8 Órai Ujság, 1921. október (7. évfolyam, 218-243. szám)

1921-10-30 / 243. szám

6 MŰVÉSZET. Színházi krónika. Az elmúlt hét nehéz hete volt a színhá­zainak. A szépen indult szezon defektust kapott hirtelen és­ a hét elején olyan üres nézőtereket láttunk, amilyeneket csak ká­nikula idején láthatni. Volt színház, ahol báróra tucat néző nem gyűlt össze az elő­adásra, viszont volt olyan színház, amely­­ttek a kapuján künn függött a minden jegy elkeltét jelző tábla, visz­ont a nézőtér alig telt meg félig. Csütörtök estére el­múlt a színházaik felől ez a lidércnyomás és tagnap már öt színházban, is zsúfolt ház volt. Egyetlenegy darab akadt csak, amely megküzdött, a nehéz napokkal:­ a Molnár Ferenc „Színhéz“-ának­­minden előadását zsúfolt ház nézte és tapsolta végig e hé­ten is, sőt, a következő előadásokra is­ ,úgy vitték a jegyeket, m­intha semmi, d­e„ Semmi sem zavarta, volna meg a színházi életet. Molnár Ferenc diadallal úszta meg a nehéz hetet és­­ a jövő héten új diadalt vár az illusztris íróra: a Vigszín­házban az „Ördög”1* 200-ik előadása tesz, olyan jubileum, amilyenhez magyar dráma a­i­ig jutott még. .Az „Ördög" volt különben az első magyar dráma, amely a külföldi színpadokat is meghódította. Ő nyitotta meg azokat a kapukat, amelyek addig gondosan és féltékenyen el voltak zárva előttünk. Ma már a­ világ minden nagy drámai színbázán­ok repertoárján állandóan ott szerepel az „Ördög"­ és a Molnár Ferenc többi műve. Az Ördögöt a Vígszínházban mind a 200 előadáson Hegedűs Gyula játszotta és -­ kitűnő művész épen most — a­­Naplemente című drámában, — jut­­megint olyan grandiózus szerephez, ami­lyent keveset jászott még. Uj­­szerephez jut e darabban Gom­baszögi Frida is, aki a „Gyémántkörtörüs“ óta nem játszott új szerepet. A mostaniról az este a követke­zőket mondotta, nekem a művésznő: — Nagyon örülök,, hogy végre új sze­repet játszhatom, bárha ez a szerep nem afelé nagy, parádés szerep. Igaz, hogy fontos szerep: a darab körülötte forog és minden miatta történik, de — a nagy szerepeket majd csak ezután játszom. A Móricz­ Zsigmond új drámájának főszere­pét én játszom; egy olasz darabnak, a ,,­Marietta könnyei*­ címü drámának a főszerepét szintén és úgy tudom, hogy a Vígszínház megsze­rezte a „Zaza“ címü drámát is, amely annak idején Rejane asszonynak volt pa­rádés szerepe s amelyet régebben Budán is játszottak. Ezt a drámát most Paris­ban fölújították Coralie Laparcerie-vel a főszerepben, a Vígszínházban pedig én fogom játszani még e szezonban ... A Vígszínházban­­különben megkezdőd­tek az előkészületek a Földes Imre kínai tárgyi drámájára, amelynek a címe: Ta-o-taj , amelynek a pesti premierje amerikai premierjével egyidőben lesz. A kínai mi­liőben játszó darabnak egyetlen magyar szereplője van s ezt a magyar embert Csortes Gyula fogja játszani.. Érdekesek a Belvárosi S­zinház előkészü­letei is. A Bárdos Artúr dr. gárdája ma viszi sikerre a Szenes Béla „Gazda­g leánykát és — máris egész sereg új fel­adat áll előtte. A legközelebbi újdonság Kádár Endre színműve: „A szerelem elmegy" lesz és szereposztásának az az érdekes­sége, hogy­­ Németh Juliska játssza a női főszerepet. A kitűnő dizőznek régi vágya teljesül ezzel; mindig a drámára vágyott, sőt, az Andrássy­ úti Színház mostani műsorában is játszik egy kis drá­mát. Partnere Gellert Lajos lesz s ugyan­csak Gellert játssza majd az „Árny­­kalász“-t, Jean Sarment drámájának fő­szerepét. Ezt a darabot Bárdos Artúr dr. fordította. Ezután Hajó Sándor uj­­darabja, az f­­ Álmok komédiája költkezik, amelynek főszerepeit Simányi Mária, Petheő Atilla és — valószinűiseg, -t Darvas Lili játsszák majd . . ./­­ Az operett-színházaknál kell#4 az uj­­sság. Szirmai Imre, a Blah­ar­ Lujza­ Szín­ház igazgatója most kezdj* meg.