8 Órai Ujság, 1924. június (10. évfolyam, 106-128. szám)
1924-06-11 / 113. szám
10. fi parisnois és 9 szlrlmadaras atlétái! vsifak a nagy regatta IM A Pannónia négyese megy ki Parisba. — Saját tudósítónktól. — Nagyszerű idő és sima víz kedvezett pünkösdkor a nagy vagettának, amely a Duna Margit-sziget melletti pesti ágban a Magyar Evezős Szövetség példás rendezésében folyt le. Mint mindig, úgy ezúttal is a Pannonok és a Hungária párharca vezérkedett, amelyetHorthy Miklós kormányzó és József királyi herceg családjukkal együtt néztek végig. Az idei regatta jelentőségben még nyert az által, hogy a Szövetség egyes számokat olympiai próbaversenynek jelentett ki. Mindkét napon a Pannónia nyolasa győzött a Hungária felett, ennek ellenére magyar nyolcas nem fog szerepelni a párisi olympiászon, mert a jelenlegi legjobb nyolcas , a Pannónia Török nyolcasa az előírt standard időt (állóvízben 1000 métert 3 p. 6 mp.) képtelen megevezni. Ezt az időt csak a két év előtti Pannonia nyolcasa érte el utolsó versenytréningjén Barcellona előtt. A Szövetség ezért eltekintett a nyolcas kiküldetésétől és egyelőre csak az bizonyos, hogy a Pannonok régi kipróbált négyese fogja képviselni a magyar színeket a francia fővárosban. Kellemes meglepetést keltettek a regattán a MAC evezősei, akik tíz évi gyenge szereplés után ez alkalommal szenzációs stílusban biztosan verték ellen, feleiket különösen szenior négyesük nagyszerű, amely még a Pannonoknak is erős munkát adna. Vasárnapi eredmények : Újonc négyes kormányossal (Tébedíja): 1. Pannónia 3. hosszal. 2. MEC. 3. FTC. — Négyes kormányossal. Olimpiai próbaverseny (Fülepp Kálmán emlékverseny): 1. Pannónia (Hautzinger, Wick, Szendeffy, dr. Török, Koch komi.) walk over. — Újonc egyes. 1 Ghillány Árpád dr. (Neptun) 6 p. negyed hosszal. 2. Kertész (Nemzeti). 3. Helyes (BEC). — Négyes kormányossal (Margitszigeti díj): 1. MAC (Náday Wohlschütz, Csepely, Köhler, Hampl korm.) 5 p. 22 mp. 2 hosszal. 2. Nemzeti 5 p 27 mp. 3. Tiszaszegedi evezős egylet. — Kettős párevezős verseny kormányos nélkül. Olimpiai próbaverseny. — Nyolcas kormányossal (Duna EE dija): 1. MAC (Felde, Gaal, ifj. Kövecses, Stein, Kuhn, Pürner, Woller, Haffner, Hampl korm.) 5 p. 4 mp. 2. Hungária 5 p. 10 mp. — Négyes kormányossal (Magyar főiskolai ifjúság dija): 1.. Neptun 5 p. 37 mp. 1 és fél hosszal. 2. MEC 5 p. 49 mp. 3. Tisza. — Egyes junior: 1. Kertész Zoltán (Nemzeti) 5 p. 49.8 mp. egy méterrel. 2. Ghilány dr (Neptun) 5 p. 50 mp. 13. Róbert Koller (Lundenburger Rudesverein). — Nyolcevezős verseny koronyossal: 1. Pannónia (Sebestyén dr., Buttor, Szendeffy, Bartók, Blum, Wich, Hautziiger Török dr., Koch korm. 4 p. 48 mp háromnegyed hosszal. .2. Hungária 4 p. 49.5 mp. Hétfő eredmények: Négyevezős verseny kormányossal (Állami dij): 1. Nemzeti 5 p. 18.6 mp negyed hosszal. 2. Pannónia 5 p. 18.8 mp. 3. MEC — Egyes verseny: 1 Kertész Zoltán (Nemzeti) 5 p. 47 mp egy hosszal. 2. Róbert Koller (Lundenburger Ruderverein) 3. dr. Ghillány (Neptun). 3 . Nyolcevezős kormányossal. Olimpiai próbaverseny (Horthy Miklós kormányzó tiszteletdíja): 1. Pannónia 4 p. 38 mp.. félhosszal. 