8 Órai Ujság, 1922. január (8. évfolyam, 1-25. szám)

1922-01-05 / 4. szám

Csütörtök, 1922 január 5. OS3M.in5S$C? ­ A Huszár-akció nem egyesü­l a Sipőcz-ak­cióval. Sipőcz Jenő pol­gármester jótékonysági akciójának kedd esti ülésén olyan­­határozatot hoz­tak, hogy keresni fogják az érintkezést Huszár Károllyal és azon lesznek, hogy ezt a két jótékonysági akciót egyesít­sék. Külön bizottságot is küldtek ki, amelynek tagjai közé Huszár Károlyt is beválasztották. Huszár Károly, erre vonatkozólag a következő kijelentést telte: — Az általam szervezett akció egé­szen más célt szolgál, mint a mánk, amellyel egyesíteni akarnák. Az én akcióm a „láthatatlan vendég" január 27-én megtartandó estélyével lezárul, éppen, ezért semmiféle más akcióval való egyesülését nem tartom indokolt­nak. . . Esős, havas idő várható. A Me­teorológiai Intézet jelenti: Az időjárás helyzetét nyugati és északnyugati lég­nyomási maximum és délsvédországi, va­lamint Közép-Olaszországi depressziók jellemzik. Európa nyugati felében a lég­nyomási különbségek nagyok s ezért ott­­az idő­­sok helyütt viharos. A hódiérsék­­let általában valamelyest sülyedt. Nyuga­ton több helyen havazik. Hazánkban foly­tatólag kevés eső volt, a hőmérséklet éj­szaka kevéssel a fagypont alá sülyedt, az ég borús, a szél gyenge, északi. Idő­­prognózis: Egyelőre esőre (havazásra) hajtó idő várható fagypont körüli hőmér­séklettel, később megélénkülő szelekkel, helyenkint hideggel. . Pekár Gyula gyásza. Bíró Bertalan kunácotai földbirtokos ma reggel váratl­anul elhunyt. A földbir­tokos jelentős szerepet vitt Csanád­ira esve társadalmi életében, de jól is­merték a fővárosban is, ahol szeretet­reméltó egyéniségéért nagyon becsül­ték. Halálát családiján kívül, Pekár Gyula államtitkár is gyászolja, aki az elhunytnak sógora volt. — Lopás a főp­ostán. A főposta utalványosztálya koronaherceg­ utcai oldalán tegnap este, amikor Sztrick­a Mária postakezelőnő elszámolását ké­szítette, a nyitott ablakon egy isme­retlen ember hirtelen benyúlt, bele­­markol a pénzbe és egy csomó bankót kiemelve, futásnak eredt. Sztrick­a Mária kiabálására Kertész Miksa posta, főfelügyelő és Lévai József postaaltiszt üldözőbe vették, de sikerült elmene­külnie. A hiány, amelyet a pénztárban megállapítottak, 33.000 korona. A rendőrség a nyomozást megindította.­­ Az új tolnai főispán. A hivatalos lap mai szám­a közli, hogy a kormányzó a belügyminiszter előterjesztésére Forster Zoltánt, Tolnavármegye alispánját, Tolna­­vármegye főispánjává nevezte ki. __ Pénteken érkezik haza­ a má­sodik tuszszállítmány. Pénteken, vizkereszt napján reggel 8 óra 20 perc­kor érkezik meg a keleti­ pályaudvaron a második túszszállítmány. Ezzel a szállítmánnyal jönnek a fóti táborból az ugyancsak most leszerelt és a Fe­kete-tenger vidékéről beérkezett hadi­foglyok is. — Apponyi Albert 100.000 háro­­inás adománya. A magyarországi tömeg­­nyomor enyhítésére gróf Apponyi Albert a mai napon 100.000 koronát tett le, ne­vezetesen 25.000 koronát az Országos Ste­fánia Szövetségnél a szülőanyák és cse­csemők nyomorának enyhítésére, 25.000 koronát a Páli-klinikánál, 25.000 koronát 3 szegény egyetemi ifjak és 25.000 koro­nát a rokkantak segélyezésére.