8 Órai Ujság, 1920. június (6. évfolyam, 130-153. szám)

1920-06-03 / 132. szám

Csütörtök, 1920 junius 3. Orvadságj­ fi főváros kormánybiztosa tévedésből feloszlatta az­ Erzsébet Népakadémiát. Feloldották a zárlatot. — Mi lesz a szabadi­cermma!? ■' — Saját tudósítónktól. —# Dr. Sipőcz Jenő, a főváros kor­mánybiztosa a szabadkőműves nagypá­holy feloszlatásával kapcsolatban intéz­kedett az iránt, hogy a páhollyal össze­köttetést tartó intézmények is revízió alá kerüljenek. Ez eljárás során, nyil­ván tévedésből, a kormánybiztos elren­delte az Erzsébet Népakadémia vagyo­nának és helyiségének zár alá helyezé­sét és lépések történtek az iránt, hogy a Szabad Líceum működése is felülvizs­gáltassák. .. Az Erzsébet Népakadémiát tudva­levőleg a milleneum évében Beöthy Zsolt és néhány kiváló nemzeti politi­kus és író a végből alakították, hogy a nemzeti irányú művelődést előmozdít­sák. A Népakadémia ennek a célnak, ha talán nem is a remélt eredmény­­nyel, de lelkiismeretesen és hazafias szellemben igyekezett eleget tenni, épp ezért a zár alá vétel elrendelése nagy konsternációt keltett. A Népakadémia elnöke, dr. Hegedűs István egyetemi tanár és a vezetőség többi tagjai azon­nal eljártak a főváros kormánybizto­sánál és dokumentálták azt, hogy a vezetésük alatti intézménynek a sza­badkőművességhez nincs köze és így az eljárás ellenük minden komoly alap bijján való. A kormánybiztos azonnal eleget tett az indokolt előterjesztésnek és tegnap feloldotta a zár alól a Nép­akadémia helyiségét és vagyonát. Igen valószínű, hogy a Szabad Lí­ceummal szemben hasonló álláspontot foz a kormánybiztos képviselni, miután ez az intézmény, amelynek eredetileg volt némi összeköttesse a szabadkőmű­vességgel, később ez­t a kapcsolatot tel­jesen feloldotta. A Uccum élén egyéb­ként Wek­erle Sándor, Berzeviczy Al­bert és Beöthy Zsolt állanak és ez a kö­rülmény már magáibaa véve is garan­ciája annak, hogy a Szabad Líceum működése közérdeket szolgál­ hatott magával, sőt a IX. kerületi rendőrkapitányságról két fegyveres rendőrt is szerzett és az ügyész min-­­den tiltakozása ellenére bútorait az­ udvarra kirakatta. Ekkor a hajlékta­lan királyi ügyész Ó­ Budára ment ki, hogy az ott kiutalt lakását foglalja el. De itt is nagy meglepetés érte, mert a lakásban már két hét óta benntlakik Weisz Dezső, akinek a székesfehérvári és a budapesti lakáshivatal hivatalos tárgyalásai után, mint cserelakást utalták ki- így tehát a budapesti lakás­­hivatalnak nem is volt joga ahho­z , hogy ezt a lakást a királyi ügyésznek kiutalja. A lakáshivatal jogtalan és igazságtalan eljárása következtében dr. Tomcsányi Albert királyi ügyész ma teljesen lakás nélkül van, és két napig kénytelen volt régi lakása vol-i varán­tálni. Ez alatt az idő alatt pe­­­dig 10.000 korona értékű holmiját­ lopták el. Most végre drága pénzért el­­­ tudta raktározni bútorait és ő isme­­j­­őseinél kénytelen lakni a lakáshivatal­ jóvoltából. Tőkét emel a gummigyér. A He-­­ gpar Ruggyantaár­ügy­ár Rt. június 12-én­­ rendkívüli t*tűzgyűlést tart, amelynek­ tárgysoros árán az alaptőkének 4 millió koronával való fölemelése szerepel. , j — Uj kórházi főorvos. Makóról! jelentik: Batttati Géza dr. főispán-­­ kormánybiztos*" a Csanád vármegye közkórházánál üresedésben lévő osz-z­tály-főorvosi állásra kinevezte dr. Diósszilányi Sámuel városi kerületi orvost. — Jótékony célú hangverseny. A­ . Zsófia Országos Gyermekszanatórium" ja­i vára e hó 5-én, szombaton d. u. 3 órakor­­ tartja zeneközsi hangversenyét a Lovas­aié­­zenekonzervatóriumban. Előadásra ke­­­rülnek Mozarti Bach, Schumann, Ramdel,­ Mendelssohn, Liszt, Hubay művei. Mint­ újdonság Budapesten először Schwartz­, fr.am­. Emlékezés Chopinre c. szimfóni-­ kus ábrándja, a szerző személyes dirigá-­ lásával. Jegyek Bárd­ nál (Kossuth La­jos­­utca 4.) és a Lovas?.