8 Órai Ujság, 1919. november (5. évfolyam, 100-125. szám)

1919-11-02 / 100. szám

Szombat, 1919 november 1. OjRMykvMj1 oO Tisza István emléke. Gyászistentisztelet a Kálvin-téri templomban. — Németh István püspök imája. — A Nemzeti Társaskör emlékünnepe. Beöthy Zsolt beszéde. — Saját tudósítónktól. — A mai évfordulón kegyelettel és fájdalommal fordul a nemzet Tisza István emléke felé. Hívei és tisztelői kezdeményezésére Budapest legelőkelőbb körei ünnepi hangulatban áldoztak emlékének. Az ünnepségekről a következő tudósításunk számol be: Gyászünnepség a Kálvin-téri templomban. A magyar református egyház ma délután a Kálvin-téri református templomban gyászistentisztelettel adózott fiz egyház nagynevű, fiü fiának, Tisza István gróf emlékének. A Kálvin-téri templom zsúfolásig megtelt gyászoló közönséggel, melynek soraiban ott volt a fővárosi társadalom minden számottevő tényezője. Zsoltár éneklés után Németh István dr., a dunántúli református egyházkerület püspöke lépett a szószékbe és a következő gondolatokban gazdag, bensőséges imával adózott Tisza István gróf, a nagy államférfiu, a dunántúli egyház főgondnoka emlékének: Bánatos lélekkel, gyászba öltözötten borulunk oltárod zsámolyához, életnek és halálnak Ura, felséges Istenünk, hogy enyhülést keressen nálad mélységes fájdalmunk, hogy vigasztalást találjon zaklatott szivünk. Tégedet keresünk, Te hozzád sóhajtunk bízó reménységgel, imádó lélekkel, mert Te vagy a te népednek hűséges pásztóira, a benned bízóknak erős kősziklája. Te hozzád fordulunk rendíthetetlen hittel, lelkünk égető sebének gyógyulását csak Te tőled várjuk, örök Mindenható, mert Te vagy egyedül az erő és minden hatalom a tied. Te némitod «1 a háborgó tengernek zúgását. Szavad hallatára megrázkódik a föld és tartó oszlopai inogni kezdenek, mert a Te karod hatalommal teljes, életünk fürömet-bánatát kezed osztogatja. Te szólítod életre a népeket, nemzeteket, Te osztod el azokat a föld kerekségén i és vezérled őket, hogy betölthessék a hivatást, melyet rendeltél számukra. Atyai jóságodért száll szent egeid felé szivünknek imája, hogy adjál nemünk tokozást itt ezen a földön. Bölcs gondviselésedet magasztalja alakunk szózata,, hogy őrködő szemekkel segítettél szent nevedért vívott harcainkban. Tied szivünk minden dobbanása azért a szerető gondviselésedért, hogy , nehéz időben adtad nekünk azt a nemes lelket, akinek emlékezetét hálás kedyelettel mentinnepelni a nyitött szent házadba bennünket a ragaszkodó szeretet. Örök rendelésed adta őt hazának, nemzetnek, egyháznak, hogy akar vátának erőjével, mely ugy vonzotta j magához a rokonlelkeket, mint mágnes a tiszta nemes acéléncet, hogy elméjének ragyogó világosságával, mely fényt dérit a gondolat szövevényekre ítélt :homályára: benned való hittel, mely hegyeket képes kimozdítani helyükből, lenne példányképünk abban, hogy mikép kell egész életünket a Te szolgálatodra rendelni, miként kell a Te szent országod isteni céljait, a Te nagy nevednek dicsőségét önmegtagadással szolgálni, munkálni. Ámde a törpe lelkek messze elvonultak Tőle, hogy magukhoz hasonló kicsinynek láthassák. Azt a ragyogó fényű tűzoszlopot, amellyé szent kegyelmed Avatá, hogy világoljon a tájékozatlanság sötét éjjelében, a legveszedelmesebb bajban szenvedő, beteg szem, a harag, a gyűlölet, a boszú, már tovább nézni, elviselni nem birá, nemtelen uton és módon a koporsós fedelet borító ház reá, parancsszavával s még emlékét is a sir sötét üregébe akarva örökre temetni. Oh