8 Órai Ujság, 1920. január (6. évfolyam, 1-27. szám)

1920-01-21 / 18. szám

6 '■ — A népjóléti tárca betöltése. A­­Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja elnö­ki tanácsa tegnap határozatot f­oga­­­l, mely szerint követeli a meg­üresedett népjóléti miniszterség betöl­tését s a tárcát, melyet a koalíció foly­­­tani a párvesztett, ismét magának /; kivánjva olyképpen, hogy újból dr.­­Csilléry András legyen miniszter. Ezt isa a határozatot a párt ügyvezető elnöke dr. Weisz Dezső ma délelőtt személye­sen közölte a miniszterelnökkel. Az 'üggyel a minisztertanács legközelebb 'fog foglalkozni.­­. — A Duna áradása. A Filatorl­­igát környékén még egyre tart az ár­­vízveszedelem, a dűlő egyik része tel­jesen víz alatt áll és hogy a másik részt a veszedelemtől megmentsék, az elmúlt éjszaka 150 katona dolgozott az új töltés emelésén. Az új töltés az ár­­­­vizvszedelemnek csak az esetben tud­­határt szabni, ha a Dunán a várva­­várt apadás csakugyan be fog követ­kezni. A szakértők, mint ismeretes,­­már a múlt szombaton annak a véle­,­ményüknek adtak kifejezést, hogy a magas vízállás 6.20-nál magasabbra­­ nem fog emelkedni. Ezzel szemben a Duna egyre áradó vize már tegnap a 6.39-et­ érte el. A Szentendrei­ úti isko­lában tegnapi tudósításunk nyomán i­s megkezdődött az árvízkárosultak tár­­sadalmi úton való felsegélyezése , és­ ebben a jó példával pénzbeli és termé­­­­szetbeni adományokkal a tehetősebb­­budai polgárok járnak elől. "A főváros M. ügyosztályához, illetve­­az árvíz veszed­elmi kirendeltséghez ér­­t kezelt jelentések szerint a Duna óráról­­6 órára árad. Tegnap reggel a Lánchíd­­­­nál eszközölt mérés szerint 0.39 méter,­­volt a vízállás, ma délelőtt 11 órára­­ pedig már 6.48 méterre emelkedett a­­ víz. A fővárosnál lévő fel­jegyzések sze­­­­rint hét esztendő óta nem volt ilyen magas a vízállás, nem a mostani ab­normális januári időkben, hanem­­ márciusban vagy­ áprilisban sem, ami­­­­kor a hegyekről lefolyó megolvadt hóté­l megdagasztotta a folyókat. Illetékes­­­i körök a Duna további emelkedésével­­ számolnak, mert a fővároshoz ma rég­ I­gél Bécsből érkezett jelentések szerint s­okt harminc centiméterrel áradt a víz­­ és a mellékfolyókról, főleg a Végről,­­ Garamról és az Ipoly felső folyásáról újabb esőzéseket és áradásokat jelen­tenek. A pesti oldalon az árvízvesze­­delem károkat nem okozott. Az alsó rakodópartokat, úgy l­esten, mint Budán elöntötte a víz. A hajóstársasá­­gok­­minden intézkedést megtesznek arra nézve, hogy a raktárakban kár ne essék. A szivattyúk 14 helyen állan­dóan működnek. A fővárosnak sikerült nagyobb mennyiségű szenet szerezni, úgy hogy a szivattyúk működésében Fennakadás nem lesz. 1 . Könyv a házfelügyelők és segéd­házfelügyelők jogviszonyairól. Dr. Kassovicz Artúr budapesti ügyvéd most megjelent dolgozata, amely minden vonat­kozásban az avatott szakember tájéko­zottságával és biztosságával foglalkozik a házfelügyelők és segédházfelügyelők kö­telességeivel, a díjazás, felmondás és ki­lakoltatás kérdésével. A jogászközönség­­­gen kívül elsősorban a házfelügyelők, se­­gédházfelügyelők és háztulajdonosok, ház­­főbérlők és házgondnokok számára nél­külözhetetlen tájékoztató 10 koronáért kapható a szerzőnél. (V.: Aulich-istea 7. T. 3. sz. Telefonszám 52—02.) Lehelletszerű­ finomsággal tapad az arc- és kézbőrre a valódi DIANA-PUDER li­­eg, ha behintés előtt a bőrt valódi DIANA-KRÉM segítségével ápoljuk puhává és finommá Mindenütt