8 Órai Ujság, 1920. szeptember (6. évfolyam, 207-231. szám)

1920-09-17 / 221. szám

­Szombat, 1920 í£ a, Q z*_______ 4­5 !­ A bérkocsistm újra taksaema­­liplt kérnek. Ak­i: néhány hete, hogy aj bérkocsi uiéifld­iját a korábbi nyolc­szoros lakból egyszerre húszszorosra dmellélifPL Azóta nem valami jól megy a tett kocsisoknak, mert uton-útfélen látni az­ egy és kétfogatuakat, amint utasok után cserkésznek. A bérkocsisok ipartársulata beadványt intézett a fő­város közlekedési ügyosztályához, a­melyben azt kérte, hogy emeljék fel újra a taksát, még­pedig huszonötszö­rösre. Indokolják kérésüket azzal, hogy az utóbbi időben a takarmány ára, de a lovak ára is jelentékenyen emelke­dett A közlekedési ügyosztály áttette a bérkocsisok kérvényét az árvizsgáló bi­zottsághoz, ahol most foglalkoznak a viteldíjszabás felülvizsgálásával­ Az ár­­vizsgáló bizottság azonban nemcsak a bérkocsisok kérelmét fontolja meg, ha­nem bírálat tárgyává teszi a főváros tanácsának azt az átiratát is, mely ép­pen ellenkezően a húszszoros taksának leszállítását szorgalmazza. A főváros közgyűlésén ugyanis az egyik törvény­­hatósági bizottsági tag interpellált amiatt, hogy a hússzoros taksa a fen­­forgó árviszonyok mellett is túlságos­an magas-Alig hihető, hogy az átvizsgáló bi­zottság új tarifaemelést javasoljon, el­végre a bérkocsisok zsarolásának egy­szer csak véget kell vetni- Példátlan az a merészség, amit ezek az emberek elkövetnek. Minden héten áremelés s amellett: rozoga kocsik, hurkatölte­lékbe való lovak és goromba kocsisok teszik elviselhetetlenné a pesti közle­kedést.S országos­ versenye. Szép­­délután 1 10 órakor Horthy pró­­sMEÖksége alatt a mar­­­taiepen rendezendő athlé­ti verseny a MOVE összes s a tényleges állományú­nak erős­­lavétele mellett mesetal­auinon, a szokásos verseny­kerete­ken, mert a versenyzők tömeges jelentke­zése szükségessé teszi, hogy a legtöbb számból előmérkőzéseket tartsanak a fő­­versenyt megelőző napon, ugyancsak dél­után négy órakor. Összesen ötszázötven­­négy egyéni és huszonnégy csapatneve­­zés érkezett be. — Czernin gróf demokrata kép­viselőjelölt, Bécsből jelentik. A mo­narchia volt külügyminisztere, Czernin Otokár gróf hír szerint a legközelebbi osztrák nemzetgyűlési választásokon képviselői mandátumot vállal. Czernin az egyesült polgári demokrata pártok programmjával Bécsbem fog fellépni. — Silgermans Lauf?a Budapesten. Lngerm­ann Lauf^T&amaraénekesnő a magyar Zeneakadftma meghívásának en­ged vt, Budapiajra érkezett, hogy itt zemtanitó t^ekenységet fejtsen ki.. A műtésznő^fkmeik Operánknál való ered­­méntel­es működése még élénk emléke­zetben van, a Baross­ utca 44. szám alatt vett lakást és a közeljövőben már meg­kezdi a Zeneakadémián pedagógiai elő­adásait. , — Agejsh provokátorok munkája Lespatrou. Losoncról írják lapunk- Ml,thogy­ Török Béla, volt országgyű­lési képviselő lakásán nemrégiben cseh igent provostat^jfa^jelytfsék meg és