8 Órai Ujság, 1922. március (8. évfolyam, 49-74. szám)

1922-03-02 / 50. szám

Cfttttarttk, lm miMtot ». fii RE fi Mm öthallomás­ojság. Azzal a biztos tudattal bocsátjuk útjára a mai K­orai Újságot, a­mely­nek ára im­már a helyzet parancsoló kényszerének hatása alatt öt korona, hogy nincs szükségünk mentegetőd­­zésre, hogy felesleges a hasonló ese­tekben szokásos indokolásokat újból elmondanunk. Ma már minden újság­­olvasó tudja, hogy a lapkiadás milyen óriási áldozatokkal jár, a papír, a nyomdaárak folytonos emelkedése, minő rengeteg terheket ró a lapválla­latokra. Nem nyerészkedési vágy ve­zet bennünket, amikor a lap árát 5 koronára emeljük, hanem a létfeel­tartás kényszere, s az emelésnek ez a mértéke még mindig távolról sem jelenti azoknak­­a súlyos terheknek az olvasóközönségre való áthárítását, amelyet a lap előállítása reánk ró. Meggyőződésünk, hogy olvasóink tö­kéletesen méltányolják azokat az oko­kat, melyek bennünket a 8 Órai Újság árának fölemelésére vezettek s ragaszkodásukkal továbbra is lehe­tővé teszik számunkra nehéz és felelős­ségteljes munkánk végzését. — Még­ n­em emelték fel a fényűzőst, adót. Félreértések eloszla­tása végett a nagyközönség érdekében illetékes helyről közült, hogy az 1922 :VI. t.-c. II. fejezetének 8. §-a csak felhatalmazza a pénzügyminisz­tert arra, hogy a fényűzési adó kulcsát egyes fényűzési tárgyaknál legfeljebb 20 százalékra emelhesse fel, de evvel a felhatalmazással a pénzügyminisz­ter a mai napig sem élt. Mindaddig, amiig az erre vonatkozó rendelet meg nem jelenik, a fényűzési forgalmi adó kulcsa változatlanul 10 százalék,­­illetve a gyártásnál és a vámnál tör­ténő megadóztatásnál 13 százalék.­­ A városok kongresszusának kívánságai. A Magyar Városok or­szágos kongresszusa körlevelet küldött szét az összes városok polgármesterei­hez, amelyben pop tokiói foglalta azo­kat a kívánságokat, amelyeket a váro­sok érdekében állítottak össze és egy­úttal felszólította a városok polgársá­gát, hogy a legközelebbi választások alkalmával csak arra a jelöltre adják szavazatukat, aki e kívánságok teljesí­tését programmjába veszi. A körlevél 11 pontot tartalmaz,­­ amelyek kíván­ják a fej­let­tebbb rendezett tanácsú vá­rosoknak törvényhatósági városokká, a tízezernél népesebb nagyközségeknek pedig­ városokká való nyilvánítását. A feltettebb városok önálló országgyű­lési választókerületek legyenek, a szegény­ ügyet országos felacsettá kell tenni. A városok kívánják azt is, hogy a­ kormány gondoskodjék a laktanyák helyreállítási költségeinek megtéríté­séről és az állami alkalmazottaknak járó természetbeni ellátást terjessze ki a városi alkalmazottakra is. — Beöthy Zsolt egészséges. Beöthy Zsolt, egyetemünk tudós professzora, aki heteken át betegeskedett és­­el sem hagyhatta lakását, most — mint örömmel halljuk, — felgyógyult és üdülés céljából néhány hétre Balaton­­füredre utazott. — Hatvan millió hónap alatt; a cseh vasutak deficitje, Prágából jelentik. A cseh államvas­­utnak január havában 60 millió cseh korona deficitet mutatnak ki, aminek okaitt a személy tarifának rendkívüli felemelésében látják. — Megszökött rablógyilkosok. A szegedi katonai fogház táviratban érte­sítette a főkapitányságot, hogy Uher La­­­jos 23 éves kovácssegéd és Niedermayer Andor 27 éves napszámos, akik ott rabló­gyilkosság miatt letartóztatásban voltak, megszöktek. , i . Országos kereskedelmi nagy­gyűlés Miskolcon. A miskolci keres­kedelmi testület rendezésében március 5-én délelőtt országos nagygyű­és lesz. A gyűlésen megjelennek Sándor Pál­, az OMKE elnöke, aki a kerekedtem aktuális kérdéseiről fog beszélni, Urucker Géza, az OMKFI alelnöke, Bal­kányi Kálmán dr. ügyvezető igazgató és az OMKE több vezetőembere. Az országos kerekedelm­i nagygyűlésre, még a következő egyesületek jelen­t­­ték be részvételüket: a Szegedi Keres­kedők Szövetsége, Mezőkövesdi Keres­kedelmi Kör, Nyíregyházai Kereske­delmi Csarnok­ és több környékbeli város kereskedelmi egyesületeinek kép­viselői. * — A költség­vetési vita. Ma dél­után 9 órakor kezdődik,a főváros köz­gyűlése, amely az idei költségvetést fogja megál­lapítani.