8 Órai Ujság, 1922. január (8. évfolyam, 1-25. szám)

1922-01-26 / 21. szám

Csucsirtszk­, 1922 január 26. — Sopron vármegye küldött­ség­e a kereskedelmi miniszternél. Sopron vármegye közönségének kül­döttsége Gévay-Wo­lf Lajos alispán vezetésével ma tisztelgett Hegye­shal­my Lajos kereskedelemügyi miniszternél. A küldöttség azt kér­i, hogy a kor­mány a Kópháza—csornai 50 kilo­méter hosszú törvényhatósági utat vegye állami kezelés­be. A miniszter kijelentette, hogy a kívánságot már ismerte és teljesíteni is fogja, vagyis átveszi az utat állami kezelésbe. Ő már egyik mu­skori beszédében han­­goztata, hogy nagy súlyt fektet az utak fokozatos rendbehozatalára, mert erre annyival inkább szükség van, minthogy a gazdaközönség, érzi meg elsősorban a mai rossz útviszo­nyok hátrányát. A küldöttség meg­­nyu­gvással vette tudomásul a minisz­­ter válaszát. — A Nemzeti Kaszinó közgyűlése. A Nemzeti Kaszinó e hónap 29-én vasár­nap délelőtt tartja rendes évi közgyűlését Kossuth Lajos­ utca 5. szám alatt lévő palotája nagytermében. A közgyűlés tár­gyai között na­gyfontosságú a Választmány, javaslata egy nagyobb arányú Széchényi­­nap megalkotása iránt, amelynek az volna a rendeltetése, hogy” a Kaszinó alapítójá­nak, Széchényi Istvánnak nevével kapcso­latban fontosabb alkalmakkor, például leg­közelebb öt év múlva, midőn a Kaszinó alapításának 100. évfordulóját fogja ün­nepelni, abból Széchényi nevére jelenté­kenyebb kulturális alapítványokat te­gyen és Széchényi szellemében működő intézményeket segélyezzen, egyszóval a Széchenyi-kultuszt tettekkel is támogassa. A közgyűlés egyéb tárgyai az igazgató­ság évi jelentése a Kaszinó működéséről, támadásokra nézve a felmentvény meg­adása, a háromtagú igazgatóságnak és a választmány kilépett húsz tagjának megválasztása. — A vonatról leugrott tolvaj. A Kispest-Téglagyár mentén, elhúzódó vasút mellett szolgálatot teljesítő de­tektív észrevette, hogy a már lassab­ban haladó személyvonatról egy férfi, akinél nagy bőrönd volt, leugrott és futásnak eredt- A detektiv manasza- I volt, de az ember megfordult és a bőröndöt az arcába vágva, továbbme­­nekült. A detektív elfogta és előállí­totta a­­ főkapitányságra, ahol megáva­­­ pítást nyert, hogy az illető is áttér Miksa foglalkozásnélküli egyén, aki beismerte, hogy a bőröndöt, amelyben 150.000 korona értékű fehér- és ru­hanemű volt, a vonaton lopta, még­pedig mint a nyomozás megállapí­totta, Srdin István földbirtokostól, A tolvajt­ letartóztatták. — Életuntak. takács Mária 17 éves munkásleány Kőbányán a Noszlopy­ utcá­­ban szalmiákszesszel megmérgezte magát. Súlyos állapotban a Rókus-kór­házba szál­lították. — Pollist Károly 34 éves Sütő­segéd Gát-utca 3. Szám­ alatti lakásán fölakasztotta magát. A mentők halva ta­lálták. — Földes Ittire 27 éves Orvostán­, hallgató Hollán-u­tca 3. számú lakásán szublimátpasztulákat vett be. Az Uj Szent Jázson-kish­ázba szállították. — Film-matiné.-Nagyszabású filmmati­­nét rendez., a JietMtsaneáJfkinkitban ■ jan. 29-én, vasárnap délelőtt* fél 11-8 órakor rá magyar ' újirtsz^tkmjáj 'tgy.-.