­­ A főváros közg­yűlése, Buda­pest székesfőváros törvényhatósági bi­zottsága január 11-én délután 4 óra­kor tartja legközelebbi rendes közgyű­lését. A közgyűlés npirendjére ki van tűzve többek között az Állatkert ré­szére engedélyezett forgótőke ügye, a gáz és villanyművek költségvetése, a siklónak a fogaskerekű állal való üzembevétele, az orosz hadifoglyok ház­­hozatalának költsége, a középisko­lák felvételi díjának és a kereskedelmi iskolák tandíjának az emelése, végül a tavalyi esztendő harmadik negyedé­ben Budapest községi kötelékébe fel­vett állampolgárokról szóló jelentés. A közgyűlésre a következő indítványokat jelentették be: Gáspár Fülöp a tejha­­misítók bírságának emelése, a betegse­­gélyezés kiterjesztése, a tűzifa­elosztó­ hivatal megszüntetése ügyében, Nagy­­ Istváné a vízművek teljesítké­pessé­­­­gének fejlesztése, dr. Baránszky­­ Gyuláé az önálló ipariskola felállítása, Rácz Sándoré, a borjú, tojás és hús­­ kivitele, Takács Istváné a kőbányai villamosvonalna­k a Baross utcával való összekötése és végül Freund De­zsőé, a lakásínség megszüntetése és az építkezés megkezdése ügyében. — Andrássyé és ez Beniczky­­ ügyében együttes főtárgy­alás­­ lesz. Ismeretes, hogy a büntető tör-­­ vényszék vádtanácsa Beniczky Ödön ügyében megváltoztatta a vizsgálón­dó döntését és elrendelte vele szemben lázadás bűn­telte miatt a vizsgálat le­folytatását. A vádtanács döntésének indokolásában elmondja, hogy bár Beniczky Budapesten tartózkodó­, mégis Rakovszky Istvánnal és társai­val közösen egy cél felé törekedett. Hivatkozik az indokolás az 1920. évi I. t.-c-re, amely kimondja, hogy a királyi hatalom átvétele csak végleges rendezés alapján lesz annak idején lehetséges. Az iratok ma már dr. Lenemer Ernő vizsgálóbírónál­ vannak, aki a vizsgálatot ez ügyben­­meliindí­­tolja. Először Beniczky Ödönt hall­gatja ki, aki az eddigi eljárás során vallomást nem tett, mert a statáriáli­s alapon folyó előző nyomozás alkal­mával megtagadta a vallomástételt. A vizsgálóbl­tónak az a törekvése, hogy a Beniczky-ügyhek­ a nyomozás, az Andrássy gróf és társai ügyével egy­szerre fejeződjön be és amennyiben főtársulásra kerül a sor, együtt tűz­zék ki sreniczka ügyét Andrássá és társainak bűnügyével. — Éjféli riport a Vigadóban. Hat napon keresztül ez az érdekes is titokza­tos felírás fogadta naponként a közönsé­get a lapok hasábjain, a hirdetőoszlopo­­kon, kávéházak és üzletek kirakataiban. A szenzációt rejtegető cím mögött ív­mu­tató Budapest egy érdeklődést érdemlő szenzációja rejlik. Ez a címe annak a nagyszabású álarcos bálnak, amelyet a napilapok rendőri rovatvezetői rendeznek január 15-én, vasárnap este csak meghí­vott közönség részére a­ Vigadó összes ter­meiben. Az előkelőnek ígérkező álarcos­bálon részt vesz az újságírók, írók és mű­vészek