8 Órai Ujság, 1919. október (5. évfolyam, 78-99. szám)

1919-10-30 / 99. szám

Csütörtök, 1919 október 30. m­ellAmisMj­m __ A kultuszminiszter a­ fázó gyermekekért. Huszár Károly köz­­oktatásügyi miniszter körlevelet inté­zett a Törvényhatóságok közigazgatási bizottságaihoz, amelyben fölhívja őket, hogy területükön mindent kövessenek el a szegény gyermekek téli gondozása (ruhával való ellátása, jobb élelmezése stb.) érdekében. A miniszter széles­körű társadalmi jótékonysági akciót kiván e célra kezdeni és ennek meg­szervezésére szólítja föl a közigazga­tási bizottságokat. — Szombat délután úgy a Belvárosi Színház, mint az Andrássy­ úti Színházban délutáni előadás mérsékelt belyárakkal. A Belvárosi Színházban a „Tériké", az Andrássy­ útiban az új műsor kerül színre. — Az árukülf­oruralom rendezése. "A kormány az árukülforgalom rendezé­se tárgyában rendeletet bocsátott ki. A rendelet legfontosabb intézkedése hogy abban az áruk hosszú sorára nézve a fennálló általános behozatali tilalmat felfüggeszti, vagyis ezeket az árukat mindennemű engedély nélkül bárki szabadon behozhatja. A behozatal sza­badsága természetesen nem érinti az illető áruk vámkötelezettségét. Arra való tekintettel, hogy az ország mos­tani valutáris helyzete a külföldi be­szerzések tekintetében a legmesszebb­menő takarékosságot teszi szükségessé, a behozatalban szabaddá tett áruk jegy­zékét akként állapították meg, hogy azon csupán oly áruk szerepelnek, amelyeknek behozatala az ország gaz­dasági életének helyreállításához fel­tétlenül szükséges. Az élelmicikkek be­hozatalának irányítását a rendelet egészben a közélelmezésügyi miniszter hatáskörébe utalja. A kiviteli tilalmat a rendelet továbbra is fenntartja. E tilalom alól a pénzügyminiszter enge­délyez kivételeket. Az ország területén át való közvetlen átvitel szabad. A be­hozatalban szabaddá lett áruk jegy­zéke a vámhivataloknál és valamennyi ipari és gazdasági szervezetnél megte­kinthető. — Mellek Anna, Sámson Mária, Wag­ner Erzsi és Palló Imre énekelnek no­vember 1-én délelőtt 11 órakor az Urániá­­ban tartandó magyar dalmatinón.­­ A proletárdiktatúra által le­tiltott temetkezési járulékok. A volt budapesti központi forradalmi talánkás- és katonatanács elnöksége az ingyenes temetkezések behozatalával kapcsolatosan az elhaltak után úgy a Mu­n­k­á­s­bizosí­t­ó -p­é­n­z­tár­tó­l, mint más társadalmi és jótékonysági egyletektől járó temetkezési járulékokat letiltotta. Minthogy ezeket a letiltásokat nem a törvényes hatóság eszközölte és a te­metkezési járulékok közigazgatási le­tiltását megengedő jogszabály amúgy sincsen, a tanács elhatározta, a fiszk­­­ü­gyészség javaslata alapján, hogy ezek a letiltások érvénytelenek. Tehát azok, akik a proletárdiktatúra alatt elhalt hozzátartozóik után valamely társa­dalmi vagy jótékonysági egylettől, il­letve a Munkásbiztosító-pénztártól te­metkezési járulékot kaptak volna, de a járulékokat a munkástanács rendez. Jele folytán nem folyósították, rövid idő múlva fölvehetik a temetkezési já­rulékot. ■— A Dél csillaga, az Uránia érdekes Julis Verne-filmje és a kaliforniai Texas Jack-film 5. 17 és 3.15 órakor kerül be­mutatásra.