-’. szerencsétlenül járt filmrendező javára. A hatalmas mű­sorban a főváros összes filmszínészein kí­vül a legíté­lszerűbb szü­npadi színészek, is fellépnek. Jegyek elővételben a Kém­is­­sáncé pénztárainál. — Lipótváros nyomorenyhitői akció. Hírt adtunk arról, hogy a Li­pótvárosban a nyomorenyhitő akció tárgyában tartott értekezlet megbízta Wigh kerületi elöljárót azzal, hogy tárgyaljon dr. Sipőcz Jenő polg­ármes­­terrel, hogy a nyomorenyhítő akció más nevet kapjon, mert a polgármes­ter neve sokakat távol tart attól, hogy az akció sikeréhez hozzájáruljon. Ez ügyben azóta megbeszélések folytak, a megbeszélések eredménye az, hogy a polgármester hozzájárult ahhoz, hogy a lipótvárosi nyomorenyhítő akció függetleníttessék a polgármester akció­jától, a begyűlt adományok szétosztása dolgában is teljesen önállóan fog in­tézkedni. A lipótvárosi gyűjtésnek e megá­lapodás értelmében Lipótvárosi nyomorenyhítő akció lesz a neve és a begyűlt adományokat elsősorban az V. kerületi népház céljaira fordítják, de nem zárkóznak majd az elől sem, hogy más kerületeknek segélyre szo­­­rln­ó lakóit is támogassák. — Támadás az átállóban. Abraháid­­ Mih­ály 23 éves kocsis feljelentést tett a­­ rendőrségen, hogy az Orczy-út 18. számú­­ házban lévő istállóban 23.-án éjjel 2. óra­kor, amikor aludt, ismeretlen emberek megtámadták és összeszurkálták. Súlyos állapotban a telepi-utcai kórházba ke­rült, ahol még most is ápolják. .. — Megszökött ékszerész. Dr. Tegze Gyula orvos feljelentést, tett. a rendSír­­ségen,­hogy Kvart Samu- órát gögédnek, és ékszerésznek a Rom­bi­ch utca 14. sz. házban,egy. 35 O0Q .’kó’rogaérték^órát'', adott ár javításra; ugyancsak panaszt tett KorvAti*. „István _ aranyműves, aki| IvV Ortdáx 11 darab órát adott át javí­tásra. Kvart ezekkel az ékszerekkel Budapestről megszökött. • Horváth Istv­án: kára 16.000 ’s­orona, , I^ — Kerékpáros-táncestély.­­ A " far­sang egyik ■ legfényesebbnek ígérkező sportmulatsága lesz a Má­v gépgyári sportkör által január 28-án, szomat°n este 8 órakor a Máv. gépgyári lakótelep hatni-­­­inak, dísztermében ,(X.k .Golgota-utfea 8.) , rendezendő táncestély, mellyet csupa sport­­vollalkozású számból összeállított tréfás és látványos műsor előz meg. Az estélyen­­ m­egjelenik Berdelák Nándor népjóléti miniszter, továbbá az OTT képviselője és a sportszövetségek kiküldöttei. / • •-­— Letartóztatott széncsaló. A rend­őrség letartóztatta Győri Lajos napszá­most, aki a Wesselényi­ utca 48. szám­ú ’ h­ázban lakott és aki ellen már eddigvisz"’ följelentés érkezett, hogy­ azzal az ürügy- ü gyes, hogy széfig" .-iszájlit, tpiadegy.jk,­­töl 400—500 korona előleget ..-csalt ki. Valószínű, jjogy a megcsalt emberek szárba jfrvdl nagyobb.u ■ — Balesetek. A Lövölde-téren a villa* ■mos elgázolt egy 20--r-_22 év körüli cseléd, . leányt, akinek személyazonosságát nenj­­ lehetett megállapítani/'^. leány a­ kerekek, alatt meghalt. A Szondy­ utca 93. számú házban lévő lakásán Reichert Miklósné gézmérgezés következtében su­lyosan m­eg­­betegedett.­­ .­ .