ku^ílWr1'1! WSffiThogy egy magyar ember eltűnt a városból. A megjelent cseh ügynökök ezután kérték Törököt, hogy ez eltűntről adjon nekik infor­mációt. Török jóhiszeműleg belement a dologba és egy­ ismerősével, Gid­e Sándor ügyvéddel együtt információt adtak le az eltűntről. Néhány nappal ezután Törököt és Cililét a csehek le­tartóztatták. A losonci magyarok most a zsupánhoz fordultak a már hetek óta, letartóztatott Török és Gille sza­­badonbocsájtása érdekében, de a ké­résnek eddig még eredménye nem volt és a két magyar ember még mindig a börtönbepr'sínylődik. — HaGasi uj fogyasztási adók. Trazr&tzky Iván párisi kórgjf^atiratot küldítr. a kereskedijirt^minisz­terhez, ~t~1 k|Z|lj||",fu*n f^rtti fogyasztási adók2S,GlSr,Kereskedelemügyi miniszter ezt tájékoztatás céljából megküldött© az Árvizsgá­ló Bizottságnak­ Pr­aznovszky követ jelentése szerint az új fogyasztási adók nemrégen léptek életbe s a párisi piaci árak emelkedésére nagy befolyással voltak és hozzájárultak a drágulás növe­léséihez. A puha sastra, amelyre eddig adó nem volt kivetve, 100 kilogrammonként SS ftr. fogyasztási adót vetettek ki. A ke­ménysajt fogyasztási adója 11.40 fr. volt, az új fogyasztási adó szerint 25 fr. Vajra kivetett fogyasztási adó eddig 100 kg. 14.40 fr. volt, most 25 fr., tojás fogyasz­tási adója 4.20 fr. volt, most 15­ fr. A húsra kivetett fogyasztási adó 100 kg. 11.80 fr. volt, most. 27 fr., elsőrendű vad fogyasztási adója 100 kg. 100 fr. volt, most 150 fr., II. rendű vad és élőszár­nyas fogyasztási adója a régi fogyaszt­­ó adó szerint 45 fr. volt, az uj szerint 80 fr. Vágott szárnyas régi fogyasztási adója 45 fr., az uj fogyasztási adó 100 fr. UX rendű vad és élőszárnyasra kivétett régi fogyasztási adó 100 kg. 41 fr., uj fo­gyasztási adó 50 fr. k­g. r­udit vágott, szárnyas régi fogyasztási a­dó 27. fr­., uj fogyasztási adó 60 £. A fiázi nyulra kive­tett régi fogyasztási adó darabonkint 0 fr. volt, az uj fogi­sztási adó . .20 fr, nyúzott házinyul régi fogyasztási adíja­­ darabonként IS fr. volt, az uj fogyasztási adó 25 ut —^zacharin­árusitfLs. A tanács, erkpli a közönSépt, hogy az 50 deka cukornak rmyitffm csok­ingolástt' na­­gy^h­­wute^mindobozok helyett ezen­túl^ deka cukornak megfelelő kisebb csomagok kerülnek szétosztásra. A szeptemberi élelmezési jegy C 11 szel­vényére ezentúl 10 kisebb csomag sza­charin vásárolható, csokazjánkint 5 korona 60 filléres áron. A még meg­levő 50 deka cukornak megfelelő­ csö­mörök továbbra is árusíthatók, szelvé­­nyenkint 4 doboz szacharint kell ki­szolgáltatni, dobozonkint 14 koronás árban. #­..../Jótékony ÜBáfep Szombathelyen. A Mexesk.e&e\wafffy\ miniszter’ értesítése szerint VasjrfFruco­vc J népgondozó. Szövet: szeptember 19. és 20. napjain Szom- I \j_*^p bn egész Nyugat-Magyarországra kiterjedőleg nagyszabású jótékony ünne­pélyt’ rendez. Az ezen ünnepélyre szánt jótékony adományokat a Szövetség, címére Szombathelyre szeptember 30-ig postai­ Csomagokban bárki portamentesen külde­­­heti. Az alkalmazandó ’ portórpentiességi záradék „a. 25607/1020.