elitje. Jegyeket és meghívókat csak korlátolt számban ad ki a rendezőbizott­ság és a jegyárusítást is csak egyetlen helyen intézik: az Újságírók Egyesületé­ben, Rákóczi-út 10. szám alatt (Telefon: József 103—28.). Csak itt fogadnak el jegyrendeléseket és innen intézik a meg­hívók szétküldését is. — A pénzügyminiszter nem fogad. Kállai­ Tibor dr. pénzügyminiszter a par­lamenti ülésekre és egyéb nagy elfoglalt­ságára való tekintettel e héten nem fogad. — Halálozás. Fürst Ödön, a debreceni Áron Miksa cég tulajdonosa, 62 éves ko­rában meghalt. Temetése január 5-én lesz Debrecenben. A köztiszteletben élt előkelő debreceni polgárt kiterjedt rokonság gyászolja. — Protestáns­ bál. A protestáns bál a Vigadóban január 21- kén lesz. A rendező bizottság minden előkészületet megtesz, hogy a bál az előző évi sikerek nyomán haladjon. A felkért háziasszonyok és tiszteletbeli elnökük tisztjét már eddig is a társadalom előkelőségeinek igen nagy száma fogadta el. A meghívókat január 10-én küldik széjjel. A Lakoma a soproni antant-tá­­rcérnökek tiszteletére. Sopronból jelentik. A soproni szövetségesközi tá­bornoki bizottság tiszteletére viszon­zásul: a tábornokok szilveszteri va­csorájára Guilleaume Árpád tábor­nok főkormánybiztos lakomát adott a Pannon­a-szállóban. A vacsorán Fer­rarit­ olasz tábornok és felesége, Gor­jon angol tábornok és felesége, Ha­­melin francia tábornok és felesége, továbbá In­akii és Coppi olasz ezrede­sek, magyar részről pedig Czeke Ala­dár ezredes és Ullein Antal dr. kü­l­­ügyminisztériumi attasé vettek részt. A háziasszony tisztét Guilleaume tá­bornok felesége töltötte be. — Hunyadi János 60 esztendő óta, mint a keserűvizek gyöngye, van elis­merve. Ne fogadjon el mást. Minden címke a Saxlebner nevet viseli. — Nincs, aki állíthatja, hogy a Pyrain cipőkrémnél jobb is létezik. — Paaics Bécsba megy. Bécsi be­avatot helyen úgy tudják, hogy Pa­­sics miniszterelnök e hó közepén fog, prágai útját megszakítva Bécsben tar­tózkodni. — Dante-Eiosca lesz az egyetemi könyvtárban. A Corvin Mátyás egye­sület Dante bizottsága az Egyetemi Könyvtár igazgatójával közösen azt tervezik, hogy a könyvtár épületében Hante-szobát létesít, ahol a lehetőség­hez képest össze lesz gyűjtve minden a Dantéra vonatkozó összes magyar munka. Az a terv, hogy minden meg­szerezhető emeket összegyűjtenek, könyveket, plaketteket, rézmetszete­ket, röpiratokat és plakátokat s azo­kat ebben a szobában helyezik el. A Dante-szoba részére már több ado­mány érkezett, amelyek között első volt Horváth Nándor ajándéka, aki a költő ravennai mauzóleumának nagybecsű és nagyértékű ezüst model­­jét ajándékozta az egyetemi könyv­tárnak. — Pestvármegye k­özs.