­­ * Atlanti*. (Pie­rre Benoit regénye filmen. Bemutatja: szombaton az­ Uránia.) Hónapokon át egész­­l’­tjét megkapta a az Atlantis-láz, egy film hallatlan sikere, amely akkora hullámokat vert, hogy csak egyet említsünk: Amerika 200.000, dollárt­ fizetett pusztán a film előadási jogáért. Ezt a filmet szombaton bemutatja Buda­pesten az Uránig. Az Atlantis regénye ott játszódik a Sahara sivatag végtelenjén, melynek egyik titokzatos pontján, v­ad sziklarengetegben elrejtőzve,­­ma is áll az egykorú elsülyedt világrész épségben fenn­maradt királyi vára. Benne egy asszony az uralkodó. É.A mint a történet el­mondja — időnként el-eltűnik a sivatag­ban a francia gyarmati katonaság­ közül egy-egy fiatal tiszt. Csak fiatal, csinos tiszt szokott így eltűnni s azt hiszik róla, hogy vadállat hurcolta el. Ezek az eltűn­tek odakerülnek az Atlantis-várba, ahol besorozzák őket férfi, szolgálatára a szép­séges királynő mellé. Szerepük nem soká tart. De valamennyi beleszeret tűnőjébe és ez a szerelem megöli őket. , Az elhalt férjek pedig belekerülnek egy ragyogó vörösmárványterembe, szoboralakokként, tetemük galvanizálása által... Ez a me­séje annnak a hatalmas filmnek, amelyet az Uránia szombaton bemutat. A film kat részből áll és' első részének szombaton lesz' a prem­ierje.: Az Uránia pénztára már most­ árusitja.. a jegyeket uj nagy ,1089-­­rához. * Az’TJ'rár­ja csak néhány napig mutatja be­ Chaplin* képét s az Éj ,rózsája * című­ amerikai filmjá­tékot. Az előadások ■ 5, 7 ,és 9 órakor kezdődnek. * Az..., Uránia amerikai műsora .Chapinnal 51.,7 és 9 órakor.­­ * Ma éj­ holoztp utoljára,a Pillangó­­­kisasszony,, Puccini világhírű operája a filmen" a legbájosabb amerikai fil­m­prima­­donnával, Mari­ Pickforddal a címszerep­­é­ben a Royal Apollóban. Előadások 5, 7 és 10,­ órakor. * 1 Chaplin az Urániában 6, 7 és 9­­ órakor kerrül bemutatásra. i­m Egy szinésztá­s fekntése v egy földbirtokos ellen csalás, sikkasztás és házasságszédelgés miatt - • , , , - v ! #-•■ . •■."'■■ ■ ' ■ ' - ' ■ — Saját turfixk­ánktól-*-* . • - * Ma délelőtt -a vizsgálóbíró elfogatási parancsot adott ki Farkas Jenő :ishiert nevű fővárosi milliomos ellen­,, aki fia Farkas Bertalan csohgurdi fo­gbirto­­kosnak. Az elfogató parancsot Farkas ellen csalás, sikkasztás és házasság­szédelgés miatt ad­ák ki. Az ügy előz­ményei igen érdekesek.’ Farkas' Jenő' körülbelül egy' 'évvel ezelőtt megismerkedett' Balogh Böske színésznővel. A színésznő és Farkas között bizalmas barátság fejlődött ki. A fiatalember odaköltözött a szinmsí­­vés­znő lakására és­ körülbelül egy esz­tendeig ott lakott nála és megígérte neki, hogy­ feleségül veszi,’ Ezáltal ’.tíz­edir esztendő a sáét Farkas jeng, kö­rülbelül egym­ilió kortrnd értékű ék­szert és készpénzt csalt ki a színész­nőtől. Néhány hónappal ezelőtt Bécsbe utazott a „jegyespár**, igen előkelő hotelen szállottak meg, ahol azonban Farkas a szobaszámlát úgy fizette ki, hogy a művésznőnek egy gyűrűjét ér­tékesítette. Miután Bécsből megérkeztek, Far­kas Jenő megbetegedett és a Liget­­szanatóriu­mba szállították. Ott feküdt óöv pár hétig, majd eddig még ismié­­retlen módon útlevelet szerzett és kül­földre szökött. Ekkor Balogh Bőske ügyvédje, de­ Vándor Mihály utján feljelentést tett a főkapitányságon a fiatalember ellen csalást sikkasztás és házasságszédelgés bűntette miatt. - - * - -M . Alighogy ezek a feljelentések beér­keztek a főkapitányságra, máris há­rom újabb feljelentést tettek Farkas ellen- Egy Gergely nevű bankigazga­t, akitől százezer koronát csalt ki, egy fogorvos, akinek