesekért és főzelékekért és a tésztanenjűekért is, ellenben kihagyták az étlapokról a főzelék-feltéttel eledelt. • A kibocsájtasdó rendelet az árak lényeges leszállítása mellett előírja az adagok nagyságát is és kötelezővé teszi minden egyes Vendéglősnek, hogy az étkezési idő egész tartama alatt főzeléket feltéttel szolgáltasson ki. Úgy tudjuk, hogy ennek az ára az elsőrangú vendéglőkben 10 korona lesz. Az Árvizsgáló Bizottság azok ellen a vendéglősök ellen, akik a most kiadandó rendeletet bármiképen megszegik, a legszigorúbb módon fog eljárni, megindítja ellenük a kihágási eljárást és megbünteti árdrágító visszaélés miatt is, sőt visszaesés esetében iparigazolványuktól is megfosztják a rendelet ellen vétőket. OOOOOOO 00 Rettenetesen szomorú Ausztria helyzete. A Temps gyors segítséget sürget. Pária, okt. 20. A Temps az osztrák békeszerződés ratifikálásáról vezércikket közöl, amelyben állást foglal amellett, hogy az ifjú osztrák köztársaságot gyorsan segítsék a szövetségesek. Noha három szövetséges nagyhatalom nem ratifikálta még a szerződést, tehát hivatalosan még nem léphet életbe, mégis nagyon kívánatos, hogy az osztrák néppel szemben haladéktalanul és a lehetőség határáig előzékenyek legyünk. Elsősorban meg kell adni az élet fentartásához puszta lehetőségét Ausztria hat milliónyi népének, amelynek jó harmadrésze Bécsben lakik. Meg kell gondolnunk, hogy Bácsot éhínségfenyegeti ezen a téren. Miképpen Belgium és Svájc nyugati része a francia kultúra exponensei, de sajátos ex önálló nemzeti munkával, vagy ahogyan Svájc keleti része önálló szellemi életével dicsőségére válik a germán falnak, éppen úgy kell Ausztriának is megőriznie Kelet-Európa küszöbén sajátos helyzetét és régi hagyományokon nyugvó független kultúráiért. Most azonban rettenetesen szomorú helyzetben van az ifjú osztrák köztársaság. A Habsburgok monarchiáját nem rendszeresen osztották föl, hanem egyszerűen darabokra hullott szét és szabad prédája lett ellentétes erőknek és kívánságoknak. Ebből egybekiáltó igazságtalanságok következtek, most már azonban teljesen céltalan lenne, ha lázadoznánk a megváltozhatatlan helyzet ellen, azért csak a jövőre kell gondolni. Ausztria felem nagyon elszomorító, de ■ főképen Bécs városáé. Köteteket írhatnánk tele ennek a városnak a szenvedéseivel és szenvedéseinek okaival. Budapest, 1919. Nyomatott a Budapesti Hírlap nyomdájában (Rökk Szilárd Utca 4.sz.) Kedd, 1919 október 21. Monarchista mozgalom Németországban. . Bécs, okt. 20.A Neues Wiener Tagblatt jelenti Berlinből, hogy a német nemzeti párt egsyre hevesebb monarchista propagandát folytat Teyrran a Rheinwoldpalota császártermében nagygyűlést tartott, amelyen Ludendorff tábornok is részt vett. A gyűlés főszónoka Vierarp gróf volt, aki hevesen támadta Erzbergert, Scheidemarmt, Drews volt belügyminisztert és végül Miksa badeni herceget. C s©mag©8ó és újságo k&tds© spárga minden vastagságban raktárról kapható Legjobb minisén! Legolcsóbb ár! ........ CORDELINWEME G. m. bl magyarországi eladási irodája Budapest, II., Zoltán utca 18. Öngyújtók, tüzdő és villamos zseblámpák golő elem nyak órás ünborotva készletek Bárói Vilmos pprma borotva penge Rákóczi-ut 12 nagyban is kicsinyben ngjpilip Mi Bitfi Izabella utca és ÜRíGní Fíüölili £6 10 t Ofi ■ líA. S.• Hétfő, kedd, azorda CIRCUS VÉR fi bűn f anya titka wníim Az előadások kezdete: 4, 6 és 3 órakor. Vasárnap és ünnepnapokon délután 3 óráfól 31a és minden nap. Vénusz a pokolban és a nagysikerű varieté-műsor. Kezdete este VIT-kor. NEMZETI ROYAL-ORFEUM Kezdete tánHansonck'éli és snagysikerű fél 6-kor * dilUUl i Clot\CF\ varieté- műsor. HE MZ JET I HOT.A U KABARÉ. Paula és i ui vígjáték. Koziok 6él 7 órakor. KIS ZÖMÉDII Hévs .utca ’8. u. ROTT és STEINHARDT felléptéről naponta ente 7 órakor előadás. Minden vasárnap két előadás. Szerkesztik: dr. Gerő Géza és dr. Vadányi Emil. A szerkesztésért felelős: dr.Harányi Emil Kiadja: Nyolc Órai Újság lapkiadó r. t. Igazgató: Báron Bravó.