— nyári szabadságát, közben m^zinház erősen ké­szül a „Phi-Ph­i'n operett előadá­sára, jj* / A Kir­ábfrrf'ísziniház förendezője, Stoll Jőámljp^^mviratot kapott Kálmán Imré­től, a „Hollandi menyecske" komponistá­jától , ebben a telegraimmban Kálmán hálásan mond köszönetet a kitűnő előadá­sért Stollnak, Péchy Erzsinek, Somogyi Xusinak, Nádor Jenőnek és Dénes Osz­kárnak- Ez a Dénes különös egy ember. Műu­gró- és úszó-bajnok és még­­ma is mindennap 500—600 métert úszik regge­lenként a Rudas-fürdő uszodájában. A színpadon is­­hamarosan megnyeri majd a bajnokságot — úgy látom ... Király Ernő útban van hazafelé és színházi körökben úgy tudják, hogy keretszám: tízezer dollárt hoz haza a tarsolyában- Mennyi is az, kérem? Hat millió, vagy hatvan, avagy? hatszáz? Szerződtetés is történt a héten: Benzsnay Holla a Nemzeti Színház tagja lett. Sok szerencsét és sikert kívánunk a fiatal művésznőnek, — mondhatnék most régi jó vidéki szokás szerint, — ha Muzsnay Bella nem hozná magával amúgy is a sikert és a szerencsét. Talent­umos és szép leány és ez a siker és a sze­rencse záloga . .. Egy kiváló­­hollandi újságíró, Alfonz Laudy darabját fogják előadni legköze­lebb a Várszínházban. S­audynak igen nagy érdemei vannak a hollandiai ma­gyar gyermeknyaraltatás és más segítő­­akciók körül és mintegy ezeknek az érde­meknek elismeréséül fogják díszelőadás keretében bemutatni „Paradicsomi átok** cimíi darabját. Eredeti terv szerint a szín­darabot a Nemzeti Színházban akarták bemutatni, de végül mégis úgy döntöttek, hogy a Várszínház hozza színre­ a Para­dicsomi átkot, melynek szerzője igen ki­váló hírlapíró, de darabja nem emlékez­tet túlságosan S­hakespearre. Ezért tör­tént, hogy a Nemzeti Színház a darabot átengedte a Várszínháznak, amely szin­tén állami tulajdon, de még , sincsenek olyan erkölcsi és művészi kötelezettségei, mint a Nemzeti Színháznak. F. J. : A Vígszínház jövő hete gazdag lesz eseményekben. Szombaton mutatják be a Naplementét, Pierre Wolff szenzá­ciós színművét Gombaszögi Fridával­­és Hegedűs Gyulával a vezető szerepekben. Kedden lesz a Falu rossz a huszonötödik előadása. Csütörtökön érkezik meg a két­­század­ik előadás jubileumához Molnár Ferenc vígjátéka, az Ördög. A többi estét, a Hazatérés előadásai töltik be. Most va­sárnap délután a Piros bugyellárist ad­ják, kedden délután a Taifunt, jövő va­sárnap délután a Trilby kerül színre. * Kovács Tivadar táncművészeti aka­démiájában a Főv. Vigadóban nov. 1-én új exkluzív kurzusok nyílnak gyermekek, bakfisok és felnőttek részére. Összes mo­dern táncok művészies oktatása. * A Renaissance Színház előadás kezdete este 9 órakor. * A Renaissance Mozgó előadásai­nak kezdete: 15 és y27 órakor? * Tíz nap alatt hétszer kerül szinte a szenzációs sikerű Gyengédség a Renais­sance Színházban. A Góth-pár nagyszerű alakításáról beszél minden színházba járó ember. * Három páratlan, siker gyűjti a zénfol­t közönséget a Renaissiance­ Szí­nház gyönyörű nézőterére. A Gyengédség, mely a Góth-pár rendkívüli művészi sikerével a szezon nagy művészi eseménye, hétfőn, pénteken, szombaton, vasárnap és hétfőn szerepel­t, műsoron. Most vasárnap este A faun huszonötös jubiláns előadása lesz a Renaissance Színházban Raj­tuti Gábor felléptével, aki ezt a szerepet kreálta és valamennyi előadáson játszotta­. A női fő­szerepet Komjáthy Mária játszó. A kék egér hall­atlan­ul kacagtató helyzetei Mé­száros Gáza és Kőváry felléptével szerdán és csütörtöikön este fogják mulattatni a közönséget. Az előadások most este 9 óra­kor kezdődnek.