8 Órai Ujság, 1920. szeptember (6. évfolyam, 207-231. szám)

1920-09-17 / 221. szám

. A mff­telmi bizottság­ ülése. ’A ’m­enszetjpyü­lés mentelmi bizottsága ma­ délízen tizenkét órakor Breki Ká­roly elnöklésével ülést tartott, amely mindenekelőtt Ruppert Rezső nemzet­­gyűlési képviselő mentelmi jogának megsértésével foglalkozott. A bizottság folytatta a tanúkihallgatásokat és kon­statálta, hogy Szappanos alhadnagy meg nem idézhető, mivel Szegedről ér­tesítés jött, hogy a szegedi vadász­­zászlóalj már leszerelt, édesatyja pe­­dg az idézést azzal küldte vissza, hogy fia ismeretlen helyre távozott. Ez ügy­ben még további t­an­tik­i­h­allgatá­saik lesznek. Dinich Tibor esetében a men­telmi bizottság nem látja fennforogni a mentelmi jog megsértését, Iltisz Károly mentelmi jogának felfüggeszté­sét a bizottság nem javasolja. Kovács József és­ Viváry Géza mentelmi jogá­nak felfüggesztését javasolja a bizott­ság. Bot­lik József és Bartos János ügyében a bizottság nem tud határozni, mivel az előadó nem jelent meg. (MTI.) — Jótékonycélú matiné Az Apolló Kabaréipa szeptember 19-én, vasárnap délelőtti fél 3 órakor jótékony félú matiné lesz, amelynek szamplói: 6. Berky Lili, Jhtramb­ Elát, Lili, Németh Ju­liska It-adó K. Solti Hermin, M. .Vtötisj/ RMmJ Tombor Olga, 11'esztelj/ '■ Ilye n&CHrAriTius, D’Arrigo Kornél, Ca­­setta Ferenc, Oceán Gyula, Halmay Tibor, Iványos Miklós, Rózsahegyi Kálmán, Papp János, Sándor József, Szabolcs Ernő, Sze­mere Gyüki, és Tamás Irónő. — Kerckpárversenyek. Nagy sport­­esemény szinhely W lesz szeptember 19-én d. ». Álé órakor a Millenáris verseny­­pályy Itt fojrnak lezajlani az évad leg­­­izga/ndfaddintotor- és kerékpárverse­­­nyeit az összes bajnokok és rekorderek résztelével. .­­ I — A m­ai tőzsde forgalmának­ köz­pontjában az Állam­vasút állott, amely 100 koronával, 4675-ig emelkedett. Hasonló, élénk forgalom volt a Déli vasútban is, amely 1280 koronával zá­run­­. A többi értékek árfolyama inga­dozó volt. A valutapiacon a dollár emelkedett néhány ponttal, míg a többi értékek lanyhán, zárultak. A mai hiva­talos zárójegyzések a következők: Magyar Hitel 1705, Osztrák Hitel 915, Kereskedelmi Bank 6700, Magyar Bank 945, Leszámítoló Bank 820, Agrár­bank­­1020, Magyar-Olasz Bank 466, Jelzálog Bank 480, Hazai Bank 715, Ingatlan Bank 1135, Forgalmi Bank 600, Ilermes 420, Mercur 470, Iparbank 550, Keres­kedelmi Hitelbank 535, Bosnyák Agrár­­bank 790, Földbirtok Bank 990, Anglo Ban­k 840, Hazai Takarék 20.825, Ma­gyar Ált. Tak. 1100, Magyar Örse. Köz­ponti 1910, Egyesült Fővárosi 2160, Bel­városi 705, Nemzeti Takarék és Bank 740, Lipót 327, Magyar Általános Bizto­sító 20.150, Concordia 1910, Első Buda­pesti 8410, Gizella 1690, Viktória 5125, Hungária 1885, Borsodmiskolci 2540, Bepesini 4570, tízentlőrinci 850, Tégla és councilt 1350, Északmagyarországi 2700, Jezfergeumezászvári 3050, Felőmagyar­­országi kohó 3650, István 550, Kőbányai göztégla 1240, Drasehe 1780, Magnezit 5150, Magyar ált.