8 Órai Ujság, 1921. április (7. évfolyam, 69-93. szám)

1921-04-08 / 74. szám

3 Szíttá Setí­m­íz ílta el. Visszn­követelik­­i proletár diktatúra alatt töl’ím 28.000 koronát. — SeMM tudósítónktól. — Szabó DeHu­ma szerény és halk al­peresként állott a kincstárral szemben, mely visszaköveteli tőle azt a huszon­­nyolcezer koronát, amelyet a kommu­nistáktól vett fel annak idején. A dik­tatúra alatt Szabó Dezső két kötet ta­nulmányt adott el a „Szellemi Termé­kek Országos Tanácsának" és pedig a Jövő felé és a Tanulmányok és jegy­­zetek címűt. Az elsőt már előzők­r el­adta az Aihenerm­nak és mikor ezt a vállalatot kommunizálták, az Aihene­­im­ a Szabó-féle tanulmányokat, me­lyek nyilván­valóan nem voltak túlsá­gosan destruktív-ellenesek, mert h­szen a kommunisták hamarosan nyomdába is adták és megkezdték a szedését, fel­ajánlotta a Szellemi Termékek Orszá­gos Tanácsának. A diktatúra bukása után likvidálták a tanácsot és Szabó Dezsőtől, aki közben — immár a har­madik helyen — a Táltosnak adta el a két kötetet, visszakövetelték a hu­­szonnyolcezer koronát. Szabó nem akart fizetni, arra hivatkozott, hogy le­mondott tanári nyugdíjáról, így tehát a kincstárnak rajta nincs követelni valója, mire a kincstár a bírósághoz fordult a 28.000 koronáért s egyúttal szerzői jogbitorlás megállapítását is kérte mm Szabó Dezsővel, mint a Tál­tossal szemben. Dr. Födi Károly tanácsa ma tár­gyalta az érdekes ügyet, de ítéletre nem került a sor, mert mindkét fél több tanút jelentett be, akiknek kihallgatá­sára újabb tárgyalást tűztek ki. Vita Károlyi Mihályról a Klagenfurti tartomány­­gyűlésen. Klagenfurt,ám­. 7. Az ideiglenes tartományoi ülés teg­napi ülésén a nagynémetek és a pa­raszt­szövetség kérdés idézett Károlyi Mihály valac­i tartt­gadására vonat­kozólag. A tartom­ánykormányzó vá­laszában beszámolt arról, hogy a tarto­mányi kormány ebhen­ az ügyben minő intézkedéseket tett és Bejelentette, hogy miután a jugoszláv krmány megen­gedte, hogy Kárgyi ezúttal Spalatóban tartózkodjék, k­orvt ,prilis 7-én oda utazik. A gyű­lés elveteti azt az indít­ványt, hogy az interpell­ációra adott válasz felett vitát kezdjenek. A szo­cialisták a választójog általános vitája során kerestek alkalmat­ arra, hogy a magaik álláspontját a Károlyi-ügyben kifejtsék. Szónokuk — Gröger képvi­selő — szemére vetette a nagynémetek­­nek és a parasztszövetség pártiaknak, hogy türelmetlenek Károlyival szem­ben, holott Károlyi volt az első köztár­sasági eln­ök Magyarországon és semmi felelősség sem terheli őt az olasz front felbomlásáért. A Kormány válságos helyzete miatt elnapoltál­ a nemzetgyűlést. Teleki miniszterelnök a Kormányzónál­ jelentést tesz. A nemzetgyűlés mai ülése. — Saját tudósítónktól. — A nemzetgyűlés mai ülésének meg-­­­nyitása előtt a képviselőhöz folyosó­ján meglehetősen izgatott volt a han­gulat. Különösen a kisgazdapárti kép­viselők között volt ez tapasztalható, még a tegnapi értekezlet hatása alatt. Hamarosan elterjedt az a tű­z, hogy Nagyatádi-Szabó István bejelentette a miniszterelnöknek lemondását. Nagyatádi-Szabó tíz óra után ér­kezett meg a Házba. Hívei azonnal kö­rülfogták és érdeklődtek, tény-e a le­mondás hire. A földművelésügyi mi­niszter Teleki Pál miniszterelnökkel, Vass Józseffel, Rakovszky