­­ A költségvetési vita hosszúnak ígérkezik, ezért a vita befejezéséig mindennap lesz közgyűlés. A mai napon egyébként talán még sor kerül a költségvetésre, mert a tárgy­­sorozaton szerepel a villamos tarifa­­emelésének ügye is, minthogy pedig ez sürgős, ennélfogva valószínű, hogy a költségvetési vita elé fogják tenni és ez azután a mai napot teljesen kitöl­tené. A mai közgyűlésre egyébként egy indítványt és egy interpellációt jegyez­tek be. Kirchner Eszpió tesz indít­ványt a közoktatás átszervezése ügyé­ben és Nagy István jegyzett be inter­pellációt a főváros által a közmunka­tanácsba kiküldendő tagok megválasz­tása ügyében. — Keresik a cigányzenész gyilko­sát. Megírtuk, hogy a február 17-ére virradó éjszakán ismeretlen tettesek a Rózsa­ utcában agyonszúrták Berták Jó­zsef cigányzenészt­ A nyomozás során megállapították, hogy egy borotvált barna­ami, sárga télikabátot viselő, munkás­­külsejű ember járt Tiervák Julis Rózsa­­utca 17. szám alatt lévő lakásán és el­mondta, h­ogy látta, amikor két egyen­ruhás ember a cigányt leszúrta. A rend­­őr­ igen ez ügyben folyik a nyomozás és fölkérik mindazokat, akik a verekedés szemtanúi voltak vagy erről bármiféle fölvilágosítást tudnak adni, jelentkezze­nek a főkapitányságon (II. em. 160.) Radocsay Jenő dr. rendőrkapitánynál. — Kö­z­oki­rath­ami­sítá a szána­lomból. Nabersching Rómeót, a Veres Pálné-irk­ai leánygimnázium tanárát, aki a budapesti olasz konzulátusnál volt alkalmazva, a budapesti büntető­­törvényszék harmincnégy rendbeli közokirathamisítás -tűvitelle miatt, né­hány hónap előtt harmadfélévi fegy­házra ítéli­ el, mert Nieberschnig egy harmincnégytagú cigánybandának a lengyel konzulátus által kiállított út­levelére rárhazan­sította Persico János olasz főkonzul­ nevét. Az annak idején megtartott tárgyaláson a tanár azzal védekezett, hogy a cigányok állan­dóan zaklatták, hétszámra ott tartóz­,­kodtak a követség épületében s végül is, mivel a főkonzul nem volt annak­idején ott, könyörületből aláírta útle­velüket, hogy Olaszországon keresztül Franciaországba mehessenek. A bíró­ság súlyosbító körülménynek vette azt, hogy a tanár, aki a magyar vi­szonyokat tekintve, horribilis fizetést kapott az olasz konzulátuson,, anyagi haszonért követte el a közokirati ha­­misítást. Felebbezés folytán a buda­pesti királyi Ítélőtáblán ma tárgyalta Kátay dr. táblabíró tanácsa az ügyet. A tábla megváltoztatta a törvényszék ítéletét és a büntetést nyolchónapi börtönre szállította­­le, amelyből hat­­hónapot, kitöltöttnek, vett. Az ítélet megokol­ásában a tábla megállapítja, hogy a tanár abbeli védekezéssé, hogy önzetlenül, tisztán csak szánalomból cselekedett, bizonyítva van és hogy tettét nem anyagi haszonszerzés cél­jából követte fel. — Betört a kelepcében. Koós Béla irodaigazgató tegnap este hazament Újpest, Deák­ utca 73. számú házban lévő lakására. Az egyik szobában világossá­got látott, lassan ki­nyitotta az a­jtót és a szobában egy ismeretlen ember azzal vlt elfoglalva, hogy a szekrényekből a ruha- és fehérneműe­ket kiszedjje. Óvatosan újra becsukta és a betörőre rá­zárta