2 Hungária 4 p. 38.4 mp. — Egyes verseny. Olimpiai próbaverseny (Oppler Pál emlékverseny): 1. ifj. Szender Béla (Neptun) 5 p. 30.8 mp. 5 hosszal. 2. Grosz Leó (Duna) 5 p. 41 mp. 3 Grosz Artúr (Duna) — .Négyevezős verseny vidékiek részére (Vásárhelyi Béla emlékverseny): 1. MOVE Esztergomi Hajós Egylet row ower. — Kettős (junior) párevezős, kormányos nélkül: MOVE EHE a) csapata 6 p. 43 mp. 6 hosszal. 2. MOVE EHE b) csapata. — Vendégek négyevezős versenye: 1 Tiszai Szegedi Evezős Egylet row ower. — Négyevezős verseny kormányos nélkül (Budapest székesfőváros díja): 1. Pannónia row ower." — Nyolcevezős verseny kormányossal (Kürthy Dezső-emlékverseny): 1. MAC a) csapata 5 p. 3.2 mp. 1 és fél hosszal. 2 MAC b) csapata. ■■i és ezzel a magyar atlétika elesett egy újabb szenzációs rekordtól. A jobbnál jobb eredmények közül Gerő, Kuronczy, Somfay, Haluska, Berczy, Hadházy, Fonyó, Bedő és Forbáth teljesítményei kiválóak. Vasárnapi eredmények: 100 méteres síkfutás (Gerenday-emlékverseny): 1. Gerő Ferenc (KAOE) 10.9 mp. — 100 méteres síkfutás (Dekatlon 1. száma): 1. Somfay Elemér (MAC) 11.3 mp. — Távolugrás (Dekatlon 2. száma): 1. Dr. Haluska József (BEAC) 690 cm., 2. Somfay (MAC) 690 cm., 3. Ghillány (MAC) 665 cm. — 1500 méteres síkfutás: 1. Belczy Lajos (MAC) 4 p. 12.7 mp., 2. Kulcsár (MAC) 4 p. 13.6 mp., 3. Nagy (BEAC) 4 p. 14 mp. — Rúdugrás: 1. Hadházy Dezső (DMSE) 345 cm., 2. Karlovits (MAC) 345 cm. — 200 méteres gátfutás: 1. Somfay E. (MAC) 36.9 mp. — 400 méteres síkfutás (handicap): 1. Kurunczy Lajos (KAOE) 50.4 mp., 2. Eberstein (HSV) 51.2 mp., 3. Barsy (BBTE) 52.2 mp. — Súlydobás (Dekatlon 3. száma): 1. Somfay E. (MAC) 11 m. 01 cm. — Magasugrás (Dekatlon 4. száma): 1. Farkas Mátyás (MAC) 170 cm.. 2. Somfay (MAC) és Cséfay (MTK) 158 cm. — 3000 méteres sikítítás (handicap): 1. Bokor Sándor (MTK) 9 p. 4.2 mp. (100 m. el.). 2. BeSe (MTK) 9 p. 6 mp., 3. Francisen (Oldestoe) 9 p. 9.3 mp. (0 m. el.). — Olimpiai staféta: 1. MAG 3 p. 48.2 mp.. 2. BEAC 3 p. 53.2 mp.. 3. ESC. — IXI00 méteres staféta: 1. KAOE 43.6 mp., 2. MAC 14 mp. — 400 méteres síkfutás: 1. Somfay E. (MAC) 53.2 mp., 2. Farkas (MAC) 54.9 mp., 3. Cséfay (MTE) 56.3 mp.Hétfői eredmények: 100 méteres síkfutás: 1. Gerő Ferenc (KAOE) 10.9 mp. — Súlydobás: 1. Bedő Pál (BEAC) 13 m. 87 cm., 2. Forbáth (FTC) 13 m. 65 cm. — Magasugrás: 1. Gáspár Jenő (MAC) 180 cm., 2. Szilágyi (MAC) 180 cm., 3. Serf (MAC) 180 cm. — 110 méteres gátfutás (Dekatlon 6. száma): 1. Farkas Mátyás (MAC) 17.8 mp., 2. Cséfay (MTE) 21 mp. Somfay volt a tulajdonképpeni győztes, de 4 gátat döntött és ezért a zsűri diszkvalizálta. Somfay emiatt visszalépett a további dekatlon-küzdelmektől. — 300 méteres meghívást verseny: 1. Kurunczy Lajos (KAOE) 35.7 mp. — 200 méteres síkfutás: 1. Gerő F. (KAOE) 21.9 mp. — Dekatlon rúdugrás: 1. Farkas Mátyás (MAC) 320 cm. — 5000 méteres csapat- és egyéni verseny: 1. MTK 25 pont. 2. MAC 32 pont. 3. FTC 77 pont. Egyénileg: 1. H. Frandsen (Oldesloc SC) 16 p. 02 mp.. 2. Kulcsár (MAC) 16 p. 22 mp.. 3. Boltom (MCA) 16 p. 26 mp. — Svéd staféta: 1. KAOE 2 p. 16 mp.. 2. MAC 2 p. 07 mp. — Dekatlon, 1500 méteres síkfutás: 1. Cséfar (MTE) 4 p. 48 mp.. 2. Farkas (MAC) 5 p. 23 mp. Végeredményben a dekatlon győztese: Farkas Mátyás (MAC) 6211.15 ponttal. 