8 Órai Ujság, 1920. augusztus (6. évfolyam, 182-206. szám)

1920-08-07 / 187. szám

o. fm gyilkosát a Ritzben vagy a villamoson. Mondottam, hogy sem a Ritzben, sem a villamoson nem voltam és igy nem is is­merhetem fel. — A negyedik a hall kü­lső előszobája és a hall ajtajában volt és csak a silhuett­­jét láttam. Különben is én arra figyeltem, aki közvetlen előttem állt. — Azzal kezdték — hosszasan elgon­dolkodik — ... nagybátyám azt mondta, mit akarnak. Mondták, hogy őt keresik. Beszélt mind a három, de leginkább Dobó és az,­ akit Pagonynak mondanak. Hogy ki mondta melyik szót, arra nem emléke­zem. Mondták, hogy Tisza István grófot keresik és kérdezték, mi van a kezében. Cs ugyanis, úgy mint délelőtt, magával hozta revolverét, ő nyugodtan azt felelte, az enyémben revolver, a tietekben puska. Azt mondták, hogy tegye le. Ezt többször m­egismételték, de ő habozott. Azután vé­­gigjártatta a szemét rajtuk és a mögötte levő Sztanykovszkyn és a külső szobában még láttunk és hallottunk alakokat, az inas azt jelentette, hogy nyolcan vannak, láttam, hogy olvassa a szemükben, hogy van-e itten mód a védekezésre. Eszembe jutott, hogy délelőtt azt mondta: Ha úgy látom, hogy segíthetek magamon, akkor lőni fogok. Végre többszöri fölszólításra letette a revolvert a tükör alatti áll­ványra, h­ogy ezek elkapták-e vagy nem, arra nem emlékszem. Erre fölváltva, föl­szólították nagynénémet és engem, hogy távozzunk. Gondokon Dobó úgy szólította meg nagynénémet: — Kegyelmes asszonyhoz van-e szeren­csénk? Ő azt mondta, hogy ő az. Mondta, hogy menjen ki innen, erre ő azt felelte, nem megy. Legalább álljanak félre, erre ismét fölszólították őt és engem. Akkor kezdődött, nekünk hosszúnak tetszett, de tartalmilag nem nagyon hosszú párbeszéd, hogy hát ki tehet mindenről, ki az oka a háborúnak, a sok bajnak, a vérnek, min­dennek. Ő azt mondta: Azt nem tudom, fiam, én nem. Akkor történt az a kijelen­tés, azt hiszem Dobó mondta, h­ogy ő nyolc éve katona, négyszer sebesült meg, hogy felesége közben hűtlen lett hozzá és hogy erről ki tehet. Folytatták fölszólításaikat, hogy álljak odébb, a legvégén az egyik a fegyver csövével próbált egy kicsit el­nyomni. Nem­­ álltam félre. Ezután a nagybátyám egyáltalában nem szólt hoz­zájuk. Akkor Dobó a fejét visszafordította és azt kérdezte Sztanykovszkytól: meg van-e végig az összeköttetés, mire ez azt felelte, hogy végig megvan. ..Kegyelmes úr, ütött a végső óra!“ * — Visszafordította Dobó a fejét, de egy pillanatigi sem eresztették le a fegyverü­ket, sem á, sem­ a másik. Akkor azt mondta: Biegyeléses úr, ütött­­a végső óra. Ebben a pillanatban negyedhatot vagy félhajót ütött az óra. Ekkor nagy­bátyám rámnézett és eszembe jutott­, hogy egyszer anekdotaszerűen mondta, hogy ha valakit megtámadnak, nem, elég az illetőt torkon ragadni, mert a veszély a fegyver­ben van és azt kell megfogni. Ez jutha­tott eszébe, mert egy ah ."