az ajtót, azután rendőrért­ ment. A rendőr a kelepcébe került betörőt elfogta Va­­ssáry. Károly S­án­dor­ huszonegy évés kocsi tényező személyében, akit előállítot­tak a rendőrségre, ahol letartóztatták. ■ — Tüntetések Olaszora­zágban Jugoszlávia ellen. Rómából jelentik. Turinban a spalatoi incidensek követ­keztében nagy tüntetések voltak a ju­­goszlávok ellen. A diákok hatalmukba kerítették a jugoszláv konzulátus zászlaját és azt az egyetem udvarán elégették. A jugoszláv konzul a rend­őrségnél tiltakozott e túlkapások ellen. — M­egszökött fogoly. A marka­nt­iai törvényszéki fogházból tegnap meg­szökött Lakk József harmincnyolc éves lé­alkusz, aki ott előzetes letartóztatásban volt. A rendőrség keresi. — A Belvárosi Színház tolvaja, Szemenyei Pál, a Belvárosi Színház dísz­­letezője tavaly októberben, kihasználva azt az alkalmat, amikor a színház pénz­­tárosa nem tartózkodott helyiségében, be­tört a pénztárba és onnan 24.000 koro­nát lopott el, amelyet azután elmulatott. A budapesti büntetőtörvényszéken Va­lentin táblabíró tanácsa m­a tárgyalta ezt az ügyet és Szemenyeit lopás bün­tette miatt másfélesztendei wwfinre ítélte. Kétmillió korona, értékű dollár kalandos története. Ki lopta el Gergely Mihály dollárjait ? . —­­ Saját tudósítónktól. —­­Érdekes és bonyolult bűnüggyel fog­lalkozik most a budapesti királyi ügyészség. Az ügy előzményei a követ­kezők : Néhány évvel ezelőtt Gergely Mi­­hál­y simontornyai földmives kivándo­rolt Amerikába é­s Ohió állam Ekron nevű városában telepedett meg. Most egy éve Gergelyék elhatározták, ho­gy az Amerikában összegyűjtött körülbe­lül 2 millió magyar korona értékű dollárt hazaküldik rokonaikhoz, Ta­kács Mihály­ékhoz. . Éppen akkor indult útra Magyaror­szágba Horváth Mihály gazdálkodó fe­leségével. Gergely jól ismerte Hor­­vát­hékat és ezért megikérte őket, hogy a pénzt vigyék haza Takács­ Mihály­nak. Néhány hét múlva Gergely leve­let kapott Takácséktől, amelyben leg­nagyobb megdöbbenésére azt olvasta, hogy a megígért pénz nem érkezett meg. Nemrég haza érkeztek Gergely Mi­­hályék is­­Amerikából és megtudták Takácséktól, ho­gy a pénzt még mindig nem kapták meg. Felelősségre vonták ekkor Horváth Mihályt, aki azt adta elő, hogy azt a csomagot, amelyben Gergely pénze volt ellopták a hajón. Természetesen ezt nem hitte el Ger­gely, hanem feljelentést tett Horváth Mihály ellen. Az ügyben a csendőrség megindította a nyomozást. Az ügy ké­sőbb átkerült a szekszárdi királyi ügyészséghez, ahol azonban bizonyíté­kok hiányában megszüntették Horváth ellen az eljárást. Már úgy látszott, hogy az ügy ezzel befejezést is nyert, azonban néhány nappal ezelőtt érdekes fordulat állott be. Egy tanú jelentkezett ugyanis az ügyészségen: Hum­bug Imre földmi­­ves, aki együtt volt Amerikában Hor­­váthtal és Gergellyel és mindegyiket jól ismeri Hambug önként jelent­kezett tanúvallomásra és azt adta elő, hogy ő látta, amikor Gergely átadott Horváthnak­ 2700 dollárt. Ekkor újra kihallgatták az ügyben Horváth Mihályt, aki most már azt mondotta, hogy nem is kapott pénzt Gergelyektől. A buda­pesti ügyészség­hez erre Gergelyek beadványt intéztek, amelyben kéri lk Horváth vag'vonának lefoglalását, mert a tanúvallomásokból világosan látszik, hogy Horváth Mi­hály a pénzt minden valószírűsség sze­rint jogtalanul eltulajdonította. Az ér­dekes bűnügyben most fog dönteni a vizsgálóbíró. — A drága fekete- A budapesti büntetőtörvénysipék mint uzsorabíró­­ság Salzmann Józsefet, a Sehmann- kávéház főpincérét árdrágító vissza­­élés vétsége miatt vonta ma felelős­ségre, mert tavaly áprilisban a fekete­kávéért öt korona helyett nyolc ko­­ronát számított föl. A főpincér azzal védekezett, hogy uzsonnaidő volt , azt gondolta, hogy a vendég­ fehér­kávét fogyasztott el. A bíróság bűnös­nek mondta ki Salzmannt és ezért kétezer korona pénzbüntetésre ítélte. — Lopás kocsiról. Binder Simon üz­leti szolga az Sppinger Lázár és fia cég alkalmazo­ttja, tegnap kézikocsin ruha­­kel­léiket szállított a Nagyko­rona­ utcába és amig az egyik üzletben bennjárt, ad­dig ismeretlen tettes a kocsiról 10.000 ,korona értékű két vég­yelmét ellopott.