8 Órai Ujság, 1924. január (10. évfolyam, 1-26. szám)
1924-01-01 / 1. szám
■ i S /' Birii-i ^ j.^ A léwi szám éra 600 korona. \ * —MTi'W n 1 M»g»Mwisi»iiw»«i^^ i j-i,>. < Budapest, 1924 januuer 1,______ Kedd, X. évfolyam. 1. sz* eXOFiZtlfcsi ÁRAK egy hóra 10.000 ti. negyedévre 30.000 a Egyes szám ára hétköznap 5001 vasárnapokon 600 K, Külföldre a * elöfizetes vétsicíneét simítjuk, Ara Ausztriában : MátiuEpapo: 2990 ». Kor vasárnapon 2500 o Kor. Felelős szerkesztő: Dr.DÁNYI EMIL trsas. SZERKESZTŐSÉG: Vili., SOKK SZILÁRD-UTCA « Terdtas József 105-00. f. 105-01. J. 105-02. KIADÓHIVATAL: Vili., JOZSEF-HURÚT 5. SZÁM. Itltofon. Jőzsei 43 53 t. 63 f. 23—84. Lá » A magyar Archipelagos. Irta: Mikszáth Kálmán. Reflexiók nak*@fifi Mintaiy IliiSfSféhe*. irfsE Károlyi Imi3®. Valamikor egységes nemzet volt, egységes területen. Azután jött a katasztrófa. Négyfelé haladt a terület: elborították a forradalmak zavaros hullámai, összeomlottak nemzeti egységének pillérei, féktelen hordák garázdálkodtak végig rajta, sarkaiból kiforgatták a rendet, szélleltépték társadalmát, meg■bontották felekezeti békéjét. *" versengő pártok széthasogattak politikailag, lelkiismeretlen kalaní. kől ", zavfüvtoru-Kr. * v2 egy u.stól* 1 * elsz ikadt részeket Vprí ■ ágeskedés keserű tengere, mint ezernyi apró szigetet, amelyen széttagolva él a magyarság. Minden szigetnek más a törzsfőnöke, mások a céljai, törekvései, erkölcsei. És mások a bálványai. A bálványok köré boncok és főboncok sereglenek, akiket éktelen lármával táncolnak körül híveik. A bálványok körül hódít a pusztítás kultusza: a bálványok sarlatánjai irtó harcot hirdetnek más bálványok sarlatánjai ellen. Ha e szigetlakók egymás mellett élnek is, nem élnek egymás megbecsülésében, ha koronkint egy-két törzs boncai egy kalap alá vedik is rakoncátlan híveiket, az sohasem a közös áldozat, de mindig a közös zsákmány jegyében történik. Ami kiveszett a szigetvilág lakói közt, az az összefogó érzés: a közös sors, a közös kötelesség, a közös áldozat, a közös jövő érzése. Ismét egy esztendő keserves vergődését zártuk le. A magyarArchipelagos fölött, még mindig Bethlen István uralkodik, de a törzsfőnökök uralma is csorbítatlan. Bethlen István nagyot nőtt ez esztendő alatt, de a szigetlakók nem nőttek eleget, hogy kiszabadíthatnák magukat szűk szigetvilági gondolkodáskörükből. Bethlen István még mindig a törzsfőnökök szájába feszíti a zablát és nem az Archipelagos lakosait kormányozza bele az egységes nemzeti lét révébe. Ezért édeskevés az, amit azon fölül, hogy megéltük, pozitív eredményképp erről az esztendőről följegyezhetünk. Ahol egy nemzet sorsában a lét vagy nem lát problémája oly nyersen van fölvetve, mint nálunk, eredménynek ez is eredmény, amely- hez azt is hozzátehetjük, hogy az el riasztó gyűlölködés vizei mintha szikkadni kezdenének, az egyes szigetekben itt-ott mintha tisztultabb fölfogás kapna lábra, a közélet Zebvásárán mintha a komoly kötelesség szava is hallhatóvá válna az érdekek nagy versenyfutásában a hatalom, a pénz, az elvek országos hajszájában mintha egy tempóbeli lassulás állott volna be. Egyebekben ez az esztendő is megdöbbentően hasonlatos volt elődjéhez. A kirakatban, a parlamentben több botrány és marakodás folyt, mint alkotó munka. Ha hazaküldték, nem dolgozhatott, ha összehívták, legott oly vihart támasztott, mely halomra döntötte, amit kormányférfiak a szünet alatt is építettek. A közéletben nem folyt építés, csak rombolás, vállvetett munka helyett civódó rágalmazás, hajsza a hatalom felé, ódzkodás a közkötelességek alól, tülekedés a közjavak után és szabadulás a közterhek alól, nagyhangú propaganda a pártszervezésre és semmi energia az országalkotásra. A munkátlanság meddő esztendejében sűrűn születtek a pártprogrammok, új jelszavak, új pártok. Ezt az esztendőt is jellemezte a kis kaliberek olthatran szomjúsága a nagy szerepek után, ha öncélról volt szó s a történelmi érzék teljes tompultsága, ha nemzeti célról volt szó, épúgy tarkázták meddőségének egyhangúságát a hatalomsóvárok puccsai, mint az erkölcsi alapot nélkülözők fetihéjázó ítélkezései. És amíg a kirakatban ez a bábjáték lefolyt, a magyar társadalom rétegeiben is tovább folyt a végzetes földcsuszamlás. Az erkölcstelen gazdagodás és az érdemletlen nyomi korbasülyedés határainak