­szén 7725, Kerámia 1100, Salgótarjáni 6425, Újlaki 1650, Urikány 5000, Koburg 2900, Fegyver­gyár 1475, Ganz-Dajiubkis 16.300, Ganz villamos 3315, Kaszab 1260, Láng 845, léptek 390, Rimamurányi 3410, Sohrick 833, Csiky 1195, Acél 1930, Magyar- Belga 1260, Adria 13.000, Atlantic.­ 6500, Levante 4500, Közúti 1460,­­Várad 530, Búr 460, Déli vasút 1280, Állam­­vasút 4675, Tröszt 1370, Athenaeum 2560, Alt­­vár 3300, Baróti 1450, Brassói 4125, Chinoin 2600, , Daniea 5425, Egye­sült izzófény 2550, Magyar papír 2730, St­ódium 2160, Flóra 2860, Goldberger 1525, Gultmann 4500, Fatermelő 6000, Hungária műtrágya 3250, Stlotild 2620, Magyar cukor 13.500, Lámpa 2600, Auer 1890, Gummi 3020, Magyar vasútfor­galmi 1260, Nasici 12.750, Országos fa 2110, Olajművek 3710, Ph­armer 640,­­silavonia 3590, Stüh­mer 4900, Karton 12*80* őstermelők 935, Marosvásárhely­ 1590, Nemzeti fa 1650, Liehtig 1635, Te­lelon 1840, Vasm. villamos 930, Király sörfőzde 2300, Bóni 1880, Győri textil 1600, Magyar erdőipar 1640, Rézbányás­­2400, Viktória bútor 1380, Zenta 2100, Kaikra 3040, Városfejlesztő 1175, Kron­­berger faipar 1460. Valuták: Lei 550—570. Márka 475— 495. Font 920—965. Svájci frank 4300— 4700. Francia frank 1850—1880. Dalia­ 380—295. Napóleon 850—870. Líra 1160­­—1210.­Rubel 290—320. Szokol 395—410. Léva 480—500. Kor­­dinár 935—975. Fr. dinár 935—975. Váttóárfolyam­: Amsterdam 80—90. Kopenbdga, 3700—4000. Krisztiánia 3700 — 4000. Német 465—485. Olasz 1200— 1245. Svájc 4400—4750. Prága 390-410. Stockholm 5200—Wieni­k 197%— — A szlovák zsupajadb értekez­lete. A múlt héten Pyjgimyban vala­mennyi szk­e­ák zsirgjó részvételével fontos tanácskozásta tartottak, Derer miniszter infim­hor alatt. Az étekezleten a zsupánokon kívü­l részt vettek az Or­szágos Gabonahivatal, Gazdasági Hiva­tal és az ellenőrzési tanács megbízottai is. Az értekezleten a zsupánok, valamint,­ a hivatalok ikiküdöttei beszámolnak az élelmezési helyzetről és főbb nagyfon­­tosságú határozatot hoztak. A bri­nni Lidove Noviny szerin­t a zsupáni érte­kezlet főleg a közélelmezési kérdések­kel foglalkozott. A hiányos közélelne­­zésért a régi bürokratikus rezsimet okozták. Szerintük papíron minden rendben van, s így törénhetik meg az, hogy 5 vagyon liszt helyett csak 2 vagyon érkezik és ezzel az ügy el van intézve. A kilátások azonban jobbak, mint a tavalyiak, mert több gabonát vá­sároltak és a malmok fölötti felügyelet is szigorúbb lesz- Az értekezleten föl­említették azt is, hogy egyes vidéken túl sok a katona, holott Új­ határszélen, ahol kellene,, igen kevés vitatona van. — Villamos össisüitküzés Bécs­ben. Bécsi munkaHírsturk jelenti: Ma reggel hét órakor az Opera-kávéház elött súlyos tüam­enetelű villamos össze­ütközés történt, amely alkalommal egy ember életét vesztette, harmincan pe­dig többé-kevésbé súlyosan megsebe­sültek. A rendőrség szigorú vizsgála­tot indított­a katasztrófa okozójának kidöntésére^ (M. N.) — Felrasztott^j magát. Schwanzer Fülöp 4Q#éves g^J1Rilcsáriis Váci-ut 81. szám idmtti l­ijílBán öngyilkossági szán­­dékbó^Helakjította magát. Idejekorán észrejátta^s elvágták a kötelet. A men­tők egy segélyben