­­ számú kereskede­lemügyi miniszteri rendelet alapján porho­­mentes“, a küldemények postai, feladó­vevény nélkül, adhatók postára. —isFél mecerre tapadt a Eftma. A dur­ái áradás előrelátható volt, tegimp­orta/fridőpontját és ma reg­­gelA^m^ToO centiméter apadás állott be. A F­röldmivelésü­gyi minisztériumhoz érkezett ma reggeli jelentések szerint a Duna felsőpályáján rohamos apadás állott be és ez Budapesten is éreztetni fogja hatását. Ma délelőtt újabb 10 centiméter apadást mutatott a lánc­­hídi vízmérő, de a víz időről-időre ki­sebb. Óbudán az óvintézkedő munká­latokat befejezték és . 18." Óbuda min­den további árveszélytől . njentesitve van.­­• — TaJje Jonescu Prágába utazik. Prágából jelentikaj/l Venkov állítólag hiteles forrás és^való értesülés alapján Jzf ivja^lffgv a román kü­lügyminisz­­ter\jWSe JonCScu a legközelebbi na­­jp^iban Prág ába utazik, hogy viszo­nozza Bejlés látogatását. — A/ 'bejelentésre nem kötelezett ti­zlikkészletek^i^brgalmának szabá­lyozása. Az és Faügyek országos koronánybj(TOsii ma kiadott rendeleté­ből­­elism­éli, hogy a bejelentési kényszer alá­ nem álló, kétszáz úzköbmétert meg nem haladó t­űzifakészletek - azok tulaj­donosai a község területéről csak abban az esetben szállíthatják el, ha azokra az illetékes elsőfokú közigazgatási hatóság­­a közszükségletek kielégítése céljából igényt nem tart. A közszükségleti célokra igénybe vett, vagy i­génybe venni szán­dékolt­ ilyen tű­zifakészletek­ elszállítását a kö­zigazgatási hatóság köteles megaka­­dályozni ’ akkor­­is, ha azokra vonatkozó szállítási igazolvány már ■üt érdekelt,,, bir­tokában van a. Itm­e­slégíttek a biimnmíE^iratokat. A, pq^Cvidéki kir. jáj^O biróságho’z az igazságügyi népbiztokng likvidáló bizott­­­sá­gjft rendelt ki ff" ügyek felülvizsgálá­­sánifl. A likvidije bizottságnak d­r. Sza­­bady Ernö10 éves kereskedő és Viskert IstVán ,¥«*feszter'gályos voltak a tagjai. .A likvidálást úgy végezték,­ '­hogy összeszed­­tek vagy kgt®zázötven bűnügyre­ vonat­kozó iratot, azokat összetéptek,­ majd a járásbíróság kezelőszemélyzetével.' eléget­te­tt­ék - Emiatt kétszázötvenöt rendbeli ,okirithamisítás vétsége címén­ indult meg ellenük, az eljárás. A budapesti kir. bün­tetőtörvényszéken dr. Csengey Miklós ta­nácsa tárgyalta az ügyet és dr. Demko­­vics Leó Jfir. ügyész vádj alpján a két vádlottat fejenkint 3—3 fémtegházra és 200-^1txl korona’ pénzlízatetésre ítélték. -f- Az Astori^VLalljában az 5 órai tca^holMP^^imjaton, szeptember hó A Pénzintézeti Központ engedélyéhez SiötQifíh a bántok* tőkeemeléseit. , / R Hjr^iffíí' uj reneElEfB, - f Saját tudósítónktól. — E^jffekezetes mígápa kormányren-­­ delkezés, amely 1­9­8. nyarán, a ban­kod és t^kajfBf'périatárak és vállalatok tökeehzet^ét pénzügyminiszteri enge­délyhez kötötte. Ez a rendelet annak idején nagy feltűnést