­­ * Az Apoló-Színpad szenzációs új műsorában Liptai Imre: A vészkijárat cimü vigjárkának, Harsány­ Zsolt: A kapukulcs cimü operettjének, Karinthy Frigyes: Visszakérem az iskolapénzt cimü tréfájának és Hormath Imre: Ka­cagj Bajazzn cimü­­dramolettjének, vala­mint A helyettes cimü tréfájának olyan nagy a sikere, hogy harsogó derültség és nyíltszí­ni tapsok sorozata jutalmazza es­­téről-estére a népszerű színház kitűnő gárdájának játékát. Az előadások órakor kezdődnek. * Megjelent a „Színházi Élet", Incze Sándor hetilapja. Kapható min­denütt. * Halálugrás a negyedik emelet­ről, megkötözve a fűrész előtt, autótúra két szál deszkán, tátongó mélység fölött, életmentés a zsúfolt cirkusz léghintáján, páncélszoba prése, menekülés a tüzes gőz­kazánból, m­­ilyen szenzációkkal lepi meg rajongóit Harry Piel, a Fej­ nélküli lovas első részében, a Kamara mai bemutató­ján. Ezenkívül Bernhard Shaw Pygma-­­ Honja motívumai nyomán készült ameri­kai színmű, a főszerepben Viola Danául. Előadások a páratlan gazdag műsorra való tekintettel Való,­­147 és 9 órakor. * Bemutató az Intim-Kabaréban. Az Intim-Kabaré­­tegnap esti bemutatója nívó dolgában messze fölülmúlja a múlt­korit. Úgy a darabok megválogat­ásában, mint a színészek játékában nagy s­tílus fejlődést mutatnak, bár messze vannak még az igazi kabara-stílustól. A darabok élén Lengyel Ktván „Illúzió" címü kis ■ melyben igen, ügyes Krémer Lilly- Az új ,aki ma debütált, igen ikozik. A Piros rúzsa lettben lépett föl, ,os volt. Mihályfi, Ist­­ándor kis operettig It és a női fősjd*^­­n­agy sikfijjj^Trátolt, mot m^^re kellett is­­ikjj^^a Zöld mókus Wes Gézából, melyben gszerepelt; a „Nem­­ kis tréfát Kalmár Tibortól és közben igen sok m­agánszárm aratott forró sikert. Köztük a legkivá­lóbb volt Kertész Ib­oldy, akinek ezúttal is igen nagy sikere volt és a pompásan előadot­t, magánszámokért kapott zajos tapsokat­ Magán­számokban, még igen, ní­vósak voltak Abonyi Géza, a Nemzeti Színház tagja, Ihász Aladár, a Király Színház tagja, Ferenczy Magda, Lánczi­ Miéi, Medveczky Lali stb. Újra le kell szögeznünk, hogy az Intim-Kabaré rátért a helyes útra és ha­ így hatod, akkor megfogja találni a maga stílusát és bizto­készült ,mozgófénykép. A film, amelynek, előállítása milliókba került és az egész­ világ publikumát valósággal lázba ejtette:­ mától kezdve kerül bemutatásra az Urá­niában. Boleyn Anna szerepét Henry Por­ton, VIII. Henriket a híres Reinhardt-­ színész, Emil Jannings játsza, a rendezési bravúros munkája pedig Ernst Lubitsch­ mesterműve. A példátlanul nagystílű moz­­gófénykép káprázatos kiállításához ha­sonló nem elevenedett meg eddig mozi-­ vásznon. Ez a film a közönség százezreit­ fogja extázisba ejteni Budapesten. A pá­ratlan filmet szombaton teljes kétórás elő­adásokban 5, 7 és 6 órakor mutatja be­ az Uránia. * A sátán fiai cím­mel hétfőn új há­romfejezetes kalandorregény bemutatását kezdi meg a Fővárosi Nagymozgó. William Duncan és Edith Johnson,­ a Big-Bill­ Barry főszereplői e film főszereplői is. (Autó-, vonat-, léghajókatasztrófa, ezer iz­galom és lélekzetfojtó kaland, a tökéle­tesség