-féle zenekonzervató-t­rium­ irodájában, Nagymező­ u. 8. kapha-­ tók. A jegy ára: 12 korona. Meglopott művészek. A' Vig-­­ színház pénztárosa. Varga Sándor, fel-­­jelentést tett ki főkapitányságon, hogy május 31-én éjjel a Vígszínház fél-, emeleti 39. számú női öltözőjét ismert rétién tettes álkulccsal kinyitotta és 1­60.000 korona értékű színházi és ut­j­cai ruhákat lopott el. — Szamosi Elza operaénekesnő, Royai-szállóbeli lakó­­i sóból ismeretlen tettes ellopott egy­­ brilliánsokkal kirakott 00.000 koronai értékű arany melltüt.­­ Keszthelyi Ernő megvált a Ha­­­zai Banktól. A­ Hazai Bank Részvény­­társaság óraellátósága elismerésének kife­­jezése-mellett sajnálattal vette tudomásul, hogy Keszthelyi Ernő ügyvivő-igazgató, minthogy a jövőben önálló üzleti mű­kö-­­dést óhajt kifejteni, erről az állásáról le-­ mondott. Megállapodás történt arra nézve,­ hogy jövőbeli önálló üzleti tevékenységé-­­ben a Hazai Bank őt kommandizálni fogja,1 — Keszthelyi és­­Társai betéti tár­saság. Keszthelyisi Ernő, a Hazai Banki Részvénytársaság volt ügyvivő-igazga-­ tója a budapesti piacon pénzügyi tranz-­ akciók lebonyolítására és bankszerű üzle-­ tek folytatására önálló céget létesít. A­ betéti társaság formájában megalakuló új­ * cég kommandizálói egyelőre a Hazai­ Bank Rt. és Kohner Adolf Fiai-cég. A­ cég kültagjainak száma azonban előre-­ láthatólag néhány előkelő külföldi bank-­­céggel fog rövidesen gyarapodni. Az új vállalkozás a folyó banküzlet mellett ki­ül­­ünösen arra törekszik, hogy a külföldi­ komoly tőke érdeklődését Magyarország pénzügyi igényei iránt fölkeltse.­­ HÍREK. — Nagyatádi Szabó és Fényes László. A Nyíregyházi Déli Újság írja a következőket: A kisgazdapárt tegnapi propaganda­­gyűlésén a választók nagyatádi Szabó István pártelnök beszédét is több aktuális közbeszólással tarkították, ami egész par­lamenti nívót kölcsönzött a gyűlésnek. A parlamentben is az a szokás, hogy a szó­nokok beszédének részleteit időszerű kér­désekkel poéntírozzák, amelyek egy-egy politikai eseményt élesebb megvilágításba helyeznek. A közélelmezési miniszter teg­napi nyíregyházi beszéde közben is egy szentori hangú választó ezt a kényes kér­dést intézte hozzá: — Mi van Fényes László támogatá­sával? A miniszter a kérdésre így próbálta kivédeni magát: — Most nem érek rá részletkérdések­kel (!) foglalkozni,... majd arra is rá fogok térni... különben, közbeszóló ba­rátom!... maga annak­­, férfiúnak a sa­tuját sem törölheti.- lei — A HadUiermény fel akarta emelni a hadkávé árát. A Haditer­mény már napokkal ezelőtt kérte a hadikévá­­árának felemelését az Árvizs­gáló Bizottságtól. A hadikávé ára ed­dig a közvetítő kereskedelemben 18 ko­rona, a kiskereskedőknél pedig 21 ko­rona volt kilogrammonként. A Hadi­­termény most 21 koronáról 25 koro­nára akarta felemeltetni a hadikávé árát, az Árvizsgáló Bizottság azonban elutasította ezt a kívánságát. — Debrecen kálvinista főispánt akar. Debrecenböl ésjelentik. A város tanácsa most vevé kézhez a belügymi­niszter leirata, amely szerint a város főispánjává,dr. Huber Odó törvény­­széki bírót nevezte ki. Dr. Huber sze­mélye ellen itt nem emelnek kifogást, viszont elvi okokból sérelmesnek tart­ják, hogy Debrecenbe, ebbe az ősi kálvinista városba, az eddigi hagyo­mányoktól eltérőleg katholikus főis­pánt küldtek, holott most is figyelembe vették az a