8 Órai Ujság, 1923. október (9. évfolyam, 221-246. szám)

1923-10-02 / 221. szám

4 0 Kedd, 1923 október 2. Újjáépítik a néprajzi fimsmt. Döntöttek a tanulmányi rentekről — Gyű­jtést indítanak a ame­rikai magyarok között a múzeum építésének költségeire. — Kertész K. Rolfierf államtitkár a tanulmányi termekről és a ki­viteli lehetőségekről.­ ­ — Saját tudósit­ónktól.­­— Ismeretesek azok a mozgalmak, amelyek a Néprajzi Múzeum újjáépí­tése ügyében megindultak. A mostani épület, ahol a múzeum elhelyezést nyert régi és rozoga, majd 40 esztendő­vel ezelőtt épült és muzeális szempont­ból is nagy hibák vannak az épület­ben. Az épület fekvése olyan, hogy a rákosi mezőről jövő por ellepi a mú­zeum gyűjteményét, ezenkívül a talaj­víz is igen sok kárt okoz azokban a gyűjteményekben, amelyek most már pótolhatatlanok. A tisztviselők elhelye­zése igen rossz és épp az egészségtelen lakásviszonyok következtében a mú­zeum két tisztviselője ott szerzett tüdő­bajban halt meg. Az utolsó években két katasztrófa érte az épületet. Először a szélvihar le­sodorta a múzeum bádogtetejét és a beázások nagy károkat okoztak, majd­­ később a jégeső többszáz ablakot tört be, úgy, hogy a szobákba is be­csa­pott az eső és a finom, értékes gyűj­temények nagy kárt szenvedtek. Ezek az elemi csapások még fokozták az illetékes köröknek arra irányuló tevé­kenységét, hogy a Néprajzi Múzeum pótolhatatlan becsű anyagát megment­sék a végső pusztulástól és új épületet emeljenek a gyűjtemények számára. Horthy Miklós kormányzó személyesen­­nézte meg legutóbb a múzeumot és látta az ottani viszonyokat és a maga részéről is óhajtandónak tartotta új épület emelését. Klebelsberg Kunó gróf kultuszmi­niszter ebben az ügyben tanulmányútra­­küldte ki Kertész K. Róbert h. állam­titkárt, mint a kérdés legalaposabb is­merőjét, hogy a végleges épületi szük­séglet programmját dolgozza ki. A Néprajzi Múzeum újjáalkotása ügyében­­Kertész K. Róbert a következőket mon­dotta a 8 órai Újság munkatársának:­­ — Eléggé ismeretes, hogy a Néprajzi­­Múzeum elhelyezése a városligeti Ipar­csarnok mennyi veszélyt rejt magá­ban erre a páratlan és pótolhatatlan gyűjteményre, amely nemcsak népünk néprajzi és szépművészeti tevékenysé­gének adja hű képét, hanem egyúttal­­nemzeti és faji különállóságának leg­ékesebb bizonyítéka. írt . Klebelsberg gróf kultuszad- m­i­niszter biztosította az új muzeális épület céljaira a Klotild-, Honvéd-, Balaton- és Falk-utcák által hatá­rolt nagy telket és még 91 év elején tizenhat kiváló épí­tészt szólított fel tanulmánytervnek el­­készítésére, a­­szakértők által szerkesz­tett tervezési programm alapján. is — A pályázaton Almási Balogh Ló­­­ránd, Arkay Aladár, K. Császár Fe­renc, Györgyi Dénes, Hikisch Rezső, Shamer József, Kiss László, dr. Kotsis István, Lácsay-Pritz Oszkár, dr. Lech­­­ner Jenő és Varga László, Medgyasszay­­István, Wigand Ede és Janszky Béla építészek tervei kerültek elbírálásra. A bírálóbizottság behatóan foglalkozott a­­tervekkel technikai, muzeális és épitő­­m­­űvészeti szempontokból és döntését a Klebelsberg gróf miniszter úr elnök­lete alatt tartott pénteki ülésén hozta­­meg.