8 Órai Ujság, 1920. október (6. évfolyam, 232-258. szám)

1920-10-19 / 247. szám

­­l . V* — Mészáros Alajos halála. Szom­baton éjjel,tragikus körülmények­­ke­­l,a­tt halt meg Mészáros Alajos, a fNemzeti Színház kiváló művésze. Haj­­jn­al''négy' órakor tért haza jókedvűen a Népsaidház­ utca ttí0. szám alatti laká­sára. A kapart a nyitó házfelügyelővel, * ,aki: külön hé®, a Nemzeti Színháznak Ifogéné'SMf még egy pár szót váltott s ‘csak 1 JKatán indult fel lakására. Mi­lén­g* a házfelügyelő lakásába ért Jyana, egy­ sétapálca' legurulását, majd gresy ' nehéz, 'test zuhanását hallotta.­­Nem tudva, hogy mi történhetett, fel-­smerre ,a harmadik emeletre, ahol a plép­csont megrepedt koponyával holtan totállá .Mészáros Alajost. Azonnal ör­vösért szaladtak, majd értesítették­ a ■.­házban lakó sógorát, Gázon Gyulát és­­feleségét Berky Lilyt a tragikus fia-,­lálesetről. Mészáros Alajos felesége­­Berky Káló jelenleg nincs itthon, ő Debrecenben van vendégszerepelő­, tizenegy éves kis leánya, Káló peetig ’Gósónékkál lakik. A tragikus véget­­ért művész tizenhárom évvel ezelőtt került a Nemzeti Színházhoz Kolozs­várról,­ ahol egyike volt a legkedvel­tebb színészeknek. A Nemzeti Színház­ban isok­­szép sikere volt Mészáros Alajosnak, minden, fellépését osztatlan, felismerés kísérte, de az utóbbi időben vokszor mellőzték. Jóbarátain­ak elke­seredve panaszolta, hogy ő ezt nem ér­demelte meg. Legjobb szrepeit elve­szik és másoknak osztják ki. A min­­­'Vész szűkös viszonyok között élt, fizetését csak a legutóbbi javításkor temelték­ fel év­i 26.000 koronára. Elv­ből az összegből nem­ tudott megélni és felesége-‘ Berkis Kató ezért szerző­dött le Debrecenbe a Márffta színtársu­latához. Mészáros Alajos, a Nemzeti­­Színház kedves Lojzija mindössze 2 43 téves volt. Halála nagy megdöbbenést­­t keltett az egész fővárosban, mert mindenki szerette, aki ismerte. A Nem­­szeli Színház Mészáros Alajos számára­­a fővárostól díszsírhelyet kért, remete- Vénék’ idejéről azonban még nem m­­­szekedtek. Tagtársai nevében Miherlaff •Károly­­fogja elbucsuztatni a tragikus |Véget ért Mészáros Alajost.­­ ._ A népbiztosok bünpere. (71-ik inap.lf A .népbiztosok bünperében, ma­­folytatta a bíróság a különböző ko­­­­rabbi­ bűnügyekben hozott ítéletek­­és vallomási jegyzőkönyvek fölolvasá-­­sát. ‘A­ Dögeyr féle ügy, a Szirmai Ist­­ván­ elleni ü­gy fiatalnak ismertetésével­­ítélt el a délelőtt­ i ' ismerteti az elnö­k azoknak a név­­lla­istromát, akiket a. proletárdiktatúra ,adlyjék a .iegkülönböz­őbb címek al­itt. Ide többnyire ellenforardalmárság, (tromhitterjesztés.. izgatás, lopás, szesz­­•tilalom áthágása, /népcsalás .