harmincötezer koro­nával maradt adós és egy előkelő bel­városi ruhaszalon tulajdonosa, akinek szintén nagyobb összeggel tartozott. Valószínűleg azonban az fiffy refe­renséhez, Ohl Antal dr. rendőrfogal­­mazóhoz még több feljelentés fog ér­kezni a szélhámos fiatalember ellen. -■ -- •'*■• ■ Tartott Irányzat, a terménytőzsdén# v . . . -t. v- — - •' *• ■* A lisztpiacon jobb az irányzat! a terményárfolyamok Váltok, t­. tanok. i ' • I 1 — Saját­­tudósítónktól1. A terménytőzsdén­ tartott iánik­zat és csaknem változatlan árfolyamok mellett ma nagyobb forgalmat bonyo­lítottak le és különösen búzában és tengeriben volt élénkebb üzlet. Hos­­szas stagnálás után ma már a liszt­­piac is megélénkült és különösen a főzőlisztet keresték. A lisztárfolyamo­k a következőkön elakultak: Nullás: 33 —35, főző 27—28, kenyér 23—24, fp. karmány 13.50, korpa 12 korona.­­. A mai készáruforgalmi kimu szerint elkelt búza: két vaggon turo­­máson 2325, 1 vagon 2300, 4 vaggon 2325, 2 vaggon 2325, 2 vaggon 2320. 1 vaggon 80 kilogrammos minőségű 2325 korona, rozs 1 vaggon állomá­son 1500. takarmányárpa 1 vaggon .Budapesten 1800. 250 mázsa állomá­son 1750, zab 1 vaggon Budapesten 1575, 250 mázsa Budapesten 1540, tengeri 1 vaggon állomáson 2125, 2 vaggon 2125, 2 vaggon 2130, 4 vaggon 2125, 6 v­­árciusra 2225, 2 v. feb­ruárra 2175, korpa 6 vaggon Buda­pesten 1200, napraforgómag 150 mázsa fehér állomáson 1800, fehérbab, óáru 1 vaggon állomáson 1730, liszt nullás 1 vagyon állomáson 3300, főző 5 vag­gon állomáson 2700 korona. A mai, hivatalos terményárfolyamok­­a következők: Búza, tiszavidéki 2325­­— 50, pestvidéki és fején megyei 2315 —40, rozs 1500—25, takarmányárpa 1750—800, sörárpa 1800—50, köles 1450—650,­­ zab 1560—600,­ tengeri 2125—50, repce 2600—700, korpa 1175—200 korona, .­ 7 Gyárosok, term­elője, MM Magyar gyártmányok áruképvise­­letét Olaszországban elvállaljuk. Be.Moses ajánlatot kér Biedermann­é Komlós Milano. Corso Buenos Agros 50. Magyar, német, olasz levelezés. APRÓHIRDETÉSEK SZÓ 3 korona, vastagabb betű 6 korona. A legkisebb hirdetés #0 ksrena. 1 ' kfaS A3SÁÓ, | Házasulandók! Bérje 20%-as kimutatást fén­xképekkel. Da­vijdovics, Erzsébet-körut 17. t '*. ' __________5270 ..Gazdag" körökben diszkréten közvetít­­ házasságokat Nagy Jenő, Rakócai-at 57/b, Teleioo^ 5*169­­ OKTATÁS "1 Ban^a Tanintézet le^obban kepz­­­elő ruag­ánvizsgákra vlflélsie :et Jegyzetek, ondapent, VX, Ancrassy-ul 20- 5290 Közepfáltalaból k szor­lló leányok kitünö aragánokta­­tasban. részesülnek­­a­ Murai inteáct. modern tantermeiben sportuvijt KöaU’pitkohei ei ^Jol­­nári:eU)keszitő, és, korrepetáló magániskólában, l4alk Miksa­­iltca 7. Vezetők, báró Pászthóry Marki* Kilén­yi Erzsébet fjidö­­benyei -Németh Ágnes, Jeieut­­ko/ea dt­­u 4p-6 ^oraig. ' ; _ ^ 00 Ny­elv tanárnő nemet, olasz és k­anpio tani'ást­ vallal. Cim a ' Utridohivata bán. 3.C0 Müveit francia nó, házirozi jár orak­ ia. Van .meg nr.poma 2 ÉtfabMi óraja. Ájátila-fokat kér, „Gs Oi­o előmenetel'* jeligére a kiadóba. Ezt fois­kolai hallgató elvállal közös is­tolai tanulók tanitasát. Kősz­egi István, Rákóczi-ut 138. X. em. 4. 8000 | - LA.»CÁ'q—BBRLEf~l Lakásokat bútorozva, cseré­­k­et, ;füs»leteket közvetít 85 éve ... tón Bál­ló Budapesti Lakáshir* detö • iGizolia-torról) Rudolt­­rakpart 7.s Árpád-utca sarok­.