keltett, mert közvetlenül a Magyar Bank nagyará­nyú tőkeemelésének publikálása előtt került nyilvánosságra és a nagyban­kok tőkeemelési sorozatát is megbéní­totta. Az a pénzügyi krízis, amely nem sokkal a rendelet kiadása után bekö­vetkezett, igazolta az akkori pénzügy­miniszter intencióit és kétségkívül hozzájárult az ország gazdasági rend­jének megóvásához. A rendelet egészen 1920 tavaszáig volt­­életben, amikor egy újabb kor­mányrendelet hatályon kívül helyezte. A pénzintézetek tőkeemelési szabadsága azonban csak rövid id­eig tartott, mert egy mai kormányrendelet „a leg­utóbb szerzett tapasztalatok alapján, az ország közgazdasági érdekeinek megóvásaira a rendkívüli viszonyok miatt" újabb korlátozó rendelkezéseket léptet életbe. A rendelet szerint pénz­intézet a jelen rendelet életbelépésétől kezdve további intézkedésig alaptöke- P»0'4éé044逧€0400»*t0*W4Wft i­t csak’ a Pénzintézeti Központok elő­zetes hozzájárulásával emelheti fel. Az alaptőke felemelését kimondó közgyű­lési határozat a Pénzintézeti Központ hozzájárulása hiányában semmis és a kereskedelmi cégjegyzékbe nem vezet­hető be. Azok az ügyletek, amelyek a Pénzintézeti Központ hozzájárulása hián­tnyában ki nem bocsátható új­ részvé­nyeikre vonatkozólag keletkeztek, sem­misek­ A pénzintézet igazgatóságának tagjai egyetemlegesen felelősek a Pénz­intézeti Központ hozzájárulása hiányá­ban semmis közgyűlési határozat végrehajtásából eredő kárért- Ez a rendelet kihirdetésének napján lép életbe. A rendelet folytán azok a részvény­társaságok, amelyek tőkeemelési ter­vekkel foglalkoznak, pótlólag kell, hogy beszerezzék a Pénzintézeti Köz­pont hozzájárulását. Értesülésünk sze­rint a Pénzintézeti Központ behatóan fogja megvizsgálni, hogy az ország gazdasági érdekei és a részvényesek jogai szempontjából indokolt-e­­a tőke­emelés és eszerint­ fog minden egyes esetben a hozzájárulás felett határozni. — Dyschanel ba^Rte. A Neue Ff$f.)J?e3*C .A Tpm­ps írja, hogy jpeschahjjj^'natározta, hogy­ vég­­érvént’eveM visszalép elnökségétől, ami egy ui^fWiamra vezethető vissza, amely iDcschanelt, mint most köztudomású lett, az elmúlt pénteken a rambouli kastély parkjában érte utól. Az elnöki séta­ közben hirtelen rosszul lett és beleesett egy csatornába, amely azon a helyen nem valami mély, úgy, hogy a balesetek komolyabb következmé­nye néas trolit,­­ így razzista eredménye. A rend­őr­ség­­tegnap úr razziát tartott a VI. és VII.kerület febujaiban. Az Alsó Erdőkor­­ub­iji Zalatoszoru-kálvéházban elfogták főfifi­pülónő 26 éves rovottmultu zarit­­tolvajt ,és­ Keresztényi József 27 éves, szintén rovottmultu zsebtolvajt. Reiner néhány hónappal ezelőtt, amikor fegy­házbüntetését, iar töltötte,­­ egy­ fegyház­­őrrel Budapestre, küldték a gyűjtőfog­­h­áz­ba, hogy ott kihallgassák. Remer azonban" sejtette, hogy ennek a kihall­­gatásn­ak ism­ét nem jó vége lesz és út­közben a robogó vonatról leugorva, el­tűnt. Csak most, a razzia