és egyéb t.proletár-Íbüjjpsaí® menyiek! cimén le­­taartóztattak­es­­mtét­ek. A m­arkó­­­autcai fogházban­­ összesen 1461 ember jvolt­ let­ar­tóztatv. a Váer légy házban­­pedig 322 ember. Ezután a forradalmi­­kormányzótanács üléseiről felvett jegy­­­zőkönyvek szövegét olvasták fel a bt­­érája fölváltva-A­­tárgyalást holnap reggel 9 órakor f­o­ly­tat iáké­■ -Z—: Xjtz a csepeli Jjrész Manfréd­i gyárban, a WgitzManfréd-féle cse­­­peli lőseftét írt­an a éjjel a telepen .A fölhalmozott­­tűzifa ismeretlen okból kigyulladt. A gyár tűzoltósága két, órai immnikával" eldíto­tta a tüzet, amelynek " ilyenformán csak mintegy 6—7 vag­­­ gon tiszifán "esett áldozatul. B­otsky Emil,é­lőn át vol­­tóber 16-án noghall. Az közpályán ben, Hajd­­y, Kállay,­­Rabár csa­­tz elhunyt­ban (Agai Béláné édesatyját gyászolja.­­Temetése holnap, október 19-én, délután­­ f­élnégy órakor tesz a kerepe si-uti róm­. kath. temető h­alottasházából. Kiu­tcasitották az Anker vezér-Tinit­ne­r József az Anker­­hi^asztó­ társaság vezérigazjgs^jja. lete- Teaulé fcj. engedélyt kér^a székesfővá­rostól. Kérvényében előadta, hogy 1914 óta lakik Budapesten és azóta magánvagyonából több­­mint egy millió korona, hadikölcsönt s egy millió fő­városi kölcsönt jegyzett. A tanács en­nek ellenére is elutasította Tintner ké­rését a az elutasításról értesítette az államrendőrséget is. Csapó *L. VI. ke­rületi rendőr­kapitány ma kötelezte a vezérigazgatót, hogy 8 nap alatt köl­tözzék el Budapest területéről. — "A nemzetközi tüdővészkon­grsszus megnyitása. VjtfWi szikra­­látokrat jelenti: A Sgjidmeon tegnap javították meg ^ja^szerkeszi tüdő­vész­, a téli ballada. Egy fiatal társa­ság, tele ambícióval és lelkesedéssel, nagy célok felé törekedve, nehéz tövi­ses útnak vágott neki. Céljuk az igíri művészet keresése, hirdetése aaaédhek és a jónak. Megnyitó előadótfikon Ger­­hfirt Hmmtmann VfMrrTyriUadá-­át ad­ták elő. Az pos­tai lélek kifürkésztve- Istael*Mt#Hydegeit, a tiszta szerelem le­bilincselő erejét, a lelki kényszerek misztikus játékait isbircol­ó költemény minden kis részletét alapos­ átgondo­lással, sok így elvessel és sokszor meglepőm jól játszották. A szereplők­­közül elsősorban Pécsi Blankát kell kiemelnünk. Minden szava, minden mozdulata nagy­­elmélyedést, a lepergő események teljes átérzését mutatta. E­lsalil szerepében igaz művészit nyúj­tott. Toronyi L. Imre szépen beszélő, kifejező erővel rendelkező színész, Dár­dán Viktor tehetséges fiatalember, aki­­még szép sikereket fog aratni. Szent­­ivániji­ Kálmán, Boros Imre, Ferenc­zi Mai­a, Salgó Ilonka, Kolos, Várnai, Barabás kisebb szerepeikben becsülettel megállották a helyüket. A darab ren­dezéséért Imre Sándort, a szép díszle­teken Fábry Károlyt illeti dicséret. A darabhoz Losonczy Dezső, egy tehetsé­ges fiatal zeneszerző irt szép, meg­kapó zenét. Az Új Színház m­űvész­­gárdája megérdem­li pártfogást. (B. L.) ^— : -— Asztrál Nilsen a Balatonon. Kesztheyről jelentik. Érdekes­ ven­dégea volt a minap a keszthelyi és hé­vízi fürdőnek.