-kiáltással neki­­ugrott Dobónak. Én is előre ugrottam. Eb­ben a pillanatban eldördült a sortűz. Dr. Mondada: Hány lövés volt? Almássy Denise: Legalább négy, de le­hetett hat is. Dr. Mondada: Egyszerre hány volt. Almássy Denise: Nem tudom,, mert egy pillanatra elvesztettem eszméletemet. Ahogy a lövés eldördült, éreztem, hogy rám dőlt kissé és hogy dől el. Azután pontosan nem emlékszem, hogy dőltünk el, ütést éreztem a fejemen. Mikor kinyitot­tam szememet, nagynénémet a túlsó ol­dalon láttam mellette feküdni és én nem emlékszem, hogy ment férje jobboldaláról oda. Ő ott feküdt, már akkor nem volt lent senki. Rettenetes puskafüst volt. Nagybátyám még élt s azt mondotta, „a fejem". Végigtapogattam a fejét, ott nem éreztem semmit. Mondtam a n­agynéném­­nek, úgy látszik, téved, a fején nincs. A mellén sem volt látható semmi. Az első lövés, amit én észrevettem, a haslövés volt. Csak rövid pillanatokig élt ezután és hála Istennek, szenvedés nélkül fiatal­­m­tas lelkét kilehelte. Egyik sem volt részeg. Dr. Mondada: Azok­ közül a katonák közül, akik­ elől álltait nem vette észre egyikről seki, nem emlékszik arra, hogy valamelyik ittas lett volna? Almássy Denise: Határozottan emlék­szem, hogy nem. Annyira ittas, hogy az észrevehető lett volna, nem volt egyik sem. Határozott lé porul­ volt. S­etten ci­garettáztak, félhamnan volt okuk, azt tud­ták, hogy nincs rárol. Dr. Mondada: Impressziója-e az, hogy mind a háront, aki elöl állt, lőtt vagy pedig tudja? Almássy Denise: Erre emlékszem. Dr. Mondada: És a negyedik, aki az aj­tónál állt? Almássy Denise: Ezt csak úgy gondo­lom, abból, hogy másnap mutatták nekem a tangenciális lövést. Azt messzebbről 141- s­­ék. Azt csak következtetem. Dr. Mondada: Fel fogja ismerni a tet­teseket? Figyelmeztetem, hogy életről­­halálról van szó. Elsőnek Büttnert állítják Almássy Denise elé. Almássy Denise: Ezt akkor nem láttam. Dr. Mondada: Sztanykovszky ! Almássy: Ennek a silhuettje emlékeze­tem szerint egyezik azével, aki az ajtó­ban állott. Dr. Mondada: ön volt, aki az ajtóban állott ? Sztanykovszky: Igent­. Dr. Mondida: Leüllott. Dobó! Almássy/ Denise­­felismeri Dobót. Almássij/ Denise : Ebben felismerem azt, aki a kéépen áll­t. Határozottan fölis­merem. Ctk most rosszabbul néz ki, ak­kor tok­arok, erős ember volt. Dr. Monacholt: Ki van zárva minden tévedés? Almássy Denise: Igen. Dr. Mondada: Hallotta, amit a grófnő előadott? Dobó: Igen. Én egyáltalában nem lőttem. Dr. Mondada: Nem emlékszik arra, hogy esetleg, ez az ember vagy valaki más önt vagy a kegyelmes asszonyt a lövések közben vagy a lövések pillanatában félre­­tolási szándékkal megragadta? Almássy Denise grófnő: Úgy emlék­szem, hogy a fegyvercsővel az utolsó pil­lanatban mintha lőttt volna. Dr. Mondada: Csak a fegyvert fogták mind a ketten ? Almássy: Én a fegyvert, balra akartam húzni, hogy ne érje nagybátyámat lövés, Tisza pedig lefelé nyomta a jobbkezével. Mikor történt a k­ujförés ? D. Mondada ! A sebeket louta? Almássy DelLise: A hasi rést én vettem észre, a karját láttam egy l­övésnyomot, de magát a sebit­ nem láttam, mert a ruha rajta volt. A többi sötét nem láttam. Dr. Mondada: Meg tudná mondani, vár­jon történt-e lövés Tiszának a földre esése után? Almássy: Nem tudom, de úgy következ­tetem, hogy az a lövés, amely a padlót tépte föl, csakis akkor történhetett. Dr. Mondada:­­A tegnapi helyszíni szemle megállapította, hogy gróf Tiszának az órájából ez a lövés darabokat vitt el. Ezeket a darabokat meg is találták. Almássy­: Nagybátyám órája darabokra volt lőve. Dr. Mondada: Nyilvánvaló ebből, hogy az a lövés, amely bent volt, Tisza Istvánt találta és igy nem lehet másként, mint­hogy a haslövés akkor történt. Ezután előadja, hogy még kora dél­után telefonáltak Gesztre, ezt az akkori uradalmi titkártól tudja, akinek a szava­hihetőségéért jótáll, erről hónapok múlva értesült, hogy riasztó hírek érkeztek Gesztre. Hányin** Órával a gyilkosság megtörténte­ előtt.