­­ Dr. Lechner Jenő és Varga László FRÖLICH KÁROLY a közkedvelt zongorahumoristával nyílik meg ma a CERGLE des EHESS újonnan berendezett bárja. A tánchelyiségben új műsor! Záróra reggel órakor új utakat keresnek. A magyarság tu­ráni eredetéhez illő hangulatra törek­szenek érdekes, monumentális és ki­fejező architektúrájukban. Medgyasszay István kinevezetten, egyszerű formákba önti az alapelren­dezés felépítését. A vasbetonszerkezet­nek megfelelően architektúrája egy­szerűsége mellett is eredeti, egyéni és művészi hatású. Az összes termek folyó hó 8-tól kezdve két héten át a Magyar Mérnök és Építész Egylet (IV., Reáltanoda­ utca 13—15.) helyiségeikben lesznek ki­állítva a közönség részére. — Ezeknek a tanulmányterveknek elkészíttetésével a Néprajzi Múzeum ügyét mindenesetre egy lépéssel előbbre vittük. Most már aztán az építési költ­ségek fedezetéről kell majd gondos­kodni. A költségek jelentékenyebb részét miniszter úr az amerikai magyar­ság körében, egyúttal a Nemzeti Színház céljaira is megindítandó gyűjtés útján kívánja előterem­teni. Ennek az akciónak előké­szítésével most foglalkozunk. A bizottság kimondottan rangsor megállapítása nélkül (alfabeikus sor­rendben) Kiss László, dr. Kotsis Iván, dr. Lechner Jenő, Varga László és Medgyaszay István terveit jutalmazta a miniszter úr egyenként 200.000 koro­nával azon a 250.000 koronán felül, melyet a tervezők mindegyike tiszte­­letdíjképpen kapott. — A tanulmánytervnek magas nívót mutatnak. Nem lehet azonban elzár­kózni annak megállapítása elől, hogy az alaprajzi megoldások általánosság­ban felette állanak az ép­őművészi megjelenítésnek. Ami egyébként azt hiszem, azzal magyarázható, hogy építőművészein­k az utolsó kilenc-tíz esztendőben sajnos, alig volt alkalmuk monumentális feladatokkal foglalkoz­­niuk. Ebből a szempontból is örül­nünk kell annak, hogy ez alkalommal módot nyújthattunk művészeinknek kimondottan nagyszabású feladattal szembe kerülhetni. — Kiss László klasszikus formanyel­ven alkotta meg architektúráját, mely a muzeális rendeltetést művészileg jut­tatja kifejezésre. Dr. Kotsis Iván modern felfogású, empiros izű, manzárdtetős megoldást keres, derült, egységes hatású ter­mében. A kisántáni követei megnyugtató felvilágosítást kaptak a kormányzó karcagi beszédéről. A Magyar Távirati Iroda jelenti: Ro­mánia, az SHS állam és Csehszlovákia budapesti követei szeptember 20-án el­jártak a m. kir. kormánynál és kifeje­zést adván annak, hogy meg vannak győződve a kormányzó ur ő­­főméltó­­­ságának, valamint a magyar kormány­nak szomszédaival szemben táplált bé­kés szándékairól, barátságos módon felhívták a magyar királyi kormány figyelmét arra, hogy a kormányzó ur ő főméltósága karcagi beszédének tar­talmáról forgalomba hozott hírek­et a külföldön, nevezetesen a szomszéd­államokban igen kedvezőtlenül kom­mentálták.­­ A magyar királyi kormány utalva Vass József miniszterelnök-helyettes­nek a nemzetgyűlésen szeptember hó 6-án a kormány nevében tett kijelen­téseire, megadta a kért felvilágosítást és újólag megállapította, hogy annak a híresztelésnek, mintha az említett beszéd a kisántant államai ellen bármilyen fenyegetést tartal­mazott volna, semmiféle alapja nincs.