Istvánnal, Andrássiy Gyula gróffal, Apponyi Al­bert­ gróffal és Hallér Istvánnal az­ el­nöki elfogadó szobába vonult vissza, ahol hosszas tanácskozás után abban állapodtak meg, hogy a miniszterelnök a kormán­y helyze­téről jelentést fog tenni a kor­mányzónak. A tanácskozások fél tizenkettőig tar­tottak, közben a folyosón a legkülön­bözőbb hírek terjedtek el arról, hogy egyedül Nagyatádi-Szabó mond-e le, vagy az egész kormány beadja lemon­dását. Fél tizenkettőkor az elnöki csengő szavára a képviselők seregestül vonul­nak be az ülésterembe. Amidőn Ra­­kovszky István az ülést megnyitotta, szuleinek Gyula Balla Aladárhoz és Kas­sai­ Károlyhoz ment és jókedvűen mo­solyogva beszélgetni kezdett velük. Rubineken meglátszett, hogy Balla és Stassay működésével teljesen meg van elégedve és egyes képviselők előtt fel­tűnést is keltett, hogy Rubinek a szél­sőséges álláspontú képviselőkkel ilyen jó viszonyban van. A jókedv és a meg­elégedettség mindhármuk arcára kiült. Az elnöki bejelentések után Teleki Pál gróf miniszterelnök szólalt fel és a következőket mondotta: — Tekintettel arra, hogy az események következtében egyes miniszterek helyzete úgy párt­jukkal szemben, mint saját felfogásuk tekintetében nem teszi többé olyan biztossá azt az együttműködést, amely eddig­­a kormányban meg­volt, ennek következtében én a mai napon a kormányzó urnak a kormány állására vonatkozólag előter­­jesztést kívánok tenni. Helyeslés középen és balközépe­n- Felkiáltások balfelöl: Lemond a kor­mány? Halljuk, halljuk! Teleki gróf miniszterelnök: Arra kérem a tisztelt Házat, hogy a kormányzó úr dönté­séig napolja el magát. Az ülés előtti értekezleten­ az egyes pártok megállapodtak abban, hogy a miniszterelnök bejelentését vita nélkül tudomásul veszik. Módamellett Breki Károly felszólalt és kifejtette, hogy a kormány részéről nem hallott hatá­rozott kijelentést a­rányban, hogy a lemondás megtörténik-e v­agy nem. A korosltányelnök bejelentett©, hogy el fog menni a kormányzó az erőméltó­­sfealto­. Ez nem ok arra, hogy a nem­zetgyűlés elnapolja magát. Ha a kor­mány lemond, akkor érti, hogy a nem­zetgyűlés elnapolja magát. Szükséges­nek tartja a vita további folytatását és lehetetlennek tarja a házszabályok szerint, hogy a nemzetgyűlést elhapol­­juék a miniszterelnök egyszerű kijelen­­tésére, ami tulajdonképen semmi tar­talommal sem bír, mert hiszen a mi­niszterelnök bármikor elmehet a kor­mányzó úrhoz tárgyalni. Drozdy Győző: Erre még nem volt precedens! * Az elnök felteszi a kérdést, elfogad­­ja-e a Ház a miniszterelnök indítvá­nyát, mely szerint a nemzetgyűlés bi­zonytalan időre elnapolja magát. Mielőtt az elnök szavazásra tette fel a kérdést, még Ereki beszéde alatt, nagyatádi Szabó István felállott a mi­niszteri székből, odament Rubinek­­ Gyulához és vele, valamint a körülötte ülő képviselőkkel tárgyalt, majd, ami­kor az elnök a miniszterelnök bejelen­tését szavazásra bocsátotta, hátranézett és kezével v­tve figyelmeztette a pártot a felállásra. A Ház nagy többsége hozzájárult a miniszterelnök indítványához. Szavazás után az elnök az ülést be­rekesztette, mire a kisgazdák csoporto­san vonulnak ki az ülésteremből. So­raikból felkiáltások hangzanak: ■— Megyünk haza! Wirler László haragosan kiáltja