tradíciót, hogy Esztergom­ban, ahol a hercegprímás székel, min­dig katholikus főispán legyen. A vá­rosban mozgalom indult meg a cégből, hogy a polgárság ebbeli istvánságát küldöttség útján hozzák a miniszter­elnök tudomására. sír — A tót népraikosok bű­npöre. rA múlt év juniuss javában Januschek Antal, Hansich­ J­ózsef, Kovács Gyula, Fehér Ferenc magánhivatalnokok, Sztelich István betűszedő és Macova Krisztiina hivatalnoknő a tanácskor­mánytól megbízást kaptak, hogy Észak-Magyarországon a tanácsköz­társaság érdekében propagandát fejt­senek ki. A társaság felutazott Kas­sára, ahol agitációs beszédeket tartot­tak és így sikerült nekik egy 800 fű­ből álló vörös hadsereget toborozniok. E célra a társaság 10 millió koronát vett fel. Ma tárgyalta az ügyet a buda­pesti királyi büntetőtörvényszék ta­nácsa. A vádat dr. Barta György kép­viselte. A tárgyalást el kellett halasz­tani, mig tót tolmácsot találnak. —­ Csarnoki szemét A központi vá­sárcsarnokban ma trséges volt a húsfel­­hozatal,­ azonban a kereslet, noha holnap i­nnepnap van, lanyha volt. Az árak vál­tozatlanok: árírhaluis 70—80 korona, borjúhús 70—90 korona, sertéshús 100— 120 korona. A halfölhozatal igen gyönge, csupán balatoni keszeg érkezett nagyobb mennyiségben, 25 koronáért árusítják és egy kevés ponty került eladásra 60—40 koronás áron. Zöldség ma bőségesen érke­zett, az ára azonban mégis emelkedett. A zöldborsó ma már 0 koronás áron kelt el, saláta 3 korona, kararábé 10, zöldhagyma 4, karfiolt, uborkát egyáltalán nem látni. A baromfipiacra is bőséges volt a túlh­oza­­tal, de a kereslet igen gyenge. Egy pár csirke 100—200 korona, pár lyuk 180— 280, kacsa párja ISO—260. Tojás 45 lá­dával érkezett s 3 koronás áron árusítot­ták. Az árusoknak egy küldöttsége ke­reste föl a vásárcsarnok vezetőségét és arra kérte, hogy a tojást 3 korona 20 fil­léres áron árusíthassa. Abban a remény­ben, hogy a csarnok igazgatósága ezt meg is fogja engedni, nagyobb mennyiségű to­jás került piacra, az árusok kérelmét azonban a vásárcsarnok igazgatósága el­utasította, mert semmiféle áremeléshez nem hajlandó hozzájárulni. A gomba ma teljesen eltűnt a piacról. Tegnap igen nagy volt a felhozatal, az árusok 40 ko­ronáért vásárolták és 60 koronás áron szolgáltatták ki.­ A vásárcsarnok egyik felügyelője az árat le akarta szorítani és arra kényszerítette a gombaárusokat, hogy a 40 koronán vásárolt gombát 50 ko­ronáért árusítsák ki. Ily módon a gomba­­árusokat igen nagy veszteség érte, úgy hogy a mai napon behozott árut nem vol­tak hajlandók átvenni. A falusiak tehát a gombát a Garay- és Lehel-téri piacokra vitték, vagy egyenesen a vendéglőkbe, ahol 00—80 koronás áron adtak túl rajta, a központi vásárcsarnokban pedig egy szem gomba sem vol elapható. — A Juagyar.^eVélbélyeg jubileuma. A „Hungária^/'bélyeggyűjtők egyesülete •tegnap elsisztírozta, hogy az első magyar levélbélyeg megjelenésének ötvenéves év­fordulóját kellőképpen megörökíti és a testvéregyesületek közreműködésével nagy­szabású bélyegkiállítás.,. rendez. — A hazaáruló er Károlyi-k­ormány­­biztos. Dr.A Veres Mihály, Károlyi volt kormánybiztosa Belgrádból tudó­sítást irt a Vossische Zeitm­a­nsfk. „Lappangó krízis Jugoszláviában" cím­­mel. A cikkben egyebek között azt írja, hogy a szerbek, bosnyákok, hor­­vátok, macedónok és a bánátiak egy­aránt mind jugoszlávoknak érzik ma­gukat és Belgrádot tekintik fővárosuk­nak. A százszámra érkező bánáti mene­kültek és a külföldet elárasztó bánáti sváb memorandumok ékesen bizonyít­­ják­, hogy milyen alapos a kormány­biztos úr megállapítása. Hogy maguk a szerb lapok i­s tele vannak panasszal a svábok ellen, arról úgy látszik, a kormánybiztos urnak sejtelme sincs. — Budapesti ügetőver­senyek. A csü­törtöki ügetőversenyekre tipjeink a kö­vetkezők : I. Manja—Csitt—Szalad II. Ördög—R. S.