­­_An­drriffrfi mozicsillag csupán azért utazott a Balatonra, hogy saját szemeivel, gyönyörködhes­sen a Balaton páratlan szépségeiben. Vonaton körü­lutazta az egész kis ma­gyar tengert, déli vaku­tón a somogyi parton ment végig, majd Keszthelyt és a hévízi fürdőt látogatta meg, ahonnan­ Tapolcán­ át a zalai parto­kon utazott tovább. A templomépítés Vecsésen. Ve­csésen a Nagyboldogasszonyról elneve­zett apácák klastromában megható ünnepség keretében ették meg a zárda­­templom­ építkezésének befejezését. A háborús évek alatt­ szünetelt az épít­kezés, s most Fehér János esperes-plé­bános és Macourel Lajos földbirtokos­­támogatásával végre tető alá jutott a fontos kulturmissziót teljesítő apácák temploma. " Apróhirdetések. Aranyat, brilliáns ékszereket, platinát, ezüstöt bárkinél­ magasabb áron vesz i ftclivszart". Mú­­zeum-körút 21., ékszerüzlet. Telefon: József 100--73.. Törött gramofonlemezeit m­egvásároltuk.Steern­­berg- hangszergyár anyagosztálya, Rákóczi-út­c­ a Sternbergi­ Hangszergyár, Rákóczi K ut­ 10. Javító­­műhelyek. Hasznait hangszórókét, becserélünk, vásárolunk­. Házasulandóit: hozassuk meg 206-os bizalmas kimutatást adatokkal, arcképekkel. Davidovics, Erzsébet­ körút 17. (igények metromlítandók.­ Fényképezőg­épeket, uilaroskópokat, látosö­­vok­et (csak elsőrangú gyártmányokat) vesz Obiamra optikai intézet. IV., Ferenciek-tere 2. Zürsk -Pund­all szemüvegek készitíése. Hamis fogakat, ezüstöt és aranyat legmaga­sabb árban veszek. "M­ysuhograd, Tisza Ká­­­jván-tér 13. Levelezőlaffinvásra jövök. Hamisfogakat vesz Scharatvetz fogtechnikus, Kolday­ utca 5 IL 2. Kálvin-tér mellett. Délelőtti munkát vállal franciául, németül és magyarul beszélő fiatalember. Cím a kiadó­­hivatalban. Tanításban nagy gyakorlattal bíró egyetemi hallgató (h­ázitanítónak) ajánlkozik izraelita házhoz helyben vagy vidéken. Tanít: d­umit, polgárit, gimnáziumot, reált, angolt, németet és hébert, il. József, Budapest, Petőfi­ utca 11. földszint 5. / Holnap dől el a Délivasut újra való jegyzése. / Hausse­ a tőzsdén. — 391 volt a dollár. / — Saját tudósítónktól. — / A mai tőzsde nagyon szilárdan in­­d­ult és a forgalom az egész vonaton ilgen élénk volt. Az érdeklődés köz­pontjában ma is a Délivasút ügye ál­lott és csoportok vitatták­­Az esetleges fejleményeket. Igen valószínű, hogyi­s a holnapi szállítás simán fog végbe­­­Menni, miután túlnyomó részt elitmatté* 2400 koronán a dagjjjföWjf. A lözbMjjifLYcs Iiojmig^i^l^k­czik a Délivasu­t irfféWJNmes dönt afelől, hogy elrendeli-e a jegyzés újrafelvéte­­lét. Ebben a tekintetben igen eltérőek a vélemények és valószínű, hogy a tőzsdetanács még néhány napig swajc­­ben hagyja a jegyzés kérdését. Híre jár, hogy Sacelláry György az ellene f­ ellhangzott támadások­­kapcsán elég­tételt fog kérni a tőz­sde/ffjurk-­író/t. efelöl azonban szintén ellentétes a hangulat az illetékes tényezők között. A k­ulszban nagy forgalom volt Magyar Hitelben, amely 1885-öl in­dult, felment 95-re, majd leesett 70-re, azután újra 80-ra és 90-re emelkedett. A Magyar-Olaszban 485­—90—80-an kötöttek. Nagy kereslet volt Állam­­vasutban, amely 5350-ről 1v0-re ug­rott és közútiban is, amely 1580—85 —90—75 közt­­lavírozott. Rendkívül favorizálták a malom­­park­okat, amelyek közül