kapható. [ Kis doboz S­K. Fagy doboz IS­K. Clemenceau* egy milliót és katonai érmet kap. Berlin, jan. 20. A Lokalanzeigernek táviratozzák Há­gából: Francia parlamenti körök azt tervezik, hogy Clemenceaunak egy millió frankot ajánlanak fel és a kato­nai érmet. Bécs, jan. 20. A Neues Wiener Journalnak távira­tozzák Parisból: Politikai körökben Clemenceaunak következő kijelentését terjesztik. Ami­dőn Clemenceau megtudta, homoly el­nökké való jelölés­ét ajánlatos lesz visszavonnia, ezt mondta: Annál rosz­­szabb Franciaországra és annál jobb családomra nézve. Briandról, aki Deschanel külpoliti­kai tanácsadója, azt beszélik, hogy több ízben kifakadt Clemenceaunak Németországval szemben követett kí­méletlen politikája ellen- Állítólag iz­galmas szóváltás is volt néhányszor a két politikus között. Briand Wilson népszövetségének is híve, amelyért Clemenceau nem tudott fölmelegedni. — Újabb jelölések a fővárosb­an. A főváros közjogi ügyosztályához az egyes választókerületek választási biz­tosaitól a következő, a választási ren­delet követelményeinek megfelelő je­lölések érkeztek be: Az 1. kerületben Traller István vallás- és közoktatásügyi­­ miniszter (keresztény párt), a XI. kerületben dr. Gü­nther László ügyvéd­ (keresztény párt), Ferczel­­Béla pénzügyi főtanácsos (keresztény­ párt), a VI. választókerületben Friedrich István hadügyminiszter (keresztény párt), Wekerle Sándor nyug.­miniszterelnök (pártonkívüli), a­ XI. választókerületben Jü­ttner János iparos (kisgazda és iparos), Ilsetty Ferenc tanár (keresztény párt), a XV. választókerületben P. Ábrahám Dezső belügyi államtitkár (országos füg­getlenségi és 48-as párt), Éber Antal bankigazgató (pártonkívüli), Kovács Vil­mos református lelkész (keresztény párt), a XVII. választókerületben Bársony Ele­mér gyógyszerész (nemzeti demokrata), Heinrich Ferenc kereskedelemügyi mi­niszter (nemzeti középpárt), dr. Theiss Konrád máv. felügyelő (nemzeti keresz­tény párt), a XVIII. választókerületben Makimba, Imre asztalosmester (nemzeti keresztény párt), dr. Lengyel Endre ügy­­vért (nemzeti középpárt), dr. Fü­zesséry Zoltán nyug. főispán (nemzeti demo­krata), a XXI­. választókerületben Szabó József párttitkár (keresztény párt) és Sajó János iparos­­(kisgazda). __ Az antántmegbizottak Buda­pest nyomortanyáin. A budapesti ántántmegbizottak ma délelőtt Huszár Károly miniszterelnök és dr. Maltya­­sovszky György főkapitány társaságá­ban végigjárták Budapest nyomorta­nyáit. A­­szomorú szemle után meg­je­lentek: Mombelli olasz tábornok, Beau­­rhont-Hohler angol főmegbizott. Foster őrnagy Gorton tábornok megbízásából, gróf T­roismont Graziani tábornok képviseletében. Fridderus hollandi fő­konzul felesége és a máltai lovagrend két képviselője, nemkülönben a Times munkatársa. A­ nyomor, amit az ínsé­ges vagonlakóknál, majd az angyal­földi szegény lakások­ban tapasztaltak, megrendítő benyomást tett a társaság tagjaira. — Előadás a békeszerződés jogi vonatkozásairól. A Budapesti Ügyvédi Kamara, elnöksége az ügyrend 89. szakasza alapján a kamara összes tagjait értekez­letre hívja egybe, amely 21-én szerdán délután fog a kamara helyiségében meg­tartatni. Ezen értekezlet tárgya dr. Nyu­­lászy János választmányi tagnak a béke­szerződés magánjogi és perjogi vonatko­­zásairól tartandó előadása lesz. Az érte­kezlet iránt igen nagy érdeklődés nyilvá­nul és a kortársak közül máris igen sokan jelentkeztek hozzászólásra az előadás tár­gyához. — Bajorországban