2. Cséfay (MTE) 5296.54 ponttal. Fekete Mihály szenzációs rekordot állított föl az 5 angol mfd-es gyaloglásban 37 p. 56 mp.-cel. (Régi rekord 43 p. 03 mp.) Pompás külci o 10-III ooasolkiö slihoi violaláp- Gáspár 189 cm.-es ugrása. — Saját tudósítónktól. — A sok sikertelen atlétikai miting után végre nagyszerű küzdelmek színhelye volt pünkösdkor a margitszigeti sporttelep, ahol két vezető egyesületünk kitünően rendezett viadalán atlétagárdánk szine-java elindult. Különösen az olimpiai jelöltek végeztek nagyszerű munkát és az izgalmasabbnál izgalmasabb küzdelmek egymást érték, amelyeket a közönség páratlan lelkesedéssel honorált. Az elért eredmények közül messze kimagaslik Gáspár Jenő bajnokunk 189 centiméteres ugrása. Gáspár a 102 cm-re föltett lécet is átvitte, de a szó szoros értelmében az utolsó pillanatban egynéhány hajaszálával megbillentette a lécet Elbukott a „hősi" futball Párosban. Uruguay - Svájc 3:0 (1:0) — Svédország - Hollandia 3:1 (2:1), 1:1 (1:0). — A rejtélyes Uruguay sikereinek titka. — Saját tudósítónktól. — Két heti izgalmas mérkőzés után 22 nemzet válogatot futballistái közül csak ketten maradtak a porondon. Az amatőr svájciak „hős" futballistái állottak szemben a délamerikaikkal a colombesi Stadionban, amely ez alkalommal szinültig megtelt azzal a körülbelül 60 ezer előkelő internacionális közönséggel, amelynek kilenctizedrésze Svájcért lelkesedett. A nagy matadorok előtt Svédország és Hollandia ütköztek meg egymással, mert az előző napon 1:1 (1:0) arányban eldöntetlenül küzdöttek. A megismételt mérkőzésen a svédek mutatkoztak frissebbeknek, míg a hollandokon erősen látszott a fáradság, ennek ellenére bámulatosan szép és lendületes, futballt játszottak. A svédek fölénye már első félidő vége felé teljesen kidomborodott, amit az eddigi eredmény (2:1) is bizonyít. A második félidőben a hollandok utolsó rohamot intéztek ellenfelük ellen, hogy a kiegyenlítést kierőszakolják. Oroszlán módjára küzdöttek, de eredményt nem tudtak elérni, sőt a svéd csatárok még egy góllal megterhelték a hálójukat és így végeredményben Svédország 3:1 (2:1) arányban megérdemelt győzelmet aratott és ezzel a harmadik helyezést biztosította magának. Amikor a csapatok levonultak a pályáról, nemsokára megjelentek a porondon Uruguay és Svájc képviselői, akiket a közönség határtalan lelkesedéssel fogadott. A fényképészek ostroma után felharsant a két nemzet himnusza, amelyet a játékosok és a közönség állva hallgatott végig. Stavick (Franciaország) bíró sípjelére megindult a nagy viadal. Az uruguayak 13-ik európai mérkőzésükön is nagyszerű kondícióban, bámulatos lendülettel vetették magukat a küzdelembe és már a hetedik percben Petronc centerük Svájc kapujába vágja a labdát. A váratlan eredmény nem hangolja le a Svájciakat, ellentámadással felelnek. A