-gyilése. Pest- Pilis-Solt-Kiskun vármegye közönsége ja­nuár 10-ikén, kedden délelőtt 10 órakor tartja rendes évnegyede® bizottsági köz­gyűlését. * Premier as Intim-Kabaréban. A holnap, csütörtökön színre kerülő új műsor ismét elsőrendű. Nagy sikere lesz a Csil­lag lányok című pompás operettnek, me­lyet Kalmár Tibor és Magyar László ir­ták. A főszerepeket Herényi Irén és Ihász Aladár, azután Kürtn­g Teréz,­­Lánczy Miki, Tóth Olly, Radócz, Víg Miklós, K­ott, Kozma játsszák. Zsoldos Andor kitűnő drámája, A bűn szintén fénypontja lesz az új műsornak. Ebben a nagyon tehetsé­ges Gárdonyi Vilma, Balla Kálmán, Kozma Béla fognak zugi tapsokat aratni. N­or­ma­nk Imre a Trónörökös címü vígjátékot Lánczy Mici, Molnár Dezső és Kovács Andor viszik majd sikerre. Sokat fognak mulatni Kalmár Georgette című bohóza­tán, melyben Kaczur Mária, Balla és Re­­dócz fognak brillírozni. Kitűnő magánszá­­mokat ad majd elő Ihász Aladár, Kertész Heddy, Kürtn­g Teréz, Víg Miklós, Sled­­vcecky Lilly, Szikla Szilárd, Kovács An­dor ötletes konferanszaival, Babrik János gitárdalokkal fognak hozzájárulni az In­­tim-Kudarc új műsora nagy sikeréh.­. * Lady Hamilton Uránia 4, %6, %8,­­410. 7 AP15Q HIRDETÉSEK Ebm­ezó 3 bcFonc­, vastagabb betű 6 korona. A legkisebb hirdetés 30 korona. j 'vétel­ ix&cas | •Aranyat. brill! - naekszere­­ket, platinát, oKÜBtolti régi­ségét bárkinél szagasabb áron rész. &thwa­ t.z, Míi-Kouiá-kSrut 2­.. ékszerüzlet. Telefon: József 103—73. 5285 Hamistott-átneve­ltás 1,12 K-ig, aranybeváltás 210—4­0-ig, Or­bán aranyműves. Wesselényi­­utija 10. ' 6 ■ . Bri 1.1­­ áns és a­z crt, a­r­an­y­a­t, ezüst­öl, bárkinél drágábban ven­zék. Sínger, i­gyetem­ utca • 1. Hámtól ólakat darabkát 112 főorénáig veszek, aranyat és 1-7.üsírit is. Wyrchogró­l Tsz.a Xa’mftn-tér 13. mió 12. J.o. vorozelai hívásra jövök. cö6­2 • Szőnyegek javítása, ~ vétele eladása legiuranyosab­ban, Fra­­terné. Klauzál-tét* o 5314 . Perzseazönyéget veszünk!, magad áron. Porció és Camb’ Nádor­ utca 9. Telefon hivó ! 144—93. c613 Használt bőröndöket, koffere­­ket, szekrény koffer­okot, uti­­készletet veszek. Hívásra jövök. Woy], Népsz­nbnz­atea 5253 Graviofojit-oroj honosok kér­jék legújabb ujdottságlem­ez­­jegy­ zé.kant­er. Deményi. Buda­pest, Teréz-körut 4. t­rampio­nok, varrógépek, kerékpárok, kerék­pársamik és ősz/.oa alkat­­részek gyau­ raktára. Javító­­műhely. 5355 ( “~“vsias Formentoi a legtobb nser kez- es lábíz...ilár. ellen. Kapható r. fceszitosiél: Leói ­ra Al­réd gyógyszerésznél, JTyuijati gyógyszertár, VT... Vilmos CEasaar-nt Gy. n­yCK) J ahlás? aszsagos: ’| harisnya,­ etest, fejelést és javitan­t vállalok. "Lo elou 18—K­í Hiváera házhoz jövök. 8000 Stalicno * mipdenteio varrást, alakitást legiolceóbban vallal Weiszné, Vil.­ Kottenbil. ér­men 97/LII. 1. em. Mi 00 idősebb, intelligens, izr. ai ax­­­szony, beteges no vagy gyer­mek mellé, elmenne vidékre is, gazdálkodáshoz ért. Cím a ki­adóban: ! vaio­icsirod | Álhásorz Gyakorlóié harisnyakötő n­un­­kas vagy munkás ö, UHe­tiog­­­ebed Koszttal felvétetik. Erb» | Váci-ut 8J» I j ír. I ! 