alkalmával került rendőrkézre. A rendőrség mind­két­­zsebtolvaj intern^sát javaslatba hozza, j / — Mészáros /viza színiiskolát nyit. Mészáros &za, a Belvárosi Szin­­ház kitűnő m^észnője, aki hosszabb külföld* tart^kodás utánr most érke­zett vissza Budapestre, legközelebb mo­dern allpajtra fektetett színi és beszéd­­művészeti^iskolát nyit. — AJ Terület#£vo Liga Biharban, A Területvédi^Tsiga. szeptember 18-án, szombaton .Jáslí­pokladányban és másnap, azaz­­ a csonka Bihar vármegye ideiglenes székhelyén, Berettyóújfaluban, ünnepélyes alakuló gyűlést tart, melyre a Területvédő Liga központja, dr. Ajtay József ügyvezető alelnök vezetésével na­gyobb küldöttséget küld kei. A küldött­ségben való részvételüiket az összes bi­­harvármegyei képviselők is bejelentették. A gyűlésnek különös jelentőséget ad, hogy Berettyóújfalu közel a demarká­ciós határhoz és azon a vasúti vonalon fekszik, melyen az oláhok Erdélyből ki-­ utasított magyar véreinket a demarká­ciós vonalon keresztül szállátják. Az ala­kuló gyűlésre egész Bihar vármegye m­e­­gyarsá­g nagy lelkesedéssel készül. A Magy^^Általános Takarék*­pénztár R­ ézvénytársaság igazgatóságai Jff20 ^a^franker 25-ére rendkívüli köz­­hívott egybe az alaptőkének 100 brul/ió koronára való felemelése tárgyá­­ban. Az igazgatóság javaslata­ szerint az összes kibocsátandó­­ részvényeket a régi részvényeseknek ajánlják fel és pedig négy régi részvényre egy újat. A takarék­­pénztár­­ tőkeemelését az intézet üzletei­nek és vállalatainak erős fejlődése és újabb tranzakciók indokolják, amelyek további tőkéket igényelnek. A tőkeemelési keresztülvitele után a takarékpénztár alaptőkéje és tartalékai kb. 166 millió ko­ronát­ fognak­ kitenni. Az új részvények már részesedni fognak az idei év nyere­ségében, ammely előreláthatólag lehetővé teszi, hogy még­ a felemelt alaptőkéi után is jelentékenyen nagyobb osztalék kerülhessen kiűzetésre. ISOl/HAP ESTE NYIXIK ÍJEG MAJESTIC kávéház Délutiu gi­tív őzük Steiner feimi CHOröZH, llegtijn©'művész zene­bolt Kör-kávéház) kara hanversenyez. Erzaébat-kírat 44. EstePEGE KÁROLY Kitűnő meleg konyha és PIA muzsikál. SE mm. K -M­ozo O ■ VII., ASaefa­ n. 4. Csütörtök­től-vasárnapig­: A 14*.ik Rejtelmes házasság Főszereplők: Zióth Ila és Petrovich. Ezenkivül: Szegénység' Atsa. Dráma 4 fok­. S 1 KIS KOMÉDIA don B ROTT és STEINHARDT fellépie és a Kitűnő műsor! Veszek viselt férfiruhát Telefon 119-67. Wertheimer, Gróf Zichy Jenő-n. 23. Olofin és grammonként 350-450 K-ig * IÍkI^Stííj ífiamisfogakat, aranyat, B­BW111114 1 ozüatöc drágán, veszek. GROSS ANTAL, József-körut 21­. télóraelet.1 Önkényes főárverés. P. hó d. -u. 2 órakor Nagykanizsán, •Prpic-^éla fateie^en, Magyar-utca­ végén, 8 pi­o lutó-és ittán késle, kocsival, szerszámmal együtt el fogj adatni­. Brilliánsokat SS-aranyat, platinát grmját( 60-400) IC ezü­stöt eramjit....... ................3-*6 K mindent m­él magasabb áron vesz ’ ESPÁR, Király-utca 50.’

Next