kombinációik azonban nem elég gyorsak és ezért az uruguayi védelem játszva rombolja szét azokat. A délamerikaiak érezve fölényüket, egyelőre csak arra szorítkoznak, hogy ellenfelüket fárasszák, ami sikerül is, mert a második félidőben az uruguayi csatárok csak néha-néha tudnak lelátogatni ellenfelük kapuja közelébe, míg ellenfelük gyakran foglalkoztatja mindjobban lankadó védelmüket. A 21-ik percben egy pompás akcióból Cea Pulvez feje felett másodszor lövi be a labdát. Uruguay támadást támadásra vezet és a 36-ik percben egy komérós Romano védhetetlen fejes góllal háromra szaporította a gólok számát , és ezzel végleg biztosította a győzelmet. Most már csak iskolajáték következik, amely után a bíró a meccs végét jelzi. A zenekar rézen áit az uruguay-himnuszra és az olimpiai árbócon lassan felemelkedik az uruguayi oroszlános lobogó, ezt követi a svájci és a svéd trikolór. A nyolcadik modern olimpiász győztes futballistái a most már egyöntetűen értük rajongó közönség előtt elvonult a zsűri páholya elé, hogy a jól megérdemelt aranyérmeket, a futball világbajnokság látható emlékeit, átvegyék.* A „rejtélyes" Uruguay sikernek titkát Casto Martinez Saguarda, az uruguayi parlament képviselője, az uruguayi olimpiai futballcsapat vezetője a következőkben fedte föl. — Vagy 10 évvel ezelőtt a játszóterekről szedtük össze azt a legalkalmasabb futballanyagot, amelyből a válogatottakat úgyszólván „kitenyésztettük“. Tehát nem véletlen műve párisi győzelmünk, hanem annak az évtizedes komoly és a sportszerűség elvének soha össze nem ütköző munkának, amely még professzionitákkal szemben is biztos győzelemre vezetne. Bécsi eredmények. Vasárnap az antwerpeni Royal Futball Klub a Rapid ellen 0:0 eldöntetlen eredménnyel játszott. A második mérkőzés a prágai Deutscher Fussball Klubot a bécsi Hakoahlbal hozta össze. A Deutscher Fussball Klub 5:0 arányban fölényes győzelmet aratott (1:0). A hétfői első mérkőzés alkalmával a Royal Futball Klub és a Hakoah találkoztak. A belgák 1:0 arányban alig tudták a győzelmet kivívni. félidő 0:0. A második mérkőzésben a Vienna és a Deutscher Fussball Klub (Prága) állt egymással szemközt. A bécsiek 3:1 (1:1) arányban biztosan győztek. Az osztrák trölogiak sorozatos győzelmei Csillaghegyen. Felavatták az uj 50 méteres uszodát. — Saját tudósítónktól. — Ünnepe volt pünkösdkor a magyar úszósportnak. Ekkor avatták föl ünnepélyes keretek között a csillaghegyi Árpád-fürdőben épült uj 50 méteres uszodát gróf Andrássy Gézának, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének a jelenlétében. A közel 6000 főnyi közönség a szellemesen megoldott terraszos tribünön pompásan elhelyezkedett és nagy élvezettel szemlélte a vizipóló kupadöntőt, a legjobb magyar férfiúszók teljesítményeit és az osztrák—magyar hölgyúszó viadalt, amelyben a szenzációs képességű osztrák hölgyek bizonyultak még mindig erősebbeknek. Egyedül a kivételes képességű bajai Molnár Ella szerzett dicsőséget a magyar színeknek, aki egy még erősebb konkurenciában világrekordot javított volna, így is kitűnő startot vett az