­­A követek ezt a kijelentést tudo­másul vették. A villamoskocsikon ma utasszámlálás volt. Jön az uj jegyrendszer. — JOOO korona lesz az díszdilójegy. 800 korona a földalatti. — Az emelés október 15-én lép életbe. — Saját tudósítónktól. — A villamos vállalatok vezetősége tel­jes erővel dolgozik a mai jegyrendszer reformjának elkészítésén és ezzel kap­csolatosan a viteldíjak újabb megálla­pításán. A hatszázkoronás viteldíj — amelyet 6 héttel ezelőtt léptettek életbe — már nem fedezi a kiadásokat, úgy, hogy sürgősen gondoskodni kell az is­mét mutatkozó milliárdos deficitek ki­küszöbölése érdekében. Az új jegyrend­­szer ismét visszaállítja a szakaszjegye­ket, amelyek természetesen olcsóbbak lesznek, mint a kétszeri, illetőleg az egyszeri átszállásra jogosító menet­jegyek. A reformhoz szükséges körzeti beosztásokat, az utasok számának ala­kulását, a belső és külső városrészek forgalma közötti különbséget és a vár­ható utaskiesést, egy külön osztály ta­nulmányozza, amely gondoskodik az összes statisztikai adatok megszerzésé­ről. Pontos kimutatás szükséges mind­ezekről a kérdésekről, mert a jegyárak megállapításánál és a jegyrendszernél figyelembe kell venni a­ forgalomra vo­natkozó összes jelenségeket. A villamos vasutak vezetősége a sta­tisztikai adatok összeállítási munkájá­ban a befejezéshez közeledik. Legfon­tosabb körülmény a napi utasszám pregájlapitása, amelynek érdekében a álllt «tíUuC«A M**ML*..kalMiZuk WUJ&LU* molják, hogy hány utast vittek. Erre a célra különleges­ jegyeket adtak a kalauzoknak, amelyen ki lehet tün­tetni, hogy hány utas szállott föl, mennyien szálltak le, mennyien kér­tek egyenes, illetőleg átszálló jegyeket. Ezen a számláló jegyen fel van tün­tetve az is, hogy az utasok melyik megállónál szállottak föl; a könnyebb áttekinthetés kedvéért a fővárosban lévő összes megállóhelyeket számozás­sal látták el. A ma készített statisztika döntő ha­tással lesz úgy a jegyrendszer reform­jára, mint a viteldíjak kialakulására. Értesülésünk szerint a legdrágább je­gyet 1000 koronára tervezik, míg a többi jegyek árai­ 800, 600 és 400 ko­ronába fognak kerülni. A földalatti vasút menetdíját 800 koronára terve­zik és­ ismét alkalmazásba veszik a kombinált földalatti átszállójegyeket. Magától értetődik, hogy úgy az autó­buszok, mint az omnibuszok viteldíjai szintén a villamos vasutak magasabb tarifájához fognak alakulni. A tarifaemelésre vonatkozó előter­jesztést a villamos a jövő hét elején nyújtja be a főváros tanácsának. Az­­»iTrvrj,nP­mZLl'ILI.Ual.4.uHf*IHI— — — — életbeléptetés időpontjául október 15-ét jelölték meg, miért is felkérik az összes hatóságokat, hogy az emelést sürgősen tárgyalják le és azt soron kí­­vül engedélyezzék. Viltozatlanok­ a marttal. Vásárpénztári jelentés. — Saját tudósítónktól. — Vásárpénztár: felhajtás 421 darab ökör. Ökör legjobb 4010—4800. Kivé­teles 5000—5200, ökör középminőség 2600—3900, gyengébb 2000—2500, bika jobb 3500—4600, kivételes 4700 —5000, gyengébb 2500—3400, tehén