­­ A farsang tündére 25-ször. Hét­főn érte meg Kálmán fülbemászó zen­eii operettje, A farsang tündére első jubileu­mát. E. Lábass Juci gyönyörű éneke, Somogyi Nusi elragadó táncszámai. Rát­­kai, Nádor, Szirmai, Latabár és Hajnal kitűnő összjátéka most is a legnagyobb hatást keltettek, a közönség szüntelen ki­hívásában adott kifejezést nagy tetszésé­nek. Az érdeklődés a darab iránt állan­dóan növekszik. A színházak mai műsora: Operaház: Troubadur. Nemzeti Színház Kaméliás hölgy. Vígszínház: A legszebb kaland. Magyar Színház : A sasfiók. felraisz Színház: A farsang tündére. Városi Színház: Lili bárónő. Belvárosi Színház: Tériké. Andrássy-úti Színház: A trükk. Va­­sárnap este tízkor. Madách-Színház: Sámson és Delila, Ercevfi-Színház: A csókbakter és Med­­­­gyaszay Vilma. A Kormány újabb kölcsön­ készül felvenni. A nemzeti kölcsön terve. — Külföldi kölcsönajánlas — frankban. — Saját tudósitónktól. — A közelmúltban a kormány félhiva­talosan megcáfoltatta azt a hírt, mintha a nagybankokkal ujabb fü­ggőkölcsön felvétele dolgában tárgyalna. Ez a cá­folat semmi esetre sem jelenti azt, hogy a kormány az állami kiadásokat abszolút könnyedséggel tudná előte­remteni, hanem kizárólag a pilla­­natnyi státust szögezte le. Tagadhatat­lan viszont, hogy az állami bevételek igen szűk keretek között mozognak, a vidéki adóhivatalok aránylag kis téte­leket szolgáltatnak be a pénzügyigaz­­gatóságoknak, úgy, hogy a kormány elsősorban Budapesten szeretné az állami jövedelmeket fokozni. Evvel kapcsolatban vették tervbe a hátralé­kos egyenes adók sürgős és nyomaté­kos behajtását, ami már kezdetét is vette, de amelynek anyagi eredményei ez idő szerint még nem mutatkozhatnak. Kétségtelen, hogy a kormánynak igen rövid időn belül újabb és nagyobb kölcsönre van szüksége, mert egyfelől a személyi kiadások, másrészt a tervbe vett közmunkák, harmadsorban a nyesanyag- és élelmiszer-import fen­­tartása igen nagy összegeket igényel. A kormány a közelmúltban tervbe vette, hogy nemzeti kölcsönt bocsájt ki és az erre vonatkozó tervezet már el is készült, utóbb azonban technikai okokból a kormány letett erről a terv­ről, amelyhez pedig a minisztertanács is véglegesen hozzájárult. Újabban a kormány külföldről is kapott kölcsön­ajánlat­ot, még­pedig meglehetősen kedvező feltételek mellett frank valu­tában, de olyan feltételekhez kötötten, amelyeknek ez időszerint nem tehet eleget. „ Ennélfogva nincs más hátra, mint­, hogy a kormány újból a bankokkal lépjen tárgyalásba és megint függő kölcsönt vegyen fel, hogy legalább az égető állami kiadásokat fedezhesse. Értesülésünk szerint az erre vonat­kozó előkészítő tárgyalások már meg­kezdődtek és amennyiben a közel­jö­vőben külföldi valutakölcsön nem lesz lebonyolítható, a kormány újra több százmilliós kölcsönt vesz fel a buda­pesti bankok útján. Természetes, hogy minden tényezőnek tekintettel kell len­nie a jelenlegi kényszerhelyzetre és meg kell könnyítenie azt, hogy az ál­lami funkciók továbbra is teljesíthetők legyenek. Tájékoztatnia kellene a­ pénzügyi kormánynak a nyilvánosságot arról is, hogy az Osztrák-Magyar Banknak van-e szerepe és milyen szerepe van a bankkonzorcium kölcsönei körül, mert a jegybank likvidációjának küszöbén a kötelezettségek vállalása tekintetében fokozott óvatosságra van szükség. IlliliRUblMMtillill 9 bisipraiili. Álljon vissza az akkordi munka. — Nemzetközi munkabérszabályozás. — Saját tudósítónktól. — A Károlyi forradalom és különösen a proletárdiktatúra züllesztő és bom­lasztó hatását sehol sem lehetett any­­nyira érezni, min a munkásügyek terén. Az októberi forradalom utáni zűrza­varos időben azonnal kezdetét vette Kun Béláék munkája, akik úgy igye­keztek a különben nyugodt munkássá­got „forradalmasítani", hogy túlzott ■követeléseket szuggeráltak belé. Úgy anyagi, mint minden eggyéb téren a munkásság igényei szinte napról-napra növekedtek. Emlékezzenek csak a rok­kantak 5000 koronás