részeltették és laká­sán hog­ flták. — Q|tztálysoraj4|4Kr Az osztályaors­­járók M­a» huzás^te­­lOJBiO koron^nyert : 58105 ; tmOO kqtelStt 'nyertek: 2,7082 59077; ődböL^röná!. nyert: 49072 ; JwíJ koronát nyertek: 8535 10482 13322 40221 50690 53267; 5000 koronát nyertek: 599 2259 3418 6128 8403 3687 8701 8840 101­76 15636 17400 18259 21073 22033 23775 25819 26254 31046 31676 32160 3250035587 37611 40360 40411 41876 43700 43982' • 45339 48147 50032­­ 58108 50034 52892 53116 54506 57349 58038 58151 59039 59635 29502. Azonkívül kihúztak 1000 is 371 koro­nás nyereményeket. A következő durás e hó 20-án lesz.­­" Október­ végéig népszámlálás lesz. Uj kérdések a számlálósfapok­on. — A költség 71 millió lesz. •—Júliát tudósítónktól. A nemzetgyűlés mai ülésén Kubinek Gyula kereskedelemügyi sziniszter be­nyújtotta a­z idei b­eleszá­jl­álásról szóló törvényjavaslatot. A ja­slat, amelyre vonatkozóan a Ház túlmond­ja a sürgős­séget,­ min­dössze t­ehány szakaszból áll. E szegült 1923 ban Magyarországon általános­ népszámlálást kell tartani; a felvétel­iz Niepfefst a kereskedelemügyi miniszter határozza meg, amely naptól számított tíz napon belül a népszámlá­lást be is kell fejezni. Egyidejűleg össze kell inti a lakáscélra szolgáló helyisé­geket és épületeket is. A népszámlálást a községi elöljáróság, városi közegek, valamint az e célra kinevezett számláló-­­ biztosok és népszámlálási felülvizsgálók végzik, akiket e mi­nősért­ő­kbb­ közhiva­­talnokoknak kell tekinteni. a- - : A javaslat tötöbb intézkedést foglal magában a végrehajtásra vonatkozóan, különösen a törvényhatóságon belül megalakítandó népszámlálási kerüle­tekre nézve. l **i sz: » A népszámlálás költségeire a keres­kedelemügyi miniszter tárcája átme­neti kiadásainak feléire 7.100.000 ko­ronát irányoz elő. A törvényt a­ keres­kedelemügyi miniszter a belügyi, az igazságügyi, az oktatásügyi és a hon­védelmi miniszterekkel egyetértően hajtja vég­re. Az eddig használt népszámláló­ lapok­­tól a mostaniak sokban el fognak térni, amennyiben számos új kérdést vetek fel és bizonyos kérdéseket más kérdésekbe foglaltak bele. Az újabb kérdések között van egy, amely a há­zasságkötés időpontját tudakolja, amelynek útján a népszaporodást, il­letve a házasság termékenységének adatait akarják megállapítani. A meg­szállott területekről menekültek meg­számlálására, a menekülés irányának és a letelepedés helyének meghatáro­zására külön kérdést tesznek fel a­­mostani és a régi lakóhelyre nézve. Külön kérdés vonatkozik a háború előtti foglalkozásra, mert meg ak­arják állapítani, hogy a háború alatt milyen mértékben és milyen foglalkozási ágak­­ban történtek eltolódások. Annak meg­állapítására, hogy az egyes korosztá­lyok és néprétegek milyen mértékben vettek részt a háborúban, kérdéseket vettek fel a katonai szolgálat, illetve a háború alatti szereplésről. XI­ v. *• / 6 Szefcuffat, 1920 szeptember is. KÉSZET. Az utah­i lány. ^ - (Főpróbája Király Színházbé/1W A Király J Szinház oper^í^leadásai­­­nak nagysíciü stilusáhflff^ pergett le ma előttirfk egy 