a Budapesti 4550, Viktória 7800, Concordia 2250, Borsodmiskolci 3150 volt, sőt a Viktória egész 8000-ig szökött fel, azután visszaesett 7700-ra. A Spodium előd­ re ment fel, az Izzó 2940, a Kro­­tild 3700, Sasiéi 14.250, Légszesz 5000 volt és a forgalom végig viharos ma­radt. A fapapírok közül élénken ke­resték a zentait, amely 2700-ról 900-ra szökött, a Hazai fát 6100—200 között, a Kronbergert, amely 1630-ig, és a Lichtiget amely 1850-ig h­auseiro­zott. A Nemzeti fa 1950, a Rézbányát 2425-ön indult. Az Adria 13600-ról 950-ig vitte. A Lipták ma összeszedte magát és 6'10-ig emelkedett és azután újra 15— 20—30 között ingadozott. Koburgban 3300------500, Fegtiverben 1560—600, Schlickben 910—20 közt kötöttek. Különösen nagy forgalom jelentke­zett a szénpapírok közül elsősorban a Szászváriban, amelyet az Ötvös és társa cég bécsi számlára nagy tételek­ben vásárolt. A kurzus 3400-ról percek alatt felszökött 500-ra, 000-ra, 700-ra, 800-ra, 900-ra és 960-en­­zárolt, sőt, a zárlat után 950-en, WGO-en sőt 1­026-on is élénken vásárolták. A Magnezit 5500-ról 5900-ra vitte, a Becosini 5500-ról 800-ra javult. Nagy üzlet­­volt aszfalt­ban, amely 1150-ig a Hoki­ban, amely 700-ig, Urascicban, amely pl­y-ig vitte. Az utótőzsdén főleg Magyar Hitel­ben volt üzlet, amely 1880—90 közt mozgott és kosztpénzért 20 koronát fizettek. Keresték Államvasutat, Lich­tiget, Beocsinit és a malompapírokat a legmagasabb zárlati kurzusok között. A valuták közül a dollár a legmaga­sabb kurzuson 391-en kezdte, de ké­sőbb néhány ponttal visszaesett. Nagy forgalom szók­álban és márkában és francia frankban, amely utóbbi­ 2700- ig emelkedett, de később ellanyhult. A valuták általában szilárdan, de a kezdő kurzusok alatt néhány ponttal zá­rultak. A zárókurzusokat alább adjuk: Magyar Hitel 1880, Osztrák Hitel 095, Angol-Magyar Bank 1005, Leszámítoló 855, Magyar-Olasz Bank 477, Jelzálog­bank 545, Hazai Bank 785, Salgó 7325, Rima 43­10, Közúti vasút 1560,­­Városi vasút 040, Államvasút 5300, Anglo Bank 840, Iparbank 590, Hermes 490, Ingatlan­bank 1170, Forgalmi Bank 630, Föld­­­birtokbank 1005, Sveresk. hitel 530, Mer­­cur 490, Keresk. Bank 7350, Belvárosi, Takarék 825, Nemzeti Takarék. 740,­ Lipót­városi 320, Egy. Budapest Főv. 2540, Magyar Alt. Ta­k. 1696, Magyar Orsz. Közp. Tak. 1900, Pesti Első Házai Tak. 22.650, Fonciére 1550, Magyar-francia 910, Pannónia 4800, Borsodmiskolci 3175, Concordia 2275, Első budapesti gőz­malom 4450,­­Gizella 2040, Hungária gőz­malom 2350, V­iktória 1­600, Beocsini 5750, Lőrinci 1070, C&UMmrfiSO, Északmagyar 3000, Szigr­áji 119fő, Kohó 4325, István 69­1 jyylWyM gőztégla 1950, Hrasche áMjRuAingnezxt 6150, Magyar aszfalt 1180, magyar ált. kőszénbánya 8500, Kerámia 1450, Újlaki­­ 1780, Urikány 5600, Athenaeum 2080, Adria 13­800, Atlantica 6500, Levante 4700, Miskolci 850, Tröszt 2010, Kobourg 3380, Csáky 1250, Gazdasági gépgyár 1640, Fegyvergyár 1630, Ganz- Hanubrus 17.700, Ganz villamos 85­50, Györffy-Wolf . 