­­ Több száz ammkásn© pusz-t tűrt el a berlini gyáritűznél. Pakis­ból jelentik. Az Éclair szenzációs formában azt a hírt közli, hogy a berlini Sarrotti-féle csokoládégyár égésénél nagy robbanások voltak és több száz munkásnőt a romok elte­mettek. Ez a rettenetes robbanás azért állh­atot elő, mert csak a felső emeleteken volt csokoládé, míg a pince tele volt elzárt robbanóanyag­gal. A bécsi lap párisi tudósítója hoz­záteszi, hogy e híreket azért hozzák forgalomba, mert keresztül akarják vinni a 18 hónapos szolgálati idő fen­­tartását az ellenzékkel szemben, amely az egyéves szolgálati idő mel­lett van. — Vacsora. A napilapok rendőri ro­vatvezetői tegnap este jól sikerült va­csorát rendeztek az Ermitage orosz-ma­gyar étteremben. A vacsora mindvégig a legkellemesebb hangulatban folyt le.­­ A villamos elé vetette magát. Ma délelőtt a Retek­ utca 53. számú ház előtt egy jól öltözött férfi az arra robogó villamos elé vetette magát. A villamosvezető már nem tudta idejé­ben a kocsit megfékezni és ez a sze­rencsétlen embert halálra gázolta. A kivonuló mentők iratairól megállapí­tották, hogy az öngyilkos Károlyi An­tal 32 éves egyénnel azonos, foglalko­zását azonban megállapítani mindez­­ideig nem sikerült. Színházak műsora. Szerda: Operaház: Pillangó kisasszony (7). Nemzeti Színház: Clemenceau (7). Városi Színház:­­Ave Mária (7). Vígszín­ház: A csodrtgyerm­ek (%8)­. Magyar Színhéjz: II. Lajos király (%8). Király­ Színház,­ Babavásár­­. (Ifi'S). Belvárosi Színház: A gazdag lány (%8). Blaha Lujza.­­ Szí­n­h­á­z : Fi-Fi (J­S). Andrássy-úti Színház: Daljáték, Tatárka (8). Várszín­ház: Ördögh báró (7). Csütörtök: Operaház: Carmen (7). Nemzeti Színház: Közönyt közönnyel (7). Városi Színház: A hamburgi meny­asszony (7). Vígszínház: A sárga kéz­tyű (jéS). Magyar Színház: „Színház** (%8). ^Király­ Színház: Babavásár (%8). Belvárosi Színház: A gazdag lány (%8). Blaha Lujza­ Színház: Fi-Fi "(%8). And­­rássy-úti Színház: Daljáték, Tatárka (8). Várszínház: Ördögh báró (7). s ­ A Budapesti Zsolnay-féle­­ Porcellán-Fayence-gyár r.-t. §­ igazgatósába, felügyelő-bizottsága g­ és hivatalnokai mély megilleskedéssel­­ tudatják, felejthetetlen igazgatósági­­ elnökük. • IZsolnay Mikló­s UP B Öméltósága, majolikagyáros, volt főren­­cfi diházi tag, kereskedelmi tanácsos. Pécs fi ez. kir. város díszpolgára, a csillaggal is díszített Perenc József-rend középko­­­­resztjének, a HL oszt. vaskorona-rend, ■ s számos külföldi rendjel tulajdonosának H stb. stb. folyó hó 25-én, 64 éves korá- P ban, Pécs mellett történt gyászos el-H hunytat. # Mint vállalatunk alapítója s évtize­­d deken az elnöke, ritka tudással s fárad- 9 hatatlan buzgósággal működött közre­­g annak felvirágzásán. Halála pótolhatat­­lan veszteség a mi számunkra. Vele a H kerámiai iparnak, melynek fejlesztés® H érdekében hervadhatatlan érdemeket­­ szerzett, hatalmas oszlopa dűlt ki. Páratlan ügybuzgósága és muunka­­szeretete mindenkor példaképül lógnak IS szolgálni és érdemdús működése örök , hálánkat biztosítja dicső emlékének* ” Budapest, 1922. február hó 27.

Next