1-djzes angol operett­nek a tdalról májt emes három óra vol­t. A jfedves^^r kissé naiv librettó, a csi­­­ingelikus, hol vidám, hol szenlimentíjns muzsika régi, forró szín­házi esték emlékét idézte fel: a „Gé­­sák“, a „San Toy“, a „Görög rab­szolga" figuráit láttuk, mókáit és nótáit hallottuk ismét, Sidney Jones hozta el legelsőbben hozzánk az angol couplet­­kat és songokat. (Sullivan „Mikádó“-ja inkább vígopera volt, mint operett!) Akkoriban én hoztam el Jonest Buda­pestre és az elegáns, finom angol a Sam­ Toy ötvenedik előadása után so­kat beszélt nekem az angol muzsika különös ritmusáról. Ma megint ő szólt hozzám a zenekarból és nagyon jól esdi újra találkoznom vele. Ez a pat­togó zene maga a gondtalanság, a vi­dám bonhémia, a kedves kokod­eria; magyarán, ez a zene a legjobb búfe­­lejtő. Különösen és százszorosan az a Király Színház interpretálásában. Lon­donon kívül sehol a világon nem tud­nak úgy operettet játszani, mint itt. Stílus van a díszletekben, a ruhákban, a szereplők játékában, a táncokban, a mókákban, a felvonulásokban, szóval: mindenben, ami az operett előadásá­hoz tartozik. És hogy ez így van, az elsősorban: Stop Károlynak, a rendező­nek érdeme. Ő mestere és tudósa az operettnek és az az előadás,­­amely az ő keze alól kerül ki: tetszetős és nagy­szabású. Másodsorban a karmesteré az érdem, ezért a kitűnő operettelőadásért. Nádor Mihály nemcsak a zenekarnak feltétlen ura, hanem kezében tartja az egész ansembleét, amellyel minden ha­tást ki tud hozni. Hogy, mi a meséje az „Utahi leányá­nak, nem tudom hirtelen. De hiszen ez nem is fontos. Fontos az, hogy nagyon mulatságos, jóízű és kellemes ez a librettó. Nincs benne semmi bosszantó, minden jelenete ízléses, sok benne a vidámság és az ötlet és egy egész se­reg jó szereppel szolgál. „­­ Mint már annyiszor, ezúttal is Rátkai Márton vezeti az előadásban. Hallatlanul mufatságos. Annyi új mó­kája, van, hogy öt más operett-komi­kust kisz­aprózhatna vele. Táncai szé­dületesek és újak szintén, egyegy gesz­tusával holtra kacagta­­tja az embert. Méltó partnere Somogyi Nusa, akit nem As‘— A ,,J­iliom“ Londonban. Lon­donból iptentik a Neue Freie Pressep?- nek. Kedrlen este mutatta be stownd­jealre Molnár Fgra­ys^ntom­ iXt mint az első „elte#j(í(^)srr darabot a­ világháD^iJ0^rese óta. A darab fo-, Cadtatása hűvös volt, az angol közön­ségnek n­em tetszett túlságosan a da­rab, bárha az előadás kitűnő volt. * Premier az Urá­niá­­ban. Pénteken két 6 felvonásós amerikai filmet mutat , be az Uránia, mindkettő nagyszabású finalai és érdekes alkotás. Az első Lilioma­te Tvr­eimmel, egy­­bájos fiatal leány ve­­rsenyét adja, akit az élet belesodor New­ York forgatagába, ahol lépten-nyomon leselkedik a­ hófehér liliomra a bűn. A fi­ra rendkívül szépségei emelik a téma igazi mélységeit. Az Uránia másik mű­­sordarabja Halálon zálog elinnn­el egy asszony történetét foglalja magába, akit az ura­d elzálogosít. Igazi amerikai film, amelyben óceáni hajókatasztrófától kezdve végig mindenféle látványosságon, előfor­dul a filmszenzációk egész légiója. A