minden, haló, felséges Isten! kibeszélhetetlen a mi szivünknek fájdalma a miatt a nagy csapás miatt, mely hazánkra, egyházunkra ennek a hű, nagy és nemes fiának elvesztése által nehezült. Ennek az erős oszlopnak álltok ledöntése maga után rántotta a nemzeti közérzetet föntartó pilléreknek összeomlását, az esése által fölvert nagy porfelhő nyomán sötétség szállott hazánk, egyházaink égére és mi gyászba öltözötten, tanácstalanul ülünk most, is a porban és hamuban. Oh ne vedd zokon tőlünk, felséges Istenünk, ha veszteségünk fájdalmában felzokog a szivünk, ne vedd zokon, hogy könyöket hullatunk és elborult lélekkel tekintünk szent egeid felé, hiszen a könyöket a vérző szívsebek balzsamául rendelte jóságod. De veszteségünk fájdalmában sem nyílik zúgolódó panaszra alakunk, mert igédből tudjuk, hogy neked van hatalmad lesújtani, neked van erőd fölemelni. Tudjuk, könyörülő Atyánk, hogy igazság és jóság a Te királyi székednek alapja, kegyelem és hűség nálad összetalálkoznak. Te hozzád emeljük könnyektől fátyolos szemünket és esedezve kérünk, győzz meg bennünket afelől, hogy akkor állítunk a mi nagy halottunknak méltó emléket, ha azzal a hűséggel szolgálunk Te néked, amellyel használta fel a kegyelmedből neki juttatott gazdag lelki ajándékokat, ha ápoljuk a benned való hitet, ápoljuk a Te szent fiadhoz, az Úr Jézus Krisztushoz való ragaszkodást, ami az ő lelke világának legragyogóbb, legdrágább kincse volt. Oh, adj erőt erre, kegyelmes Istenünk, könyörülő Atyánk az Úr Jézus Krisztusban, Oh, adj Uram csendes pihenést az őröknek kegyelettel megszentelt nyugvóhelyén annak, aki hív volt mindhalálig, aki már fehér ruhába öltözött és kinek neve nem töröltetik ki az életnek könyvéből soha. A halál árnyékának völgyéből hozzád száll lelkünk hő imája, felséges Istenünk, hozzád emelkedik hazánkért, nemzetünkért. Fájó lélekkel ismerjük el, imádandó Isten, mennyei jó Atyánk, hogy bűneinkért jutottunk ebbe az elvettetek állapotba; fájdalommal ismerjük el, hogy mi vagyunk az okai annak, hogy dicsőségünket ellenségeink kezébe adtad, hogy perpatvarrá lettünk szomszédaink között, és azok gúnyolódnak rajtunk. De azt is tudjuk, hogy Te vagy mindenható Isten, az örök jóság és szeretet. Óh, ne tekintsd tehát a mi fogyatkozásainkat és ne azok szerint cselekedjél velünk, hanem tekintsed a Te irgalmadat és a Te szent fiadnak, az Úr Jézus Krisztusnak érdemét. Gyermeki bizalommal borulunk kegyelmed zsámolyához és esedezve kérünk: tekints reánk irgalommal égi fénylakodból, elégeld meg nagy nyomoruságuikat, fordítsad ismét hozzánk orcádnak világosságát és jóságodat bizonyítsd meg rajtunk. Add vissza hazánknak békéjét, nemzetünk nyugalmát, hogy az élőknek földében zenghessünk dicséretet nagy nevednek mind örökkön-örökké. Ámen. Ezután még Pétri Elek püspök mondott áldást, mire újabb zsoltáréneklés után a gyászünnepség véget ért. A Kálvin téri templomban Tisza István emlékezetére tartott gyászistenszi lelet után a Nemzeti Társaskörben emelkedett ünnepség keretében áldoztak a nagy államférfi emlékének. Az ünnepélyes közgyűlésen Berzeviczy Albert elnökölt, aki megnyitójában szárnyaló szavakkal és anélv érzéssel emlékezett meg Tisza Istvánról. Utána Beüthy Zsolt mondott nagyhatású emlékbeszédet, amelyben történelmi távlatból rajzolta meg a forradalom dicsőséges emlékezetű áldozatának alakját. Tisztelt hallgatóim! Ma egy esztendeje ,éppen az órában esett el Tisza István. Elesett a magyar becsület, a magyar igazság, a magyar hazaszeretet mezején. Elesett, egész