kiterjeszkedése megmozgatta a gazdasági talajt a magyar középosztály alatt. A gazdasági talaj megingásával sülyedni kezdett az erkölcsi talapzat is. Az anyagelvűség naponta százezrével szedi neofitáit abból az osztályból, ahol sokáig a közkötelességek önzetlen gyakorlása, a lemondás és áldozás készség erényei gyakoroltatták. Elhagyatottan, mert a politika újra törődik vele, hirevesztetten, mert sokszor vissza''Kel, erényeivel napról -napra sülyed a régi magyar állam fönntartó oszlopa, részben a nyomor, részben a hűn ingoványaiba. És a háttérben a nép, minden állami felépítménynek alapja, bizalmát vesztve vezetőiben, akiktől soha lelki táplálékot nem kap, elmerülve a kór anyagelvűségébe, a feléje kiáltozott jelszavak zugó áradatában elkábulva, erejét érezve, de ereje mikénti fölhasználására ki nem oktatva, némán nézi a gyalázatos játékot, amely nevében történik s néma. Tisztességes gondolkozása és épeszű magyar embert undorral vegyes harag és szégyenérzés kell hogy eltöltse, amikor ezt a könyvet olvassa. Sándor lesz azonban a praedommans érzés. Ennek az embernek ült fel a nemzet túlnyomó része és ennek az embernek kezébe tette le sorsának irányítását, nemzeti létének talán legkritikusabb pillanatátban. Ennél szégyenletesebb fejezete nincs a magyar történetnek. A könyv pedig annyira hű képét adja állítólagos írója határtalan felületességének, könnyelműségének, fogyatékos felelősségérzésének, lelkiismeretlenségének, népszerűséghajhászásának, hiú és öntelt szereplési vágyának és perverz , gondolkozásmódjának, hogy Magyarországon belül aligha tehet kárt nemzeti szempontból és a forgalombahozataltól való eltiltása szerintem fölösleges volt. Csinálhat azonban lényeges kárt külföldön, főképen a velünk szemben még mindig ellenséges érzelmű,, közvéleménnyel bíró országokban és nagy hiba lenne, ha megfelelő,minden részletre kiterjedő, válasz nélkül maradna. Állítólagos írójának mondom Károlyi Mihályt, mert ő maga ezt a könyvet igy ahogyan az megjelent, nem írta. Szolgáltathatta hozzá a hazugságok és félhazugságok tömkelegéből álló-; anyagot, jelöntve azt saját zavaros gondolataival és egészségtelen szubjektív érzelmeivel, de az egészet átfésülnie, sajtónie rendeznie, voltaképen megírnia olyan valakinek kellett, aki magát értelmesen és helyesen tudja kifejezni, holott Károlyi Mihály grantamtikailag ás orthographice helyesen írni egy nyelven sem tud, magyarul nem, Jelságában félelmetes sötét fellegként borul az ólmos magyar politikai horizont fölé. S az uj esztendő küszöbén, az örökkévalóság óceánja fölött, mely már annyi népet és nemzetet nyelt, el, mint vízcsepp lóg, a magyar jövő. A történelem ismert nemzeteket, amelyek sorsdöntő percekben hasztalan kiáltoztak az államférfi után. A mi államférfiunk hasztalan keresi a magyar Archipelaguson a nemzetet. lemző rá nézve, hogy könyve egyik fejezetének elején Catilinát dicséri és Cicerót ócsárolja, normális és becsületes gondolkodású emberek szemében ezáltal saját morális inferioritásának akaratlanul újabb bizonysággal szolgálván. Jellemző rá nézve, hogy vörös fonálként húzódik végig könyvében az a teljesen pathologikus jelenség: a saját fészkébe való helyt indítás; saját fajtájának, osztályának, őseinek, családjának, családi tradícióinak ócsárlása, kifigurázása, piszkolása. Ezen kedvtelésének teljesítése szempontja él mindenféle kisebb-nagyobb hazugság, kiabálás konveniál neki. A szatmári békét megkötő Károlyi Sándorról példának okáért épp oly jól tudjam, mint én, hogy soha semmiféle, donaciót nem kapott József császártól, hogy családunkban egyáltalában soha sem volt semmiféle „donációs" birtok, mégis tetszik neki. ennk ellenkezőjét állítani, mert ez feltűnési vágyának, népszerűséghajhászásána, állítólagosan veleszületett hyperdemokratikus hajlamainak és gondolkozásának a való tényállás ellenére .",ég fele még jobbén. Rólam azt állítja, hogy személyes gyűlöletből támadtam őt, meg és legfőképen , azért, mert birtokára fájván a fogam, haragudtam, hogy megházasodásam folytán nem tudtam azt „megkaparitani“. Azt mondhatnám erre, hogy „Wie der Schelm ist, so denkt er“, hogy ez ismét jellemző világot vet arra, aki valakit a legkisebb alap nélkül ilyen is annyira csúnya, mint ostoba Insemmációval illat. De nem ezt mondom, hanem azt, hogy ő épp olyan