felé­jük: Helyes, menjenek haza kapálni! Kivonulás közben a kisgazdapárti képviselők élénken éljenzik nagyatádi Szabó Istvánt. A baloldalon és a középen felhang­zik a kiáltás: Éljen a király! Nagy taps és éljenzés közben éltetik a királyt! A kisgazdapárti képviselők viszont­­ Horthy kormányzót éltették. Az Illés háromnegyed tizenkét órakor véget ért, lerkedésekkel — nem kívánja ráhárí­­tani terhét, retorziót csak önfentartási végső okból, más államok ellenséges elzárkózásával szemben tart megenged­hetőnek, az államot segítségért nem zaklatja, csak arra kéri, hogy legyen támogatója, amikor kíméletre számít a gazdasági betegség akut óráiban s ne engedje a kereskedelemre rá a gaz­dasági harcban föléje terülteket, hogy ezek zsákmányul felprédálják legitim javait. A maga adó- és váltság-kielégí­­tésében pedig legyen az állam a viszo­nyok mérlegelésével kissé kíméletes és várakozó, hiszen a saját adóalanyairól vagy termőfáiról van szó őbennük.­­ A korona értékemelkedése csak tartson továbbra is, ez az ország gaz­dasági jövőjének érdeke s abban benne van a kereskedelem jövője is. Vajha a korona azonban egy ponton stabilizá­lódnék, hogy a kereskedelemnek is, a termelő iparnak is legyen kalkulálási alapja- Mert ha a válság a kiskereske­delemről a nagykereskedelmen keresztül átterjed az ipari termelésre is, aminek jelei már kísértenek, a munkásbajok kiújulásával a veszedelem mélysége nö­vekszik. Egységes megértés kísérte a meg­beszéléseknek azt az ágát, hogy ami­­ értékesíthető raktárkészletünk és ter­­■ menyünk van, az előtt meg kell nyitni a küföldi sorompókat, le kell szerelni az áruk sok apró cigány és illeték­­megvám­olását, hiszen például a sza­lámit, mely a mi fogyasztásunknál­ drága, már olcsóbban kell kivinnünk is, mint amennyibe a gyáraknak a fel­dolgozott hús került. És sok hasonló termékünk van, melyeknek értékesí­tése könnyű­ a helyzeten. Szabad lis­tára tehát mindennel, ami kivinni való. S hogy minél többféle megnyíl­hasson a határsorompó, a szomszé­dokkal sietnünk kell megegyezni keres­kedelmileg. — A vámokat is jól meg kell néz­nünk, hogy sielyenk­int nem vesztenk-e velük többet a réven, mint amennyit nyerünk a vámon? Szintén általános megértés szankcionálta azt a t­örek­vést, hogy a merev vám félpénzes rend­szerről áttérjünk az aranyparitás vámjára, mely az időkhöz autosm­ati­­kusan alkalmazkodóbb és rugalma­sabb. Itt könnyű alkalmazni a hazai termelésre a vámvédelmet a részleges paritással. S minthogy az áru­válság és a termelési válság természetszerűleg felidézi a legérzékenyebb jószágnak, a kockázattól elriadő pénznek hitelvál­ságát,­­ természetes egyértelműség látszott megnyilatkozni abban a te­kintetben is, hogy a kereskedelemben bennfekvő hitelek bolygatását vagy pláne a helyzettel visszaélő tenden­ciáját bizonyos kiméret fékezze, s ezentúl az életet prolongáló hitel lom­háid vagy más alakban segítse meg az üzleti életet, ha másként nem, végső esetben, gazdaságilag megnyugtató esetben az államgarancia valami meg­fontolható útján.