­­_________________ 5267 Ingyen ki kelem szobáját, c#0- ••hói.y tfisztzaKürt magszer­zem szobáját. CirtkiWa 74 Andraksv­ut 80. T^elou, IQ!-?-17. 5^08 ku old­ott szobák állan­dóan nagy választékban. „Idea*, Nagy János-utca ík (KoröndnóW © 101 Saját késnitménytf hálók ebédlők, bőrgobolin ni okot »za­­lonxramnihirák iBólid áfákon kaphatók. ÜUói-tjt 7. . KI WETOLTEITOd állAsox CyskorlOtt harlsbyak­oto m­on. (ta« rogy )Qunkér itór osbtlér ebéd.osattal felvétetik. Bros Váei­ lit 13t Állást nyarhet fix és jutalékra hossza­n.o­tfA Noalfogyr, Dohény-Otce 1?, f TÁRS­­­TASI Tartat korra uzombrs lövő napicikk trnnelö gy*r agyttlHW koronáig. .Hollandia- kep.1.a­­fóti vállalat, Csmngrry-utca­ 0. Tárást háromszázezer koroná­val üzemben levő rizlethes, közreműködve nem feltétlen szükséges. Téka .’betáblázással biztoaittszik. Szilágyi, Kékh Szöárd-utaa 23. UI0 KarozmabOS tára BuAO-rrl. fogmeg tan. kerestetik.György­nél, Osmh­­otra 7. HANGSZER Jótállással vásároljon Stortz­­berg királyi udvari szállító zongoratermében. Rákóczt-ut 60________ 6286 Steraberg galaotáilaa gottta tiszta kihozott .Elité* művész, Imrfal Rákóczl-ut 69. Zenepato­­tajabass. 8187 BogaSilkbe neme* hangot épít, Hotezy, Molnar-utea 80 Te.nek meggyőzidnL 6805 | ÁLLÁRT KEREAPK | Hsr.snyaaStsat, l'ejd­ert és tsvftast véilalolt. Ts­eloo 18—18 Hívásra háakoz javalt. 8000 Szabéna mindentől* varrást, alakitaat legolcsóbban vallat Weiszne, ViL, Kostenbitter­­utca SJ/III. L­em. • •1 8000 Idősebb, intelligens, istp. asz­­szony, beteges nő vagy gyer­mek mesé, elmenne vidékre is, gazilálkodáshoz ért. Csat­a­lk­adéban. Bútorozott szobát és lakások minden kerüljében­ kaphatók. „Uranos", Erzsébet-körut 8L , _______ . 5800 Bútorozott - szobák, garzon­‘ lakások nagy választékban kap­hatók* „Pannónia*, Andrássy­­ttt.ÉO: Töltőn 108—b 89 Sátorozott szobák, gargon* látáson, telefonnal, kiadok. Glóbus", Magyar-utca & (Kos­­suth Lajos-utca sarok.) 541# Díjraértés­en Küldünk m­iborlőt kiadó szobájába. rGlobus“f Ma­gyar-utca 3. Tél. 27—51. föbp­­r r -+—*1— I^OájA nibosen pollymn gyorsan kaphat szobát, garzonlakást alápá^-tlál, Nagy ,Tanos-utca 5., Köründnél. 5X10 Ideája nincsen milyen gyorsan huillanA dijbafallal meg­felelő bérlőt kiadó szobájába Bideau, Nagy sTanos-utca 6. — Telefon 81~10 5iO» BULOiOzott 1—2 szobás eregana lakások* házaspárnak is, kap­hat »k wHollandia* lakásoszta­lyanal, C.**ongt»iy*utca 9. Calvin-ieren Ulioi-ut sarkán otcseremnm háromszobas mo* nern utcai lakásomat ráfizetés se!­hsson.o négy vagy ötsz­obás lakasra. tídvos znlogkereséseket „LaUasC'oré1* jeligére a kiadó­hivatalba kérek. 8000 Bútorozott sfeobák, i.aka*pá La. asparoknak is minden k^wi- tötben­ kaphatok. György, Ha­­koozi-ut 61. , Ingyen kiadom bútoroz­ott ■zooajat vagy litsááát Gyors, diszkr­t ,eimteres. György, kakoozi-ut 5. Kettő-, norom-, négyszobás lakások íptíu.vjogosullaknak at­­adólt. György, Rákoczi-ut 5a Nagy pincehelyisegnyugatinál 3% ovos Bzerzodo.# 46a­­hazber, cement burkolattal d00 szén* n&l átadó. Centrum, Sziv-u. 39/a, I Buroa Veszek, e-adok antik, ts mo­dorn­­akasberendezéseket. Nagy Lázar-utca harom* GM

Next