­ telefonértesítést kapott Nagyváradról, hogy Tisza István grófot megölték és vele együtt engem is. Dr. Mondada: Szóval riasztó hírek ér­keztek. Almássy grófnő : Ha még azt mondják, hogy a f­agynéném megsebesült, azt meg­értem, de honnan tudták azt, hogy én ott vagyok, tehát ha azt mondották, hogy én megsebesültem,­­ ezt csak úgy hozhat­ták forgalomba, ha tudomást­­szereztek róla, hogy én ott vagyok. Dr. Mondada: Van-e tudomása arról, hogy este valaki a kormány nevében kint járt. Almássy grófnő: Én csak arra emlék­szem, hogy többször kérdeztem Rad­­vánszky Bélától, aki leginkább körülöttem volt, hogy mit akarnak és ez mondotta, hogy a hadügyminiszter megbízásából egy főhadnagy jött meggyőződni arról, hogy — szó szerint idézem —: „hogy Tisza István egészen és igazán meghalt-e?“ Tiszta Dobó fészerét lógta. Az egyik védő kérdésére elmondja, hogy az egyik gyilkos fegyverét megfogta, azét, aki középlanull szemben állt neki balol­dalról, a rörtseknek pedig jobboldalról. Gróf Tisza István Dobó fegyverét fogta meg Török védő. Megállapittatott és való­színűleg a grófnő is látta a tett után, hogy a falon a gróf állásától jobbra két lövés van ... Almássy Denise: Ezt nem láttam, csak azóta hallottam. Török: Miután most már méltóztatik tudni, részint hallomásból, részint a szemle eredményéből, hogy két lövés van a fa­lon, a jobboldalon, méltóztatik-e tudni, vagy feltételezni, hogy ez a két golyóhely annak az eredménye, hogy önök a fegy­vert lenyomták és így elirányították a lö­véseket. Almássy Denise: Megboldogult nagy­bátyám irányítása semmiesetre sem me­hetett magasra a falba, mert ő lenyomta a fegyvert. Török: Az ön emlékezése szerint hány lőseb volt a grófon? Almássy: Tudomásom szerint egy há­tul a hónalja alatt, egy amely a bal felső­kart eltörte és egy amely a hasfalat érte. Dr. Mondada: Azonban, ami a lövést illeti, megállapítást nyert, hogy amely hátul bement és amely a kart is érte, az egy és ugyanaz a lövés volt. Török: Lehetséges az, hogy tettesek, amikor a tettüket elkövették, hátrálás közben lőttek vissza? Dr. Mondada: Ez már olyan beállítás, amely direkte szuggerálásszeri­. Arra nincs semmi adatunk, hogy hátrálás köz­ben lőttek. Hátráltak ők? Dr. Mondada: Miben állt ez a terror? Almássy, Denise: Mindannyian gondol­tuk, hogy ott valami lesz, féltettük nagy­­nénémet és azt kértük, hogy a budapesti református egyház kérje a nemzeti ta­nácstól, hogy zavartalanul menjen a transzportálás és temetés. Hogy mit in­téztek el, nem tudom, Petri püspök úr kint volt és ő járt el. Mikor kivitték a koporsót, Radvánszky Béla báró ment elől, utána a koporsó, aztán nagynénim és én. Szédültem akkor, alig láttam, úgy, hogy szegény nagynénimre voltam kény­telen támaszkodni. A keleti pályaudva­ron levő tömeg sziszegett és megboldogult nagybátyám nevét hallottam, mondták, hogy itt viszik. Miltényi Hugó, aki akkor fogadott bennünket és mély részvétét fe­jezte ki, leintette őket. Erőszakról nem volt szó. A vonaton éjjel, mikor mentünk, folytonos kiabálás volt. Én is ugyanabban a kocsiban voltam, mint a koporsó. Kö­rülbelül Nagykáta tájékán betört az ab­lak. Azt hittem, hogy lövés volt, de ké­sőbb észrevettük, hogy egy követ dobtak be. Radvánszky Béla báró mutatta, hogy­ ez volt az és nem puskagolyó. Én akkor