követelésére, az­után a munkanélküli segély felemelése érdekében való gyakori tüntetésekre és a sztrájkokra, amelyek hol itt, hol ott törtek ki. A munkások munkabérkövetelései te­tőpontjukat a diktatúra idején érték el, amikor a szomorú emlékezetű népbiz­tosok úgy akarták elbódítani a mun­kásságot, hogy horribilis magasságba emeliték a munkabéreket. A magas órabér azonban — mint tudjuk — egyáltalában nem serkentette a mun­kásságot. Ilyen körülmények között természe­tesen a termelést megindítani teljes lehetetlenség. A Gyáriparosok Orszá­gos Szövetsége már a múlt hónapban foglalkozott a munkabér-kérdéssel és hosszas és alapos tanácskozások után megállapította a munkabéreket. A Gyosz munkabér-megállapítása szerint a szakmunkás maximális órabére­­­kor­ 25 fillér. Ez az órabér-megálla­­pítás, — amely éppen a fele a dikta­­túrabeli megállapításnak — kötelező a Gyoszban egyesült vállalatok ré­szére. E bérmegállapítás ellen a mun­kás­szervezetek részéről természetesen számos felszólalás hangzott el és bizo­nyos elégedetlenség is mutakóo­ott. A kisiparban még ci­ző szerint nincsenek szabályozva és rendezve a munkabérek, de a kisiparosok más alapokon kívánják a m­ukaház­ meg­állapítását, mint ahogy a Gyosz csi­nálta. A kisipari szervezetek felterjesz­tést intéztek a kereskedelmi m­inisz­terhez, amely szerint a munkásság zaklatott kedélyére való tekintettel nem kívánják a munkabért szabad egyezke­dés tárgyává tenni, hanem annak ál­lami szabályozását kívánják. Az állami szabályozás alapjául a kisiparosok nem az órabért, hanem a darabszámos munkát ajánlják. Az iparosok hivatkoznak arra, hogy a proletárdiktatúra vége felé maga a munkásság követelte az akkordmun­kát, amelyet a munkaadók is előnyö­sebbnek tartanak. Igen érdekes propozíciót tartalmaz a munkabér kérdésének szabályozásá­val kapcsolatban az egyik kisipari munkaadó-szervezet felterjesztése. „A körülöttünk lévő ausztriai államok munkásviszonyait bírálva — mondja a felterjesztés­ — leghelyesebbnek azt tartanók, ha a munkabér nem­zetközi szabályozás útján rendeződ­nék, mert érdekünk szempontjából károsnak tartjuk, ha a szakmailag kép­­zettebb és termelőképesebb ausztriai munkások alacsonyabb munkabérért dolgoznának, mint a magyar munká­sok. Ez a nagyobb arányú bérdifferen­­cia káros hatással volna közgazdasá­gunkra, mert nyilvánvaló, hogy az ol­csóbb bérekkel dolgoztató ausztriai ál­lamok ipari terméküket a magyar pia­con fogják elhelyezni. Ezek az érdekes propozíciók a ma­gyar munkásviszonyok alakulására minden bizonnyal igen nagy hatást fognak gyakorolni. Kérdést intéztünk ez ügyre vonat­kozólag a kereskedelmi minisztérium illetékes ügyosztályához, ahol a követ­kező felvilágosításokat kaptuk: A minisztériumban állandóan foly­nak a tanácskozások Maly Ferenc mi­niszteri tanácsos elnöklése mellett, az egyes ipari szakmák képviselőivel a szakmák lábraá­llítása érdekében. A munkabér szabályozásának kérdése úgy ezeken az értekezleteken, mint a hozzánk érkezett felterjesztésekben gyakran előfordult. Mindenesetre fog­lalkoznak is a munkabérek kérdésé­vel, de a beavatkozás mértékére vo­natkozólag még a minisztériumnak ha­tározott álláspontja nincs és addig nem is lehet, amíg az összes érdekelt fele­ket meg nem hallgatta. isidrássy-Haush­áz^uhi'^K w&tol kezdve naponta */17 oratol Budapesten eloször Palócz Kálmán hírneves miskolci cigányprímás teljes zenekarival hangversenyez. — Meleg konyha ! 