­­ A fogyasztók megerősítése kerese­tük megnyitásával, munka nyújtásával gondolható, ezt nagyban és gazdaságilag érezhetően a közmunkák megújításá­val lehet remélni. A tisztviselők világát pedig különféle beszerzési jogok és je­­gyek helyett pénzzel kell ellátni, majd ők megtalálják a maguk beszerző for­rásait s bizonyosak lehetünk abban, hogy ezek a rendes kereskedőknek és iparű­zőknek telepei lesznek. EMKE-ÉTTEREM MüvAuesték A műsor keretében fellépnek APEI11S I ! 7 eltörtök ! Bihary Sándor 8 péntek Íj Karácsonyi Ily 0 Szombat­­! Ferenczy Károly | ——■-------1------------------------------10 Va­árnap Kovács Andor 11 H«t» Salamon Béla Kezdete 10 órakori Belépődíj nincs! Ifrni ■■mii—- ii miii imhpwmwm—PPW—B HÍHCS Ül?, Mp tllláMÉS POPPER férfiruba­iUletbep, VI., Szondi, utca 23. Wordsmarsh­y-utca sarok. Telefon 120-59. KailssS Beristee:I­dyuía Írógép, és irodabútor j­ó üzletében, Budapest, IV, Páriss­ u.1.1 em.j íííúmi InlfÉfjÉ ílp Hűen. állás! foglal a l&smsra. — Jó Usll akadályozta a válság foM feffestését. — Gyula nyiatkozata. — Saját tudósítónktól. — Tudósítómk felkereste JUzsvay Gyulát, a budapesti keresk. és iparkamara főtitkárát, hogy kö­zölje a válság ellen való küzde­lemben a kamara magatartását, Szávay Gyula főtitkár a követ­kező tájékoztatást nyújtotta: "A budapesti Kereskedelmi Ka­mara holnapi teljes ülésén fogja meg­állapítani véleményét és magatartását a kereskedelmi válság ellen való véde­kezés kérdésében. Ezen az ülésen vesz részt a kamarai kerület vidéki érde­keltsége először az ügy tárgyalásában s előre soha sem lehet megmondani, hogy a tárgyalások elevenje ily álta­lános érdeklődést keltő kérdésben ma­­tívan alakul ki. Amit tehát ezúttal­­ mondok, az nem a budapesti kamara véleménye a kérdésről, hanem egy és maás a magam m­entszülése.­a­ás be*­nyomásaiból a kérdés iránt tanusitott érdeklődést illetőleg. — Ez az érdeklődés nagy, eleven és termékeny volt. Benne nem a veszede­lem kikerüléséről volt szó, mert azon keresztül kell menni a háborúban és „béké”-ben részes egész világnak, nem is a károktól való mentesítésről, mert a károk elkerülhetetlenek, hanem a bajok oka szétvezetéséről, hogy közöt­tük kilábaló utat leljen az, aki nem végzetesen beteg s az, akinek anyagi­lag jártányi ereje van hozzá. — Túlzott önzések vagy vádaskodá­sok nem bontották meg a beszélgeté­sek tárgyilagosságát, a kereskedelem férfiasan viselkedett s csak olyan vé­delmi eszközökre célzott, melyek egy­szersmind nemzetgazdasági védelmek . A fQfix5s*tők elsá­­fió*ásí ma­ Péntek­, 1021 április 8 Aranyat, brilliaxisékszereket, plat­inát, ezüstöt régiséget bárkinél magasabb áron vesz. £cfc.wartz, Elnzeunt-k­örút 21., ékszerüzlet. Telefon • Jói­se» 103—^73-M­­élyen, leszállított hangszert­nikról meggy­őr­s­öd­hét Sternberg zenepalotájában, Rákóczi­­nfc 60. Házasség? Körné­nyS­ax bizalmas k'ví y fau­ht megfelelő partiekkal, adatokkal, arckepekkel. Davidovics, Erzsébet-körút 17. Brilliánst, platinát, h­amnififogakat, ékszereket legdrágábban veszek. Gross­­Antal, Budapest, József-körút 23. féremelet 1. A. világhírű tartos 9Wagner11 1kg •düliúrok iv* mót kaphatók Wagner Him­sszerkir&lyu&i, 36-i gigef-vórut tizenöt Arjeg.vzok­ ing.yon._________ Elegáns két kintóelp eladó. Mozouni-l.b­­ut ii. 110 cm. laindiset nembeli házasulandók leggyorsabban célhoz érnek, ha a 5Teptun-irodah04 lóriinak, Salétrom­**** 8» Tanclemezek, vansteppek, mok, bos­onok, Sternberg bán, Rákóczi*ufc 60. foxtrottok, ragti­­gramofo­nosztálya-

Next