nagynénémet kértem, hogy fekvőhelyét a földre tegye l e. Radvánszky Guidó grófot, aki az ajtónál ült, arra kérten­, hogy ne engedje, hogy betóduljanak. Mondotta, hogy mindkét kezében revolver van, csak élete árán jöhetnek be. Dr. Mondada: Az utazás alatt történ­tekre vonatkozólag az a benyomása, hogy ezek előre szcenirozott dolgok voltak-e, vagy pedig az állomáson kint lévő cső­cseléknek a megnyilvánulásai ? Almássy Denise:: Kétségtelen benyo­másom az, hogy tendenciózusok voltak. Török védő kérdéseire ezután elmondja a grófnő, hogy hét-nyolc nappal előbb történt a Lékai-Leitner-féle merénylet, amely az ő véleménye szerint ugyanazon célból s ugyanazon hátsó rugóktól moz­gatva történt, de nem volt oly ügyesen szervezve. :] Dr. Török: Mit tud az özvegy grófné a merényletről? -) Almássy Denise: Én nem akartam őt kitenni annak, hogy kikérdezzem, csak azt tudom, amit magától beszélt. Azt mondta, hogy nem igen emlékszik sem­­­­mire, csak arra, hogy a középsőnek, Do­­lónak, fekete szeme volt. Úgy gondolja azonban, hogy felismerni nem­­ tudná. s Amit Almássy Denise mint­­impresszióst mondott el, ugyanazt mondotta tta öz­­vegy grófné is. Faggatni ném ’ akarta, nehogy ezáltal befolyásolta a m­a­gát, Kihallgatások a rtthtérségen. Dr. Török: Kihallgatta^# önt a rend-­­őrség és'm­ikor? f ,r Almássy grófnő: A gyilkosság napján’­vagy éjjelén Szent Virinyi és vele néhány, rendőrt ji­ztviselő vagy kint. Azután több nem tör int égésen 1 1919 szeptember 5-ig, amikor Tyulán il Jr. detektív jelent meg. Röviden­ kihallgattak. Mondták, hogy leg­később n­yolc talp múlva újra lejönnek ér­tem, de ez tel jó négy hét, de nem jöttek­­vissza. Okttóter 10-én érkeztem föl és tele­fonáltam a rendőrséghez. Mondták, hogy Nagy Károlyhoz menjek, de csak másnap vagy harmadnap délután. Csodálkozásom­nak adtár a kifejezést, mert azt hittem, hogy sürgős a dolog. Másnap vagy har­madnap délután fél négykor hallgattak ki a rendőrségen, majd még néhányszor foly­tatólagosan kihallgattak ugyancsak a rendőrségen, azután néhai Kovács vizs­gálóbíró. Almássy grófnő: Nem. Dr. Török: Méltóztatik gondolni, hogy az akkori kormány, ha a legkisebb mér­tékben akarta volna, meg tudta volna ál­lapítani, hogy kik voltak a bűnösök? Almássy grófnő: Azt hiszem, nem is kellett volna megállapítani, nyilván bizo­nyosan tudta. Lévai: A nyomozás kezdetén a vizs­gálóbírónál való szembesítéskor mindjárt felismerte Dobót? Almássy grófné: Csak azt mondottam, a fellépés, az alak, sokkal erősebb volt, mint most. Nagyon hasonlított hozzá. Kértem, hogy ugyanúgy szembesítsék ve­lem, olyan ruhában, mint akkor voltak és ennek dacára civilruhában és szakál­lal szembesítették. 1919 október 30-án néhai Kovács vizsgálóbírónak, hogy noha sötét volt és villanyvilágítás, mégis eskü­vel mertem állítani, hogy ez az az ember. Dr. Mondada: Kérem grófnő annak a tisztázását, hogy Gürtner hány órakor le­hetett odakint. Almássy grófnő: Késő délelőtt lehetett, tíz és tizenegy óra között. Ezután Dobó tette meg a megjegyzéseit a grófnő vallomására. Nagy bőbeszédűség­gel, idegesen kapkodva adta elő észrevé­teleit, folytonosan a kérdező bírák sza­vába vágva, amiért rendre is utasították. A grófnő azt mondotta, hogy a kö­zépen álltam és a legtöbbet beszéltem. Először is én nem beszéltem, másodszor pedig Pogány állt vele szemben és Po­gánynak fogta le a gróf a fegyverét. Viszont a grófnő Horváth-Sanovicsra ug­ „Pogány nyugodtan, célozva lőtt". 