szünetel a teheráruforgalom. Berlinből jelentik. A mindinkább katasztrofálissá váló szénhiány következtében az összes ba­jorországi vasutak bizonytalan időre teljesen beszüntették a teheráruforgal­mat. — Bélyeg-hiány Szegeden. Szeged­ről jelen­ik. Valósággal epidemikus je­lenség ütötte fel fejét Szegeden. A b­é­­lyeggyűjtésnek eddig sohasem tapasz­talt­­ákm­elle­te hatalmába a szegedie­ket. A Károly király arcképét viseő és felülbélyegzett bélyegjegyek a for­galom legkeresettebb tárgyai s míg korábban egy-egy sorozatot ezekből a bélyegekből 40 koronáért árusítottak, ma ugyanazt a pár bélyeget 800, sőt 1000 koronás áron vásárolják. Ez a bélyeggyűjtő szenvedély káros hatását a nagyközönséggel szemben is érezteti, mert a nem gyűjtők alig tudnak a leg­szükségesebb béyegmenn­yiséghez jut­ni. A hatóság erélyes intézkedésekre készül az árdrágító bélyegkereskedők­kel szemben. — A mai bécsi tőzsde. Bécsi mun­katársunk jelenti telefonon: A bécsi értéktőzsdén ma a következő kurzuso­kat jegyezték: Osztrák hitel 1390. Magyar hitel 1970. Déli vasút 1620, Államvasutak 25100, Rím­a 3930, Salgó 5880, Alpina 48100.­­ A cukor forgalmi árának meg­állapítása. A pénzügyminiszter még január 1-ei hatállyal megállapította a cukor gyári árát, még­pedig a kristály­cukor métermázsáját 2400 koronában, a nyerscukorét 2120 koronában. Ennek alapján az árvizsgáló­ bizottságot,­ szak­­értekezletet tartottak, amelyen Tsche­­gel Károly udvari tanácsos elnökölt. A szakértekezlet tárgya a cukor forgalmi árának megállapítása volt. A hazai gyártmányú kristály­cukor forgalmi árát az értekezlet a nagy kereskedelmi forgalomban kg.-ként 25.75 koroná­­­­ban, a nyers-cukorét a nagy forgalom­­i­ban 22.75 koronában állapította meg. Közvetlen fogyasztás számára a kris­tálycukor ára 26.85 koronában, a nyers-cukor ára 23.70 koronában lett megállapítva. A cukornak ez újabb ára már a holnapi nappal hatályba lép. A főváros közélelmezési ügyosz­tálya plakátokon is közölni fogja az árakat. — Öngyilkosságok. Kovács István 65 éves gyári munkás Rákosfalván, zsugori-utcai lakásán halántékon lőtte magát. Súlyos sérülésével a mentők a Rókusba vitték. — Fussa Ferenc 23 éves lakatos az Aréna­ után lévő Népszállóban szublimáttal megmérgezte magát. A men­tők a Rókusba szállították. •— Kálmán Ignácné 28 éves úriasszony Dembinszky­­utca 48. sz. alatti lakásán nagymennyi­ségű codeint vett. A mentők családja ké­résére lakásán hagyták. —­ Janovits Györgyné 27 éves asszony lakásán kreo­­zottal megmérgezte magát. A mentők la­kásán hagyták. — Miklós cár koronája Krakó­­ban, Pak­sból jelentik. Varsói sürgöny szerint a lengyel rendőrséghez felje­lentés érkezett, hogy a bolsevisták Miklós cár koronáját és jelvényét Kra­­kóban helyezték el. A rendőrség a fel­jelentés alapján egy dr. Schwarz nevű egyénnél házkutatást tartott, ahol ér­tékes drágakövekkel díszített arany koronát, diadémet és egyéb jelvénye­ket találtak. Dr. Schwarz kitérő vála­szokat adott, amidőn megkérdezték, hogyan jutott az értéktárgyak birto­kába. — Elgázolások. A Kelen­földön a­ vas­úti sínek mellett találták holtan Kelen Ferencné 38 éves gyári munkásnőt. Te­hervonat gázolta el.