nemzetének emlékezetébe idézvén a világköltészet leghíresebb és legremekebb gyászbeszédéből azokat a rettenetes szavaikat, melyek a meggyilkolt Caesart siratták: Oh mily esés volt az, jó honfiak! Elestem akkor én, ti és mi mind, Még véres ármány kérkedett felettünk, így esett el ő is és így estünk el véle mindnyájan. Annak a régi magyar hősiségnek képe és sugallója, mely négy hosszú esztendőn át őseihez méltón állta meg helyét a csatapiacokon s a haza határait az egész, ellenünk harcoló világgal szemben meg tudta védelmezni: ennek a csodálatos hősiségnek leghatalmasabb sugallója s egyszersmind képes volt előttünk. Megdöbbent szívvel látok feladatomhoz. Szavakba kell öltöztetnem ezt a gyászt, melyet majdnem egy egész éven át szinte némán, szivünkbe fojtott könnyekkel voltunk kénytelenek hordozni. A múlt nagy alakjai kétféle jogon élnek ebben a közjétekben: a nemzet hálás emlékezetében és glóriás képzeletében. Egyik, soruknak emlékét nagy alkotásaik őrzik, a másik sort inkább példája élteti és halhatatlanul a nemzetének szivében. Tisza érzésvilágának uralkodó eleme és nemzeti érzése egyéni szint mutat. Nem csupán ösztönzi, irányozza, öleli tele nemzetét, hanem rendületlenül hisz is benne. Ezzel a magyarságba- értékébe és erejébe vetett hitével szinte a költő Zrínyire emlékeztet. A nemzeti erőnek lehető egységesítésében és sem ábrándok által nem bénított, sem viszályok által meg nem osztott kifejtésében, elhatározásra és tettre képességében kereste mindvégig biztosságunk és haladásunk föltételét. A magyar közvéleménnyel most összhangban, majd szöges ellentétben, a hatalom polcán vagy magányba temetkezve, csak itt érezte a magyar politika szilárd talaját, melyen kormányelnöki feladatában vagy geszti száműzetésében, a fejedelmi kegy verőfényében vagy a kegyvesztettség árnyékában szilárdul megállón. Politikáját nem lehet a szónak szigorúbb értelmében sem conservativ, sem liberális, sem dinasztikus, sem függetlenségi politikának mondani: egyszerűen magyar nemzeti politika volt az. Míg a kiegyezési törvénytől tapodtat sem távozott, egy magyar kormányférfi sem bizonyította tettekkel fényesebben, hogy: Az ő magyar politikája emelte ismételve nemcsak a hatalom magasába, a miniszterelnöki székbe, hanem a népszerűség forró régiójába is; és ugyanez kergette a népkegy és fejedelmi szeszély keserít száműzetésébe. Nemzeti érzésének és királyhűségének benső összeolvadásával szolgálta fejedelmét. Hozzá való ragaszkodása megható szavakban jut kifejezésre abban a beszédben, mellyel halálát a képviselőház rnak bejelentette: Tisza tragikuma. Ma, az időknek tanuságtétele után, lehet-e még magyarul gondolkodó és magyarul érző ember, aki be ne látná, hogy amidőn zsarnoki akarattal szállott szembe az ellenzékkel, sőt a felizgult ország tüzes ábrándképeivel, csak egy sokkal, veszedelmesebb zsarnokságot akart megtörni nemzete érdekében, hogy ezt egy más végzetesebb zsarnokságtól mentse meg. A minden órán beköszönthető trónváltozásra utalt azzal a sóhajtással: „Nem hittem, hogy a magyar nemzet engem meg nem ért.