1 Elsőrendű italok! Rónai Miklós és Tsa 1 n Minden románért — egy osztrák. Bécs, okt. 29. A Telegraph jelenti Bukarestből. A tegnap tartott minisztertanácson a töb­­bek között az osztrák kormány kiuta­­sítási rendelete által teremtett helyzet­tel is foglalkoztak. A román kormány­nak az a szándéka, hogy ez ellen, a­ leghatározottabban tiltakozik, de kész egy odairányuló megegyezésre, amely szerint Ausztriában élő állampolgárai részére élelmiszert szállít. Ha az egyez­mény nem jönne létre és az osztrák­ kormány fentartaná kiutasítási rende­­­letét, a román kormány megtorló in­tézkedésekhez fog nyúlni és minden Ausztria területéről kiutasított román­i­ért egy Románia területén lakó osztrá­kot fog kiutasítani. SPORT. A csütörtöki alagi versenyek. A csütörtöki nevezések, az Alagi díj­tól eltekintve, elég szép sportot ígérnek, úgy a nevezettek mennyisége, mint minő­sége kielégítő. Az első versenyben tippünk a Jankovich-istálló Szanissló és a Petényi­­Dénes előtt. A Kétévesek eladóversenyében, a Jankovich-istállós (Fenegyerek, Ká-i adás) hozza előtérbe a papír, Pendíti!, Micike és a jóhírű Soloma előtt. Az Alagi díj kis mezőnyéből valószínűleg Gyere velem kerül ki győztesként Basa előtt.­ Az Állvány-díj handicapje kitűnően sike­rült, azonban Talant Basa utolsó futáma, alapján mégis jó sansznak látszik. Jól van súlyban Rohr és Boroevic is, őket várjuk Talaat Basához legközelebb, míg outsider esélye van Baligradnak. A Wes­­ter-handicapben szombati kitűnő harma­dik helye alapján Dudué az első sánss Vérvirág, Gyöngyharmat és Polasger előtt- A napot bezáró 1000 méteres Handicapben Mirlifloret tippeljük Em­őd, Árpád II. és Csíkszereda előtt. Tipjeink csütörtökre a következők: I. Jankovich-istálló, Szaniszló, Petényi­ Dénes. II. Jankovich-istáll, Pendítő, Micike, III. Gyere velem, Basa. IV. Talant Basa, Rohr, Boroevie. V. Dudu, Vérvirág, Gyöngyharmat, gi. Mirliflore, Em­őd, Árpád II. A bécsi eredmények, Bécsből jelentik: A mai bécsi lóverseny eredménye a kö­vetkező : I. Nyeretlenek gátversenye: 10.000 ko­rona, 2400 méter. Csaba­ (Trizubsky) első, Góbini (Sonnewend) második, Favorit (Tam) harmadik. Tót.: 10:57; 10:15, 14, 13. II. Kétévesek eladó handicapje. Sport korona. 000 méter. Robite (Podrazil) első,­ Bzititya (Kiszivot) második, Lux (Basch)­ harmadik. Tót.: 10:24; 10:22, 35. III. Tovább-verseny. 15.000 korona. 1100 méter. Ropatatsch­ (Szilágyi) első, Tu­rkina (Gulyás) második, Ommichen (Esdi) har­madik. Tót.: 10:18; 10:12, 17. IV. Freudenaui nagy handicap. 30.000 korona. 3200 méter. Peterh­ardein (Janek)­ első, Viadal (Vinzenz) második, Lib­eria (Takács) harmadik. Tót.: 10:24; 10:24, 17, 22. V. Confusionarius-verseny. 15.000 ko­rona. 1000 méter. Obsnanka (Esek) első, Patridge (T­eckermann) második, Berohan. (Gulyás N.) harmadik. Tót.: 10:30; 10:14, 14, 23. VI. Guntramsdorfi-díj. 15.000 korona. 1800 méter. Asra (Takács) első, Piff-Paff (Eseh) második, Lüge (Gulyás B.) har­madik. Tót.: 10:29; 10:12, 16, 17. VII. T­rek­or-handicap, 8000 korona, 1200 méter. Sonye (Esch) első, Kasdrubal (Ki­­szivát) második, Lárifári (Csiszár) har­madik. Tót.: 10:101; 10:49, 20, 103. CARBID minden mennyiségben kapható, acetylen lámpa mindenféle kivitelben teljesen robbanó és szajmentes BÁRDI VILMOS rakoczi-d­ 12. SlAM. y-v n un fijrylatokat labonyoznunk.T'aiSiSi' U h ni­­ megbízásokat eltagadunk. Érte­­l­ml II kencs díjmentes. NeneeUIoez X AJ l' CJ Testvéreit, bankiro(le. Bud­apesti­­ VI., Lovag-u. 20. Alapítva laK­-ban. .....................fi........ ............ a) f­elsőrangú fénykepezőgépeket í: y 007 ml/ objekt veket, műszereket) iBbZumi CHMURa.ffii. ■ ■I IV., rwnd­ofcrtwc 3. szám.j

Next