két nagy filmet az Uránia kétórás előadások­ban mutatja be: hétköznap 5, 7 és 9 órakor, vasárnap pedig %4, 1$6, ,%8 és 14 10 órakor. , * Mozgókép-Otthon. Az Ópium vi­­lághírű­ filmregény premierje lesz hol­nap, szombaton. Mindaz, amit valaha, ópiumbarlangokról olvastunk, megeleve­nedik szemeink előtt. Egy minden jele­netében érdekfeszítő cseleseményű regény­­ révén megismerkedünk Kine­ és India ópiumba­rangjainak titokzatos életével. Oly jelen­etek­n­ek vagyunk számtanul, aminek­et csak igen kevés európai em­ber látott valóságban. A felvételek mes­teriek, a látványosságok tüneményesen­­ szépek. Az Ópiaim a m­ozagi képm­űvészet­­ fenomenális haladásának jelképe. Elő-­­­adások: 4, 5­,6, 1tS és 9 után. Jegyelő­vétel 1/511—1/6l-ig és d. u. 3-tól. * Vasárnap délutáni előadások. A Király­ Színházban vasárnap délután a­­ m­­ég mindig telt házaikat vonzó János vitéz kerül szinre Nádorral a címsze­repben.— A Magyar Színházban ugyan­akkor A kis lord van műsoron. Mindkét előadás 3 órakor kezdődik és mérsékelt helyárul­j? -íj !' i p * Mária Del Carmen. Jövő szomba­ton tartja meg a Magyar Színház idei első bemutatóját, melyre Vajda László igazgató vezetése mellett nagy ambíció­val készül a színház mű­vészszemélyzete.­­ A rendkívül hálás szerepeket Andor­ff­y Ida, Lilvay Rózsi, Simon Marosa, Törzs, ■ Tarnay, Végó, Réthey, Ki­rmendy, Pár­tos és­­Stella játsszák.­­ —­ A mai színházi előadások. Nem­zeti Színház: Kaméliás hölgy (7). — Vígszínház: Mi ketten (7). — Magyar Színház: Sasfiók (7). — Király-Ezite­ház:­ Cigánygráfné (7). — Városi Szín­ház: Carmen (7). — Belvárosi Színház: Terike (7). — Eskü­téri Színház: A baba (7). — Budai Színkör: Mágnás Miska (­7). .— Budapesti Színház:, Bu­­kow, a székelyek hóhéra (7).. — An­­drássy-úti Színház: Végkielégítés, A százarcú ember, Házasság Tündérország­­ban stb. (148). . , Ár ! Itídapest 1920. Nyoron jött a Budanfisíi Hir'ao m­omdájában (K.5kk. Szilárd­ utca először láttunk megjelenésében, játé­kában, táncában kifogástalannak s aki új szerepeivel a legjobb szubrettek közé emelkedett. A harmadik felvonás si­kere egyenesen az ő számlájára írandó. Tóth Böske játsza és énekli a címsze­repet. Kedves jelenség a színpadon és kedves mindaz, amit csinál. A férfiak közül Nádor Jenő nagyon szépen éne­kel, Ihász, Szirmai és Latabár nagyon mulatságos. i - ■ * . Az új piperek­ premierje primadonnna avatással jár. Péchy Erzsi debütál az „Utahi lány" egyik főszerepében. A primadonnát már ragyogó megjelené­sével tapsra ragadta a főpróba közön­ségét; ilyen jó színpadi ruhát még alig láttunk Budapesten. Pompás éneke, graciózus játéka és rokonszenves egyé­nisége­­természetesen fokozta ezt a hatást és az új primadonna így diadal­masan vonult be az új színpadra, ame­lyen eddig még nem szerepelt. Mindent ös­szevéve: az „Utahi lány" a szezon első nagy sikere. *' ■ '"'" Jr Faragó Jenő. w $ ‘gJA--* ^ “4 rjT ''Szerkesztik: víz. Gerő Gré­sa és dr. Kadányi Emil. A szerkesztésiért felelős: dr. Nadányi Emil. Kiadja :­­Nyolc Órás Ujság lapkiadó­­ ' igazgató;­i&Rigó Aladit..

Next