'Almássy grófaié: Nenmhá­tráltal­, csak amennyire a digybátraroa ráugrott Do­bóra. Arra emlesz**, mikor átkaroltam és éreztem, hogy kezd rámnehezedni, ak­kor láttam, h­ogy az, akit Pogánynak ne­veznek, nyugodtan célozva lőtt rá. Ez állt baloldalt, nekünk jobbra, a nagynénémmel szemben. Török: A csendőrök lefegyverzéséről közvetlen tudomása nics a grófnőnek? Almássy grófnő: Nincs, de szent meg­győződésem, hogy erőszakos lefegyverzésre nem volt szükség és nem volt idő. Ketten vagy hárman mentek le és a csendőrük nyolcan v­oltak, , Megbízás Tolt Wszka­r megölelése-Lenggyel Zoltáiymídő: Grófnő reggel Tiszai Istvánt gerénylettel feltette. Vólt arról­ szó, hogyk­ik részéről féltek a m®­­rónymttől? W Áriássy Ierőlö: Nem preciziroztuk, tudtakdicítóan mire gondoltunk, a hata­lomra k­erülő csőcselékre. Azt gondoltam, mikor a csőcselék zavargott, hogy bejön?,­nek és privát vállalkozástól féltettük, de délután az volt a meggyőződésünk, hogy megbízás volt. Lengyel: Itt meglehetős, pontossággal föl van derítve a tett elkövetése, de nincs semmi a Gartner bűntársaira nézve, akik őt kiséretk­épen követtél­. Almássy grófnő: Csak azt tudom, hogy amikor a cselédségnek rimánkodtam, hogy menjenek orvosért, Csernákné is készségesen vállalkozott, de a házbeliek visszajöttek, lehetetlen a tömegtől ki­jutni. Az inas, akinek Konrád utján üzen­tünk, ruhával jött, a Városligetbe ért és a harmincöt­ős villa felé tartott, kézitás­kával a kezében. Ott a tömeg megállította. Ő úgy adta elő, hogy azt mondták neki, gazember, oda nem engedünk. És fegyve­resen visszakísérték az Aréng­ útig. Ez később lehetett, a gyilkosság után fél, esetleg másfél órával is. Lengyel: Tehát ez a nap úgy nézett ki, hogy egy központból vezetett állandó izga­lom és terror közepette voltak, hogy el­menni ne tudjon és segítségére ne jöhes­senek. A csendőrök elvezetésére többféle vallomás van. Van olyan, hogy ugyanezek kétszer fordultak meg a villában, tudni­illik, hogy először elterelték a csendőrö­ket és tíz perc múlva visszajöttek. Almássy Denise grófnő: Mikor László bejött és azt mondta, nyolc katona van itt és kegyelmes uramat halálra keresi, azt is mondta, hogy kettő vagy három lement a csendőrökhöz és azok pár perc múlva sorakozva fölálltak. Lengyel: Méltózta-tott-e arról tudni, hogy Károlyi Mihály milyen feliratú ko­szorút küldött Tiszának? Almássy grófnő: Úgy tudom, hogy még aznap este küldte a koszor­ut, de kidobtuk. Én nem láttam a koszorút, nekem Béla mondta, mire én azt mondtam, hogy az istenért, dobjátok ki. Ő erre azt mondta, hogy már megtették. Másnap sürgöny ér­kezett tőle a nagynénimnek, körülbelül emlékszem a szövegére: „Legnagyobb po­litikai ellenfelem tragikus halála alkalmá­ból fogadja Nagyméltóságod részvétemet". Lengyel­ Grófnő kiket tartott annak idején a merénylet háta mögött álló föl­­bujtóknak? / Almássy Denise: Kétségtelenül Károlyi Mihályt és környezetét/ Lengyel védő: Méltóztatik-e arra emlé­kezni, amikor Tisza Istvánnak az a ne­vezetes párbaja volt J­árolyival, nem mél­­tóztatott-e arról hajlani, hogy azóta ha­lálra kereste Tiszát* Almássy grófnő / Ezt nem hallottam, ahogyan tem­ették el Tiszát. TmEjk: Méltó intik-e azt tudni, hogy Tiszát a legnagyobb terror alatt temet­ték el. AlmaUtvi grófnő: Tudom, mivel ott voltam " Szombat, 1920 augusztus 7.

Next