“ Geszti száműzetésében látta a jövőt, melynek veszélyes mámorból való kiábrándulással, majdan a nemzeti egység és biztosság elvével és munkájával el kell következnie. Tiszát nemzeti érzése tette jóssá. A háború kitörését lelkesítő szavakkal ő jelentette nemzetének és a világnak. Mindebből könnyen szövődött meg a látszat, hogy a béke ügye ö raja tört meg; a végzetes háborúra vezetett politikának a fejedelem tanácsában ő volt a döntő szószólója. A háború egyesi mozzanatainak megítélésében és a genialitásnak az ő magyar szirén kiélesedett jövőbelátásai: a második év nagy sikereivel szemben egy uiab l s békét, békét, békét sürget; emlékiratában óvatosságra int a nyurtati és délkeleti harctér sikereinek túlbecsülése tekintetében, a korlátlan búvárhajóharc végzetes következéseit tisztán fölismeri. Mindebben az államférfi lángeszének épp olyan bizonyságát adja, mint erkölcsi erejének felelősségérzetével , annak a föladatnak betöltésével, mely a magyar közéletben várt reá. Az évforduló a nemzet ünnepe. "Az örök magyarságnak mély és sajátos vonásai mind ott ragyognak Tisza István alakjában: a legegyenesebb nyíltság és legtisztább belátás, a csodálatos munkabírás és a hősi elszánás, a kemény dac és áldozatkész fölemelkedés. Mind megtaláljuk benne: az értelmieket a lángész, az erkölcsieket a fentség magaslatán. Csak egy hiányzik: a csüggedés. Ez szolgáltatja megoldását annak a látszólagos ellenmondásnak is, mely a békét követelő s majdan a harcra buzdító Tisza között mutatkozik. Világos feje és hazájáért aggódó szive eléjök áll a harckeverőknek, de amikor már nem a jó tanács, csak a bátor tett, az ősi felbuzdulás segíthet még talán nemzetén, kardot köt magilis, hogy a magyar jövőért magyar karral és magyar becsülettel verekedjék. Odasiet a lövészárkokba, szeretett magyar testvérei közé, kiknek nagyságát olyan elragadó szavakkal hirdeti az ország előtt, mint soha senki másét; kedves földijeit, debreceni huszárait védelmezi, biztatja, vezeti és temeti arr, — katasztrófáig. Elvégeztetett. K gigászi Végzet aj Vakság és Gonoszság fúriáival rohanta ] meg, hogy megdicsőitse a midőn lesuji tolta. Gyilkosai, kiknek ha nevét nén*i is, de lelkét ismerjük, azt hitték, hogy benne a magyar erkölcsöt, a magyar erőt, a magyar jövőt döntik le. Azoknak a nagy államférfiaknak sorában látjuk immár, kiket az angol] királytévő szavának módján nemzet* tévőinknek nevezhetünk, mert népünket ők keltették uj életre. . ők tették újra nemzetté, ők fejtették ki nemzeti életét és ők biztositotók jövendőjók Széchenyi, Kossuth és Deák mellett látjuk, kiknek dicsősége is, épp mint az övé, az egy Deákot kivéve, igazi magyar dicsőség: gyászfátyolon keresztül ragyog szemünkbe. Tisza István az uj Magyarország erejét, mint magyar erőt, először vetette súllyal a világpolitika mérlegébe. • Katasztrófánk rémségei után és buja, bán most jöttünk először össze nemzeti ünnepre. Tisza Istvánnak nagy és gyászos emléke gyűjtött egybe bennünket. Ünnepének gondolatát a mély és olthatatlan kegyelet mellett talán nemzeti érzésünk vagy ösztönünk sugallotta, hogy az ő egyenes utján, az ő örök tüzével, az ő kitartó munkájával, az ő lelki tisztaságával és az ő rendületlen hitével kell keresnünk a szabadulást és feltámadást. Tőle pedig ne bucsuzzunk, hanem inkább marasszuk meg belőle közöttünk mindazt, ami megmaradhat. És ne is azzal végezzük, hogy: Isten veled! hanem azzal, hogy: Isten velünk! Az emlékbeszédet mindvégig a legnagyobb figyelemmel hallgatta a termet zsúfolásig megtöltő előkelő közönség, amelynek soraiban a komány több tagja, a közélet legkiválóbb, egyéniségei és igen sok hölgy jelent meg. A zajos tapssal jutalmazott beszéd utáni Kozma Andor olvasta föl A sírboltban címü gyönyörű költeményét,,mély hatást keltve. 4. Az ünnepség keretében helyezték elt a kör nagytermében Tisza István grófi olajfestményű arcképét. Beöthy Zsolt emlékbeszéde a Nemzeti Társaskörben.