új pálya, amelyet a főváros lelkes sportközönsége csakhamar meg fog ismerni, mert úgy a szövetség, mint a klubok, ezentúl itt fogják rendezni versenyeiket, mint az egyetlen sportszerű uszodában. A nagyszabású miting a vizipóló kupadöntővel kezdődött, amelyben a két legjobb magyar együttes, a Hí. ker. TVE és az FTC ütköztek meg egymással. Váratlanul fair játékban gyönyörködhettek a szakemberek és szívesen tapsoltak a győztes zöld-fehéreknek, mert megérdemelten jutottak a győzelemhez. Főbb eredmények: 200 méteres mellúszás: 1. Jung Frigyes (III. ker. TVE) 3.05 mp. — Ausztria—Magyarország 100 méteres hölgy mellúszómérkőzése: 1. Molnár Ella (Magyarország) 1. 356 mp. 2. Poldi Bantasa (Ausztria), 3. Hedy Bienenfeld (Ausztria). — 200 méteres úszás. I. osztályú: 1. Britskey Zoltán (Eger) 2.34 mp. 2. Magyar (III. ker. TVE). 3. Turnovszky (MAC). — Ausztria—Magyarország 100 méteres hölgy hátúszó mérkőzése: 1. Breitegger (Ausztria) 1.35 mp. 2. Kraszner Kató (Magyarország). 3. Fuchs Stefi (Ausztria). — Ausztria—Magyarország 100 méteres hölgy gyorsúszó mérkőzése: 1. Grete Adler (Ausztria) 1.27% mp. 2. Ella Pallik (Ausztria) 1.38 mp. 3. Dénes Irén (Magyarország). — 100 méteres gyorsúszás: 1. Czetlé László (III. ker. TVE 1.27% mp. 2. Bárány István (Eger). — Ausztria—Magyarország 3X50 méteres vegyes hölgystaféta mérkőzése: 1. Ausztria A. (P. Heim, Konecni, E. Patriek) 2.75 mp. 2. Ausztria B. (Bienenfeld, Breitegger, Adler). 3. Magyarország A. (Molnár Ellá, Kraszner Kató, Dénes Irén). — 1923. évi vizit póló kupadöntő: FTC—III. ker. TVE 1:0 (0:0) X Eperjessy Béla a MOB versenyén 1000 méteren áj országos rekordot állított fel 10 perc 05.6 mp-es idővel, ami nemzetközi viszonylatban is elsőrangú. A MUE versenyének egyéb szenzációja is akadt. Az egriek fiatal úszótehetsége, Bárány István legyőzte a kvalitásos Turnovszky Endrét és ezzel egyszerre a nagy úszók sorába lépett A hölgyversenyekben a bajai Molnár Ella és Dénes Irén értek el figyelemreméltó eredményeket. Főbb eredmények: 100 méteres hölgyhátúszás: 1. Komáromi Bözsi (MUE) 1 p. 59.8 mp. —100 méteres mellúszás: 1. Hegedűs (BEAC) 1 p. 27 mp. — 100 méteres úszás (Honvédelmi minszter vándordíja): 1. Bárány István (Eger) 1 p. 5.6 mp. 2 Turnovszky Endre (MAC) 3. Serény István (FTC). Nagy meglepetés! — Magyarország 100 méteres hölgy mellúszó bajnoksága: Bajnok: Molnár Ella (Bajai SE) 1 p. 37.6 mp. 2. Pirkner Papp Gabriella (Miskolci Vasutas SC). — Műugrás: Nagy Károly (FTC) 50 pont. 2. Vukovits (ÚTE) 41 és kétharmad pont 3. Lenhardt (ÚTE). — 100 méteres hátúszás: 1. Bitskey Aladár (Eger) 1 p. 22 mp. — A MUE jubileumi emlékversenye: 1000 méter: 1. Eperjessy Béla (MAFC) 15 p. 05.6 mp. Országos rekord: 2. Szigritz István (Eger). 