2j-nlii­ soUafc bútorozva, cseré­ i kot, ü­zlotokoc közvetít be éve i iejjDallo Budapesti Lakáshir­­d­etö­­(jsztojai- térről) Rudolf­ra­kp­art 7„ Árpád-utca sarok­­oáOT legyen kiadom szobáját, cse­kély díjazásért megszerzem szobáját. Grümva.d. Andrássy­­ut 30. Tereton 101—17. Cilad kurovo.o.c szobait állan­dóan nagy választékiban. „Idea*, M­­agy János-utca 6, U köröndnél. Cíi'Ji bútorozott szobák es lakások* zuinden korüie.ben kaphatok. ECJi’ano8tti Erzsébet-körut 8.5304 Ha van. bútorozott ezo’oaja, ( jelentse be telefonon 103—71). „Pannónia 11, Andrassy-ut 20. 5287 Díjmentes?an küldünk un­ber- 10L kiadó szobájába. „Global“­­ Magyar utca 6. Koseurh Lajos­­, utca sarok, 6642 bútorozott szobák, garzon­­in :­ö.Bosc, t.p­oronnal. kiad­ok. „O obuma Magyar-utca 3. (Kos­suth Lajos-utca sarok.) öl) 11 E?.vyszolyaa lakások igenyjogos­suttaknak átadók, György, Kakoczi­c,­ 51. T 1.BS Társat keresünk kimondottan erös menetelü polgári kávéház­­hoz ötszázezerTól. lérend-iroda, Mikszt-utca 1­i/onha.oui. Iroda­­vezető: Kis Löivy. 5853 Táront Utrostin­k ötözésézen.*nl butorkereskedés finanszirozá- Bína. töke toljouón bi/.tositva, mozié lelő haszonrészesedés. j?rend*iroda,Miksa-utca tizen­három. / 5358 Uradalm­i tejcsarnokhoz?: társnő kerestetik ötvenezerrel. György, Conti-utca hét. ÜZIJET műielőtt bármilyen üzletet, üzlethelyiséget vesz, elad, forduljogi bizalommal régi, jo hinkevű irodámhoz. Grünvvald, Andrássy-ut 80, Xe-Gion 104—17. 6772 üzletertéken ite­lloasven.’­­t.aradság Teréz-körút 3. Ill. emeleti irodahelyiségeit a t. üzletteleli Kergeliye erde­it éken imgy aláuzatokkal töltiszintre (udvarban) he­ly ezt© át. r.306 Üzletek odas-vetelet legkorok­­tebbül lebonyolítja. s Pannu­nia­, And'*ássy-ut 20. Telefon: 103—. 6. 5^88 Goutroljc­ meg, mielőtt üzle­tet, vallalatot eladni vagy venni óhajt, hogy címet ne tévesszen, mert ezt a leggyor­­sab­­­an, legrealisabban önnek j^orger kuzvetitő irodája in­tézi el utólagos dijazatsal. Biopszinbsiz­a. xo. 5292 Ha uztotlk­itiseget eladni vagy ve­nni akar, forduljon bizalom­mal „Pannóniához”, András-v­­át 20. 62*18 Kávéivérések a város bár­mely részén lakással óriási vá- Ittöztekfcan jutányosan kap­ta­­tok Lloyd Értékesítő részvény* társaság Baross-tér­lő lelexne­­let. 5354 Ékszerüzlet forgalndas helyen napi lövő Korona tiszta bevé­teli és íjutazás miatt oladó, Lloyd Értékesítő részvénytár­­saság Baross-ter 15 fölemelet. ____________________• 5314 ciukorkaüzlet közvetlen kör­útnál, Csinosanberendezve, n ki­­lö­dre utazásért, eladó. Esetleg más célra is. .t­reud-iroda,­­Vtiksa-utca tizenhárom. 5358 LUszersiereskevesi Terézvá­rosnak kisebbszabásu legjobb üzle­te kimutathatóan oriási forgunlomm­al, eladó esetleg tár­sulható. Ereud- iroda, Miksa­­utoa tizenhárom. 5358 Csemegek­ereskedesödi varos­nak lífgszínyesebb üzle­t, Oianó, Eroud-iroda, An­ksa-utca tizen­három. 5358 Minden nevén nevezendő üz­­­lethelyiségek e város minden részen óriási választékban tet­szés s­zerinti árban kaphatók Láp,vd Értékes­itő rész­vény tur- BaiOiS-tér 15 felemelet. 5354 Városüres, csinegeüzlet, VL-adog­ok lakással, üzleth­elyi- cegok kaphatok Pardy, Kazin­­czy­ utca 6. 53 ti Kavecsarnok étkezdével 25 éve egykezben, óriási Jorga- Jommin 200 ez­erért, kisebb 50.