netovábbja e bravúros film. * A záróra visszaállítására való tekintettel a np kir. Operaház elő-­­adásai holnap, vasárnaptól k­ezdve, mint­ előbb, 7 órakor kezdődnek, kivéve a no­vember 3-ik­ i Lohengiin és az 5-iki Aida­­előad­ást, amelyek 6 órakor kezdődnek. * Bemutató a­ Vígszínházban. A mai­ francia színműirodalom egyik legra­gyo­­góbb képviselőjének, Pierre Wolffnak, a Titok, a Bábjáték­­ szerzőjének új műve, a Naplemente (Les ailes brisées) a jövő szombaton kerül bemutatóra a Vígszín­házban. Gombaszögi­ Frida, Makay Margit, Fü­zess Anna, Harmos Ild­k, Lázár Mária, Takács Klári,­­ Korányi Mária, Heged­üűi Gyula, Szerémy Zoltán, Baross Géza, Bárdi Ödön, Bárczy Géza és Dénes György lép­nek fel a főszerepekben. * Gábor József, Nagy Izabella és Palló Imre éneklik minden este a Nagy Endre Kabaréban (Gresham Souterain) Nagy Endre és Lányi Viktor brilliáns kis operáj­át. Az előadások mától fogva ismét 9 órakor kezdődnek. * A Royal Orfeum vasárnap délután fél 4 órakor az ünnep délutáni műsorral előadást tart. Sarkadi Aladár is fellép. * Boleyn Anna: A­llenaissance-Mozgó, amely Az ezerarcú ember-rel az új sze­zon eddig legnagyobb­­ sikerét aratta, most következő filmjével ezt a sikert is fölül fogja múlni: szombaton bemutatja a Boleyn Anna című hatalmas filmalko­tást. VIII. Henrik angol király híres szépségű és tragikus végű feleségének történetét mindenki ismeri a történelem­ből. Ezt a történetet a berlini Ufa-gyár megrázóan izgalmas filmregénnyé dol­gozta föl és olyan nagy apparátussal vitte filmre, hogy a Boleyn Anna az utóbbi éveknek kétségtelenül legimpozánsabb al­kotása, Henna Portoméi a címszerepben, míg VIII. Henrik szerepét Emil Jannings kreálja. A Renaissance közönsége a film­művészet eddig elért legszebb­ darabját fogja látni. A szombati és a következő napokra az elővételi pénztár már áru­sítja a jegyeket. J kö­ Vasárnap, 1921 október 10.­­. műsora. Szofjetcprffon: Operához: Bohémélet (6). Alemff’N Színház: 1514 (ti). Városi Szin­­nitz: A reichstadti herceg (6). Vígszín­­ház: délután: Trilby (bi­ 3), este: Falu rossza (1 7). Magyar Színház: A császár anyja (V,7). Belvárosi Be­­nház: A gaz­dag leány (bemutató előadás, 1,67). Ki­­rál­y-Szính­áz: A hollandi ur­nyeealje (%7). Blah­a Lujza-Bzinhéz: Délibáb her­ceg (%7). Ilonái Isau­ce-Bzi­n­­ház: Gyen­gédség (8). Andrássy-úti Szinszi Egy félóra stb. (7). Vasárna­p délután. Nemzeti Színház,* Clemenceau. Városi Színház: A denevér. Vígszínház: Piros bugyelláris. Magyar Színház: Búzavirág. Belvárosi Színház: A buta ember. Király­ Színház:­­János vi­téz. K­laha Lujza­ Szí­nh­áz: A tündérek cse­lédje. Andr­ássy­ úti Színház: Egy félóra stb. (Az összes előadások dé­ltára, fél. 1­­ órakor kezdődnek.) Vas­árnap este: Operaház: Bibliás ember (6). Nemzeti Színház: 1-­0 (6). Városi Színház: Rigoletto (Viz). Vígszín­­ház: Hazatérés (­7). Magyar Színház: „Színhez" (7). Belvárosi Színház: A gazdag leány (7). Itenaissance-Színház: .B­laun (9). Király-Szín­ház: A hollandi menyecske (7). Blaha Lujza­ Színház: Délibáb herceg (7). Andrássy­ úti Színház: Egy félóra stb. (7). san fog elhelyezkedni a fővárosi színhá­zak között­* Premier az Urániában. (Boleyn Anna. Főszereplő Renn­y Porton és Emil Jannings.) Az idei évad leghatalmasabb fümese.Erénye: Boleyn Anna, VIII. Hen­rik tragikus sorsú hitvesének érdekes és izgalmas eseményekben gazdag életéről Has*i*y Piel: Fejnéllettti lovas PWQmaltom a Kmmavábom* Előadások x/2h, 3/47, 9 órakor.

Next