3 Páhok (FTC). — 100 méteres hölgyverseny: 1. Dénes Irén (NSC) 1 p. 38 mp. — 3X50 méteres vegyes hölgystaféta: 1. NSC 2 p. 23 mp. 2. MUE. — Vizipolóbajnoki mérkőzés I osztályú: VÁC—MUE 6:2 (1:0) Biró, Speisegger. Uheretzky kerékpárbajnokunk újból a vert mezőnyben. A pünkösdi kerékpár- és motorversenyek Grimm és Pirity nagyszerű formájáról terjesztett híreket igazolták, mert mindketten maguk mögé utasították az eddig verhetetlennek hitt Uheretzkyt. Vasárnapi eredmények: Főverseny (1000 m.): 1. Grimm János (BKK), 2. Rörich (TTC) és Uheretzky (BTC), holtversenyben, 3. Welvárt (MTK) és Pfeiffer (EKE) holtversenyben. (Az utolsó 200 méter 13.4 mp.) — Páros verseny (10 km.): 1. Schwarcz—Bécs (EKK—TTC), 2. Zabari— Löwinger (MTK—Vil. KK). — Motorvezetéses verseny (összetett verseny): 1. Bánitzky (Kitartás KK). Vezető: Nagy Károly. 2. Tóth Gyula (EKK). Vezető: Jankovits, Hétfői eredmények: Főverseny (1000 méter): 1. Pirity Jenő (FTC), 2. Grimm János (EKE), 3. Uheretzky Ferenc (BTC), 4. Pfeiffer Sándor (EKE). (Utolsó 200 m, 13.6 mp.) Remek verseny. A végsportot Grimm kezdi, a célegyenesben a nagyszerűen helyezkedő Pirity előretör és erős küzdelem után tenyérszélességgel győz. — Párosverseny (10 km.): 1. Szilágyi—Pfeiffer (MTK—EKE), 2. Grimm—Schivarcz (EKE)gi Idő 16 p. 35 mp. — Motorvezetéses verseny (20 km.): 1. Bániczky József (KKK) 21 p. 04 mp., 2. Pirity Jenő (FTC), 3. Tóth Gyula (EKE). Szép, izgalmas verseny, amelyben Pirity és Tóth elkeseredett küzdelmet vívnak a második helyért. X Az utolsó olimpiai kerékpársenyek e hó 19-én (Űrnapján) és 22-én lesznek a Millenárison. X Budapest székesfőváros vándordíját a Budapest—székesfehérvári versenyen a Vándorkedv KK nyerte meg. Részlees befutó: 1. Sághi József (Vil. KK) 1:32:26. 2. Szécsényi István (Vil. KK) 1:32:27. 3. Molnár Kálmán (Vil KK) 1:32:32. 4. Bouska Rezső (BTC) 1:33:50. — A szeniorcsoportban 1. Tandory István (BKE) 1:38:14. 2. Pálla Ferenc (Vil. KK) 1:38:40. 3. Üveges Géza (Csillag). A MAC örökös birkózó bajnokságáért szenzációs küzdelmek folytak pünkösdkor a klub szigeti pályáján. A kétszeres védő, Varga Béla dr. világbajnokkal szemben Keresztes, Miskay, Zólyomi és az ifjabb gárda képviselői közül Nagy, Papp és Tasnády bámulatos energiával és lendülettel vették föl a harcot. Döntő mérkőzések csütörtökön este 8-kor a szigeti pályán. Az „atlétikai szent hétre", amely a párisi olimpiász legérdekesebb része lesz a francia szociálhigiéniai minisztérium révén kedvezményes utazásban és ellátásban részesülhetnek a kirándulni óhajtó magyar sportférfiak. Vasúti költség 2.600.000 korona 10 napi ellátás és lakás pedig 250 francia frank. Mindenre kiterjedő felvilágosítással a Máv hivatalos menetjegyiroda sportoszálya szolgál e hó 12ig bezáróan . Az olimpiai gyújtónapokat a Magyar Olympiai Bizottság e hó 13-án és 14-én feltétlenül megtartja. Szerda, 1924 június 11. Lóverseny. Alagi lóversenyek. Pünkösd vasárnapján és hétfőjén is voltak versenyek Aligon. Közönség nem nagyon sok volt egyik nap sem, aminek okát sokan abban vélik megtalálni, hogy a fogadók azt hitték, hogy a bookmakerek által Megyeren inaugurált konkurrenciamentes rövid kurzusok rám nagyon csábítják a fogadókat a lóversenyre. Pedig, akik így magyarázták meg a közön- legfobfsan mulat-Hat a Színpadon 9 órától ésfélig Brilliáns kabaré-műsor Telefon 11 órától 20 73. Ikszereket ingyen Ékszerfémház, felióerdősor 3. (Rákóczi-új sarok)