­10-ért, kifőzes 70.00­ j-ért sür­gősen eladó. Györffy, Couti­­ntoa hét. F0­5 sor-cserac­pje h­ele tok Bel­városban, főutakon olcsón, el­adói.. Mlinko üzletér­tekesitő, Baro.­.s-utca hetvenhat, 5351 Kávéméré is nagy forgalomm­al, szep lakossal, biztos megeshe­­tes, olcson eladok, ollínkó ü­zlet­­értekesitő, Baross*utca. hetven­hat.________________________536n ÜzieMici.v­­erég*Gl& a város min­den részé­ben, nagy választék­­ban eladásra mejegyezve. György, Rákóczi­ ut 5*. Telefonon irodák­­Rakóczi utoa, fővonalakon lelépés nél­kül kiadok. György, Rákóczi­ut 51. Végett baromfiiroda főpiacon hinkinek biztos vagyonszerzés berendezéssel potom áron eladó György, Conti-utca heh­illeszaros hentesüzlet lakással, füstöldevel, műhellyel, piaet­­bódéval, erős forgalommal, be­­rendezessel potomuron TO Olit­ért eladó, Györgynél, Conti-u. hoz. Budai kávémérésem lakással, kutszáz korona napi haszonnal Olcsón eladom. György, Cont,­­utca hoz. Alkalmi vételek : Kávé mérés kétszobás lakással, napi forga­lom 40a5''1, ár 6ö.Ortk Csem­egoniz­­iot Bolvaros szivében '500.000» Asztalosmun­oig felszerelve 150 0.0. 1 Uvarozási vállalat al­­kalmi áron elado, társulható. Elektrotechnikai üzlet enblok ‘JOO.at A/U, társulható százezerrel. Forgalmi Vállalatnál, Erzsebet­körül, tizenhat. rganik­arüzlet borondozva, hölgyfodrászatra alkalmas, ma­gányos nő vezetheti. György, Conti­ utca hét. Gurui szállodának alkalmas kétemeletes ház Belvárosban 12 szobával, lakó nincs, jég megvan, berendozési nélkül el­adó. Szilágyi Pál, Bökk Szilárd­­utca 23. ésxí. Üzlet, ingatlan, földbirtok el­adok. Szivos figyelmükbe aján­lom regi­ó jonevű irodámat. Keresek előjegyzést vevőim ré­szére üzletet, ingatlant, földbir­tokot, forduljanak bizalom­mal cégemhez. Előzetes költ­­ség nincs. Biztos siker, Szi­­lágyi, stokk Szilárd-utca 23. Levélhivásra jövök. Kavemeres napi 3(100 forga­lommal eladó. Bővebbet Hol­landia, Csengery-utca 9. 5.­*30 Fűszer-csemege napi L2.(50 forgalommal, kétszobás lakás­sal eladó. Bővebbet Hollandia, Csengery-utca 9. 58tiU Csokoládégyár, közismert, cukrász aűtőkemencével, lágy­­laltgéppel, 8 k 11 lóerős motor­ral, gépekkel, összes felszere­­léssel, üzlúthelyiséggel, olcsó ház bérrel, elutazás miatt, 1,70 m,(XX) koronáért- eladó. Érté­kesítő, Ferenc-körút 21. Gozmonoda modern fölszere­léssel, villany erőre berendezett gépokkal, selyem- és korme­­festészettel, vegy­tiszti tás, ail&u­­doau 21 munkást foglalkoztat, kimorul,és í­llatt eladó. Szilá­gyinál, Kukk Szilárd­ utca 23. __________________________5359 Illatszer­tar nagy üzlet rakta­r­­­ral, forgalmas útvonalon 70O.OCO átadó. Centrum, Sziv­utes bt­ a. 5357 Fűszerüzlet, körút mellett ital mérési joggal elOCO korona napi forgal­ommal egy szép utcai szobával egyszáznegyven­­ezer koronáért eladó. Ezenkí­vül több hasonló üzlet kap­ható, Granáss Erzsébet­ körút 8. Élelmiszer-szatócsüzlet, for­­galmas he­ten, lakással, hat­­vanezerért eladó. Mi­ban ü­zlet­­értékesitő, Baross-utca helyen­­von Elli 696

Next