jobb 3200—4100, kivételes 4300­—­ 4800, gyengébb 2000—3000, kicsiny­ben való 1800—2000, növendék 2400— 3400 korona. A kisebb felhajtás ellenére vontatott irányzat mellett az árak legtöbb eset­ben változatlanok maradtak. Birkavásárra fölhajtottak 593 dobot. Elsőrangú üru­ 3000—3400, kivételes 3500, középminőség 2000—2500, ju­hok, anyajuhok 2000—2500, a kis fel­hajtás miatt a vásári irányzat élénk volt. Az árak kilogrammonként 100, 200 koronával, helyenként még többel is emelkedtek. Sertésvásár: felhajtottak 1800 dar­ab sertést, könnyű sertés 2300—2700, közepes 2600—3000, nehéz 2500—­ 3100, a vásár élénk. Vigjátott-premier a Mozgókép-Otthonban. Új Zoro- is Huru-vigjáték: 4 nagy pásos porontya. — Pötty, a benzin-király. — Fix­ és Póz. Zoro és Horn alakjai az amerikai gro­teszk és rutinos artistáktól úgy külön­böznek, mint Dickens humora és Mark Iwanné. Zoro és Huruban az északgermá­nok naiv vas­koss­ága, f­élszeg­sége és gyer­mekes jósága van meg. Nevetséges külse­jük mögött állandóan érezni az embert, és míg az amerikaiak közül csak a legkivá­lóbbak és csak a legritkább esetben, tudnak meghalni, adódik ők majdnem állandóan emberi közelségben vannak a közönség­gel. Zoro és Huru, mintha a németalföldi zsánerképekből léptek volna ki, már ré­gebbi alakításaikban is. Legújabb szere­pükben pedig, amely már külsőleg sem viseli a burl­eszk címet, hanem a szó szo­ros értelmében életkép, még sokkal sike­rültebbek. Ezúttal Kopenhága szegény ne­gyedében Paprikajancsi kereskedő szere­pében mutatkoznak be, külsőleg humoros, de valójában komoly és megható mese keretében. Ezzel a vígjátékkal egy egész új moziműfajt ismertünk meg, amelynek Zero és Huru alakjaival bizonyára foly­tatása is lesz. A műsor második száma egy ötfelvonásos Fatty-vígjáték. A testes, ko­mikus színész, mint garázstulajdonos je­lenik meg, aki automobilban alszik és olajoséval keni meg a haját reggel. Mu­latságos és ötletes az a kis kétfelvonásos buci­esz­k is, amely a két ördöngösen ügyes artistát, Fizet és Foxot mutatja be. A Mozgókép-Otthon premierjén ez a három darab osztatlan sikert aratott. Nem hal­latszott ugyan a Chaplin és Zigotto b­rr­­leszkek alkalm­ával felharsanó nevetés, de az a jókedv és derű, ami a vászonról le­­sugárzot, az a­ maga nemében egészen különálló volt. I WllllllMIWIllllllH N­lii CIPŐK Elsőrendű női magas fekete fűzős 79.000 K Elsőrendű női magas barna fű­zős 83.000 X Elsőrendű férfi fekete fűzős .......... 78.000 K Eredeti angol női hócipő 62.000 K Iskolacipők erős, tartós kivitelben. Luxus- és divatcipők nagy választékban. Vidéki rendeléseket pontosan intézünk el, Hery Weil cipsiház, Rákóczi-út 1 ZSOLDOS tanintézet a legjobban készíti elő magán­vizsgákra. Dohány ucca 84. sz. — Telefon: József 124—47 Hamitlinzbaf darabját 3000 koronás* tiQlSIlaiuyunni veszek. Aranyért, ezüstért meggyőződhetik, hogy csodálatos magas irt tizetek., (Uue P n­n­r­n­sf Tl8ZEL Kálmán-tér tizenhárom W /i wl! U 91 UH) Le­velezőh­arin­yásra jövök.j ■■■ ■ «m— — g—aj m­­ , nnn koronával, de még annál is többet tizet.. j« fi. - I »|.r Huoyadl-tér 9 j flrand­ Sí j&gsraaa

Next