-ist.—Miniosa III. Bukarest—Pannonia-ist.—Párka IV. Pro Patria—Csavargó V. Grodek—Rosen Leyburn—Grete Lg . 71. Cassiolni-h­ajt.—Grunf Sennyei-hajtás —VOOS VII. Cassiolini-hajt.—Polidor—Roma VIII. Puszi­—Cassiolini-hajt.—R. S.-ist. — A hét legújabb, június 1-i száma Kiss József főszerkesztésében kitűnő tar­talommal jelent meg. ■— A­zok kirendeltségei Térffy mellett. Megírtuk, hogy T­érffy Béla, a gabonagyűjtés országos kormány­­biztosa, úgyszintén Bessenyey Ferenc miniszteri tanácsos a kormánybiztos­­ság kereskedelmi igazgatója lemondott állásáról. Értesülésünk szerint a kor­mánybiztosság összes vidéki kirendelt­­­­ségei táviratilag kérték fel a kor­mányt, hogy Térffyt közérdekből ma­radásra bírja és a közeljövőben a ki­­rendeltségek­­vezetői­ evégből küldött­­ségileg keresik fel a miniszterelnököt. __ Gróf Almássy­ Dénesné kom­munistái. Múlt , május 12-én egy vörös katonákba álló csapat berontott gróf Almássy Dénesné Ráday­ utca 18. sz. alatt lévő lakásába s onnét több mint 4 millió korona értékű ingósá­gokat elraboltak. A királyi ügyészség kinyomoztatta, hogy a vörös katonák­nak vezére Varga Ferenc huszonöt éves géplakatos volt és résztvettek a rablásban Urbán Vilmos tűzoltó, X Weisz Miklós vasesztergályos, Jáger Jenő bérkocsis és Groberszki Ede festőművész. A budapesti büntetőtör­vényszéken dr. Zséczey Lajos a tordai törvényszék elnökének tanácsa tár­gyalta ezt az ügyet és dr. Vady Osz­kár királyi ügyész vádja alapján Varga Ferencet öt évi, Jáger Jenőt két évi fegyházra és Groberszki Edét, mint bűnsegédi bűnrészest 4 hónapi fogházra ítélte el. Urbán megszökött, Weisz pedig időközben meghalt, úgy, hogy ezeket felelősségre­­vonni nem lehetett. — A hajléktalan királyi ügyész. A lakáshivatal m­űködésére és a mai lakásmizériáraira nagyon jellemző eset történt dr.­Tomcsányi Albert buda­pesti­­kirági ügyésszel. Dr. Tomcsányi 15 év­ óta Reisenleitner Antalné Fe­­renc­ körút 38- számú házában lakott. A háztulajdonosnő veje nemrégiben hazajött P­óláb­ól é­s a háziasszony ak­kor felmondta a lakást Tomcsányi ügyésznek, s ezt a felmondást május elsejei hatállyal a lakásbíróság is hely­benhagyta. Ez a rendelkezés azonban sérelmes volt az ügyészre, mert a ren­delet értelmében csak akkor lehet fel­mondást érvényseteni ilyen címen, ha a beköltözni szándékozó a lakáshivatal területén marad lakás nélkül. Dr. Tomcsányi Albert királyi ügyésznek Ó-Budán utalt ki a lakáshivatal la­kást egy rozoga kis házban­ A végzés­ben a kiköltözésre 24 órai haladékot adtak az ügyésznek. Ezt a haladékot azonban az új lakó nem vette figye­­lembe és az ó­budai hajógyárból, ahol mint üzemvezető dolgozik, matrózokat. hp^iiliánst és ^ gyöngyöket ar­anyat, ezüstöt, platinát Sí bárkinél magasabb árat fizetek | Vágó ékszer*ész91 Hpest, VJ 11., Képszinház­ utca 7. Szimplán­­kávéház mellett. — Telefon: József 42-29. $$ ___________Hivásra házhoz jövök. a m­­m­m&: p­z 6­0 ................ VII., Akácfa­ u. 4. . Szerda-csütörtök Don Caesar ?.IT: A libák. Vígjáték 2 felvonásban. ÉH! N­Ü KSzSS' --------------- ..­.... leiofou: 100—37.. M Szemlevfl bilincsei Dramit­i forvonás­ban. Főszereplők : Antalfy Sándor és Alla Spoyer. Pa­rkjas kaland Aa előadások kezdete 4, 6 és 8 órakor. i Mindez este ROYAL-ORFEUM i­,t­őrskor Bolondokháza SSfSygtf, I Doley és Partnere, Asthon, Lena Leonardi,­ t­ízné Qorilovich és s kitűnő kísérő műsor

Next