­ — A Mester­ utcában egy szemeteskocsi elgázolta Urbán Ferenc 8 éves fiút, aki életveszélyesen megsérült. A mentők a Rókus-kórházba vitték. — Pénzintézeteink­ tőkeemelést készítenek elő. Bankjaink és taka­rékpénztáraink túlnyomó része hetek ó­ta foglalkozik ,a tőkeemelés tervével, miután a jelenlegi pénzviszonyok és a küllföldi tőkével szemben való védeke­zés újabb emissziókat tesz szükségessé. A tőzsdén elterjedt hírek szerint a tőkeemelések sorozatát a Leszámítoló­ bank fogja megkezdeni, amely a fran­­cia tőkével kerül szorosabb összeköt­tetésbe. Tőkeemelést készít elő állító­lag a Magyar Általános Takarékpénz­­tár is, amely olasz érdekeltségre tett szert. Rövid időn belül várható a Hazai Bank, úgyszintén a Jelzálogbank tranzakciója is, amelyet a többi inté­zetek tőkeemelése fog követni. A nagy­bankok vezetői előzőleg a pénzügymi­niszterrel fognak tanácskozni, hogy a kormány álláspontját a tőkefelemelé­­sek engedélyezése tekintetében előre tisztázzák. — Halálos villamoselgázolás. Teg­nap délután az Orczy­ téren egy 24 éves katonát, aki a villamos lépcsőjéről leesett, a pótkocsi kerekei agyongázolták. Sze­mélyazonosságát nem lehetett megállapí­tani. A törvényszéki orvostani intézetbe szállították. — Hirtelen, halál. Kulis Lászlóm. 18 éves háztartásbeli asszony tegnap a Váci­­út 135. sz. ház előtt hirtelen ös­zeesett és meghalt. Holttestét a törvényszéki­ orvos­tani intézetbe vitték, ahol feboncolják, hogy megállapítsák, mi okozta a fiatal­asszony halálát. — Németország­ megszállott te­rületein megszűnt az útlevélkény­­szer. Berlinből jelentik: A németor­szági megszállott területekre ezentúl szabad az utazás, az útlevélkényszert megszüntették és most már elégséges az egyszerű személyazonossági igazol­vány. Az utazás megkönnyítését a bé­­keállapot visszatéréseként tárgyalják a lapok. — Balesetek. A Hungária­ uton villa­mosról esett le Bácsványi Dezső 41 éves pincér és súlyos, sérüléseket szenvedett. — A Máv­ északi főműhelyénél Feris Antal 31 éves munkás leesett egy vasúti kocsi-; rét és súlyosan megsérült. Budapest, 1920. Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában (Rökk Szilárd­ utca­i, re.). Szerda, 1920 január 21. □□□□□□□□□□üDcoanaoonaanDco Brilliánsokat. Friedländer Ármin elvés!, VII., Dohány­ u. 10. özv. dr. Bán Zsigmondné VI. kerület, Izabella­ utca 75. szám. bizományi értékesítésre elfogad és elad régiségeket és műtárgyakat, brilliánsokat, gyöngyöt, aranyat, platinát és ezüstöt veszek a legmagasabb áron. 2533: Karnhan­Qpr Arnnl­f­Rp0S^ ^WBsssiényNu. 8 iNOrnnaUSBr HrnDID, Pontos címre tessék ügyelni „Magyar Művészek Kiállítása” telyi»%tb« IV., Tarr István­ n. 9, félem. 1. (Váci-u. sarok) rendezendő aukció műtárgyai: Régi XVII. és XVIII. századbeli és újabb mesterek (Mednyánszky, Székely Berta­lan, Iványi-Grünewald, Aggházy, Petten­­kofen, Liebermann, Rippl-Rónai, Deák- Ébner, Szlányi, G­­áttér stb.) művei, antik ékszerek, szobrok, bútorok, selymek, csipkék, porcelánok. Mária Terézia alá­írásával és pecsétjével ellátott, hiteles 1760-beli Kramerignatiusnak adományozott nemesi öklévé 1.30 db rajzból álló Mikszáth hagyaték. Megtekintés folyó hó lő-étől. Aukció január hó 21., 21., 23-án. ZS 0 L D 0 S­ tanintézet előkésztt magánvizsgákra 2374 VII., Dohány utca 84. Telefon József 124—47 GREMI ACETYLEN - LÁN8PÁK BÁRDI JÓZSEF R­T Gyár-utca 23. ügyvédi vizsgára vizsgákra és szigorlatokra, államszám­viteli államvizsgára és tanári paedagogiai vizsgára legsikeresebben készit elő a Szontagh-szeminárium váci-veszt.In: Jegyzetkölcsönzés. Ref.apitulálan. Érteke­zés délelőtt 9—13 és délután 3—7-ig. 2js. / Szerkesztik: dr. Gerő Géza és dr. Nadányi Emil. A szerkesztésért felelős: dr. Nadányi Emil Kiadja: Nyolc Órai Újság lapkiadó r.tj Igazgató: Báron Brúnó..

Next