765,­ Kaszab 1480, Láng 1090, Lipták 515, Magyar-acél 2750, Ma­gyar-Belga .1350, Schlick 890, Teudloff­­bittrieb 910, Ált. osztrák . légszesz 4850, Bárdi 800, Baráti szesz 1625, Béni­ 2550, Brassói 4375, Ciánom­ 2940, Danica 5850, Egyesült fa 1560, Izzó 2940, Textil 2775, Papíripar 3050, Spódium 3100, Temesi szesz 5200,­­Felk­en 3900, Flóra 3175, Goldberger 1960, Guttmann 5950, Hal­é-,­nyésztő 3300, Hazai fa termelő 6325, Hun­gária műtrágya 3750, Karton­­ 2425, Ki­rály sör 2900, Klotild 3575, Kőbányai polgári sör 7000, Körösbányai 1290, Kronberger 1650, Cukoripar 14.600, Erdő 1650, Lámpa 2660, Auer 1900, Őstermelő 970, Ruggyanta­ 3475, Vasúti forgalmi 1940, Városfejlesztő 1320, Malomsoky 1300, Marosvásárhelyi petróleum 2150, Nemzeti fa 1980, Nas­ici 14.150, Neuschloss- Liehtig 1825, Óceán­­­1770, Országos fa 2230, Olajipar 3725, Phóbusz 685, Réz­bányás 2400, Szikra 2850, Roessemann­ 1485, Slavonia 4750, Stummer 5550, Te­lefon 2440, Kemesi sör 7400, Török 600,­­Viktória bútor 1340, Vármegyei 10­30, Zentai 2900. Valu­ták: Arany 20 frank 1120—1150. Angol font 1250—1290. Léva 535—560. Dollár 370—395. Francia frank 2620— 2690. Márka 530—555. Líra 1500—1550. osztrák korona. 95—100.­ Rubel 345—360. Lei 700—725. Svájci frank 5500—5900. Kor­­dinár 1110—1140. Frank dinár 1110 —1140. Lengyel nyártja 160—180. Devizák: Amsterdam 109—119. Kopen­­hága 4950—5250. Krisztiánia 4900—5200. Bersül 540—580. Olasz 1480—1540. Prága 450—465. Stockholm­­ 6950­—7450. Zürich 5950­—6200. I­ien 96L*—100/ t. A bécsi értéktőzsde. Bécs, okt.. 18. . ..A tőzsde igen szilárdan indult. Megnyitás: Osztrák Hitel 1070, Ma­gyar Hitel 1820, A­ngolbank 898, Bank­­verein 833, Laemlerban­k 1500, Depositeln­­bank 830, Alpesi 5640—5620, Skoda 2115,, Államvasut 4860, Államvasut élvezeti jegy 2830, Hélivasut 2240—2160. 3%-os, Jácsivasut 1005, Z­ivno 1975, Rima 4000, Ruston 2695—2700, Salgó 7480, Krupp 1700, Siemens 1776—1780, Union 890,­ Török sorsjegy 3475. Valuták (megnyitás): Márka 562, lei 086, líra 1530, dollár 304RV, rubel 342. Kifizetések:­ Zágráb 279, Berlin 565, Prága 464, Budapest .103, Olaszország. 1550, Svájc 6275, Krakkó 136. A zürichi devizapiac: Zürich, okt. 18. Megnyitás: Berlin 195, Neawyork 631, Milano 2450, Prága 745,­ Budapest 167, Bécs 215, lebélyegzett osztrák 175, Buka­rest 1075. Brutiáns, mintt TaUB Jenő ékszerüzletei Király­nica 22. szám., hirdetett áraknál drágábban vesz PERZSASZŐNYEGET veszek, eladok BEMAR S’íISSI!: Szerkesztik : dr. CSaró Bása és dr. Valényi Esail. :A szerkesztésért felelős: dr.Nagányi Esail Kiadja: Nyolc Órai Újság lapkiadó r.t..­ Igazgató,­ Faragó Aladár. Budapest,­­1920, Ni'omatott.a..Bjili'aj Jesli HirigR .(Kékk s­zilárdruh­a 4. sz. Kedd, 1920 október 19. □□□□□□□□□□□□□nnnnnnnnnnnnn Lengyelország a Hispániámban. Pá­ris, okt. 18. (A MTI­ szikratávirata a budapesti rádióállomás útján.) Az Excelsior lon­doni távirata jelenti: Lengyelország el­határozta, hogy belép a kisantantba.

Next